Feltöltve: 2018-11-15 15:29:52
Megtekintve: 5715
A kukucskahegyi kastély
A kukucskahegyi kastély jó helyen volt, mert a világ végén, továbbá egy hegyen, amelyik nem volt olyan magas, hogy onnan a világ rémségeit látni lehessen, valamint három oldalról a hegyet mély szakadék határolta, negyedig oldalról pedig sűrű erdő. Ebben az erdőben lakott egy világgal kibékült szentéletű ember, saját kunyhójában. Tőle kapta a hegy a nevét.
Meg kell azonban említenem, hogy a szentéletű ember a világgal kibékült, de maradt egy felingerelhető, kényes pontja: nem szerette a kukucskálókat. A kukucskáló állatokra ráordított:
- NE KUKUCSKÁLJ!
Az állat ugyan nem tud fegyvereket, hadihajókat, bombákat gyártani, de azért – bizonyos szempontból – értelmesebb, mint az ember. Minden állat, amikor ráordított az erdei remeteféleség, egyből abbahagyta a kukucskálást, és eltűnt.
Egy télen azonban az ordítozós szentember mégis vitába keveredett az éhes farkasokkal. Az éhes téli farkas ugyanis nem azonos a nyári korgó hasúval.
Így marad a kunyhó körül három agyonvert farkas teteme (már, persze, ameddig maradt), és egy rejtély: hová lett a szentéletű ember?
Ezen a Kukucskahegyen volt egy majdnem ötvenszobás kastély. Csak negyvenkilenc szobája volt, de az sem kevés, ha tekintetbe vesszük: vannak ennél kevesebb szobával rendelkező kastélyok is, és előnytelenebb helyen, mert nem a világ háta mögött, hanem annak orra előtt.
Kié volt a Kukucskahegy, az erdő, meg a kastély?
Köpködőczy Mártoné, egy milliárdosé, aki annyira elfoglalt volt saját önhasznos ügyeivel, hogy még egyszer sem kukucskált oda ehhez a távoli birtokához. Ám mégis volt gondja arra, hogy az üres kastélynak gondnokot szerezzen. Nem akarta, persze, szórni a pénzét, éppen ezért úgy döntött: becsületes, szegény rokonát, unokahúgát, Kerekvölgyi Cecíliát kéri fel erre, mert az szereti az erdőt, mezőt, virágot, őzikét, madárkát, no, egyszóval a természetet. Elmagyarázta a leánynak, hogy, ha jól gazdálkodik, akkor az üres erszényébe időnként még egy kis aprópénzecske is gurulhat, de az éhenhalás ellen így is biztosított, mert, ugyebár, az erdőben gyümölcs is van, gomba is van, jó levegő is van, virág is van, és a leány felőle meg is házasodhat, ha a férje sem kér tőle mást, csak annyit: a feleségével lakhasson a kastély gondnoki lakásában, fizetés nélküli tiszteletbeli segédgondnokként.
Cecília romantikus leány volt, mindebbe beleegyezett. Úgy vélte: jobb, ha házasságot köt, mert ilyen lakatlan helyen elkél az erősszívű férj. Persze, csak ahhoz megy hozzá, akit megszeret, és az is megszereti, és az, akit megszeret, legyen talpig becsületes, délceg, bátor, érdesség nélkül érdekes, és kedvelje az ő verseit…
Szép leány volt Kerekvölgyi Cecília?
Nem szép volt, hanem gyönyörű. Így Cecíliát, a kastély megtekintése előtt, hetvenhét ifjú lett volna kész Cecíliát elvenni feleségül.
Ám a kastély megtekintése és a kukucskahegyi jövő kilátásainak megsejtése után ez a készség hetvennél megváltozott. Maradt hét, de abból egy megijedt két medvétől, pedig az, aki legény a talpán, két medvével is elbír. Maradt hat, de azokkal is baj támadt, kettő ügyetlen volt és beleesett a szakadékba. Nem történt különösebb bajuk, csak kezük-lábuk törték, azon pedig tud segíteni az orvostudomány, nem kell mindjárt a Nagy Kaszásra gondolni, hanem a házasságtól elment a kedvük. A legények egyike majdnem meghalt gombamérgezésben, mert hiányos gombatudással nem célszerű gombát szedni, illetve szedni talán olykor célszerű, de saját fogyasztásra nem. Ez a legény elszekerezett, és később nem gombamérgezésben halt meg, hanem kocsmai verekedésben, ami egy kis előgyakorlat volt a nagy háborúhoz. A maradék három sem maradt, őket Cecília nem csak hogy nem tudta megszeretni, de kifejezetten utálta, mert nagyon rászoktak a köpködésre, pedig nem is voltak a leány nagybátyjának rokonai.
Ki maradt?
Hát házasságra éretten senki, arra éretlenül egy maradt, Kalaptalan Károly, az író. Őt sem tudta azonban megszeretni Cecília, ez okból nem is adta neki oda kezét, igaz, az író nem is kérte meg. Károly tudósította a lányt: ha a kastélyban lakhat, és világhírű regényt írhat, az neki, időlegesen, elég a boldogsághoz. Cecília maradjon hajadon, egyelőre, azután később majd meglátják, de úgy érzi: a leány nem testesíti meg az ő hölgyeszményét, mert Cecília haja, bár igen szépen sátoros, nincs színaranyból. Ha abból volna, akkor helyettesíthetné a mesebeli, aranytojás tojó tyúkot…
Cecília, mivel aranyszínű haja nem volt festett, hanem valódi, a kastély lovagtermében bepanaszolta Károlyt az ott levő lovagok arcképeinek, de egyébként nem törődött a dologgal. A kölcsönösen viszonzatlan szerelem ugyanis, ha nem is lesz belőle barátság, néha megfér egymással.
Mégis vigyázni kell a túl őszinte szavakkal, mert Károlynak Cecília, az író nyílt szavai miatt, azt a be sem zárható padlásszobát adta, ahová száztizenhét lépcsőfok kanyargott fel csigalépcsőként, és a szobát az írónak egy bagolypárral kellett megosztania, de utóbbi nem volt túlságos baj, mert a bagoly nappal alszik, éjjel meg máshová száll vadászni és huhogni.
Itt most kissé el kell hagynunk a kukucskahegyi kastélyt, és visszatérni Cecília nagybátyjához, Köpködőczy Mártonhoz, aki, milliárdosként, imádta saját önhasznos ötleteit, és időnként elfogta az emberiség, vagy annak egy része iránti nagylelkűség, szeretet. Ezt úgy hívják, hogy filantrópia, és nem csak a trópusokra vonatkozik, hanem más embertelen állapotú tájakra is.
Kiket akart ezúttal megsegíteni ez a Nagy Filantróp?
Hát, bizony, óriási szíve volt, mert megfogadta: az afrikai törpe termetű pigmeusokat felkarolja, Európába hozatja, de nem úgy bánik majd ezekkel, mint egykor az amerikai fehér farmerek bántak a kényszermenekültekké tett fekete bőrűekkel, ó, nem! Megismerteti őket, a Szabadsággal, a Szent Civilizációval, ezrével hozatja őket Európába, felöltözteti a kis majdnem ruhátlanokat, és divattá teszi a pigmeusok szeretetét a főúri palotákban, persze, nem ingyen, mert akkor hol van a haszon? Mellékesen egy kis (vagy nagy) aranybányát is nyittat a Pigmeusok Földjén, és azok a pigmeusok, akik inkább ebben a bányában szeretnének maradni, mert mégis az lehet a földalatti hazájuk, - és minek nekik föld feletti is?
Ilyen nagy tervekhez mi kell? Hajó mindenképpen, mert Európa és Afrika között ott van a becsületes Földközi-tenger. A hajóra nem csak matrózok kellenek, hanem elszánt magánkatonák is, vagyis magánhadsereg, amelyik kész a szent magánelvekért küzdeni, jó gépfegyverekkel, meg még elszántabb misszionáriusok, akik a Szent Bibliával…
Hát, ilyen okos és jószívű volt az a milliárdos, mint elődei is! Az ősök nyomdokain haladt, azok tudták, hogy kiket kell elnyomni, kiknek a szemét kinyomni, hogy az Emberiség…
Közbejött azonban egy aprócska baj. A Földközi-tenger ugyan nem olyan nagy csaló, mint a Csendes-óceán, amelyik szemérmetlenül azt hirdeti csendes, - de nem mindig az! Ám a Földközi-tenger sem viszi túlzásba a becsületet, mert, igaz, nem vallja be magáról, hogy nem mindig csendes, de azért néha háborog… Ilyenkor még a Nagy Filantrópokra sem hallgat! Még a Szent Prófétákra sem!
Hát, egy hajó, - az egy hajó… Ha jó és jó marad, akkor rendben… Ám, mi van, ha az a hajó csak egy, és a viharban az is kettőbe…
Ne részletezzük a dolgot! A cápák még a Nagy Filantrópokat sem kímélik. Igaz a Nagy Filantrópok sem mindig a cápákat, sőt, olykor még egymás iránt sincs a szívük csordultig Szeretettel tele… Nincs filantrópia némi kilógó lóláb nélkül, talán még Kilongólondoniában sem…
Tény: jó darabig Kerekvölgyi Cecília maga sem tudta meg, hogy ő már milliárdos, mert szegény nagybátyja, bár csak abban a túlontúl magabiztos hitében, miszerint ő holtbiztosan visszatér Afrikából, végrendeletében Cecíliára hagyta mérhetetlenül nagy vagyonát…
Cecília élte világát a kastélyban, gombákon, növényi gyökereken, leveleken, madártojásokon, erdei gyümölcsökön… Nem is hízott el, - gyönyörű maradt!
Kalaptalan Károly azonban, miközben világhíresnek készülő regényét írta, kicsit hóbortosabbá lett, mint az írók nagy átlagban… Berohant a leányhoz és kijelentette:
- Mától fogva élem is, írom is a regényem, egyszerre! Mindkettőt teszem! Mindig bemutatom Önnek az új fejezetet! Élőben is, regényben is! Megkérem világszép kacsóit, de ne hápogjon Cecíliuska, mint egy buta falusi liba!
Cecília nevetett:
- Én meg visszautasítom! Legalábbis az Ön által élt életében. A regényében viszont azt ír, amit akar. Ebben a kastélyban írásszabadság van, de szűz hajadonokhoz való berohanási szabadság nincsen.
Károly lehangoltam nekiállt megmászni visszafelé a csigalépcső száztizenhét lépcsőfokát.
Később a dolog kicsit rosszabbra fordult Károlynál, a leánynak elő kellett vennie saját magából a költőt, és verset írnia „Egy irodalmi életét regényének rocskáján túlöntő Világhírű Írónak, tapintatos célzással arra, hogy a legszemérmesebb lánynál is kiverheti a biztosítékot a túl férfiasan regényes szemtelenség” címmel. Kezdete így hangzott:
Károly Úr! Kárát nem kívánom,
de közlekedjen inkább két lábon!
Négy kéz lábon, ha megy, az estek,
lehet, néha megnevettetnek,
de szoknyám alá be ne lessen, -
Író Úr, egyezzünk meg ebben!
Fűszer kell unalmas regénybe,
de ne szólítson így: „Tehénke!”, -
ó, ilyet egy hölgy ki nem állhat,
s hegye is van a piszkafámnak!
Sodrófám is a Sors kegyeltje,
s ráhúz bármelyik soros fejre!
Meg azután: gomba és bomba
nem azonos! Megnő a gondja,
ha intő szóból sem lát tisztán,
s lesz irodalmi terroristám!
Műhulla se hulljon, és ennyi!
Bár sikert néha ez teremti…
S egy hulla hangját most is hallom…
Hát csendesebben haldokoljon, -
vagy két szemébe jönnek könnyek,
s akkor írnia nem lesz könnyebb!
S ha orgyilkost játszik, az orra
kárát ne fogja rá a Sorsra,
mert nem lesz az majd leányálom,
amikor ezért szájon vágom!
Tény: Cecília eljutott addig a pontig, amelyik a holtponton már túl van, és elhatározta, hogy megvizsgáltatja Kalaptalan Károly elmeállapotát egy híres szakemberrel. Vajon becsületes elmebajos ez az író? Vagy becstelenül elmebajos? Vagy csak olyan közönséges bolond, amelyikből tizenkettő egy tucat, és amelyiket az esztelen nép ész nélkül tisztel, sőt, dicsőit, de még a többség bolondul imád is?
Beszereltette hát a kastélyba a telefont, és felhívta a világhíres Dr. Helyrelökömfalvay Tóbiást, aki már egy híján ötven szakkönyvet írt, tele a laikusok ámulatát kiváltó idegen nyelvű szakkifejezésekkel, de még egy bestsellert is a közönségesen ostoba nagyközönség számára, az alábbi címmel: A MEGÉRTHETETLEN LÉLEK MEGÉRTÉSÉNEK TÉVÚTJAI, AVAGY A KÖDBEN ELTŰNT ÖRÖK IGAZSÁG KERESÉSE AZ ARANY KÖZÉPÚTON.
Dr. Helyrelökömfalvay Tóbiásnak a telefonban fiatalos hangja volt, de hát a nagy tudósok szelleme még vénségükkor is olyan fürge, - gondolta Cecília – mint a bokorból kiugró nyúl, amit a bokor is megcsodál.
Annak is lehet elmebeli meglepetése, aki elmeorvosra nem elmebetegként vár, hanem az elmebeteghez az orvos kihívójaként.
A megjelenő Dr. Helyrelökömfalvay Tóbiás ugyanis egy igen délceg fiatalember volt, megnyerő ábrázattal, elegáns ruhában, új orvosi táskával, és egy győztes hadvezér fölényes magabiztosságával. Ilyen fiatalon írt volna már 49 könyvet, meg egy bestsellert? Lehet ilyesmi?
Hát, talán lehetett volna, de kiderült: ő nem az idősebb Tóbiás, aki már két éve jobblétre szenderült a jólétből, tehát ő nem az apja, hanem apjának a fia, és nem írt még szakkönyvet, viszont már gyűjteti hozzá az anyagot tizenkét beléje szerelmesedett ápolónővérrel, egy nem szakmai bestsellert már ő is írt a szájtátó nagyközönség megrövidített eszének, CSODÁLATOS LEÁNYTESTEK ILLEDELMES CSÓKOLGATÁSA A SZERELEM ISTENNŐINEK TANÁCSAI SZERINT címmel.
Cecíliára az ifjú orvos oly nagy hatást tett, hogy nem bánta volna teste ilyen módon való kényeztetését, és szende leányszíve is megvadult, ki akart ugrani az orvos láttán a mellkasából, pedig de csodálkozott volna az két ringó, szépséges dombocska!
Viszont nem jó ajtóstól rohanni a legényszív lakába sem. Utóbbi okból azt mondta a leány, piros pipacsos ábrázattal, és nagy bűvölő szemekkel :
- Nem én vagyok a beteg, Doktor Úr, bár később még én is lehetek, hanem Kalaptalan Károly, az író, a baglyos padlásszobában. Csak száztizenhét lépcső, felkísérem a doktor urat. Azt szeretném megtudni, hogy becsületes elmebajt kapott-e ez a Károly, - vagy becstelent? Nálam első a becsület, aki megkéri a kezem, és akinek odaadom, legyem hozzám haláláig hűséges! Ha nem tud haláláig hűséges lenni, akkor inkább haljon meg a hűtlensége előtt!
Ezzel az ifjú Tóbiás teljesen egyetértett.
Kalaptalan Károly elmeállapotát egyébként Tóbiás nem sokáig vizsgálta.
Talán a baglyok idegesítették, mert azok, szokásuk ellenére, most nem aludtak, hanem ide-oda repdestek a szobában. Az elmeszakértő kijött, és közölte Cecíliával:
- Ez a Kalaptalan Károly, gondolom, ezzel nem sértem meg a kötelező orvosi titoktartást, mert a Kisasszony is jól látja: becsületes bolond. Miért? Egyrészt azért, mert csak a bolond fizet honoráriumot az orvosnak már az első alkalommal, hiszen, ha nem fizetne, akkor mit tehetne az orvos? Sőt, még a második alkalommal való nem fizetést is megúszhatná a páciens egy kis bolond történet kiagyalásával… Nekem ez a Károly fizetett. Sőt! Bolondul becsületes, mert bevallotta: dúsgazdag, erről igazolást is mutatott. Azt mondta, hogy dúsgazdagsága mellett bús gazdag is szeretne lenni… Egy szép leányra vár, aki kifosztja…
Szóval, nehéz eset ez a Károly. Bolondul dúsan bús, vagy őrülten örülő? Én rendszeresen járok majd ide, bár Károlyt átadom kezelésre húgomnak, Dr. Helyrelökömfalvay Évának. Ő is orvos, igaz, nem ért az elmebetegségekhez semmit, de a becsületes bolondokhoz igen, mert ő maga is az. Ne értse félre, kedves Kerekvölgyi Cecília Kisasszony, én nem csak azért járok majd ide, hogy a húgom által alkalmazott terápiát Károlynál ellenőrizzem, mint valamicskével idősebb orvos, hanem szeretnék itt letérdelési gyakorlatokat végezni Ön előtt, mert előre látom: végül le fogok térdepelni Ön előtt és megkérem a kezét. A térdelésekkor, persze, még csak a lábait tanulmányozhatom, tudom, de hát a lábai is világszépek!
Cecília nevetett, és tréfának próbálta felfogni a dolgot, pedig tudta: ez nem tréfa! Ez a Tóbiás le fogja venni a lábáról, letérdepli!
Hát, mi tagadás, Tóbiás olyan becsületesen és áhítatosan térdepelt a leány előtt, mintha egy istennő előtt térdepelne.
Ezt a szokását Tóbiás házasságuk után is megtartotta, Cecília pedig annyira hozzászokott, mint… No, szóval annyira!
Kisfiuk, majd később kislányuk is, így kíváncsiskodott:
- Miért térdepel Apu olyan gyakran Anyu előtt?
Cecília nevetett:
- Édességet szeretne, pedig azt nem lehet túl gyakran enni, mert akkor az ember elfelejti, hogy milyen a keserűség! No, rendben egy szemet kivehettek abból a díszbabás dobozból!
Kalaptalan Károly közben a saját regényében élt, de szorgalmasan írta is. Dr. Helyrelökömfalvay Éva terápiájáról Károly regénye időnként virágnyelven ezt-azt tapintatosan elárult, amit néhány fejezetcím is szimbolikusan kifejezett: CSILLAGOKBA RÖPÍTŐ CSÓKTERÁPIA, MIT IS TALÁLT A KÉT TENYÉR?, AMIKOR MÁR CSAK ARRA KELL A FÜGEFALEVÉL, HOGY…, MÁR A BAGLYOK IS HUHOGJÁK…
Egy napon Dr. Helyrelökömfalvay Éva kedvesen rászólt Károlyra:
- A gólya szép hosszúcsőrű és hosszú lábú madár, de van eset, amikor azt jelzi, ha megjön: valamit tenni kell, mert más valaki is jön vele. Nem tudom még, hogy az illető Karcsika lesz, vagy Évike, de nekünk már csak egy utunk lehet: az esküvő. Majd a másik regényben folytathatod az írást, de csak akkor, ha én maradok a te kerepelő főszereplőd!
Károly már annyira gyógyult volt, hogy teljesen ép észre tért: feleségére kell hallgatnia, mert, ha nem… Egyébként regénye, ÉLETEM SAJÁT ÉDENEMBEN, EGY TERÁPIÁS ORVOSISTENNŐVEL címmel, megjelent.
Bombasiker lett, de hát mindig akadnak más hitet valló, és egyúttal mások hitében hitetlen, valamint hitetlenségüket kicsit túlzásba vitt cselekményekkel kifejező emberek. Ugye, az, ha valaki saját hihetetlen hitében hisz, az még csak fél baj, de, ha ugyanakkor a másik hihetetlen hitében nem egyszerűen csak nem hisz, hanem bizonyos dolgot cselekszik is…
Nos, ezúttal csak hatan sérültek meg a hitetlenség oltárán a Kalaptalan Károly könyvéért sorban állók között … Őket a közeli kórházban ellátták… A könyvnek jó reklám volt ez a kis szándékosan létrejött baleset, amelyben senki sem halt bele a sérülésekbe. Igaz, a feldühödött tömeg utána három hitetlent agyonvert, ők talán most is tűnődnek azon a túlvilágon (ha van túlvilág), hogy miért őket verték agyon, akik semmit sem tudtak Kalaptalan Károly létezéséről, arról sem, hogy az író könyvet írt, még kevésbé arról: mi is volt abban a könyvben valójában, - vagy valótlanságában?
No, erről ennyit… A tudatlanság néha megbosszulja magát. No, nem annyiszor és annyira, mint a tudás, de azért előbb-utóbb arra a kutyára is jöhet dér, amelyik a szájába tettek szerint csahol a falkavezér dicsőségére…
Egyébként Éva ikreket szült, ráadásul kisfiút is, meg kislányt is. Igaz mindegyiknek külön dadus kellett, de hát, ahogy a mondás tartja: valamit, - valamiért…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/h%C3%A1zass%C3%A1g-esk%C3%BCv%C5%91-igen-a-word-3668847/
Meg kell azonban említenem, hogy a szentéletű ember a világgal kibékült, de maradt egy felingerelhető, kényes pontja: nem szerette a kukucskálókat. A kukucskáló állatokra ráordított:
- NE KUKUCSKÁLJ!
Az állat ugyan nem tud fegyvereket, hadihajókat, bombákat gyártani, de azért – bizonyos szempontból – értelmesebb, mint az ember. Minden állat, amikor ráordított az erdei remeteféleség, egyből abbahagyta a kukucskálást, és eltűnt.
Egy télen azonban az ordítozós szentember mégis vitába keveredett az éhes farkasokkal. Az éhes téli farkas ugyanis nem azonos a nyári korgó hasúval.
Így marad a kunyhó körül három agyonvert farkas teteme (már, persze, ameddig maradt), és egy rejtély: hová lett a szentéletű ember?
Ezen a Kukucskahegyen volt egy majdnem ötvenszobás kastély. Csak negyvenkilenc szobája volt, de az sem kevés, ha tekintetbe vesszük: vannak ennél kevesebb szobával rendelkező kastélyok is, és előnytelenebb helyen, mert nem a világ háta mögött, hanem annak orra előtt.
Kié volt a Kukucskahegy, az erdő, meg a kastély?
Köpködőczy Mártoné, egy milliárdosé, aki annyira elfoglalt volt saját önhasznos ügyeivel, hogy még egyszer sem kukucskált oda ehhez a távoli birtokához. Ám mégis volt gondja arra, hogy az üres kastélynak gondnokot szerezzen. Nem akarta, persze, szórni a pénzét, éppen ezért úgy döntött: becsületes, szegény rokonát, unokahúgát, Kerekvölgyi Cecíliát kéri fel erre, mert az szereti az erdőt, mezőt, virágot, őzikét, madárkát, no, egyszóval a természetet. Elmagyarázta a leánynak, hogy, ha jól gazdálkodik, akkor az üres erszényébe időnként még egy kis aprópénzecske is gurulhat, de az éhenhalás ellen így is biztosított, mert, ugyebár, az erdőben gyümölcs is van, gomba is van, jó levegő is van, virág is van, és a leány felőle meg is házasodhat, ha a férje sem kér tőle mást, csak annyit: a feleségével lakhasson a kastély gondnoki lakásában, fizetés nélküli tiszteletbeli segédgondnokként.
Cecília romantikus leány volt, mindebbe beleegyezett. Úgy vélte: jobb, ha házasságot köt, mert ilyen lakatlan helyen elkél az erősszívű férj. Persze, csak ahhoz megy hozzá, akit megszeret, és az is megszereti, és az, akit megszeret, legyen talpig becsületes, délceg, bátor, érdesség nélkül érdekes, és kedvelje az ő verseit…
Szép leány volt Kerekvölgyi Cecília?
Nem szép volt, hanem gyönyörű. Így Cecíliát, a kastély megtekintése előtt, hetvenhét ifjú lett volna kész Cecíliát elvenni feleségül.
Ám a kastély megtekintése és a kukucskahegyi jövő kilátásainak megsejtése után ez a készség hetvennél megváltozott. Maradt hét, de abból egy megijedt két medvétől, pedig az, aki legény a talpán, két medvével is elbír. Maradt hat, de azokkal is baj támadt, kettő ügyetlen volt és beleesett a szakadékba. Nem történt különösebb bajuk, csak kezük-lábuk törték, azon pedig tud segíteni az orvostudomány, nem kell mindjárt a Nagy Kaszásra gondolni, hanem a házasságtól elment a kedvük. A legények egyike majdnem meghalt gombamérgezésben, mert hiányos gombatudással nem célszerű gombát szedni, illetve szedni talán olykor célszerű, de saját fogyasztásra nem. Ez a legény elszekerezett, és később nem gombamérgezésben halt meg, hanem kocsmai verekedésben, ami egy kis előgyakorlat volt a nagy háborúhoz. A maradék három sem maradt, őket Cecília nem csak hogy nem tudta megszeretni, de kifejezetten utálta, mert nagyon rászoktak a köpködésre, pedig nem is voltak a leány nagybátyjának rokonai.
Ki maradt?
Hát házasságra éretten senki, arra éretlenül egy maradt, Kalaptalan Károly, az író. Őt sem tudta azonban megszeretni Cecília, ez okból nem is adta neki oda kezét, igaz, az író nem is kérte meg. Károly tudósította a lányt: ha a kastélyban lakhat, és világhírű regényt írhat, az neki, időlegesen, elég a boldogsághoz. Cecília maradjon hajadon, egyelőre, azután később majd meglátják, de úgy érzi: a leány nem testesíti meg az ő hölgyeszményét, mert Cecília haja, bár igen szépen sátoros, nincs színaranyból. Ha abból volna, akkor helyettesíthetné a mesebeli, aranytojás tojó tyúkot…
Cecília, mivel aranyszínű haja nem volt festett, hanem valódi, a kastély lovagtermében bepanaszolta Károlyt az ott levő lovagok arcképeinek, de egyébként nem törődött a dologgal. A kölcsönösen viszonzatlan szerelem ugyanis, ha nem is lesz belőle barátság, néha megfér egymással.
Mégis vigyázni kell a túl őszinte szavakkal, mert Károlynak Cecília, az író nyílt szavai miatt, azt a be sem zárható padlásszobát adta, ahová száztizenhét lépcsőfok kanyargott fel csigalépcsőként, és a szobát az írónak egy bagolypárral kellett megosztania, de utóbbi nem volt túlságos baj, mert a bagoly nappal alszik, éjjel meg máshová száll vadászni és huhogni.
Itt most kissé el kell hagynunk a kukucskahegyi kastélyt, és visszatérni Cecília nagybátyjához, Köpködőczy Mártonhoz, aki, milliárdosként, imádta saját önhasznos ötleteit, és időnként elfogta az emberiség, vagy annak egy része iránti nagylelkűség, szeretet. Ezt úgy hívják, hogy filantrópia, és nem csak a trópusokra vonatkozik, hanem más embertelen állapotú tájakra is.
Kiket akart ezúttal megsegíteni ez a Nagy Filantróp?
Hát, bizony, óriási szíve volt, mert megfogadta: az afrikai törpe termetű pigmeusokat felkarolja, Európába hozatja, de nem úgy bánik majd ezekkel, mint egykor az amerikai fehér farmerek bántak a kényszermenekültekké tett fekete bőrűekkel, ó, nem! Megismerteti őket, a Szabadsággal, a Szent Civilizációval, ezrével hozatja őket Európába, felöltözteti a kis majdnem ruhátlanokat, és divattá teszi a pigmeusok szeretetét a főúri palotákban, persze, nem ingyen, mert akkor hol van a haszon? Mellékesen egy kis (vagy nagy) aranybányát is nyittat a Pigmeusok Földjén, és azok a pigmeusok, akik inkább ebben a bányában szeretnének maradni, mert mégis az lehet a földalatti hazájuk, - és minek nekik föld feletti is?
Ilyen nagy tervekhez mi kell? Hajó mindenképpen, mert Európa és Afrika között ott van a becsületes Földközi-tenger. A hajóra nem csak matrózok kellenek, hanem elszánt magánkatonák is, vagyis magánhadsereg, amelyik kész a szent magánelvekért küzdeni, jó gépfegyverekkel, meg még elszántabb misszionáriusok, akik a Szent Bibliával…
Hát, ilyen okos és jószívű volt az a milliárdos, mint elődei is! Az ősök nyomdokain haladt, azok tudták, hogy kiket kell elnyomni, kiknek a szemét kinyomni, hogy az Emberiség…
Közbejött azonban egy aprócska baj. A Földközi-tenger ugyan nem olyan nagy csaló, mint a Csendes-óceán, amelyik szemérmetlenül azt hirdeti csendes, - de nem mindig az! Ám a Földközi-tenger sem viszi túlzásba a becsületet, mert, igaz, nem vallja be magáról, hogy nem mindig csendes, de azért néha háborog… Ilyenkor még a Nagy Filantrópokra sem hallgat! Még a Szent Prófétákra sem!
Hát, egy hajó, - az egy hajó… Ha jó és jó marad, akkor rendben… Ám, mi van, ha az a hajó csak egy, és a viharban az is kettőbe…
Ne részletezzük a dolgot! A cápák még a Nagy Filantrópokat sem kímélik. Igaz a Nagy Filantrópok sem mindig a cápákat, sőt, olykor még egymás iránt sincs a szívük csordultig Szeretettel tele… Nincs filantrópia némi kilógó lóláb nélkül, talán még Kilongólondoniában sem…
Tény: jó darabig Kerekvölgyi Cecília maga sem tudta meg, hogy ő már milliárdos, mert szegény nagybátyja, bár csak abban a túlontúl magabiztos hitében, miszerint ő holtbiztosan visszatér Afrikából, végrendeletében Cecíliára hagyta mérhetetlenül nagy vagyonát…
Cecília élte világát a kastélyban, gombákon, növényi gyökereken, leveleken, madártojásokon, erdei gyümölcsökön… Nem is hízott el, - gyönyörű maradt!
Kalaptalan Károly azonban, miközben világhíresnek készülő regényét írta, kicsit hóbortosabbá lett, mint az írók nagy átlagban… Berohant a leányhoz és kijelentette:
- Mától fogva élem is, írom is a regényem, egyszerre! Mindkettőt teszem! Mindig bemutatom Önnek az új fejezetet! Élőben is, regényben is! Megkérem világszép kacsóit, de ne hápogjon Cecíliuska, mint egy buta falusi liba!
Cecília nevetett:
- Én meg visszautasítom! Legalábbis az Ön által élt életében. A regényében viszont azt ír, amit akar. Ebben a kastélyban írásszabadság van, de szűz hajadonokhoz való berohanási szabadság nincsen.
Károly lehangoltam nekiállt megmászni visszafelé a csigalépcső száztizenhét lépcsőfokát.
Később a dolog kicsit rosszabbra fordult Károlynál, a leánynak elő kellett vennie saját magából a költőt, és verset írnia „Egy irodalmi életét regényének rocskáján túlöntő Világhírű Írónak, tapintatos célzással arra, hogy a legszemérmesebb lánynál is kiverheti a biztosítékot a túl férfiasan regényes szemtelenség” címmel. Kezdete így hangzott:
Károly Úr! Kárát nem kívánom,
de közlekedjen inkább két lábon!
Négy kéz lábon, ha megy, az estek,
lehet, néha megnevettetnek,
de szoknyám alá be ne lessen, -
Író Úr, egyezzünk meg ebben!
Fűszer kell unalmas regénybe,
de ne szólítson így: „Tehénke!”, -
ó, ilyet egy hölgy ki nem állhat,
s hegye is van a piszkafámnak!
Sodrófám is a Sors kegyeltje,
s ráhúz bármelyik soros fejre!
Meg azután: gomba és bomba
nem azonos! Megnő a gondja,
ha intő szóból sem lát tisztán,
s lesz irodalmi terroristám!
Műhulla se hulljon, és ennyi!
Bár sikert néha ez teremti…
S egy hulla hangját most is hallom…
Hát csendesebben haldokoljon, -
vagy két szemébe jönnek könnyek,
s akkor írnia nem lesz könnyebb!
S ha orgyilkost játszik, az orra
kárát ne fogja rá a Sorsra,
mert nem lesz az majd leányálom,
amikor ezért szájon vágom!
Tény: Cecília eljutott addig a pontig, amelyik a holtponton már túl van, és elhatározta, hogy megvizsgáltatja Kalaptalan Károly elmeállapotát egy híres szakemberrel. Vajon becsületes elmebajos ez az író? Vagy becstelenül elmebajos? Vagy csak olyan közönséges bolond, amelyikből tizenkettő egy tucat, és amelyiket az esztelen nép ész nélkül tisztel, sőt, dicsőit, de még a többség bolondul imád is?
Beszereltette hát a kastélyba a telefont, és felhívta a világhíres Dr. Helyrelökömfalvay Tóbiást, aki már egy híján ötven szakkönyvet írt, tele a laikusok ámulatát kiváltó idegen nyelvű szakkifejezésekkel, de még egy bestsellert is a közönségesen ostoba nagyközönség számára, az alábbi címmel: A MEGÉRTHETETLEN LÉLEK MEGÉRTÉSÉNEK TÉVÚTJAI, AVAGY A KÖDBEN ELTŰNT ÖRÖK IGAZSÁG KERESÉSE AZ ARANY KÖZÉPÚTON.
Dr. Helyrelökömfalvay Tóbiásnak a telefonban fiatalos hangja volt, de hát a nagy tudósok szelleme még vénségükkor is olyan fürge, - gondolta Cecília – mint a bokorból kiugró nyúl, amit a bokor is megcsodál.
Annak is lehet elmebeli meglepetése, aki elmeorvosra nem elmebetegként vár, hanem az elmebeteghez az orvos kihívójaként.
A megjelenő Dr. Helyrelökömfalvay Tóbiás ugyanis egy igen délceg fiatalember volt, megnyerő ábrázattal, elegáns ruhában, új orvosi táskával, és egy győztes hadvezér fölényes magabiztosságával. Ilyen fiatalon írt volna már 49 könyvet, meg egy bestsellert? Lehet ilyesmi?
Hát, talán lehetett volna, de kiderült: ő nem az idősebb Tóbiás, aki már két éve jobblétre szenderült a jólétből, tehát ő nem az apja, hanem apjának a fia, és nem írt még szakkönyvet, viszont már gyűjteti hozzá az anyagot tizenkét beléje szerelmesedett ápolónővérrel, egy nem szakmai bestsellert már ő is írt a szájtátó nagyközönség megrövidített eszének, CSODÁLATOS LEÁNYTESTEK ILLEDELMES CSÓKOLGATÁSA A SZERELEM ISTENNŐINEK TANÁCSAI SZERINT címmel.
Cecíliára az ifjú orvos oly nagy hatást tett, hogy nem bánta volna teste ilyen módon való kényeztetését, és szende leányszíve is megvadult, ki akart ugrani az orvos láttán a mellkasából, pedig de csodálkozott volna az két ringó, szépséges dombocska!
Viszont nem jó ajtóstól rohanni a legényszív lakába sem. Utóbbi okból azt mondta a leány, piros pipacsos ábrázattal, és nagy bűvölő szemekkel :
- Nem én vagyok a beteg, Doktor Úr, bár később még én is lehetek, hanem Kalaptalan Károly, az író, a baglyos padlásszobában. Csak száztizenhét lépcső, felkísérem a doktor urat. Azt szeretném megtudni, hogy becsületes elmebajt kapott-e ez a Károly, - vagy becstelent? Nálam első a becsület, aki megkéri a kezem, és akinek odaadom, legyem hozzám haláláig hűséges! Ha nem tud haláláig hűséges lenni, akkor inkább haljon meg a hűtlensége előtt!
Ezzel az ifjú Tóbiás teljesen egyetértett.
Kalaptalan Károly elmeállapotát egyébként Tóbiás nem sokáig vizsgálta.
Talán a baglyok idegesítették, mert azok, szokásuk ellenére, most nem aludtak, hanem ide-oda repdestek a szobában. Az elmeszakértő kijött, és közölte Cecíliával:
- Ez a Kalaptalan Károly, gondolom, ezzel nem sértem meg a kötelező orvosi titoktartást, mert a Kisasszony is jól látja: becsületes bolond. Miért? Egyrészt azért, mert csak a bolond fizet honoráriumot az orvosnak már az első alkalommal, hiszen, ha nem fizetne, akkor mit tehetne az orvos? Sőt, még a második alkalommal való nem fizetést is megúszhatná a páciens egy kis bolond történet kiagyalásával… Nekem ez a Károly fizetett. Sőt! Bolondul becsületes, mert bevallotta: dúsgazdag, erről igazolást is mutatott. Azt mondta, hogy dúsgazdagsága mellett bús gazdag is szeretne lenni… Egy szép leányra vár, aki kifosztja…
Szóval, nehéz eset ez a Károly. Bolondul dúsan bús, vagy őrülten örülő? Én rendszeresen járok majd ide, bár Károlyt átadom kezelésre húgomnak, Dr. Helyrelökömfalvay Évának. Ő is orvos, igaz, nem ért az elmebetegségekhez semmit, de a becsületes bolondokhoz igen, mert ő maga is az. Ne értse félre, kedves Kerekvölgyi Cecília Kisasszony, én nem csak azért járok majd ide, hogy a húgom által alkalmazott terápiát Károlynál ellenőrizzem, mint valamicskével idősebb orvos, hanem szeretnék itt letérdelési gyakorlatokat végezni Ön előtt, mert előre látom: végül le fogok térdepelni Ön előtt és megkérem a kezét. A térdelésekkor, persze, még csak a lábait tanulmányozhatom, tudom, de hát a lábai is világszépek!
Cecília nevetett, és tréfának próbálta felfogni a dolgot, pedig tudta: ez nem tréfa! Ez a Tóbiás le fogja venni a lábáról, letérdepli!
Hát, mi tagadás, Tóbiás olyan becsületesen és áhítatosan térdepelt a leány előtt, mintha egy istennő előtt térdepelne.
Ezt a szokását Tóbiás házasságuk után is megtartotta, Cecília pedig annyira hozzászokott, mint… No, szóval annyira!
Kisfiuk, majd később kislányuk is, így kíváncsiskodott:
- Miért térdepel Apu olyan gyakran Anyu előtt?
Cecília nevetett:
- Édességet szeretne, pedig azt nem lehet túl gyakran enni, mert akkor az ember elfelejti, hogy milyen a keserűség! No, rendben egy szemet kivehettek abból a díszbabás dobozból!
Kalaptalan Károly közben a saját regényében élt, de szorgalmasan írta is. Dr. Helyrelökömfalvay Éva terápiájáról Károly regénye időnként virágnyelven ezt-azt tapintatosan elárult, amit néhány fejezetcím is szimbolikusan kifejezett: CSILLAGOKBA RÖPÍTŐ CSÓKTERÁPIA, MIT IS TALÁLT A KÉT TENYÉR?, AMIKOR MÁR CSAK ARRA KELL A FÜGEFALEVÉL, HOGY…, MÁR A BAGLYOK IS HUHOGJÁK…
Egy napon Dr. Helyrelökömfalvay Éva kedvesen rászólt Károlyra:
- A gólya szép hosszúcsőrű és hosszú lábú madár, de van eset, amikor azt jelzi, ha megjön: valamit tenni kell, mert más valaki is jön vele. Nem tudom még, hogy az illető Karcsika lesz, vagy Évike, de nekünk már csak egy utunk lehet: az esküvő. Majd a másik regényben folytathatod az írást, de csak akkor, ha én maradok a te kerepelő főszereplőd!
Károly már annyira gyógyult volt, hogy teljesen ép észre tért: feleségére kell hallgatnia, mert, ha nem… Egyébként regénye, ÉLETEM SAJÁT ÉDENEMBEN, EGY TERÁPIÁS ORVOSISTENNŐVEL címmel, megjelent.
Bombasiker lett, de hát mindig akadnak más hitet valló, és egyúttal mások hitében hitetlen, valamint hitetlenségüket kicsit túlzásba vitt cselekményekkel kifejező emberek. Ugye, az, ha valaki saját hihetetlen hitében hisz, az még csak fél baj, de, ha ugyanakkor a másik hihetetlen hitében nem egyszerűen csak nem hisz, hanem bizonyos dolgot cselekszik is…
Nos, ezúttal csak hatan sérültek meg a hitetlenség oltárán a Kalaptalan Károly könyvéért sorban állók között … Őket a közeli kórházban ellátták… A könyvnek jó reklám volt ez a kis szándékosan létrejött baleset, amelyben senki sem halt bele a sérülésekbe. Igaz, a feldühödött tömeg utána három hitetlent agyonvert, ők talán most is tűnődnek azon a túlvilágon (ha van túlvilág), hogy miért őket verték agyon, akik semmit sem tudtak Kalaptalan Károly létezéséről, arról sem, hogy az író könyvet írt, még kevésbé arról: mi is volt abban a könyvben valójában, - vagy valótlanságában?
No, erről ennyit… A tudatlanság néha megbosszulja magát. No, nem annyiszor és annyira, mint a tudás, de azért előbb-utóbb arra a kutyára is jöhet dér, amelyik a szájába tettek szerint csahol a falkavezér dicsőségére…
Egyébként Éva ikreket szült, ráadásul kisfiút is, meg kislányt is. Igaz mindegyiknek külön dadus kellett, de hát, ahogy a mondás tartja: valamit, - valamiért…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/h%C3%A1zass%C3%A1g-esk%C3%BCv%C5%91-igen-a-word-3668847/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!