Vannak, akik már tudnak róla, de nem régen tovább is fejlesztették, bár még mindig a 20. század második felében megjelent, így többek között az 1950-es évektől 1989-ig tartó időszak, újságjainak nagyobb része nem olvasható az interneten, - ám egy részük már igen. Kétségtelenül előrelépés ez is, egy híd a múltba.

A kulcsszó: Hungaricana.

Nem csak „szépirodalmi híd”, hiszen az eredeti újságoldalak olvashatóak, bár engem most a szépirodalom érdekelt leginkább, mert ugyan az 1955-től megjelent igen sok írásomból eltettem egy példányt (néhányat nem tudtam csak akkor beszerezni), ezek a kis lakásunkban nincsenek elővehető állapotban. Sajnos, ez időszak sajtójának nagyobb része az interneten nem hozzáférhető még ma sem, a nagy könyvtárakban, persze, igen, de már nem vagyok az a fiatal, aki egykor bennük böngészett, olykor napszámban, - most már, ha kalandos útra megyek, akkor inkább csak a természetbe.

Híd lehet ez, persze, ez az Internet Isten hozta technika múltbeli képzőművészeti alkotásokhoz is, meg általában ahhoz is: miként éltek az emberek, mire vágyakoztak, mire törekedtek, mit csináltak abban a korszakban? Egyfajta híd ugyan, mert nem az akkori világ egészével találkozik az ember utána, hiszen egy híd végén soha sincsen ott a teljes táj, a teljes valóság. Nem is lehetett, hiszen két tábor között dúlt az élet-halál küzdelem. Ma sincs béke, - miért is lenne? - blogomat feltöri a Google plus-on bizonyos pártállású vandál, a szerkesztés értesítéseimre füle botját sem mozgatja, másutt nagyot hazudik egy becstelen (de addigi írásaim nem törli, még a hazugságáról írtat sem, csak nem válaszol, - nem különös? - és így tovább…).

Szóval: a Hungaricana egy híd, de sok más híd is kellene, meg új utak a múltba. Meg tovább kellene építeni ezt a hidat, például a Nők Lapja c. hetilapra és másokra is kiterjeszteni. Ám az, aki nem indul egy másik, múltbeli tájhoz, nem akarja tudni az igazságot a múltról, az nem az én ideálom. Mindig a múltra épül a jelen, legalábbis ez az egyik pillére.

Fiatalként írt verseim, írásaim miatt, szerencsére, úgy látom, egyáltalán nem kell restelkednem. Nagy részük gyermekek számára írt költemény vagy mese, de a vidéki napilapok szerkesztői ezek egy részét is felnőtteknek írtként közölte. Nem véletlenül, mert sok „gyerekvers” és „felnőtt vers” olyannyira közel áll egymáshoz, hogy el sem dönthető: hová sorolható. Csak példaként említem
Eső az erdőn c. versem, ami akár gyermeknek írt vers is lehetne (interneten: https://library.hungaricana.hu/hu/view/SomogyMegyeiHirlap_1957_08/?pg=39&layout=s&query=Lelkes%20Mikl%C3%B3s).

Nos, az, akinek a múltban megjelent valamilyen alkotása a sajtóban, utánanézhet: „felmerült-e már az időtenger vizéből, látható lett-e”?

Vannak olyan esetek is, amikor csak az újság összesített tartalomjegyzéke „merült fel e tenger vizéből”.

(2018)