Hát az ősz szép egy darabig, -
ameddig fényruhában,
s táncot járó színeiben
kicsit bolondos nyár van…

Ám most november vége jön,
s már nyoma sincs a kéknek:
az ég arcán nem látsz csupán
kedvetlen szürkeséget.

Gyöngy pontocskák sietnek el.
Lehullt levélhad ázik.
Egy-egy fa itt-ott visszanéz
tegnapi önmagáig.

Néhány ember is visszanéz,
és úgy tesz, mintha látna, -
nem lát, s talán nem is akar
ismerni önmagára.

Holt ősz a téllel összeér.
Billeg szél lökött mérleg.
Templom hideg kövekre önt
szétzengő égzenéket.

Egy kéz az áldást osztja ki.
Kínzott, becsapott néne
néz könyörgően istene
gyertyalángos szemébe.

Télben szakadó nagykabát
melegre vágyót otthagy,
s madárhangocska nekivág
felsíró holnapoknak.

Egy kéz az áldást osztja ki.
Légben kört ír a Nincsen.
Hány szív saját hasznába bújt, -
más reá se tekintsen!

Az ősz szép volt egy darabig,
fény köntösű volt álma, -
s hányan képzeltek díszruhát
a meztelen királyra!

Ág-kultúrharc szétcsap, morog,
átkot recseg a szélben,
s egykori múlt jelenre sújt,
korbáccsal a kezében.

Halott ősz éles télhez ér,
s fagyhalál bál-jelenhez,
Tudás, Szív, űzött értelem,
egy másik tájra mentek?

E téli ország oly sötét!
Nincs senki, aki látna?
A Tolvajkirály meztelen,
de rajta – hazugsága.

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/t%C3%A9l-esti-nap-h%C3%B3-term%C3%A9szet-havas-1999555/