A haikuhoz talán magas
IQ kell, ezt gondolom,
amivel nem rendelkezem
eme vaksi csillagon.

Mi hiányzik? Az I? A Q?
Vagy mindkettő? Az lehet.
Haikut írni nem tudok, mert
rajta egyből nevetek,

habár tetszik e vers-manó,
s felé szívem tár kaput, -
talán mosolygós vers-hazám
ott volt, ahol Liliput!

Mint csinálja Mónika és
Dora, Éva, meg Lili?
Magából e kis versikét
tán könnyedén hajtja ki?

Divattá lett e kis manó…
Valóságos kordivat,
melyben elillanó gyakran
egyből leül, s ottmarad!

Néha csupán egy bölcs mosoly.
Néha meg egy gondolat.
Néha érzés, mely nyúlcipős,
s a szíveken átszalad.

Ha megperdül? Kis vers-virág
villant szép szirommesét,
s olykor csak egy könnycseppnyi tó,
s tükrével szemedbe néz.

Haiku? Én úgy vagyok vele:
elolvasom, - s nevetem,
de sejtem, - olykor óriás
ez a haiku-szerelem.

Valahol minden szerelem
pici is, meg óriás,
lenézhető, - s felnézhető,
ha a nézőpontja más?

Bennünk Idő, megérthető.
Bennünk Szépség: az a Dal.
Csak kevesen értik ma még,
hogy a Szépség mit akar.

Lehet, hogy sokan megértik,
ha tengernyi lesz a könny,
s egy elvérző világ jajgat
az égő délkörökön?

Jelző Idő megérthető,
s jelző Szépség is: a Dal,
de szemektől ilyen jelzést
ma ördögkéz eltakar.

(2018)

A képen:
Macuó Basó utazása, alkotója Tsukioka Yoshitoshi (1839 - 1892), forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fermier_celebrant_la_lune_d%27automne.jpg