Feltöltve: 2018-11-01 16:22:44
Megtekintve: 5759
Betyárka János
Betyárka János, nevével ellentétben, kicsit sem betyárkodott. No, egy kicsit talán igen, de még iskoláskorban.
A falusi iskolát kijárta, utána meg tovább tanult, a városban, erdész lett belőle.
Mi tette ezt lehetővé?
Két dolog szerencsés találkozása, vagyis inkább háromé. Egy: szüleinek volt egy tavacskája. Abban néha nagy hal is horgára akadt valakinek, de ez ritkaság volt. Kettő: Csihum Pál, a Képtelenségek képekben szerkesztője, a faluban nyaralt. Horgászott és borozgatott. Okos dolog a kettőt együtt csinálni, mert, ha a horgot nem kapja be a mesebeli nagy hal, akkor is szép emlék a jó borocska élvezete. Tanú lehetne erre Petrovics Sándor is, aki A borozó című versében oly sikeresen népszerűsítette e szőlőből készült italt, hogy egy irodalmi folyóirat mindjárt közölte. A szerző örömében Petőfi Sándorra változtatta a nevét, és később több verse a tankönyvekbe is bekerült. Igaz, ehhez el kellett esnie a csatatéren, de hát, ahol csata van, ott ilyesmi nem nehéz. Három: némi borocska elfogyasztása után Csihum Pál képzelőereje megnövekedett, és a fél sötétben egy fatörzset óriási halnak nézett. A fatörzs, úgy látszik, bekapta az újságíró horgát, majd a horgászbottal együtt elúszott.
Csihum Pál megírta az esetet a lapjában, de annak téves tudatában, hogy a fatörzs nem fatörzs volt, hanem Nagy Hal. Ha nem is akkora, mint amelyik az isteni paranccsal packázó Jónást lenyelte, de azért eléggé termetes.
Jöttek is ám a nagy halat kifogni akarók Héterdősre, és ez jól jövedelmezett Betyárka János szüleinek, akiké a tavacska volt, meg Belenyúlok Mártonnak, a vendégfogadósnak. A továbbiakban összegyűlt annyi pénz, hogy János a városba mehetett tanulni. Még jobban járt Belenyúlok Márton vendégfogadós, mert leánya, Belenyúlok Manci kifogott magának egy városi férjet, aki adófőtanácsnok volt a városban. Jó tanácsot adott Mártonnak, aki így beleegyezett, hogy miután Manci utálja a halat, leánya inkább a fogadóban mulattassa az adófőtanácsnokot. Mit adott Manci, mit nem, e mulatozás idején, nem tudni, de tény: Manciból feleség lett, és attól kezdve nem csak a halakat nézte le, hanem az egész falut. Némileg méltánytalanul, mert a falu legényei többször is bajnokságot nyertek célba- és távköpködésben.
Betyárka Jánost végül Kisalmásdi Arnold báró alkalmazta erdészként, és írásba adta, hogy a hosszúerdei háromszobás erdészlakot János addig használhatja ingyen, amíg él. Nem volt ugyan világos, hogy ez úgy értendő-e: amíg János él, vagy amíg ő, Arnold, él. A kettő nem volt mindegy, mert Arnold szerette a beteget játszani, pedig nem volt az, de úgy gondolta: nagybeteg embert nem siet elvinni a halál, mert az meg tud halni nélküle is. Betyárka János viszont egészséges volt, mint a makk, és ezt nem is tagadta.
Betyárka János szigorú erdész volt, aki nem adott neki semmit, az egy letört ágat sem lophatott el az erdőből. Sokan leszoktak ám a semmit adásról!
Hát ne húzzuk el ezt a történetet, mint a rétestésztát! Folytassuk ott, hogy egy napon Betyárka János egy gyönyörű, tanácstalan leányt talált az erdészlak előtt. Ez a János nem volt csapodár, de mivel szívét éppen egy leány sem birtokolta, megszólította a leányt, szívhez szólóbb hangon, mintha az csúf lett volna:
- A kisasszony miért néz olyan tanácstalanul? Én nagy ész vagyok, és ráadásul erdész. Ha eltévedt, akkor nem segíthetek Önnek kijutni az erdőből, mert nem vagyok olyan bolond, hogy ilyen szép leányt, mint a kisasszony, más legénykarokhoz közeledni segítsek!
Azt mondta a leány:
- A városban voltam eladó egy üzletben, de az bezárt, és most Becsescsibefalván vagyok Nyanyókával, a Nagymamámmal! Gombát akartam szedni, a nevem is Vargánya Klára, de megijedtem egy farkas kinézetű állattól, eltévedtem, és most itt vagyok, tanácstalanul! Félek, hogy valamiféle betyárral találkozom!
Betyárka Jánosnak nagyon megtetszett a leány, mert azok a lányok tetszettek neki, akik gömbölyűek itt-ott, mint a gumilabda. Azt mondta:
- Az én nevem Betyárka János, és nem tagadom, mielőtt Önt megismertem volna, kicsit betyárkodtam, de most úgy érzem: Ön le fog szoktatni a betyárkodásról!
Egyezzünk meg! Én elmegyek ellenőrző körútra. Ön addig az erdészházban birtokba veszi a konyhát, és finom gulyáslevest készít. Itt vannak a kamrakulcsok. Látja a falon, a szobában, azt a nagy kétcsövű puskát? Ha igazi zsivány jönne errefelé, akkor szegezze neki a puskát, és ha az illető továbbra is be akar hatolni a házba, akkor lője le!
- Jaj! – vallotta be a leány. Gulyáslevest tudok készíteni, de a zsiványt nem merem lelőni. Mi van, ha kiderül: nem is zsivány volt, csak azt hazudta saját magáról? Vagy zsivány volt, de nem akkora, hogy mindjárt agyon kelljen lőni?
Betyárka János nem osztotta Vargánya Klára aggodalmát:
- Ha valaki azt hazudja magáról, hogy zsivány, - az magára vessen, ha agyonlövik! Marad e Földön még hazugból elég! Ha meg kisebb zsivány, hát abból is sok van, és kicsiből lesz olykor a nagy…
Klára nem nézett ki úgy, mint akit János meggyőzött, de azért nekiállt a gulyásleves készítésének. János pedig lóra ugrott, és megkezdte erdei ellenőrző körútját. Nála senki se lopjon ingyen, még akkor sem, ha Kisalmásdi Arnold báró már egy hete haldoklik! A haldoklás magánügy.
Milyen fura dolgok történnek olykor!
Egy ember érkezett, úrias öltözetű, ló nélkül, ami mindjárt gyanússá tette a dolgot, hiszen milyen úr az, aki gyalogosan közlekedik, mert még lova sincsen?
Az úrnak látszó gyanús személy nagyot kiáltott:
- Hé! Van itt valaki? Zsiványka Károly vagyok!
Klára megijedt, de azért, remegő kézzel bár, de kidugta az ablakon a kétcsövű vadászpuskát:
- Ha az úr be is vallotta, hogy zsivány, ne közelítsen, mert lelövöm! Betyárka János nincs itthon. Én a gulyáslevest készítem!
Az úrféle nevetett:
- Az én nevem nem zsivány, hanem Zsiványka! Ön Betyárka Jánosné?
Klárának ekkor jutott az eszébe, egy futó pillanatra: ha ez a Zsiványka őt az erdész feleségének nézte, hát, talán azzá is lehetne… Ám ő szegény leány, persze, azért szegény lányokat is vettek már el feleségül, nem csak módosakat, meg gazdagokat…
Rákiáltott az úrfélére:
- Én Vargánya Klára vagyok, és nem tréfálok! Hátráljon a fenyőkig, felemelt karokkal, mert ijedtemben mindjárt lelövöm!
Zsiványka Károly jobbnak látta engedelmeskedni, de azért később leengedte a karjait, mert fárasztó mindkét kart sokáig felemelt állapotban tartani. Próbálták már?
A leányt, úgy látszik, nagyon lefoglalta a gulyásleves készítés, mert nem lőtte őt le. Sőt, egy idő után megjelent az erdészlak ablakában egy tál gulyásleves.
A leány kikiáltott az ablakon:
- Ez a magáé, de vigyázzon, mert forró! Ha be akar mászni az ablakon, akkor a kondér levessel leforrázom, mint a híres mesében a kismalacok a farkast!
Az úr nevetett:
- Hű, de harcias a kisasszony! Tőlem nem kellene félnie, de azért jó, ha mindenkitől fél! Az a biztosabb! Köszönöm, Gomba Klára!
- Vargánya vagyok! – helyesbített a leány. Ön mi járatban van errefelé?
- Meghalt szegény Arnold báró, a nagybátyám! – válaszolta az úr. Rám hagyta ezt az erdőt, és én szeretném, ha Betyárka János továbbra is vállalná az erdészséget. A faluban azt mondták: nincs nála becsületesebb ember hetedhét határban. Ön rá tudná beszélni, hogy vállalja el? Még jobb lenne, ha egymásba szeretnének, mert magácska erdészfeleségnek is igen talpraesett volna. Rám is milyen bátran rá fogta azt a puskát!
Megörült Klára az ötletnek, mert szegény leány sem búslakodhat örökké a saját szegénységén, jobb, ha gondolkodik a körülötte levő legények szívének
legénykedésén!
Azt mondta az úrnak:
- Hát, ha nagyon dicséri az úr a gulyáslevesemet Betyárka János előtt, akkor segítek, mert nekem is tetszik az, amit az úr sasszemmel meglátott! Főzni-sütni jól tudok, ha van mit. Csak hát az úr is nyúljon egy kicsit a zsebébe, és tegyen egy-két célzást arra, hogy biztosabba áll a lábán az erdészház, ha abban egy menyecske is ott van!
Zsiványka Károly nevetett:
- Hát egy Zsiványka, meg egy Betyárka meg fog tudni egyezni egymással! Ez is rabol, az is papol, lesz majd megoldás valahol!
Lett is, méghozzá gyorsan.
Azt mondta János, Becsescsibefalván, Nyanyókának, Klára nagymamájának:
- Nézze, kedves Nagymama, én csak kis legény betyár voltam, arról pedig könnyebb leszokni, mint a nagy gazemberségről! Ha kipuhatolná Klára szívének állását irányomban, nem bánná meg! A három szobából az lenne a magáé, amelyiket választja, egy a miénk Klárával, egy meg gyerekszoba, ha lesznek gyerekeink, - és miért ne lennének? Ez a kis ház itt, Becsescsibefalván, maradjon a magáé, a kerttel, én minden héten kiszekereztetem ide, hogy beszélgethessen a falubeliekkel! Ám, ha Klára nem szeret, akkor nem erőltetem a dolgot…
Nyanyóka elnevette magát:
- Az unokám szereti magát, csak egy kicsit túl szégyenlős! Ha itt-ott elejt neki néhány célzást a házasságra, hoz neki virágot, meg néhány csecsebecsét, amit a nők kedvelnek, kiugrik a nyúl a bokorból, de, ha nem volna ott, bebújik a bokorba, hogy kiugorhasson. Ám ott van!
A nyúl tényleg ott volt, és a következő nap háromszor is kiugrott, egyszer Becsescsibefalván, kétszer pedig az erdészházban.
A lakodalomra Zsiványka Károly különleges ajándékot hozott: nagyon szép bölcsőt, amin állítólag csak meg kell nyomni egy gombot, és akkor ringatja a babát, de még altatódalt is dúdol neki.
Kipróbálták, még a lakodalmon, mert kíváncsiak voltak. Először nem találták a gombot, de azután a technikai szerkezetekhez értő Füleske Jancsi, ez az ügyes falubeli fiú, megmutatta miként kell bánni e csodabölcsővel: három gomb van rajta, az első az indító, erre indul a ringatás, a másik a megállító, erre a bölcső megáll, és ha a dúdoló is szükséges, akkor annak gombját is meg kell nyomni.
Hát, ugye, ez régen volt, és akkor még a közönséges telefonok is csak a legelőkelőbb úri házaknál, meg a fontos hivatalokban voltak, és azok nem voltak olyan okosak, mint a mai telefoncsodák, de azért arra gondolok: utóbbiak manapság nem csak okosak, hanem gyakran kicsit túl sokat okoskodnak.
Az okosság és okoskodás rokonok ugyan, de azért a rokonok sem mindig jönnek ki jól egymással…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/%C5%91sz-fall-h%C3%A1zik%C3%B3-h%C3%A1z-kunyh%C3%B3-kabin-2021154/
A falusi iskolát kijárta, utána meg tovább tanult, a városban, erdész lett belőle.
Mi tette ezt lehetővé?
Két dolog szerencsés találkozása, vagyis inkább háromé. Egy: szüleinek volt egy tavacskája. Abban néha nagy hal is horgára akadt valakinek, de ez ritkaság volt. Kettő: Csihum Pál, a Képtelenségek képekben szerkesztője, a faluban nyaralt. Horgászott és borozgatott. Okos dolog a kettőt együtt csinálni, mert, ha a horgot nem kapja be a mesebeli nagy hal, akkor is szép emlék a jó borocska élvezete. Tanú lehetne erre Petrovics Sándor is, aki A borozó című versében oly sikeresen népszerűsítette e szőlőből készült italt, hogy egy irodalmi folyóirat mindjárt közölte. A szerző örömében Petőfi Sándorra változtatta a nevét, és később több verse a tankönyvekbe is bekerült. Igaz, ehhez el kellett esnie a csatatéren, de hát, ahol csata van, ott ilyesmi nem nehéz. Három: némi borocska elfogyasztása után Csihum Pál képzelőereje megnövekedett, és a fél sötétben egy fatörzset óriási halnak nézett. A fatörzs, úgy látszik, bekapta az újságíró horgát, majd a horgászbottal együtt elúszott.
Csihum Pál megírta az esetet a lapjában, de annak téves tudatában, hogy a fatörzs nem fatörzs volt, hanem Nagy Hal. Ha nem is akkora, mint amelyik az isteni paranccsal packázó Jónást lenyelte, de azért eléggé termetes.
Jöttek is ám a nagy halat kifogni akarók Héterdősre, és ez jól jövedelmezett Betyárka János szüleinek, akiké a tavacska volt, meg Belenyúlok Mártonnak, a vendégfogadósnak. A továbbiakban összegyűlt annyi pénz, hogy János a városba mehetett tanulni. Még jobban járt Belenyúlok Márton vendégfogadós, mert leánya, Belenyúlok Manci kifogott magának egy városi férjet, aki adófőtanácsnok volt a városban. Jó tanácsot adott Mártonnak, aki így beleegyezett, hogy miután Manci utálja a halat, leánya inkább a fogadóban mulattassa az adófőtanácsnokot. Mit adott Manci, mit nem, e mulatozás idején, nem tudni, de tény: Manciból feleség lett, és attól kezdve nem csak a halakat nézte le, hanem az egész falut. Némileg méltánytalanul, mert a falu legényei többször is bajnokságot nyertek célba- és távköpködésben.
Betyárka Jánost végül Kisalmásdi Arnold báró alkalmazta erdészként, és írásba adta, hogy a hosszúerdei háromszobás erdészlakot János addig használhatja ingyen, amíg él. Nem volt ugyan világos, hogy ez úgy értendő-e: amíg János él, vagy amíg ő, Arnold, él. A kettő nem volt mindegy, mert Arnold szerette a beteget játszani, pedig nem volt az, de úgy gondolta: nagybeteg embert nem siet elvinni a halál, mert az meg tud halni nélküle is. Betyárka János viszont egészséges volt, mint a makk, és ezt nem is tagadta.
Betyárka János szigorú erdész volt, aki nem adott neki semmit, az egy letört ágat sem lophatott el az erdőből. Sokan leszoktak ám a semmit adásról!
Hát ne húzzuk el ezt a történetet, mint a rétestésztát! Folytassuk ott, hogy egy napon Betyárka János egy gyönyörű, tanácstalan leányt talált az erdészlak előtt. Ez a János nem volt csapodár, de mivel szívét éppen egy leány sem birtokolta, megszólította a leányt, szívhez szólóbb hangon, mintha az csúf lett volna:
- A kisasszony miért néz olyan tanácstalanul? Én nagy ész vagyok, és ráadásul erdész. Ha eltévedt, akkor nem segíthetek Önnek kijutni az erdőből, mert nem vagyok olyan bolond, hogy ilyen szép leányt, mint a kisasszony, más legénykarokhoz közeledni segítsek!
Azt mondta a leány:
- A városban voltam eladó egy üzletben, de az bezárt, és most Becsescsibefalván vagyok Nyanyókával, a Nagymamámmal! Gombát akartam szedni, a nevem is Vargánya Klára, de megijedtem egy farkas kinézetű állattól, eltévedtem, és most itt vagyok, tanácstalanul! Félek, hogy valamiféle betyárral találkozom!
Betyárka Jánosnak nagyon megtetszett a leány, mert azok a lányok tetszettek neki, akik gömbölyűek itt-ott, mint a gumilabda. Azt mondta:
- Az én nevem Betyárka János, és nem tagadom, mielőtt Önt megismertem volna, kicsit betyárkodtam, de most úgy érzem: Ön le fog szoktatni a betyárkodásról!
Egyezzünk meg! Én elmegyek ellenőrző körútra. Ön addig az erdészházban birtokba veszi a konyhát, és finom gulyáslevest készít. Itt vannak a kamrakulcsok. Látja a falon, a szobában, azt a nagy kétcsövű puskát? Ha igazi zsivány jönne errefelé, akkor szegezze neki a puskát, és ha az illető továbbra is be akar hatolni a házba, akkor lője le!
- Jaj! – vallotta be a leány. Gulyáslevest tudok készíteni, de a zsiványt nem merem lelőni. Mi van, ha kiderül: nem is zsivány volt, csak azt hazudta saját magáról? Vagy zsivány volt, de nem akkora, hogy mindjárt agyon kelljen lőni?
Betyárka János nem osztotta Vargánya Klára aggodalmát:
- Ha valaki azt hazudja magáról, hogy zsivány, - az magára vessen, ha agyonlövik! Marad e Földön még hazugból elég! Ha meg kisebb zsivány, hát abból is sok van, és kicsiből lesz olykor a nagy…
Klára nem nézett ki úgy, mint akit János meggyőzött, de azért nekiállt a gulyásleves készítésének. János pedig lóra ugrott, és megkezdte erdei ellenőrző körútját. Nála senki se lopjon ingyen, még akkor sem, ha Kisalmásdi Arnold báró már egy hete haldoklik! A haldoklás magánügy.
Milyen fura dolgok történnek olykor!
Egy ember érkezett, úrias öltözetű, ló nélkül, ami mindjárt gyanússá tette a dolgot, hiszen milyen úr az, aki gyalogosan közlekedik, mert még lova sincsen?
Az úrnak látszó gyanús személy nagyot kiáltott:
- Hé! Van itt valaki? Zsiványka Károly vagyok!
Klára megijedt, de azért, remegő kézzel bár, de kidugta az ablakon a kétcsövű vadászpuskát:
- Ha az úr be is vallotta, hogy zsivány, ne közelítsen, mert lelövöm! Betyárka János nincs itthon. Én a gulyáslevest készítem!
Az úrféle nevetett:
- Az én nevem nem zsivány, hanem Zsiványka! Ön Betyárka Jánosné?
Klárának ekkor jutott az eszébe, egy futó pillanatra: ha ez a Zsiványka őt az erdész feleségének nézte, hát, talán azzá is lehetne… Ám ő szegény leány, persze, azért szegény lányokat is vettek már el feleségül, nem csak módosakat, meg gazdagokat…
Rákiáltott az úrfélére:
- Én Vargánya Klára vagyok, és nem tréfálok! Hátráljon a fenyőkig, felemelt karokkal, mert ijedtemben mindjárt lelövöm!
Zsiványka Károly jobbnak látta engedelmeskedni, de azért később leengedte a karjait, mert fárasztó mindkét kart sokáig felemelt állapotban tartani. Próbálták már?
A leányt, úgy látszik, nagyon lefoglalta a gulyásleves készítés, mert nem lőtte őt le. Sőt, egy idő után megjelent az erdészlak ablakában egy tál gulyásleves.
A leány kikiáltott az ablakon:
- Ez a magáé, de vigyázzon, mert forró! Ha be akar mászni az ablakon, akkor a kondér levessel leforrázom, mint a híres mesében a kismalacok a farkast!
Az úr nevetett:
- Hű, de harcias a kisasszony! Tőlem nem kellene félnie, de azért jó, ha mindenkitől fél! Az a biztosabb! Köszönöm, Gomba Klára!
- Vargánya vagyok! – helyesbített a leány. Ön mi járatban van errefelé?
- Meghalt szegény Arnold báró, a nagybátyám! – válaszolta az úr. Rám hagyta ezt az erdőt, és én szeretném, ha Betyárka János továbbra is vállalná az erdészséget. A faluban azt mondták: nincs nála becsületesebb ember hetedhét határban. Ön rá tudná beszélni, hogy vállalja el? Még jobb lenne, ha egymásba szeretnének, mert magácska erdészfeleségnek is igen talpraesett volna. Rám is milyen bátran rá fogta azt a puskát!
Megörült Klára az ötletnek, mert szegény leány sem búslakodhat örökké a saját szegénységén, jobb, ha gondolkodik a körülötte levő legények szívének
legénykedésén!
Azt mondta az úrnak:
- Hát, ha nagyon dicséri az úr a gulyáslevesemet Betyárka János előtt, akkor segítek, mert nekem is tetszik az, amit az úr sasszemmel meglátott! Főzni-sütni jól tudok, ha van mit. Csak hát az úr is nyúljon egy kicsit a zsebébe, és tegyen egy-két célzást arra, hogy biztosabba áll a lábán az erdészház, ha abban egy menyecske is ott van!
Zsiványka Károly nevetett:
- Hát egy Zsiványka, meg egy Betyárka meg fog tudni egyezni egymással! Ez is rabol, az is papol, lesz majd megoldás valahol!
Lett is, méghozzá gyorsan.
Azt mondta János, Becsescsibefalván, Nyanyókának, Klára nagymamájának:
- Nézze, kedves Nagymama, én csak kis legény betyár voltam, arról pedig könnyebb leszokni, mint a nagy gazemberségről! Ha kipuhatolná Klára szívének állását irányomban, nem bánná meg! A három szobából az lenne a magáé, amelyiket választja, egy a miénk Klárával, egy meg gyerekszoba, ha lesznek gyerekeink, - és miért ne lennének? Ez a kis ház itt, Becsescsibefalván, maradjon a magáé, a kerttel, én minden héten kiszekereztetem ide, hogy beszélgethessen a falubeliekkel! Ám, ha Klára nem szeret, akkor nem erőltetem a dolgot…
Nyanyóka elnevette magát:
- Az unokám szereti magát, csak egy kicsit túl szégyenlős! Ha itt-ott elejt neki néhány célzást a házasságra, hoz neki virágot, meg néhány csecsebecsét, amit a nők kedvelnek, kiugrik a nyúl a bokorból, de, ha nem volna ott, bebújik a bokorba, hogy kiugorhasson. Ám ott van!
A nyúl tényleg ott volt, és a következő nap háromszor is kiugrott, egyszer Becsescsibefalván, kétszer pedig az erdészházban.
A lakodalomra Zsiványka Károly különleges ajándékot hozott: nagyon szép bölcsőt, amin állítólag csak meg kell nyomni egy gombot, és akkor ringatja a babát, de még altatódalt is dúdol neki.
Kipróbálták, még a lakodalmon, mert kíváncsiak voltak. Először nem találták a gombot, de azután a technikai szerkezetekhez értő Füleske Jancsi, ez az ügyes falubeli fiú, megmutatta miként kell bánni e csodabölcsővel: három gomb van rajta, az első az indító, erre indul a ringatás, a másik a megállító, erre a bölcső megáll, és ha a dúdoló is szükséges, akkor annak gombját is meg kell nyomni.
Hát, ugye, ez régen volt, és akkor még a közönséges telefonok is csak a legelőkelőbb úri házaknál, meg a fontos hivatalokban voltak, és azok nem voltak olyan okosak, mint a mai telefoncsodák, de azért arra gondolok: utóbbiak manapság nem csak okosak, hanem gyakran kicsit túl sokat okoskodnak.
Az okosság és okoskodás rokonok ugyan, de azért a rokonok sem mindig jönnek ki jól egymással…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/%C5%91sz-fall-h%C3%A1zik%C3%B3-h%C3%A1z-kunyh%C3%B3-kabin-2021154/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!