Kertekalján Pista csak kis csirkefogó volt, amelyikből tizenkettő egy tucat, nem pedig valamiféle veszedelmes zsivány. Amikor kinőtt az iskolapadból, nem nőtt ugyan mindjárt bele az illedelmes legényéletbe, de azért a lányok Szénaszárító faluban megnézték maguknak, mert ez a Pista jóképű legény volt, volt humora, meg egy kis háza, földje, rétje, tehene, lova, megélt ezekből, ha szűkösen is. A szomszédoktól néha át-átjött egy-egy csirke a kerítéshatáron, de ezekkel a határsértőkkel nem mindig bánt szigorúan. Volt olyan, hogy az átszökött határsértőt elfogta, és visszavitte tulajdonosának, mint például Nyinyónanó Néni kopasznyakú csirkéjét is. A néni dicsérte is Pista becsületességét szerte a faluban.

Ám az is előfordult, hogy Pista, ha a szomszédok közül senki sem látta, így kiáltott a szárnyas, de szállni nem tudó határsértő tollasra:
- Állj, vagy lövök!

A növendék tyúkocska nem értette, hogy miért kiáltott rá Pista, aki előbb kukoricával átcsalta a kerítés megrongált részén. Nem állt meg, így Pista légpuskájának áldozata lett. No, történt ilyen már olyan kétlábú határsértőkkel is, akiken egy szál toll sem volt. Igaz, azok nem Pista bendőjébe kerültek, mint a tyúkocska, kellő hőkezelés után.

Szemfüles volt ez a Pista, vásárokon is, mezőn is, erdőben is. Ezt is talált, azt is talált, de maga sem hitte, hogy egyszer valami nagyon értékeset is talál. Márpedig talált, a tölgyerdőben, egy fa alatt, zsákfélét. Közelebbről kiderült: nem egyszerű zsák, hanem úri hátizsák. Volt abban összehajtogatott sátorlap, mesebeli bicska, látcső, egy pisztoly, meg valamiféle fura betűs irat. No és a legalján egy bőrtasak is, néhány nagy bankóval!

Gondolkozott: mit csináljon a hátizsákban levő dolgokkal?

A megtalálót jutalom illeti, de, ha leadja a csendőrségen, esetleg előveszik őt, mint a múltkor, pedig nem is ő lopta el azt a lovat, amiről kiderült: nem akármilyen ló, hanem drága versenyló. Igaz, nem egyedül őt vették elő, aki majdnem ma született fehér bárány volt e ló ügyben, hanem tizenkét másik embert is, akik előzőleg véletlenül a versenyló szálláshelye felé jártak, de azért a vallatás így sem volt kellemes. A nagy bankók sem érik meg az ilyen vallatást, és ha kiderül a talált tárgyak eltulajdonítása… Még azt is ráfoghatják: nem találta a tele hátizsákot, hanem lopta! Még hogy ő! Egy-egy tyúkot elvihet a róka, vagy más alattomos állat, de egy hátizsákot… Jobb volna megtudni, hogy mi van abban a fura betűs iratban…

Ki is vette a zsákból a fura betűs írást, és elvitte ahhoz a szép leányhoz, aki tanítónő volt Kecseskatonáson, a majdnem városban, amelyik faluból város szeretett volna lenni.

A tanítónőnek, Nagyonvirágos Rozáliának tetszett Pista, így a leány örömmel nézegette az iratot, amelyről Pista azt állította: a padlásukon találta, két gerenda között, egy vaskazettában. A tanítónő latinul is tudott, de az írás nem latinul volt, hanem törökül, és ezt is csak úgy gondolta a tanítókisasszony, bár véletlenül jól gondolta, mert tényleg törökül. Egy név azonban megmaradt Rozália emlékezetében, mert az nem volt titok, valamiféle Strosszmayer Zsigmond úrnak vagy parasztnak szólt az irat. Ezt követően a levelet Rozália és Pista egyaránt elfelejtette, de egymást nem, ettől fogva gyakran találkoztak.

Pista ismét végiggondolta a hátizsákos dolgot. Legjobb az lesz, ha átdobja az egész hátizsákot a csendőrőrs kerítésén, amikor senki sem látja, de nem az ő falujában, hanem öt faluban odébb, nehogy megint bevigyék őt, és megtalálóból vallatott legyen. Legjobb, ha Csinosmacskásiban teszi ezt! A csinosmacskási legényekkel úgyis volt egy kis elszámolni valója, még négy évvel ez előttről, egy táncmulatságról, megérdemelnek egy kis vallatót, esetleg fogdát is…

Így is tett. A rendőrőrs kerítésén átdobta a hátizsákot, ezt nem is látta senki emberfia, csak egy jámbor kóbor kutya, ám az egy kolbászvéggel le volt kenyerezhető, és talán e nélkül sem szándékozott ugatni.

No, mit szaporítsam a szót! Kertekalján Pista és Nagyonvirágos Rozália megszerette egymást, a férj eladta házát, földjét, állatait Szénaszárítón és Kecseskatonásra költözött. Közösen vettek egy kis kertes házat. A feleség kitanította a férjét az írnokságra, és éltek, mint a galambok.

Legalábbis így mondják a boldog házaséletre. Azt, hogy a galambok miként élnek, sajnos, nem volt lehetőségem közelebbről megfigyelni, csak annyit mondhatok: a galambok és a verebek néha nem jönnek ki jól egymással a pályaudvarokon, parkokban, de csak akkor, ha az utazók vagy látogatók nem eléggé bőkezűek e kétféle szárnyas népséggel.

Ki tudja, hogy mi lett volna a továbbiakban, mármint három év múlva, ha Kertekalján Marci, a kisfiuk, nem akar mindenáron halpogácsát enni, - de akart. Mamája, Rozália, vett is neki egy zacskóval, de a pogácsaárus újságokat is árult, és az egyikről leolvasható volt: valami Strosszmayer Zsigmond nevű gazdag úriember nagyon keresi egy eltűnt hátizsák nyomát, de nem a hátizsák miatt izgatta fel magát, mert az meglett, hanem az irat miatt, ami eltűnt a hátizsákból. Hát, igen, gondolta Rozália, vannak fontos iratok, de ez a Strosszmayer Zsigmond… Talán, ugrott be neki, ez a Zsigmond az ő férjének rokona lehet, mert hiszen Pista, még az ő leány korában, hozott neki egy iratot, amit ő eltett valahová, és amiről Pista azt mondta: a padlásukon találta, két gerenda között, vaskazettában…

Hát, nem mondom, nem mondom, lehetnek olyan feleségek, akik, ha férjüket vallatják, rosszabbak a csendőröknél is, de Rozália nem volt ilyen feleség. Egyáltalán nem! Az ő vallatási módszere egészen más volt: jó ebéd, jóllakott férj, kedves kérdések, csókok, meg miegymás… Pista ki is bökte a hátizsákos dolgot, mert okos volt, tudta, hogy jobb előbb vallani, mint utóbb bánkódni…

Azt mondta Rozália:
- A nagybácsikám ügyvéd, az tapintatos ember, hamar rátapint a lényegre, és kicsiklandozza a szándékot az ördögből is! Még meg is változtatja, a szándékot is, az ördögöt is, utóbbi nem lesz angyallá, de adakozóbbá igen. Te nem tehetsz arról, hogy az iratot elfelejtetted visszatenni a hátizsákba, de ki tudja, hogy mi lett volna, ha visszateszed! Lehet, hogy hopp!, vagyis jutalom, de az is lehet: kopp!, meg koppantások a fejedre, és a nagy semmi, vagy még meg is gyanúsítanak lopással, ártatlanul! A nagybácsim, Nagyonvirágos Mátyás, majd kicsomózza a csomót, persze, nem ingyen, de, ha nekünk leesik valami, akkor ő is joggal tartja a markát. Ilyen a jog, de ennél a jogtalanság sem mindig jobb! Az is kiüthet balul, de nem csak alul, hanem még felül is… Persze, nagybácsikám is nagy kópé, csak annyi mézet kenünk neki a mézesmadzagra, amennyit muszáj. Bízd rám a dolgot!

Nagyonvirágos Mátyás kipuhatolta a dolgot, ami elég keménynek bizonyult, de kiderült: Strosszmayer Zsigmond, ha nem kerül elő a nevére szóló írat, elveszthet egy pert, amin tízezer hold jó zsíros földet nyerhetne. No, már most, ha előkerül az irat, akkor megtalálójának ezer hold föld üti a markát német földön, ami idehaza még többet is ér. Erről ügyvédi irat készült.

Azt mondta még a nagybácsi:
- Tőletek, rokoni alapon, csak a húsz százalékot kérem, vagyis kétszáz hold föld árát. Mástól sokkal többet kérnék, de a rokon, az rokon! Megvan az irat?

Ezt Pista nem is tudta, Rozália igen, de azért úgy tett, mintha nem volna benne biztos, hogy hol van. Alaposan a körmére nézett a nagybácsijának, kikérdezte oda, meg vissza, megnézte a bácsika által készített ügyvédi iratot, azután azt mondta:
- Puszi-pacsi, legyen így, Matyikám!

Így is lett. Azt már a nagybácsi nem kötötte unokahúga és annak férje orrára, hogy, e megegyezésen túlmenően, elvállalta Strosszmayer Zsigmond képviseletét az ügyben, és oly csinos összegért, hogy azon nem volt semmi szépséghiba. Meg is nyerte a pert Zsigmondnak, aki még külön meg is jutalmazta.

Pista sem bánta meg a dolgot, mert amikor Rozália, mint feleség, a hátizsákról kivallatta, még inkább összemelegedtek, bár addig sem voltak egymáshoz hidegek, és később megszületett Kertekalján Kamilla, az a bájos kisleány, aki később kissé szeszélyes lett, mert szülei elkényeztették.

No, nem ő volt az egyetlen elkényeztetett gyerek a világon! Mamája azonban ezt is megoldotta, mert vett neki két gyönyörű sziámi macskát, és a kislányt a két cica úgy lefoglalta, hogy még szeszélyeskedésre is csak időnként jutott ideje.

Utóbbi bejött, egy ideig. Később már kevésbé, mert a sziámi macskák előbb erősen visszavágytak Sziámba, később meg Kamilla kisasszony láttán elbújtak.

Itt azonban bejött Rozália tanítónői zsenialitása. Talált egy nevelőnőt, aki olyan csúnya volt, hogy az ördögnek sem kellett, de Kamilla már első látásra megszerette, mert a nevelőnő igen alkalmas volt mások megijesztésére, gyerekcsínyekre, felnőtt csínyekre, és – csodák csodája! – a kislány szót fogadott neki. Amikor Kamilla gyönyörű nagyleánnyá serdült, hát hogy miként hasznosította ezeket a gyerekkori csínyeket! Az kész regény, olyan, amelyet gyakran az Élet szokott írni, - de erről inkább máskor…


(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/h%C3%A1tizs%C3%A1k-t%C3%A1ska-t%C3%BAr%C3%A1z%C3%A1s-utaz%C3%A1s-145841/