Feleséget a nagyvilágban kell keresni a legénynek, ha a kisvilág nem nyújtja neki oda tálcán.

Három legény vándorolt együtt feleségnek való leányt kereső körútján.

Vezérszónokuk Édenkerty Pista volt, írnok a városban, a másik kettő meg Almakompót Karcsi, valamint Angyalfogó Feri, ők Kutyaháton faluban voltak földet túró, nagyszájú kisparasztok, de nekik is volt annyi földjük, hogy megéltek belőle, egy paraszthajszállal még jobban is, mint Pista az írnokságból. Pista mégis kicsit fennhordta az orrát, mert könnyebb a betűvetés, mint a magvetés.

Azt mondta Pista a többieknek:
- Én Édenkertet csinálok majd a házasságomból, a nevem is nemesi, Édenkerty! Már az őseim is nemesi kutyabőrökre körmölték azt, amit a király mondott!

Így volt-e? Nem tudni, mert Pistával, bár egyébként kedves, barátságos fiú volt, és igen jóképű, időnként kissé elszállt élénk képzelete. Ám ezért ne vessenek rá követ azok sem, akiknek a képzelete tisztelettudóan földhözragadt, - nem jó, ha egy ország nagyon rászokik a kődobálásra!

Almakompót Karcsi még bizakodóbb volt:
- Az enyém az édenkertinél is édesebb lesz az én Édenkertemben, és a feleségemnek a nevem mindig eszébe fogja juttatni: imádom az almakompótot, és őt is, főleg, ha kapok a kompótból!

Angyalfogó Feri egy kicsit sündisznólkodott:
- Csak arra vigyázz, nehogy leendő bájos feleséged a Tudás Fájának gyümölcséből készítse el a kompótot, mert az bajt hozhat Rátok, ha a Te neved nem is Ádám! Én, ha kifogom, megfogom az én Angyalomat…

Karcsi visszavágott:
- Te is kívülre juthatsz az Édenkertből, ha ilyen szurkálós leszel, és akkor Évád helyett a lángpallosos katona őrangyalok egyike kerít majd hálójába, másodszorra, és még a Kígyó is rajtad fog kárörvendeni!

Kerekcipós mellett volt egy kis tó. Elhagyatott. Az előtt egy nagy-nagy fűzfa. Magányos. A fűz búslakodó lombsátora alatt a három barát előbb a tarisznyájával tanácskozott, azután egymással.

Édenkerty Pista szónokolt:
- Milyen fiúk vagyunk mi? Képtelenül jóképűek! Hihetetlenül szorgalmasak, amikor kedvünk támad dolgozni! Kedvesek, ha nem mérgesít fel minket senki, még a Sors sem! Mértéktartóak vagyunk, mert nem vagyunk sem hivalkodóan gazdagok, sem könyörtelenül könyörgő szegények, tehát az Arany Középúton járunk, ha nem vagyunk nyeregben.

Milyen leányt érdemlünk mi feleségnek?

Olyan gyönyörűt, akiben a Nap is naponta hatvanhétszer elgyönyörködik! Olyan szorgalmasat, akinek a keze alatt ég a munka, és nekünk még meggyújtanunk sem kell! Olyan hűségest, amelyik még az ördögre sem kacsint vissza, bármennyire igyekszik is csábítgatni az a kétszarvú!

Ám egyet mondok, kettő se lesz belőle! Arra vigyázzunk: ne vegyünk el feleségül túl okos lányokat, mert azok még a járhatatlan legényészen is túljárhatnak, ha a legényből férj lesz! Én már egy nótát is szereztem, hogy könnyebben fejben tudjátok tartani ezt az utóbbi, fontos követelményt! Így szól:

Mit ugat az icipici kutyuska?
A nej legyen gyönyörű és butuska!
Egy gondolat feleségnek épp elég:
férje isten, - mindenható tehetség!
Mit ugat az icipici kutyuska?
A bölcs férjnek ily feleség a jussa!

Valójában a Pista által költött nóta hosszabb volt, de nem folytatom, mert úgy gondolom, hogy, kitűnősége ellenére, szerzője mégsem fog irodalmi Nobel díjat kapni érte… Irigy ez a világ!

A három legény felesküdött a Pista által javasolt leánykéz kérési követelményekre. Ezt nem hallotta más csak a csodaszép szomorúfűz, de az el volt foglalva a saját áglógató szomorúságával?

Hát, ugye, fűz mellett szűz is lehet. Észrevétlen. Akár gyönyörű szűz leány is. Igaz, ha a vastag törzsű fűzfa mögött könyvet olvas, akkor egy könyvben elmerült szűzleány se lát, se hall. Feltéve, hogy teljesen elmerül, belemerül a könyvbe…

Később ki volt az a szépséges leány, aki úgy futott a falu felé, hogy még a könyvét is egy fűzfa alatt felejtette?

Elárulom: Kiscsupros Ági, az „EGYÉL-IGYÁL!” vendégfogadó egyik társtulajdonosa. A másik két társtulajdonos mindkettő a húga volt: Klári és Panni. A lányok a vendégfogadóban összedugták a fejüket.

Sityi-sutyi, - és máris szaladt három leány, egymás kezét fogva, hogy véletlenül találkozzon három feleséget kereső legénnyel. Ha nem véletlenül találkoznak, annyi baj legyen, a találkozás a lényeg!

A találkozás sikerült. Mit keresnek a legények? Munkát! Jaj, de jó, ők, a lányok meg olyanokat, akik munkáskezeket keresnek. Igaz, csak fél pénzt tudnak fizetni, de ne féljenek, elég, ha a pénz fél!

Itt a legények nem akartak rögtön beleegyezni a fél pénzbe, de a lányok hajlottak az engedékenységre. Jó, hát akkor a végén a fél pénz kétszeresének a felét kapja majd mindegyik legény. Tessék? Ó, nem, ez nem ugyanaz, mert, ha egyébként ugyanannyi is, szebben hangzik! No meg a fiúk minden vasárnapja szabad lesz, és akkor udvarolhat annak a lánynak, aki megfogja most a kezét.

Itt könnyen ment a választás, mert Ági mindjárt elkapta Pista kezét, és kinevezte segédszakácsnak, saját maga mellé.

Most már a két másik lány is igyekezett, nehogy elfogyjanak a legények, és hoppon maradjanak. Klári megfogta Karcsi kezét. Karcsi szívét Klári aranyalmái máris megremegtették, így a legényből egyből élelembeszerző lett, a Klári nevű leányzó mellett, kisegítőnek.

Panni pedig átlátta, hogy neki Feri jutott, de ez szívét nem búba lökte, hanem örömbe táncoltatta, mert Feri volt a legtermetesebb a három legény közül, - ha bundásabb lett volna, akár medvének is elmehetett volna, és Panninak nagyon megtetszett. Feri is elégedetten dörmögött az orra alatt.

Múltak a hetek, gyorsan záródtak a kételyek, nyíltak a virágok és a szívek.

Végül Pista összehívta társait a padlásszobába. A mezőnek szeme van, az erdőnek füle van, - így tartja a mondás. Egy elhagyatott padlásszoba viszont nem mező, nem is erdő, még ha rengeteg is van benne, lomokból. Ott a madár sem jár, leszámítva néhány denevért, de azok, ha repülnek is, nem madarak. Igaz, egy bagoly berepült, azon a címen, hogy ott lakik, de a fiúk kitessékelték, mert nem tudott erről hiteles igazolást bemutatni.

A padlásszoba is lehet, persze, hallásszoba, és a hallgatódzás, önmagában, nem feltétlenül vétek…. A jó szóra is hallgatni kell, meg a szív szavára, valamennyire az ép észre is, még ha utóbbira kockázatos is…

Azt mondta Pista a többieknek:
- No, végre magunk közt lehetünk, és megbeszélhetjük a dolgot! Már csak egy dolog tisztázandó: nincs-e túl sok esze ennek a három leánygyönyörűségnek? Az nem volna jó, ha feleségként később túljárnának az eszünkön! Kössük fel a gatyánkat, nehogy papucs legyen belőlünk! Vizsgáljuk meg a lányok észbeli tehetségét! Ehhez mindegyikünk szerezzen egy szitás történetet! Amelyik lány átlát a szitán, annak az esze vág, mint a borotva, és a borotva pedig nem női kézbe való!

Hát az egyik vasárnapi ebédnél, a sült csirke elfogyasztása után, Pista elő is vett egy elmés medvetörténetet. Azt mondta:
- A mi falunkban egyszer volt egy olyan okos ember, aki megbarátkozott az erdőben élő medvével. Még dörmögni is megtanult!

A medvének volt egy barlangja. Gondolta ez az ember: nem volna takaros takarékosság, ha a telet átaludná a medvével a barlangban, és csak tavasszal jönne elő, amikor a brummogó is? Megtakarítaná a téli fűtést, hólapátolást…

Így is tett. Ráfeküdt a barlangban a medvére, az egész télen ingyen melegítette, és az ember még igen szépeket álmodott is a zord téli időben, a medvén…

Na, mint tetszett ez a színigaz történet?! Karcsi tanúsíthatja, hogy ő már látott barlangot, Feri pedig azt: ő medvét! Igaz, a medvét kötélen táncoltatták, de ez mindegy, a medve, - az így is medve!

Ági megcsókolta Pistát:
- Nekem nagyon tetszett! Ha megkéred a kezem, odaadom, keresünk egy medvés barlangot, bezárjuk a vendégfogadót, és irány – a barlang!

Pista visszaadta a csókot, elégedetten.

Klári azonban így vélekedett:
- Én azért egy kicsit félnék a medve nagy karmaitól! Mi van, ha a bundás rosszat álmodik, és álmában kaparászik? Ám kitaláltam, hogy mit kell tenni! A téli álom előtt le kell vágni a karmait. Ha a köröm kinő, a karom is…

Klári Karcsitól kapott egy puszit.

Panni még jobban fellelkesedett:
- Én két medvét vinnék a barlangba, ha feleség lennék! Nagyokat! Egyikre Ferivel feküdnénk, és a másik medvével pedig betakaródznánk!

Hát ezért az okos ötletéért neki is kijárt a csók Feritől.

A következő vasárnapon Karcsi mesélt:
- Külföldön jártam, de ott is úgy, belföldi szívvel, ésszel! Ám a meggy, amikor beérik, ott is vörös. Ott sem szeretik a vöröset, mint a bika sem, az a büszke állat, amelyik, ha vöröset mutatnak neki, még a torreádort is kész kilyukasztani a szarvaival. Nem szeretik a vörös színt a meggyben sem, - de a meggyes rétesben igen. mert arra rá lehet harapni.

Volt ott, Bikántániában, egy csomó nagyon okos ember, azok kitalálták: a vörös színű meggyet le kell üldözni a fáról, beüldözni a konyhába, rá a rétestésztára! Utána meg lehet sütni, akár sütőben, akár konyhai máglyán… Kitaláltak egy meggyfáról való leüldözésére alkalmas, törvényesen törvénytelen szertartást… Így nem kellett az érett, vörös meggyet kézzel leszedni a fáról, és a konyhába szállítani! Hát nem csodálatos észteljesítés?

Ági rögtön megcsókolta Pistát, mert biztos, ami biztos:
- Én ezt jó ötletnek tartom, de még ez is módosítható, előnyösen! Amikor a zöld meggy érni kezd, és rózsaszínűvé válik a fán, rögtön át kell festeni újra zöldre, ha az eső lemossa, akkor újra és újra… Így azután utálatos vörös színe egy pillanatig sem csúfíthatja el a világ leggyönyörűbben zöld országát! Kerül, amibe kerül, attól még mindig ott vagyunk, ahol a part szakad, ha nem lejjebb! Kövessük Bikántániát!

Klári is kiugrasztott egy jó megoldást:
- Mindenesetre meg lehet takarítani a meggyszemek konyhába vitelét! A meggyfák alatt kell kiteríteni a rétestésztát. Hozni kell néhány mesterlövészt, azokkal lelövetni a fáról a meggyszemeket, ezek így a rétestésztára hullnának, mint hullák. Biztosan akadna cégéres g…, akarom mondani cégéres cégtulajdonos, aki pénzért kihozatja a konyhából a sütőt a fák alá…

Panni tapsolt Klári ötletére, és ez is elég volt Feritől egy nagy csókhoz.

A következő leányvásárnapon Feri állt elő egy négy kéz lábon járó, vagy legalábbis elegánsan hempergő történettel.

Elmesélte, hogy egyszer, külföldön, egy kimondhatatlanul sok disznót tartó és kitartó országban járt. Vendéglátója igen büszke volt hatalmas disznóóljára, de az ő szívét különösen egy kis nyertes ötlet nyerte meg. Egy egyszerű, sőt, nagyon egyszerű embereknek való, és nagyszerű, bár nem agyszerű ötlet! A disznóól nagytulajdonos bájos leánykája, igaz, már nem volt annyira kisleány, mint amennyire, a kenceficézés után, magát annak gondolta, de hát ez mellékes, kitalálta: kedvenc kis konyhamalackájának ne a disznóólba vigyék a konyhai hulladékot, hanem a malackát tartsák a konyhában, egy aranyládában, és ott kapja meg a konyhában hulladékká tett ínyencfalatokat! Így meg lehet spórolni a konyhából kiszállítási utat!

A történetet a lányok zajos tetszéssel fogadták.

Ágika külön megfejelte a tetszést:
- Én azt gondolom, hogy nem erőszak a disznótor, ha mindenkinek csak a disznó kell, erőszakkal, akkor lelke rajta! Akkor szép a világ, ha árok is van, gödör is van, verem is van, verés is van, disznó is van, disznólkodó is van… Persze, úgy is meg lehetett volna oldani a konyhamalac problémát, hogy a konyhát telepítik ki azok az okos emberek a disznóólba…

A következő vasárnap volt a Nagy Leánykéz Kérési Vásárnap. Legalábbis az „EGYÉL-IGYÁL!” vendég fogadóban.

Pista letérdelt Ági előtt, Karcsi Klári előtt, Feri pedig Panni előtt.

A térdeplő Pista szónokolt:
- Leányok, gyönyörű istennők! Mindegyik térdeplő legény, dobogó szívvel, megkéri annak a leánynak a kezét, aki előtt térdepel. Beleegyezésül a térdeplő legény egy csókot kér, de, ha nem csak egyet kap, akkor többet is elfogad.

Ám egyik legény sem kapott csókot. Micsoda meglepetés!

A leányok nevében Kiscsupros Ági válaszolt, és öntött jéghideg vizet nagy csuporból a szerelmes legényszívekre:
- Fiúk! Mindegyik leány megszerette választottját, de a kezünk mégsem adhatjuk oda! NEM, NEM, és NEM! Az elmesélt történetekből rájöttünk, hogy nektek, akik ilyen bölcs történeteket tudtatok hozni elébünk, ilyen okossággal telteket, nem hozzánk hasonlóan tudatlan leányok kellenek, illenek, nem ilyen butuskák, mint mi, hanem olyanok, akiknél az Ész Szelleme úgy világít, mint a Szellemek Világnapján a töklámpás! Utóbbi okból kikosarazunk bennetek, de munkátokért a kétszeres fél pénz felét a markotokba megkapjátok, legfeljebb azt a huszonötöt nem, amit a feneketekre érdemelnétek, de utóbbi nem is volt az alkuban.

Megijedtek a legények, de Pista, az írnok, felkiáltott:
- Én fellebbezek a leánykéz kérésem elutasítása ellen! Én, kedves Ági, olyan buta vagyok, hogy háromig sem tudok számolni, így nem hivatkozhatsz arra: túl okos vagyok hozzád képest! Kész vagyok a három kerti szőlőlugas egyikében, a középsőben, ezt bebizonyítani!

Kézen fogta Ágit, és már vitte is a középső szőlőlugasba! Hát a leány ellenállt, ellenállt, de az nem volt akkora ellenállás, mint… Jó, jó, nem hozok történelmi példákat…

Mi történt a középső szőlőlugas rejtekén?

Ezt nem tudni pontosan, de egy idő után, sokára, kéz a kézben kijöttek, és Ági, piros arccal, de ragyogó szemekkel, kijelentette:
- A fellebbezést elfogadtam, a kezem odaadtam! Kiderült: sem Pista, sem én nem tudunk számolni! Illünk egymáshoz, mint a büszke kard a drágaköves hüvelyébe. Lehet, hogy csókokból tizenhét volt az, ami huszonötnél is több? Ki tudja?

Erre Karcsi is gyorsan kézen fogta Klárit, és már ott is voltak a jobboldali lugasban. Panni kezét meg sem kellett fognia Ferinek, mert Panni kapta el Feriét, és már repültek is a baloldaliba!

A lakodalom hármas volt, és így olcsóbb, mint más lakodalmak, mert a vendégfogadóért nem kellett fizetniük, a zenekarért is csak egyszeresen, az esküvő viszont ugyanannyiba került, mint másoknak, mert a pap azt mondta:
- A szertartásért az fizet, aki a feltett kérdésekre a válaszokat mondja, és nekem is külön-külön kell feltennem a kérdéseket!

Ezen nagyot nevettek, illendőségből. Tudták, hogy a mondás szerint Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen!

A vendégfogadót egyébként, Pista javaslatára, átkeresztelték… Új neve ez lett: „PSZT! TITOK…”.

A vendégek közül mindenki szerette volna megtudni a titkot. Ez nem volt probléma, mert a férjek minden vendégnek tudtak valamilyen titkot szállítani, persze, némely titkot nem kötöttek senki orrára.

Jól tették! Van olyan orr, amelyik előbb titok után szimatol, de utána, amikor a titkot megtudja, megorrol erre-arra. Utóbbi miatt óvatosnak kell lenni, hiszen utána az a mondás is igazolódhat, aminek a nem szép végét ide sem merem írni: SZÉNAKAZAL, ZABASZTAG, VELÜNK CSÚNYÁN KI…!

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/kard-antik-fegyver-k%C3%B6z%C3%A9pkori-ac%C3%A9l-918542/