Feltöltve: 2018-10-01 10:42:47
Megtekintve: 5650
Olykor nem rossz odáig menni... (Wieszt Dorának)
Olykor nem rossz odáig menni,
ahol már nem történik semmi, -
kék csend oldódik fehér csendben,
s a felejtés felejthetetlen.
Csak részek megmozduló légben,
egy darázs, - arany test-jelében,
s csöpp ezüst szál nagy fűszál-boltban,
s kis csáp félőn kutatja: hol van?
Olykor nem rossz odáig menni,
hol oly tájat lehet szeretni, -
minden évszak szemébe néző,
s minden jelenről tudja: késő.
Ma éppen ilyen tájra mentem.
Halhatatlan meghalt, - jelentem.
Meghalt szavakban, volt-anyagban, -
s így él tovább, tagadhatatlan,
de élet-e eltűnő élet,
ha Közelt visznek messzeségek,
s más Messzeségek máris hoznak
vakságot holdnak, csillagoknak?
Megnevettet egy semmi-béke, -
nem az én szívem Messzesége!
Ott, ahol nem történik semmi,
bent könnycsepp ég, ha nem is jön ki.
Olykor nem rossz odáig menni,
hol látható: semmi sem – Semmi, -
az álarcok újulnak, kopnak,
álarcok alatt ott is lopnak.
Ma éppen ilyen tájon jártam.
A hegy sebe csak önmagában
tűnődött magán, barnás múlton,
igazat rosszul megtanulton.
Szitakötő körét leírta,
s meglepően a vers-papírra
szállt (ezt eddig sohasem tette), -
és szitás szárnyát illegette.
Kérdezte talán: - Ennyi? Ennyi?
Minden száll,- s nem történik semmi?
Minden mozdul, - de mozdulatlan
ez a világ, s vihog a bajban?
Ó, nagyon rossz odáig menni,
hol látható: semmi sem – Semmi,
s megjátszott hitben hihetetlen,
s haldoklik kék csend fehér csendben!
Ma éppen ilyen tájon jártam.
Mohaszőnyegből volt az ágyam.
Moha haldoklott élni készen.
Átölelt egykor-messzeségem.
Rossz volt a jó. Szállt öreg hinta.
Át-átlendült volt álmaimba.
Szél élénkült. Kiáltott Semmi:
- Semmi sem történt! Semmi! Semmi!
Sokan hitték. Én mégsem hittem.
Sokszor Semmibe rejtett: Minden.
Évszak-haldoklás. Kapzsi bánat.
Tolvaj öröm markol – magának.
S bár minden Jelen, tudjuk, késő, -
jöhet Idő, szemekbe néző.
Oly jó volna elébe menni,
s látni a semmi, - mégsem Semmi!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/%C5%91sz-t%C3%B3-sunrays-sug%C3%A1rs%C5%B1r%C5%B1s%C3%A9g-2963219/
ahol már nem történik semmi, -
kék csend oldódik fehér csendben,
s a felejtés felejthetetlen.
Csak részek megmozduló légben,
egy darázs, - arany test-jelében,
s csöpp ezüst szál nagy fűszál-boltban,
s kis csáp félőn kutatja: hol van?
Olykor nem rossz odáig menni,
hol oly tájat lehet szeretni, -
minden évszak szemébe néző,
s minden jelenről tudja: késő.
Ma éppen ilyen tájra mentem.
Halhatatlan meghalt, - jelentem.
Meghalt szavakban, volt-anyagban, -
s így él tovább, tagadhatatlan,
de élet-e eltűnő élet,
ha Közelt visznek messzeségek,
s más Messzeségek máris hoznak
vakságot holdnak, csillagoknak?
Megnevettet egy semmi-béke, -
nem az én szívem Messzesége!
Ott, ahol nem történik semmi,
bent könnycsepp ég, ha nem is jön ki.
Olykor nem rossz odáig menni,
hol látható: semmi sem – Semmi, -
az álarcok újulnak, kopnak,
álarcok alatt ott is lopnak.
Ma éppen ilyen tájon jártam.
A hegy sebe csak önmagában
tűnődött magán, barnás múlton,
igazat rosszul megtanulton.
Szitakötő körét leírta,
s meglepően a vers-papírra
szállt (ezt eddig sohasem tette), -
és szitás szárnyát illegette.
Kérdezte talán: - Ennyi? Ennyi?
Minden száll,- s nem történik semmi?
Minden mozdul, - de mozdulatlan
ez a világ, s vihog a bajban?
Ó, nagyon rossz odáig menni,
hol látható: semmi sem – Semmi,
s megjátszott hitben hihetetlen,
s haldoklik kék csend fehér csendben!
Ma éppen ilyen tájon jártam.
Mohaszőnyegből volt az ágyam.
Moha haldoklott élni készen.
Átölelt egykor-messzeségem.
Rossz volt a jó. Szállt öreg hinta.
Át-átlendült volt álmaimba.
Szél élénkült. Kiáltott Semmi:
- Semmi sem történt! Semmi! Semmi!
Sokan hitték. Én mégsem hittem.
Sokszor Semmibe rejtett: Minden.
Évszak-haldoklás. Kapzsi bánat.
Tolvaj öröm markol – magának.
S bár minden Jelen, tudjuk, késő, -
jöhet Idő, szemekbe néző.
Oly jó volna elébe menni,
s látni a semmi, - mégsem Semmi!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/%C5%91sz-t%C3%B3-sunrays-sug%C3%A1rs%C5%B1r%C5%B1s%C3%A9g-2963219/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!