Az ősz fényes felhőket hoz, fehérek,
de közöttük másmilyenek is, szürkék
kúsznak elő csillogó látszatokból,
s rejtik másik ősz fekete bilincsét.

Ha túl hideg van: minden ősz veszélyes,
s csendes pusztulás felmutatja búját,
ijedt levelek szélben megremegnek,
s ágak között szél készít diktatúrát.

A vers? Ő is hajléktalan manapság.
Haldoklás felé űzött vándorember.
Még hátára vesz, cipel egy-egy tájat,
szívében múlttal, nyári szerelemmel.

Hazája nincs most, s lehet, el sem ér már
új tavaszig. Megy a hallgató őszben.
Nála sorok még fel-felsorakoznak,
látón, egymásnak múltból ismerősen.

Az ősz még fényt ad, de ez is csak a látszat.
Magasodnak semmitmondó keresztek.
Kőhit keresztek, s színes üvegének
köntöse alól hívők lopni mennek.

A vers megáll. Idő megáll. A látók, -
látó lelkek lesznek? Vagy csupán voltak?
Lég nekinyom lélektelen világot
kis pontoknak, hunyorgó csillagoknak.

A tél közöttünk. Körülnéz az őszben.
Karéj imát elmorzsolgat vasárnap.
Szobor uraknak szolgál régi vénség,
s ember szemekben riadt szívű állat.

(2018)


Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/levelek-%C5%91sz-brunches-sky-k%C3%A9k-1804646/