A bölcselő vándorlása során ismerős hegyhez érkezett. Egyszer már volt ott, megmászta, többször is.

A hegyre két út vezetett fel. Az egyik eléggé sziklás volt, kissé meredek, ösvényét itt-ott benőtte a gaz. Látszott: az utóbbi időben kevesek jártak rajta.

A másik kényelmes földút volt, a hegy lankásabb részén.

A bölcselő barátja felkiáltott:
- Járt utat a járatlanért el ne hagyj! Okos közmondás.

- No, ez a körülményektől függ! - mondta a bölcselő. Hányszor jártak, és járnak ma is, a népek azon a járt úton, amelyik rablókhoz és tolvajokhoz vezetett, vezet, - de nem tanulnak saját múltjukból! Ám én e hegyre vezető mindkét utat ismerem már. A kevesek által járt út szemet, lelket gyönyörködtető kilátást nyújtó magasságba vezet el, bár megdolgoztatja az ember lábait, meg a tüdejét is. A kényelmes, sokak által megjárt út végén nincs ennyire pompás kilátás, de van ott egy kicsi, de híres étterem.

- Én inkább az étteremhez vezető utat választom! - mondta a bölcselő barátja.

- Hát.. - jegyezte meg a bölcselő - mivel nem szép dolog, ha az ember elhagyja hűséges barátját, én is veled tartok!

- Köszönöm! - válaszolta a barátja tréfásan. Csak azon tűnődöm: vajon korgó gyomrod nem befolyásolt-e a hűség e szép példájának megnyilvánulásában?

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/alpesi-hegyek-hegyi-kunyh%C3%B3-t%C3%A1j-3400788/