Feltöltve: 2018-10-22 19:07:41
Megtekintve: 7207
A különcök Különce
Messzeutazóföldy Károly gróf volt, kétezer hold földdel, három heggyel, két vízimalommal, meg szép feleségével, és a fiával, egy igen élénk grófi csemetével.
A fiú, Arnold, kedves kis csibész volt, az elemi iskolában még különcségeivel sem tűnt ki társai közül, mert ki nem csinál kisiskolás korban csínyeket? Igaz, például bekente valamiféle vörös krémmel a tanárja táskájából kivett bajuszkötőt, de attól a tanári bajusz csak mérsékelt károkat szenvedett.
A tanár mégis zokon vette ezt, - először. Később azonban a fiúcska apja, a gróf, szép kárpótlást adott a tanárnak a megrongálódott bajuszért, csoda tollkészletet, aranyhegyű tollakkal, tapintatosan, ajándékba. Így a tanár már másképpen látta a dolgot, és nem nézett olyan szigorúan Arnoldra. A fiúcska, persze, azért büntetést kapott, otthon százszor le kellett volna írnia: „Szeretett tanáromtól alázatosan bocsánatot kérek a rendetlenkedésért, és ígérem, hogy máskor nem fogok véteni az iskola írott szabályzata, vagy az erkölcsileg követendő iskolai magatartás ellen.”
A kiszabott büntetést, e hosszú mondat százszori leírását, persze, Arnold inasának, Bögre Jancsinak kellett elvégeznie. Jancsi szeretettel gondolt Arnold tanárára, mert a büntetés leírásáért az Arnoldtól kapott jutalompénzen karikás ostort, pörge kalapot, valamint hét nyelven beszélő gyönyörű bicskát vásárolhatott.
Az igazi fordulatot Messzeutazóföldy Arnold magatartásában valójában az apjánál vendégeskedő jogászprofesszor, Kettőtkoppantó János hozta, aki kijelentette: „Bolondoknak mindent szabad.” Ezt Arnold fél füllel meghallotta a tágas szekrényben, ahová Nyifnyafkával, a sziámi cicával, ideiglenes tartózkodásra beköltözött. Rögtön kinyitotta a szekrényt, kilépett, hóna alatt a nyávogó cicával, és az apjával beszélgető jogászprofesszort kérdőre vonta a bolondok jogait illetően.
Apja ugyan figyelmeztette, hogy leendő örökösének grófi méltósága nem engedi meg a szekrényben való pórias tartózkodást, de ezzel Arnold nem törődött.
A jogászprofesszor viszont megörült, hogy a kisfiú, már ilyen korai életkorban, ennyire érdeklődik a jogi kérdések után, és félórás előadást tartott neki az elmehiányos állapotok jogi vonatkozásairól, oly lelkesen, hogy azt a gróf sem merte félbeszakítani, mert az idő tájt volt egy kis tyúkpere egy megvénült bárónővel, aki igényt tartott volna az egyik vízimalomra. A bárónő nyilván nem volt teljesen épelméjű, hiszen beadványában, - bárónő létére! – még a Nagy Francia Forradalom jelszavára is hivatkozott („Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!”), azzal, hogy egyenlően és testvériesen el kell osztani a vízimalmokat.
A jogászprofesszor előadása, úgy látszik, Arnoldra nagyobb hatást tett, mint az egyetemen a joghallgatókra, mert egyből döntött: ha a bolondoknak mindent szabad, akkor ő bolond lesz!
Arnold azonban nem volt olyan bolond, hogy egyből bolonddá nyilváníttassa magát, mert tudta: az gyanús lehet. Először fura cselekedeteivel csak a „különcök Különce” megtisztelő címet vívta ki. Egyik cselekedete az volt, hogy állatokat telepített be a kastélyba. No, lovakat, teheneket nem, de a birkák és a kecskék is nagy hangzavart tudnak csinálni, ha kikerülnek megszokott környezetükből, és a mellékhelyiségeket sem illedelmesen használják. Kakasok is szállást kaptak a lovagteremben, a tyúkokkal együtt. A gróf és a felesége azonban elrendelte a betelepített állatoknak a személyzet közreműködésével történő visszatelepítését, és elmagyarázta a cselédeknek: már Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő is alkalmazta a betelepítést…
A cselédség iskolázottsága nem volt túl magas, és a történtek után Mária Terézia uralkodónőre is tettek megjegyzéseket, de csak szűk körben, maguk között…
Arany élete amúgy is lett volna az ifjú grófnak, Messzeutazóföldy Arnoldnak, de így gyémántos volt. Senki sem nevezte őt szemtől-szembe bolondnak, viszont nem kötelezték az unalmas illemszabályok, azt tehette, amit akart, még ha zavarta is apja, anyja aggódó tekintete. Ha akart tanult, ha nem akart, akkor nem. Apja hat magántanárt foglalkoztatott, ezek tisztelték gyengének hitt elméjét, és megelégedtek azzal, ha egy kupicányi tudományt sikerült tölcséren keresztül a fejébe tölteni.
Az orvosokkal is jól kijött Arnold. Tizenhárom orvosprofesszor jött rá, hogy milyen keveset ért az emberi agy működéséhez, de utóbbit egyikük sem volt bolond be is vallani. Aladár tizenhárom különböző betegség megnevezést, vagyis diagnózist kapott a fejére. Ezek közül csak a legrövidebbet említem meg, amit a legöregebb orvostudor mondott, azaz bökött ki felsőbbrendűségi gőggel, de lehet, hogy éppen ez járt legközelebb az igazsághoz:
- Enkefálfalazásimittudomóruszosbeugratórumosbonyolítórusz!
Leérettségizett Arnold ezzel a különösen különcködő elméjével?
Igen! Történelemből ezt kérdezte tőle az érettségi bizottság elnöke:
- Hány évig tartott Közép-Európában a harminc éves háború?
- Azt nem tudom, Méltóságos Uram, hogy hány évig, de annyi évig biztosan, amennyi után a harcoló uralkodók már megunták a sok csetepatét! – válaszolta Arnold.
A bizottság ezt elfogadta, hiszen Arnold fején találta, ha nem is azt a szöget, amit elébe tettek, de egy másikat. Ha grófi csemete vizsgázik, akkor minden szög, amire rákoppint az észkalapácsával!
- Legyen szíves megnevezni egy halhatatlan költőt, akinek a verse a legjobban tetszett! – mosolygott Arnoldra nyájasan az irodalom tanárnő, Pecepaca Piroska, aki mindig is felnézett az arisztokratákra.
- Hát nekem a Sándor keresztnevű verse tetszett legjobban, mert abban a szerző még az anyja tyúkjával is szót értett, nem csak a ház jámbor ebével! Nagy szó ez, mindenkor! – felelte Arnold.
Más tárgyakból nem is nagyon kérdezték. Számtanból sem. Egy gróf helyett úgyis az intézője számol, meg intézkedik…
Arany élete lett Arnoldnak, igaz, inasának csak ezüst, meg néha vas… Ha akart bálba ment, és megpöckölte a neki nem tetsző kisasszonyok túl kicsi vagy túl nagy orrát… Bolondoknak mindent szabad, de egy lovagias herceg, Boldogkócsagfalvy Barnabás, mégis párbajra hívta ki Arnoldot. Azt mondta a herceg:
- Hölgyek orrára koppintani még egy olyan grófnak sem szabad, akinek hivatalos mentségpapírja van az arisztokratákra kötelező előkelően méltóságos magatartás alól!
A párbajnál azonban rémisztő dologra derült fény: Arnold úgy tud lőni, mint két mesterlövész együtt, de még egy harmadik is elámulhat rajta. Amíg a herceg egyszer sem tudta eltalálni Arnoldot, addig Arnold háromszor is figyelmeztette a herceget: le fogja lőni a sastollat annak kalapjáról. Le is lőtte, háromszor is. Ezt követően azonban barátságosan kezet nyújtott kihívójának, és hozzátette: minden rá megorrolt kisasszonytól, három nyálasan nyájas csók kíséretében, bocsánatot fog kérni.
A kisasszonyok azonban lemondtak a bocsánatkérésről, és így az ügy elrendeződött.
Ezt követően még különösebben különc dolog történt. Arnold inasával a vásárokat járta, és az árusok kitett tábláit tanulmányozta. Akiknél helyesírási hibát talált a kiírásban, azokat szigorúan megrótta. Honnan a csudából tudta ilyen jól a helyesírási szabályokat?
Ráüvöltött egy nénikére is, aki kelkáposztát árult:
- Nénikém! Miért merészeli az ide kitett kelkáposzták mellé odaírni: FRIS KELLKÁPOSZTA? A „friss” szót két „s” betűvel kell írni, a „kelkáposzta” pedig, bármennyire kell is valakinek, egy „l” betűvel írandó! Én megveszem magától az összes kelkáposztát, - mennyi az ára?
A nénike majdnem sírva fakadt, és ijedtében háromszoros árat nyögött ki. Ám, nagy meglepetésére, Arnold az inasával kifizettette a három tucat kelkáposzta árát, és így szólt:
- Megvettem ezeket a kelletlenkedő kelkáposztákat, és a piacon levő szegény embereknek ajándékozom!
Olyan világ volt akkor, hogy, ha valahol valamit ingyen osztogattak, akkor mindjárt sokkal több lett a szegény ember, mint addig.
Így történt most is. Az a bácsi, aki eddig komótosan szalonnázott, és magát módosnak gondolta, rögtön rájött: ő tulajdonképpen, sok emberhez viszonyítva, szegény, - és rögtön megszabadította a nénit három fej kelkáposztától.
Hasonló eset, más árusoknál és más árukkal, még kétszer megismétlődött a piacon. Mindegyik árus jól járt. Görbénbőrben Pali, a városi írnok, már arra gondolt: helyesírás helyett helytelen írást fog tanítani a jelentkezőknek, mellékkeresetként, ha Arnold fenntartja ezt a vásárjáró bolondságot.
Ám addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, - vagy, jobbik esetben, bele nem esik a kútba! Ha a kútba esik, persze, az is kár a korsó tulajdonosának…
Történt ugyanis, hogy a begyeskegyesföldi vásáron Arnold olyan szép tojásárus leányt talált, hogy annak a csókját egyből megkívánta. A leány hosszú dicséretet írt ki a tojásai elé a táblára azok kiváló tulajdonságairól, - ráadásul egyetlen helyesírási hiba nélkül, gyöngybetűkkel!
Hebegett-habogott Arnold a minden testrészében csodálatosan gömbölyű leány láttán, és megkérdezte:
- A kisasszony tojásárus?
A leány nevetett:
- Nem, én csak kijöttem a tojásokkal a piacra, hogy délceg legények ostoba kérdéseire felelgessek! Az ostoba kérdést látom, - de Ön legény?
Arnold minden magabiztosságát elvesztette, de azután visszanyert belőle valamennyit:
- Én egy bolond legény vagyok, egyezzünk meg! Én megveszem valamennyi tojását, a kisasszony pedig megvesz engem, udvarlónak!
A leány megint nevetett:
- Valamennyi tojásom nem adom el, csak annak, akit megszeretek, és aki engem is szeret, és megkéri a kezem! Ám ezt a kétszáz tojást eladom a fiatalúrnak, ha megfizeti a háromszoros árát, mivel ezek olyan tojások, hogy fehér a héjuk, és belül sárgájuk is van! Így az úr egy tojással három dolgot vesz: tojást, fehér héjat, és a tojásban a tojás sárgáját!
Arnold kifizettette Janival, az inasával, a tojásokat, és azután mind elajándékozta a piac tojáskéregetőinek. Utána pedig letérdelt, és megkérte a leány kezét.
A leány úgy nevetett, hogy a fél piacot is hahotázásra bírta:
- Még azt sem tudja, hogy mi a nevem, pedig szép nevem van, Szépségcsillag Klára, és máris a kezemet kéri?
Azt mondta Arnold:
- Előbb jön a leánykéz kérés, utána a leánycsókolás, még utána az esküvő, meg a lakodalom, és akkor a leánynévből úgyis asszonynév lesz!
- Hát ez igaz, de lassan járj, tovább érsz! – mondta a leány. Ha az úr ideadja a bal fülit, belesúgok valamit!
Arnold kíváncsi volt, odaadta. A leány belesúgta:
- Te nem is vagy bolond, legény, csak megjátszod!
Arnold meghökkent, de azt mondta:
- Ha pedig a kisasszony odaadja nekem a jobb fülit, én is belesúgok valamit!
A leány oldalát furdalta, hogy mi lehet az, hát odaadta.
Arnold belesúgta:
- A bolondot eddig tényleg játszottam, de most beléd bolondultam, és, ha időnként nem kérhetem meg a kezed, abba belebolondulok!
Úgy látszik, hogy Szépségcsillag Klárának is tetszett Arnold, mert időnként sétált vele a városban, és a séták mindig azzal végződtek, hogy Arnold letérdelt a leány elé, megkérte a kezét: legyen a felesége!
A leány mindig azt mondta erre:
Várd ki vágyad idejét!
Még nem leszek feleség!
Szüleid majd lenéznek!
Lenézésből nem kérek!
Végül gondolt egyet Arnold, és még aznap berohan apjához és anyjához:
- Ha Szépségcsillag Klára nem lehet a feleségem, akkor a folyóba ugrom! Ha lenézitek ezt a leányt, akkor még inkább beleugrom!
A környéken ugyan egy folyó sem volt, igaz, kisebb sebes folyású patak három is, a két vízimalmot is patak forgatta, és bár azokba nem lett volna könnyű belefulladni, legfeljebb áradáskor, de hát az, aki nagyon vízbe akar fulladni, esetleg egy patakkal is elintéztetheti a dolgot…
Azt mondta a gróf felesége a férjének:
- Menjünk el este, amikor a falu már nyugovóra tért, ehhez a Szépségcsillag Klárához, titokban, álöltözetben, beszéljük meg vele a dolgot! Ez a bolond fiúnk meg beleöli magát a patakba, szerelmi bánatában, és akkor miként nézünk az emberek szemébe? Meg a saját szívünkbe? Örökösen bánkódhatunk, örökös nélkül!
Szépségcsillag Klára éppen a tojásokat dobozolta, amikor a grófné a szakácsnő öltözetében, a férje pedig egy pajtaszegről leakasztott bagóillatú bundában, beállítottak. Rögtön a tárgyra tértek:
- A kisasszony szereti a fiúnkat?
- Igen! – válaszolta a leány, komoly arccal.
- Feleségül menne hozzá?
- Igen! – hangzott a tömör, határozott válasz.
- Hűséges volna hozzá? – kérdezte a grófné.
- Igen! – pirult el a leány.
- No, és tudja, hogy a fiúnk, hogy is mondjam, ami az eszét illeti… - kezdte az apa.
- Hát ebben némileg tévedésben vannak a méltóságos szülők! – mondta a leány. Mióta az én kezem kéregetheti, azóta úgy vág az agya, mint a borotva.
A gróf meghökkent:
- Szóval már nem bolond? Hát az nagy öröm, de, ha elveszi a kisasszonyt feleségül, akkor már nem kéregetheti a kezét…
A leány akkorát nevetett, hogy a dobozokban még a tojások is belerezzentek:
- Sohase féljenek ettől! Majd a lábam fogja kéregetni, látom rajta, azt is imádja! Ha pedig a levesz a lábamról időnként, annyi baj legyen.
Erre a gróf is, a grófné is megölelte a leányt. A gróf megkérdezte:
- No és a kisasszonynak semmi kérése sincs felénk?
Klára tudós képet vágott, azután válaszolt:
- Hát nem sok. A kétezer holdból ötszázat nekünk adományozhatnak, megengedjük. A Fenyőálom nevű hegyet is megkaphatnánk, az a legmagasabb, meg arra egy kastélyocskát építtethetnének. A major helyét majd Arnold megbeszéli Bükkfás Miska bácsival, aki az intézőnk lesz. Arnold, éppen legutóbbi előttem való térdelésekor vallotta be, hogy kész beiratkozni az egyetemre, mezőgazdász szeretne lenni. A gazdaság alkalmazottait én válogatnám ki, hiszen mindenkit ismerek a faluban, tudom, hogy kiben lehet megbízni. Az egyik vízimalom is a miénk lehetne, mert szeretem a zakatolását hallgatni… Meg a magashegyi rét, ahol gyermekkoromban hancúroztam a többi lánnyal…
A gróf és a felesége úgy elámultak, hogy majdnem a szájukat is elfelejtették becsukni, de mindenbe beleegyeztek.
A lakodalom után jöttek a mézeshetek, majd a Fenyőálom hegyen hamarosan megindult az élet. Két hónap sem telt el, és Klára, kicsit szégyenlősen, anyósa fülébe súgta:
- Kedves fiacskája oly sokszor kérte meg a lábamat… Már útban van a gólya…
A gróf is megtudta a hírt, de kicsit szórakozott volt, mert kedvenc filozófusának mélyenszántó gondolatait olvasta, és az ekevas sehogy sem akart felszínre bukkanni a földből. Azt mondta:
- A gólyarabság mégis jobb, mint a gályarabság… Engedjétek el a gólyát, ha útban van, repüljön Afrikába!
A grófné erre nevetett, és kissé parasztosan megjegyezte:
- Ó, te tompa agyú! Hagyd a csudába ezt a vastag könyvet, a szakácsnő már kész az ebéddel! Tudom, hogy szereted a szarvasgombát…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/g%C3%B3lya-f%C3%A9szek-%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s%C3%A9vel-p%C3%A1r-madarak-3678282/
A fiú, Arnold, kedves kis csibész volt, az elemi iskolában még különcségeivel sem tűnt ki társai közül, mert ki nem csinál kisiskolás korban csínyeket? Igaz, például bekente valamiféle vörös krémmel a tanárja táskájából kivett bajuszkötőt, de attól a tanári bajusz csak mérsékelt károkat szenvedett.
A tanár mégis zokon vette ezt, - először. Később azonban a fiúcska apja, a gróf, szép kárpótlást adott a tanárnak a megrongálódott bajuszért, csoda tollkészletet, aranyhegyű tollakkal, tapintatosan, ajándékba. Így a tanár már másképpen látta a dolgot, és nem nézett olyan szigorúan Arnoldra. A fiúcska, persze, azért büntetést kapott, otthon százszor le kellett volna írnia: „Szeretett tanáromtól alázatosan bocsánatot kérek a rendetlenkedésért, és ígérem, hogy máskor nem fogok véteni az iskola írott szabályzata, vagy az erkölcsileg követendő iskolai magatartás ellen.”
A kiszabott büntetést, e hosszú mondat százszori leírását, persze, Arnold inasának, Bögre Jancsinak kellett elvégeznie. Jancsi szeretettel gondolt Arnold tanárára, mert a büntetés leírásáért az Arnoldtól kapott jutalompénzen karikás ostort, pörge kalapot, valamint hét nyelven beszélő gyönyörű bicskát vásárolhatott.
Az igazi fordulatot Messzeutazóföldy Arnold magatartásában valójában az apjánál vendégeskedő jogászprofesszor, Kettőtkoppantó János hozta, aki kijelentette: „Bolondoknak mindent szabad.” Ezt Arnold fél füllel meghallotta a tágas szekrényben, ahová Nyifnyafkával, a sziámi cicával, ideiglenes tartózkodásra beköltözött. Rögtön kinyitotta a szekrényt, kilépett, hóna alatt a nyávogó cicával, és az apjával beszélgető jogászprofesszort kérdőre vonta a bolondok jogait illetően.
Apja ugyan figyelmeztette, hogy leendő örökösének grófi méltósága nem engedi meg a szekrényben való pórias tartózkodást, de ezzel Arnold nem törődött.
A jogászprofesszor viszont megörült, hogy a kisfiú, már ilyen korai életkorban, ennyire érdeklődik a jogi kérdések után, és félórás előadást tartott neki az elmehiányos állapotok jogi vonatkozásairól, oly lelkesen, hogy azt a gróf sem merte félbeszakítani, mert az idő tájt volt egy kis tyúkpere egy megvénült bárónővel, aki igényt tartott volna az egyik vízimalomra. A bárónő nyilván nem volt teljesen épelméjű, hiszen beadványában, - bárónő létére! – még a Nagy Francia Forradalom jelszavára is hivatkozott („Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!”), azzal, hogy egyenlően és testvériesen el kell osztani a vízimalmokat.
A jogászprofesszor előadása, úgy látszik, Arnoldra nagyobb hatást tett, mint az egyetemen a joghallgatókra, mert egyből döntött: ha a bolondoknak mindent szabad, akkor ő bolond lesz!
Arnold azonban nem volt olyan bolond, hogy egyből bolonddá nyilváníttassa magát, mert tudta: az gyanús lehet. Először fura cselekedeteivel csak a „különcök Különce” megtisztelő címet vívta ki. Egyik cselekedete az volt, hogy állatokat telepített be a kastélyba. No, lovakat, teheneket nem, de a birkák és a kecskék is nagy hangzavart tudnak csinálni, ha kikerülnek megszokott környezetükből, és a mellékhelyiségeket sem illedelmesen használják. Kakasok is szállást kaptak a lovagteremben, a tyúkokkal együtt. A gróf és a felesége azonban elrendelte a betelepített állatoknak a személyzet közreműködésével történő visszatelepítését, és elmagyarázta a cselédeknek: már Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő is alkalmazta a betelepítést…
A cselédség iskolázottsága nem volt túl magas, és a történtek után Mária Terézia uralkodónőre is tettek megjegyzéseket, de csak szűk körben, maguk között…
Arany élete amúgy is lett volna az ifjú grófnak, Messzeutazóföldy Arnoldnak, de így gyémántos volt. Senki sem nevezte őt szemtől-szembe bolondnak, viszont nem kötelezték az unalmas illemszabályok, azt tehette, amit akart, még ha zavarta is apja, anyja aggódó tekintete. Ha akart tanult, ha nem akart, akkor nem. Apja hat magántanárt foglalkoztatott, ezek tisztelték gyengének hitt elméjét, és megelégedtek azzal, ha egy kupicányi tudományt sikerült tölcséren keresztül a fejébe tölteni.
Az orvosokkal is jól kijött Arnold. Tizenhárom orvosprofesszor jött rá, hogy milyen keveset ért az emberi agy működéséhez, de utóbbit egyikük sem volt bolond be is vallani. Aladár tizenhárom különböző betegség megnevezést, vagyis diagnózist kapott a fejére. Ezek közül csak a legrövidebbet említem meg, amit a legöregebb orvostudor mondott, azaz bökött ki felsőbbrendűségi gőggel, de lehet, hogy éppen ez járt legközelebb az igazsághoz:
- Enkefálfalazásimittudomóruszosbeugratórumosbonyolítórusz!
Leérettségizett Arnold ezzel a különösen különcködő elméjével?
Igen! Történelemből ezt kérdezte tőle az érettségi bizottság elnöke:
- Hány évig tartott Közép-Európában a harminc éves háború?
- Azt nem tudom, Méltóságos Uram, hogy hány évig, de annyi évig biztosan, amennyi után a harcoló uralkodók már megunták a sok csetepatét! – válaszolta Arnold.
A bizottság ezt elfogadta, hiszen Arnold fején találta, ha nem is azt a szöget, amit elébe tettek, de egy másikat. Ha grófi csemete vizsgázik, akkor minden szög, amire rákoppint az észkalapácsával!
- Legyen szíves megnevezni egy halhatatlan költőt, akinek a verse a legjobban tetszett! – mosolygott Arnoldra nyájasan az irodalom tanárnő, Pecepaca Piroska, aki mindig is felnézett az arisztokratákra.
- Hát nekem a Sándor keresztnevű verse tetszett legjobban, mert abban a szerző még az anyja tyúkjával is szót értett, nem csak a ház jámbor ebével! Nagy szó ez, mindenkor! – felelte Arnold.
Más tárgyakból nem is nagyon kérdezték. Számtanból sem. Egy gróf helyett úgyis az intézője számol, meg intézkedik…
Arany élete lett Arnoldnak, igaz, inasának csak ezüst, meg néha vas… Ha akart bálba ment, és megpöckölte a neki nem tetsző kisasszonyok túl kicsi vagy túl nagy orrát… Bolondoknak mindent szabad, de egy lovagias herceg, Boldogkócsagfalvy Barnabás, mégis párbajra hívta ki Arnoldot. Azt mondta a herceg:
- Hölgyek orrára koppintani még egy olyan grófnak sem szabad, akinek hivatalos mentségpapírja van az arisztokratákra kötelező előkelően méltóságos magatartás alól!
A párbajnál azonban rémisztő dologra derült fény: Arnold úgy tud lőni, mint két mesterlövész együtt, de még egy harmadik is elámulhat rajta. Amíg a herceg egyszer sem tudta eltalálni Arnoldot, addig Arnold háromszor is figyelmeztette a herceget: le fogja lőni a sastollat annak kalapjáról. Le is lőtte, háromszor is. Ezt követően azonban barátságosan kezet nyújtott kihívójának, és hozzátette: minden rá megorrolt kisasszonytól, három nyálasan nyájas csók kíséretében, bocsánatot fog kérni.
A kisasszonyok azonban lemondtak a bocsánatkérésről, és így az ügy elrendeződött.
Ezt követően még különösebben különc dolog történt. Arnold inasával a vásárokat járta, és az árusok kitett tábláit tanulmányozta. Akiknél helyesírási hibát talált a kiírásban, azokat szigorúan megrótta. Honnan a csudából tudta ilyen jól a helyesírási szabályokat?
Ráüvöltött egy nénikére is, aki kelkáposztát árult:
- Nénikém! Miért merészeli az ide kitett kelkáposzták mellé odaírni: FRIS KELLKÁPOSZTA? A „friss” szót két „s” betűvel kell írni, a „kelkáposzta” pedig, bármennyire kell is valakinek, egy „l” betűvel írandó! Én megveszem magától az összes kelkáposztát, - mennyi az ára?
A nénike majdnem sírva fakadt, és ijedtében háromszoros árat nyögött ki. Ám, nagy meglepetésére, Arnold az inasával kifizettette a három tucat kelkáposzta árát, és így szólt:
- Megvettem ezeket a kelletlenkedő kelkáposztákat, és a piacon levő szegény embereknek ajándékozom!
Olyan világ volt akkor, hogy, ha valahol valamit ingyen osztogattak, akkor mindjárt sokkal több lett a szegény ember, mint addig.
Így történt most is. Az a bácsi, aki eddig komótosan szalonnázott, és magát módosnak gondolta, rögtön rájött: ő tulajdonképpen, sok emberhez viszonyítva, szegény, - és rögtön megszabadította a nénit három fej kelkáposztától.
Hasonló eset, más árusoknál és más árukkal, még kétszer megismétlődött a piacon. Mindegyik árus jól járt. Görbénbőrben Pali, a városi írnok, már arra gondolt: helyesírás helyett helytelen írást fog tanítani a jelentkezőknek, mellékkeresetként, ha Arnold fenntartja ezt a vásárjáró bolondságot.
Ám addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, - vagy, jobbik esetben, bele nem esik a kútba! Ha a kútba esik, persze, az is kár a korsó tulajdonosának…
Történt ugyanis, hogy a begyeskegyesföldi vásáron Arnold olyan szép tojásárus leányt talált, hogy annak a csókját egyből megkívánta. A leány hosszú dicséretet írt ki a tojásai elé a táblára azok kiváló tulajdonságairól, - ráadásul egyetlen helyesírási hiba nélkül, gyöngybetűkkel!
Hebegett-habogott Arnold a minden testrészében csodálatosan gömbölyű leány láttán, és megkérdezte:
- A kisasszony tojásárus?
A leány nevetett:
- Nem, én csak kijöttem a tojásokkal a piacra, hogy délceg legények ostoba kérdéseire felelgessek! Az ostoba kérdést látom, - de Ön legény?
Arnold minden magabiztosságát elvesztette, de azután visszanyert belőle valamennyit:
- Én egy bolond legény vagyok, egyezzünk meg! Én megveszem valamennyi tojását, a kisasszony pedig megvesz engem, udvarlónak!
A leány megint nevetett:
- Valamennyi tojásom nem adom el, csak annak, akit megszeretek, és aki engem is szeret, és megkéri a kezem! Ám ezt a kétszáz tojást eladom a fiatalúrnak, ha megfizeti a háromszoros árát, mivel ezek olyan tojások, hogy fehér a héjuk, és belül sárgájuk is van! Így az úr egy tojással három dolgot vesz: tojást, fehér héjat, és a tojásban a tojás sárgáját!
Arnold kifizettette Janival, az inasával, a tojásokat, és azután mind elajándékozta a piac tojáskéregetőinek. Utána pedig letérdelt, és megkérte a leány kezét.
A leány úgy nevetett, hogy a fél piacot is hahotázásra bírta:
- Még azt sem tudja, hogy mi a nevem, pedig szép nevem van, Szépségcsillag Klára, és máris a kezemet kéri?
Azt mondta Arnold:
- Előbb jön a leánykéz kérés, utána a leánycsókolás, még utána az esküvő, meg a lakodalom, és akkor a leánynévből úgyis asszonynév lesz!
- Hát ez igaz, de lassan járj, tovább érsz! – mondta a leány. Ha az úr ideadja a bal fülit, belesúgok valamit!
Arnold kíváncsi volt, odaadta. A leány belesúgta:
- Te nem is vagy bolond, legény, csak megjátszod!
Arnold meghökkent, de azt mondta:
- Ha pedig a kisasszony odaadja nekem a jobb fülit, én is belesúgok valamit!
A leány oldalát furdalta, hogy mi lehet az, hát odaadta.
Arnold belesúgta:
- A bolondot eddig tényleg játszottam, de most beléd bolondultam, és, ha időnként nem kérhetem meg a kezed, abba belebolondulok!
Úgy látszik, hogy Szépségcsillag Klárának is tetszett Arnold, mert időnként sétált vele a városban, és a séták mindig azzal végződtek, hogy Arnold letérdelt a leány elé, megkérte a kezét: legyen a felesége!
A leány mindig azt mondta erre:
Várd ki vágyad idejét!
Még nem leszek feleség!
Szüleid majd lenéznek!
Lenézésből nem kérek!
Végül gondolt egyet Arnold, és még aznap berohan apjához és anyjához:
- Ha Szépségcsillag Klára nem lehet a feleségem, akkor a folyóba ugrom! Ha lenézitek ezt a leányt, akkor még inkább beleugrom!
A környéken ugyan egy folyó sem volt, igaz, kisebb sebes folyású patak három is, a két vízimalmot is patak forgatta, és bár azokba nem lett volna könnyű belefulladni, legfeljebb áradáskor, de hát az, aki nagyon vízbe akar fulladni, esetleg egy patakkal is elintéztetheti a dolgot…
Azt mondta a gróf felesége a férjének:
- Menjünk el este, amikor a falu már nyugovóra tért, ehhez a Szépségcsillag Klárához, titokban, álöltözetben, beszéljük meg vele a dolgot! Ez a bolond fiúnk meg beleöli magát a patakba, szerelmi bánatában, és akkor miként nézünk az emberek szemébe? Meg a saját szívünkbe? Örökösen bánkódhatunk, örökös nélkül!
Szépségcsillag Klára éppen a tojásokat dobozolta, amikor a grófné a szakácsnő öltözetében, a férje pedig egy pajtaszegről leakasztott bagóillatú bundában, beállítottak. Rögtön a tárgyra tértek:
- A kisasszony szereti a fiúnkat?
- Igen! – válaszolta a leány, komoly arccal.
- Feleségül menne hozzá?
- Igen! – hangzott a tömör, határozott válasz.
- Hűséges volna hozzá? – kérdezte a grófné.
- Igen! – pirult el a leány.
- No, és tudja, hogy a fiúnk, hogy is mondjam, ami az eszét illeti… - kezdte az apa.
- Hát ebben némileg tévedésben vannak a méltóságos szülők! – mondta a leány. Mióta az én kezem kéregetheti, azóta úgy vág az agya, mint a borotva.
A gróf meghökkent:
- Szóval már nem bolond? Hát az nagy öröm, de, ha elveszi a kisasszonyt feleségül, akkor már nem kéregetheti a kezét…
A leány akkorát nevetett, hogy a dobozokban még a tojások is belerezzentek:
- Sohase féljenek ettől! Majd a lábam fogja kéregetni, látom rajta, azt is imádja! Ha pedig a levesz a lábamról időnként, annyi baj legyen.
Erre a gróf is, a grófné is megölelte a leányt. A gróf megkérdezte:
- No és a kisasszonynak semmi kérése sincs felénk?
Klára tudós képet vágott, azután válaszolt:
- Hát nem sok. A kétezer holdból ötszázat nekünk adományozhatnak, megengedjük. A Fenyőálom nevű hegyet is megkaphatnánk, az a legmagasabb, meg arra egy kastélyocskát építtethetnének. A major helyét majd Arnold megbeszéli Bükkfás Miska bácsival, aki az intézőnk lesz. Arnold, éppen legutóbbi előttem való térdelésekor vallotta be, hogy kész beiratkozni az egyetemre, mezőgazdász szeretne lenni. A gazdaság alkalmazottait én válogatnám ki, hiszen mindenkit ismerek a faluban, tudom, hogy kiben lehet megbízni. Az egyik vízimalom is a miénk lehetne, mert szeretem a zakatolását hallgatni… Meg a magashegyi rét, ahol gyermekkoromban hancúroztam a többi lánnyal…
A gróf és a felesége úgy elámultak, hogy majdnem a szájukat is elfelejtették becsukni, de mindenbe beleegyeztek.
A lakodalom után jöttek a mézeshetek, majd a Fenyőálom hegyen hamarosan megindult az élet. Két hónap sem telt el, és Klára, kicsit szégyenlősen, anyósa fülébe súgta:
- Kedves fiacskája oly sokszor kérte meg a lábamat… Már útban van a gólya…
A gróf is megtudta a hírt, de kicsit szórakozott volt, mert kedvenc filozófusának mélyenszántó gondolatait olvasta, és az ekevas sehogy sem akart felszínre bukkanni a földből. Azt mondta:
- A gólyarabság mégis jobb, mint a gályarabság… Engedjétek el a gólyát, ha útban van, repüljön Afrikába!
A grófné erre nevetett, és kissé parasztosan megjegyezte:
- Ó, te tompa agyú! Hagyd a csudába ezt a vastag könyvet, a szakácsnő már kész az ebéddel! Tudom, hogy szereted a szarvasgombát…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/g%C3%B3lya-f%C3%A9szek-%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s%C3%A9vel-p%C3%A1r-madarak-3678282/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!