Feltöltve: 2018-10-24 17:41:35
Megtekintve: 5771
Gavallér Ferkó mesebeli esete
Gavallér Ferkó igen délceg parasztlegény volt, annyi földdel, állattal, amennyi a módossághoz éppen elég, a gazdagsághoz ugyan kevés, de nem volt nagyravágyó. Ám a kicsit megbecsülte, és a közmondás is úgy tartja: sok kicsi, sokra megy. Bölcs mondás ez, csak figyelembe kell venni, hogy mi az a kicsi, mert a sok eltűrt kis becstelenség szüli a nagy tolvajokat. Ám Ferkó a becsületes haszonszerzéseket szerette, szorgalmas munkával, még a falubeli öregasszonyok sem tudták rajta a nyelvüket köszörülni.
Emellett gavallérosan viselkedett, segített azon, aki megérdemelte, és akinél ezt meg is tehette, nem hiányzott nála a józan ész. Ha tréfálkozott, az is inkább évődő volt, mint sértő, és nem szokott hazudni sem.
A józan paraszti ész van, amihez fényesen elegendő, de van, amihez még derengő világosságot sem ad. Ám Ferkó nem csak az iskolában tanult kitűnően, hanem a könyveket is olvasgatta. Három hosszú könyvespolca volt: az egyiken a hazug könyveket tartotta, a másikon az igazmondókat, a harmadikon a „fene tudja mit is mondókat”. Mit gondolnak, Olvasóim, - melyik polcon volt a legtöbb könyve?
Lovon szeretett járni ez a Ferkó, mert annak több előnye van a gyalogjárással szemben. Gyorsabban el lehet jutni ide-oda, a tekintélyt is növeli, mert a lovas legényre jobban felnéznek mások, az eladó lányok is, igaz, a lovat ápolni is kell, lovaglás után lecsutakolni, de hát valamit – valamiért. Én, persze, nem szívesen járnék lovon, mivel csak táltost szeretnék, amelyik száguldás után, ha leszállt róla a lovasa, csak megrázza magát, és nem kíván csutakolást, ápoló kenceficézést. Ilyen táltos paripa, egyelőre, csak a költői képzeletben létezik, de a tudomány fejlődésével még kikelhet a mesebeli csikótojásból.
A legény a falubeli tölgyerdőnél egy kikötött lovat, meg mellette egy előkelő öltözetű, búslakodó embert talált. Az ember mindkét oldalán díszes bőrtáska lógott. Ám miért lógott az ember orra?
Ferkó megkérdezte tőle az orrlógatás okát, meg azt is: tehetne-e valamit a szomorkodó orrának eredeti állapotba való visszakerüléséért?
- Nem tehetsz semmit sem, te legény! – mondta az ember lehangoltan. Én varázsló vagyok, és valahol elvesztettem bűvös könyvecskémet. Nélküle félember, vagyis fél varázsló vagyok, és félek, hogy megöl a bánat! Már Hetedhétországon át kerestem az elvesztett könyvecském, amelyik mindig itt volt, a jobboldali táskámban! Most nincs itt!
Azt mondta neki Ferkó:
- Az úr nem akárki, látom, de a legnagyobb úr is gondolkodhat! Szeszélyes a világ! Ha a jobb nem megy balra, azért a bal lehet olyan balga, hogy jobbra megy! Ez alatt azt értem: a két táska oldalt cserél. Ám az is előfordulhat, ne vegye az úr személyes sértésnek, hogy megtéved az úr keze: jobboldali könyvecskéjét baloldali táskájába teszi, vagy fordítva, a baloldalit a jobboldaliba. Olvastam egy országról, ahol még az okos kosok is megkergültek, csak az eltűnt pénzek nem kerültek elő!
Elmosolyodott a varázsló:
- Mondasz valamit, te egyszerű parasztlegény, mert mozog a nyelved, meg az egész szád! Ám az én jobb kezem most bebizonyítja neked megbocsájtható tévedésed. Nézd, belenyúlok a baloldali táskámba…
A varázsló bele is nyúlt, de olyan lett az ábrázata, mintha citromba harapott volna. Érezte: a legénynek igaza van, a baloldali táskájába tette, tévedésből, a bűvös könyvecskéjét.
No de nem azért varázsló valaki, hogy mindjárt ajtóstól rohanjon az Igazság Házába, így csak elvigyorodott:
- Nem csalódtam benned, te egyszerű parasztlegény! Jól megoldottad a neked feltett talányos kérdést. Ami nincs jóllakott jobban, néha balga balban ott van! Meg fordítva! Mondhatnám azt is: vak tyúk is talál szemet, de te ügyesebben csipegető és látó tyúkocskát érdemelsz! Gyere, vendégül látlak Hol volt, hol nem volt kastélyomban! Kövesd a lovam!
Hát a magát varázslónak mondott egyén úgy száguldott a lovon, hogy Ferkó, bár az ő lova is kitett magáért, egy-két kilométernyi orrhosszal lemaradt. Ám végül ott voltak egy igen görbe hegyen, egy igen gőgösen égre néző, és a völgyet mélyen lenéző, héttornyú kastélyban.
A kastélyban volt egy lovagterem, páncélöltözetekkel. A páncélöltözetek megelevenedtek, megterítették a lovagi asztalt, és hordták a különböző, ínyencségekkel és köznapi ételekkel egyaránt telt tálakat. A bor mámorító volt, de Ferkó mértékkel ivott, mert mindig szerette tudni: mi a valóság, és mi az álom? Utóbbit a legtöbb ember ébren is mindig összetéveszti, de Ferkó nem tartozott közéjük.
A varázsló ebéd után így szólt:
- A jutalmad, amiért használtad az eszed, nem tyúk lesz, hanem egy minden tyúknál különb macska!
Ezt követően a varázsló elordította magát:
- Hűkeselyűkarmos Károly! Hozd be a hét cicát arról az egérpaplanos ágyról!
Erre egy óriási, kardos vitéz behozta a cicákkal telt ágyat, és így szólt:
- Felség! Ezer bocsánat! Szóltam, - de le nem másztak! Az ággyal mind behoztam, az ágyon a hét ott van!
Azt mondta Ferkónak a varázsló:
- Hétszer próbálkozhatsz! Amelyik cicát meg tudod fogni az ágyon, az a tied!
Gyönyörű szép macskák voltak, egyik szebb, mint a másik, és bundájuk úgy ragyogott, hogy ha valaki rájuk nézett, elámult.
Hétszer próbált cicát fogni Ferkó, és mindig sikerült is neki, de úgy látszik a barna bundájú, a legkisebb, volt a legügyesebb, mert mindig az akadt a kezébe. Azt mondta a varázslónak:
- Hét próba, egy róka! Ezt a ravasznak látszó kis barnát választom!
Azt felelte a varázsló:
- Csíkos kígyó, kis tyúkügy! A jutalmat rendeztük!
Ezt követően eltűnt: 1. a kastély, 2. a varázsló lova, 3. a varázsló. Ottmaradt: 1. a görbe hegy, 2. Ferkó, karjaiban a barna cicával. No, eddig rendben, de azt már Ferkó kissé túlzásnak érezte, hogy a varázsló az ő lovát is meglovasította. Ezt meg is mondta a barna cicának.
A cica emberhangon válaszolt:
- Az én nevem Mirka. A lovad nem lopta el senki, ott van nálad, az istállóban, odahaza!
Leesett Ferkó álla: egy beszélő macska! Ezek szerint a varázsló nem is volt lótolvaj, hanem ráadásul igazi varázsló!
Így szólt a cicához:
- Imádlak cicusom, de arra kérlek: csak velem beszélj embernyelven! Ha az emberek rájönnek csodálatos képességedre, akkor ellopnak! Vagy a cirkuszosok, vagy a tudósok, vagy a szélhámos cirkuszosok, vagy a szélhámos tudósok, vagy azok a felkötni való zsiványok… Van már cicám, most már csak egy leányt kell találnom feleségnek, aki olyan szép, mint te macskában. Ha én kandúr volnék, nem az egeret akarnám megfogni, hanem téged… Segítesz nekem kiválasztani a számomra megfelelő leányt?
Mirka rányávogta:
- Igen! Mindig megmondom neked a véleményem más lányokról!
Hát, ha eddig volt is némi csoda ebben a történetben, a java csak most következett. Azelőtt, mármint a varázslóval való találkozása előtt, Ferkó igen népszerű volt az eladó sorban levő lányok körében, és talán a legény választott is volna a környékről, vagy akár a városból feleséget, meggondolatlanul, de most Mirka mindig felvilágosított a szóba jöhető lány hibáiról: az egyik túl csalafinta, elszáll vele a hinta, a másik félrelépős természetű, a harmadik nem jó egérfogó, a negyedik feleségként majd ugatni fog a férjére, és így tovább…
Végül Mirka egy igen csúnya leányra mutatott, akit még az ördög is sokáig nézegetett volna, mielőtt belevág a leánykérésbe:
- Ő jó lesz!
Meghökkent Ferkó, és azt kérdezte, megdöbbenten:
- Őt vegyem el feleségül?!
- Feleségül? - nevetett a cica. Én arra gondoltam: szakácsnőnek jó lesz, mert kitűnően süt-főz. Persze, szerzünk neki férjet is…
Leült Ferkó egy karosszékbe, és ölébe ültette a cicát. Az mindjárt dorombolni kezdett. Azt mondta neki Ferkó:
- Te olyan édesen dorombolsz, és úgy megszerettelek, hogy, amikor az ölemben vagy, ha leány lennél, mindjárt megkérném a kezed!
- Megkérheted! – válaszolta a cica, de kétszer kell megkérned, kis legénykandúrom! Először, mint cicaleánytól! Egyszerű: egy puszi a pofimra, egy a mancsaimra, és kész! Holnap meg, mint leánytól, tetszésed szerinti mennyiségben csókok kezemre, lábamra, ajkaimra, de akkor mindjárt kell az ujjamra egy aranygyűrű is!
Azt hitte Ferkó: megháborodott, ám úgy tett, ahogy a cica javasolta. Utána, ölében a cicával, elaludt.
Nem tudni, hogy meddig aludt, de amikor felébredt, az ölében egy gyönyörű barna hajú leány ült. Arra gondolt, hogy még álmodik, és követte a cica javaslatát, hiszen álomban sok mindent szabad.
Igen, de nem különös, ha az álombeli leány úgy csókolja meg őt, mintha a valóságbeli volna?
Körülnézett, - és csodálkozott. Ott volta a görbe hegyen, a héttornyú kastélyban, és a varázsló is megjelent. Így szólt, mennydörgő hangon:
- Ön elcsábította a leányom! Visszaélt a vendégszeretetemmel!
Mirka azonban, még mindig Ferkó öléből, odaszólt az apjának:
- Ugyan, Apus! Ferkó ártatlan! Én éltem vissza a vendéglátással, de mit ordítozol! Még maradt hat hajadon leányod! Őket is jól kell férjhez adnod! Lakodalomra fel!
A varázsló elnevette magát:
- Te, Mirka, bár te vagy a legkisebb, mindig túljársz az eszemen! Képzelem, hogy ettől az eszes legénytől micsoda gyerekeid lesznek, fel kell kötnöm a gatyámat!
Mirka is nevetett:
- Azt fel, Apus! Már odakészíttettem az ágyadra!
Hirtelen eltűnt: 1. a kastély, 2. a varázsló. Ottmaradt: 1. a görbe hegy, 2. Ferkó, 3. Mirka, leányként, 4. egy barna ajándék cica, 5. egy láda mindenféle értékes dolgokkal, aranypénzektől gyémántos ékszerekig, 6. hatalmas, Mirka riuháival tele utazóládák, egy hintóval, és annak kocsisával, 7. egy pontos feljegyzés arról mikor és hol lesz a lakodalom, meg 8. atyai beleegyezés a házasságba, jókívánságokkal.
Ferkó átölelte a leányt, mosolygott, és azt mondta:
- Hát, cicuskám, ilyen az élet! Van, ami eltűnik, van, ami feltűnik! Mindent összevéve, mi nem jártunk rosszul!
Hát, Ferkó és Mira tényleg nem járt rosszul. Egyes mesebeli esetek így végződnek. Ám azért nem mindegyik, nem kell túlzásba vinni a reménykedést! Láttam én már olyan varázslót, aki sok mindent elvarázsolt, ami csak a baj egyik része volt, de mindaz, amit odavarázsolt…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/cuki-fiatal-macska-otthon-%C3%A1llatok-3269715/
Emellett gavallérosan viselkedett, segített azon, aki megérdemelte, és akinél ezt meg is tehette, nem hiányzott nála a józan ész. Ha tréfálkozott, az is inkább évődő volt, mint sértő, és nem szokott hazudni sem.
A józan paraszti ész van, amihez fényesen elegendő, de van, amihez még derengő világosságot sem ad. Ám Ferkó nem csak az iskolában tanult kitűnően, hanem a könyveket is olvasgatta. Három hosszú könyvespolca volt: az egyiken a hazug könyveket tartotta, a másikon az igazmondókat, a harmadikon a „fene tudja mit is mondókat”. Mit gondolnak, Olvasóim, - melyik polcon volt a legtöbb könyve?
Lovon szeretett járni ez a Ferkó, mert annak több előnye van a gyalogjárással szemben. Gyorsabban el lehet jutni ide-oda, a tekintélyt is növeli, mert a lovas legényre jobban felnéznek mások, az eladó lányok is, igaz, a lovat ápolni is kell, lovaglás után lecsutakolni, de hát valamit – valamiért. Én, persze, nem szívesen járnék lovon, mivel csak táltost szeretnék, amelyik száguldás után, ha leszállt róla a lovasa, csak megrázza magát, és nem kíván csutakolást, ápoló kenceficézést. Ilyen táltos paripa, egyelőre, csak a költői képzeletben létezik, de a tudomány fejlődésével még kikelhet a mesebeli csikótojásból.
A legény a falubeli tölgyerdőnél egy kikötött lovat, meg mellette egy előkelő öltözetű, búslakodó embert talált. Az ember mindkét oldalán díszes bőrtáska lógott. Ám miért lógott az ember orra?
Ferkó megkérdezte tőle az orrlógatás okát, meg azt is: tehetne-e valamit a szomorkodó orrának eredeti állapotba való visszakerüléséért?
- Nem tehetsz semmit sem, te legény! – mondta az ember lehangoltan. Én varázsló vagyok, és valahol elvesztettem bűvös könyvecskémet. Nélküle félember, vagyis fél varázsló vagyok, és félek, hogy megöl a bánat! Már Hetedhétországon át kerestem az elvesztett könyvecském, amelyik mindig itt volt, a jobboldali táskámban! Most nincs itt!
Azt mondta neki Ferkó:
- Az úr nem akárki, látom, de a legnagyobb úr is gondolkodhat! Szeszélyes a világ! Ha a jobb nem megy balra, azért a bal lehet olyan balga, hogy jobbra megy! Ez alatt azt értem: a két táska oldalt cserél. Ám az is előfordulhat, ne vegye az úr személyes sértésnek, hogy megtéved az úr keze: jobboldali könyvecskéjét baloldali táskájába teszi, vagy fordítva, a baloldalit a jobboldaliba. Olvastam egy országról, ahol még az okos kosok is megkergültek, csak az eltűnt pénzek nem kerültek elő!
Elmosolyodott a varázsló:
- Mondasz valamit, te egyszerű parasztlegény, mert mozog a nyelved, meg az egész szád! Ám az én jobb kezem most bebizonyítja neked megbocsájtható tévedésed. Nézd, belenyúlok a baloldali táskámba…
A varázsló bele is nyúlt, de olyan lett az ábrázata, mintha citromba harapott volna. Érezte: a legénynek igaza van, a baloldali táskájába tette, tévedésből, a bűvös könyvecskéjét.
No de nem azért varázsló valaki, hogy mindjárt ajtóstól rohanjon az Igazság Házába, így csak elvigyorodott:
- Nem csalódtam benned, te egyszerű parasztlegény! Jól megoldottad a neked feltett talányos kérdést. Ami nincs jóllakott jobban, néha balga balban ott van! Meg fordítva! Mondhatnám azt is: vak tyúk is talál szemet, de te ügyesebben csipegető és látó tyúkocskát érdemelsz! Gyere, vendégül látlak Hol volt, hol nem volt kastélyomban! Kövesd a lovam!
Hát a magát varázslónak mondott egyén úgy száguldott a lovon, hogy Ferkó, bár az ő lova is kitett magáért, egy-két kilométernyi orrhosszal lemaradt. Ám végül ott voltak egy igen görbe hegyen, egy igen gőgösen égre néző, és a völgyet mélyen lenéző, héttornyú kastélyban.
A kastélyban volt egy lovagterem, páncélöltözetekkel. A páncélöltözetek megelevenedtek, megterítették a lovagi asztalt, és hordták a különböző, ínyencségekkel és köznapi ételekkel egyaránt telt tálakat. A bor mámorító volt, de Ferkó mértékkel ivott, mert mindig szerette tudni: mi a valóság, és mi az álom? Utóbbit a legtöbb ember ébren is mindig összetéveszti, de Ferkó nem tartozott közéjük.
A varázsló ebéd után így szólt:
- A jutalmad, amiért használtad az eszed, nem tyúk lesz, hanem egy minden tyúknál különb macska!
Ezt követően a varázsló elordította magát:
- Hűkeselyűkarmos Károly! Hozd be a hét cicát arról az egérpaplanos ágyról!
Erre egy óriási, kardos vitéz behozta a cicákkal telt ágyat, és így szólt:
- Felség! Ezer bocsánat! Szóltam, - de le nem másztak! Az ággyal mind behoztam, az ágyon a hét ott van!
Azt mondta Ferkónak a varázsló:
- Hétszer próbálkozhatsz! Amelyik cicát meg tudod fogni az ágyon, az a tied!
Gyönyörű szép macskák voltak, egyik szebb, mint a másik, és bundájuk úgy ragyogott, hogy ha valaki rájuk nézett, elámult.
Hétszer próbált cicát fogni Ferkó, és mindig sikerült is neki, de úgy látszik a barna bundájú, a legkisebb, volt a legügyesebb, mert mindig az akadt a kezébe. Azt mondta a varázslónak:
- Hét próba, egy róka! Ezt a ravasznak látszó kis barnát választom!
Azt felelte a varázsló:
- Csíkos kígyó, kis tyúkügy! A jutalmat rendeztük!
Ezt követően eltűnt: 1. a kastély, 2. a varázsló lova, 3. a varázsló. Ottmaradt: 1. a görbe hegy, 2. Ferkó, karjaiban a barna cicával. No, eddig rendben, de azt már Ferkó kissé túlzásnak érezte, hogy a varázsló az ő lovát is meglovasította. Ezt meg is mondta a barna cicának.
A cica emberhangon válaszolt:
- Az én nevem Mirka. A lovad nem lopta el senki, ott van nálad, az istállóban, odahaza!
Leesett Ferkó álla: egy beszélő macska! Ezek szerint a varázsló nem is volt lótolvaj, hanem ráadásul igazi varázsló!
Így szólt a cicához:
- Imádlak cicusom, de arra kérlek: csak velem beszélj embernyelven! Ha az emberek rájönnek csodálatos képességedre, akkor ellopnak! Vagy a cirkuszosok, vagy a tudósok, vagy a szélhámos cirkuszosok, vagy a szélhámos tudósok, vagy azok a felkötni való zsiványok… Van már cicám, most már csak egy leányt kell találnom feleségnek, aki olyan szép, mint te macskában. Ha én kandúr volnék, nem az egeret akarnám megfogni, hanem téged… Segítesz nekem kiválasztani a számomra megfelelő leányt?
Mirka rányávogta:
- Igen! Mindig megmondom neked a véleményem más lányokról!
Hát, ha eddig volt is némi csoda ebben a történetben, a java csak most következett. Azelőtt, mármint a varázslóval való találkozása előtt, Ferkó igen népszerű volt az eladó sorban levő lányok körében, és talán a legény választott is volna a környékről, vagy akár a városból feleséget, meggondolatlanul, de most Mirka mindig felvilágosított a szóba jöhető lány hibáiról: az egyik túl csalafinta, elszáll vele a hinta, a másik félrelépős természetű, a harmadik nem jó egérfogó, a negyedik feleségként majd ugatni fog a férjére, és így tovább…
Végül Mirka egy igen csúnya leányra mutatott, akit még az ördög is sokáig nézegetett volna, mielőtt belevág a leánykérésbe:
- Ő jó lesz!
Meghökkent Ferkó, és azt kérdezte, megdöbbenten:
- Őt vegyem el feleségül?!
- Feleségül? - nevetett a cica. Én arra gondoltam: szakácsnőnek jó lesz, mert kitűnően süt-főz. Persze, szerzünk neki férjet is…
Leült Ferkó egy karosszékbe, és ölébe ültette a cicát. Az mindjárt dorombolni kezdett. Azt mondta neki Ferkó:
- Te olyan édesen dorombolsz, és úgy megszerettelek, hogy, amikor az ölemben vagy, ha leány lennél, mindjárt megkérném a kezed!
- Megkérheted! – válaszolta a cica, de kétszer kell megkérned, kis legénykandúrom! Először, mint cicaleánytól! Egyszerű: egy puszi a pofimra, egy a mancsaimra, és kész! Holnap meg, mint leánytól, tetszésed szerinti mennyiségben csókok kezemre, lábamra, ajkaimra, de akkor mindjárt kell az ujjamra egy aranygyűrű is!
Azt hitte Ferkó: megháborodott, ám úgy tett, ahogy a cica javasolta. Utána, ölében a cicával, elaludt.
Nem tudni, hogy meddig aludt, de amikor felébredt, az ölében egy gyönyörű barna hajú leány ült. Arra gondolt, hogy még álmodik, és követte a cica javaslatát, hiszen álomban sok mindent szabad.
Igen, de nem különös, ha az álombeli leány úgy csókolja meg őt, mintha a valóságbeli volna?
Körülnézett, - és csodálkozott. Ott volta a görbe hegyen, a héttornyú kastélyban, és a varázsló is megjelent. Így szólt, mennydörgő hangon:
- Ön elcsábította a leányom! Visszaélt a vendégszeretetemmel!
Mirka azonban, még mindig Ferkó öléből, odaszólt az apjának:
- Ugyan, Apus! Ferkó ártatlan! Én éltem vissza a vendéglátással, de mit ordítozol! Még maradt hat hajadon leányod! Őket is jól kell férjhez adnod! Lakodalomra fel!
A varázsló elnevette magát:
- Te, Mirka, bár te vagy a legkisebb, mindig túljársz az eszemen! Képzelem, hogy ettől az eszes legénytől micsoda gyerekeid lesznek, fel kell kötnöm a gatyámat!
Mirka is nevetett:
- Azt fel, Apus! Már odakészíttettem az ágyadra!
Hirtelen eltűnt: 1. a kastély, 2. a varázsló. Ottmaradt: 1. a görbe hegy, 2. Ferkó, 3. Mirka, leányként, 4. egy barna ajándék cica, 5. egy láda mindenféle értékes dolgokkal, aranypénzektől gyémántos ékszerekig, 6. hatalmas, Mirka riuháival tele utazóládák, egy hintóval, és annak kocsisával, 7. egy pontos feljegyzés arról mikor és hol lesz a lakodalom, meg 8. atyai beleegyezés a házasságba, jókívánságokkal.
Ferkó átölelte a leányt, mosolygott, és azt mondta:
- Hát, cicuskám, ilyen az élet! Van, ami eltűnik, van, ami feltűnik! Mindent összevéve, mi nem jártunk rosszul!
Hát, Ferkó és Mira tényleg nem járt rosszul. Egyes mesebeli esetek így végződnek. Ám azért nem mindegyik, nem kell túlzásba vinni a reménykedést! Láttam én már olyan varázslót, aki sok mindent elvarázsolt, ami csak a baj egyik része volt, de mindaz, amit odavarázsolt…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/cuki-fiatal-macska-otthon-%C3%A1llatok-3269715/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!