Feltöltve: 2018-08-09 20:53:36
Megtekintve: 5837
Kórház és kárház
Kicsit különös szójátéknak tűnik a fenti cím, de valójában a kórház kárház is, méghozzá az egészségügyi ellátás színvonalától függetlenül is, mert a betegség kár a betegnek, családjának, és a társadalomnak is, olykor pedig akár az egész világnak, mert nagy tudós, művész is lehet súlyos beteg.
Az idős ember halála, persze, bizonyos értelemben haszon az államnak, mert nem kell fizetnie tovább a nyugdíját, - de ezt sem nevezném igazából haszonnak, mert - milyen állam, milyen ország, milyen nép az, amelyiknek az idős ember halála, ha titkoltan is, de öröm?
Magyarország olyan ország, ahol az embereknek általában fontos saját kedvenc állatuk, kutyájuk, macskájuk, vagy más házi élőlényük. Ebben valószínűleg nincsenek egyedül a világban, és ez az állatszeretet nagyon fontos és szép, amennyiben hidat képez egy értelmes emberszeretethez. Jó, a kutyus, ha beteg is, kedvesebben tud nézni, szívet jobban megindítóan, mikor beteg, mint sok ember, a cicák szintén, és magam is nagyon szeretem az állatokat. Assisi Szent Ferencről is elhiszem, hogy inkább szent volt, mint az egyházak sok szentnek nyilvánítottja, és - talán Állatok lelke c. versem (interneten többek között: http://mek.niif.hu/03200/03222/html/138.htm) is érzékelteti, - nem vagyok az állatszeretet ellensége.
Csupán arról van szó, hogy fel szeretném hívni a figyelmet arra a közismert, de eléggé mindmáig meg nem értett tényre: az ember is az állatvilághoz tartozik.
Sem a beteg, sem az egészséges ember nem kap azonban Magyarországon (és a világ sok más földrajzi helyen) annyi értelmes figyelmet, mint a beteg háziállat. Érdemes ebből a szempontból megnézni a magyar médiát, a közösségi oldalakat (a facebook sem kivétel!). Nagyon sok minden van, ami miatt magába kellene néznie és restelkednie sok-sok embernek, és többet tenni a restelkedésnél, mert az csak akkor hasznos, ha véget vet a restségnek!
A magyar egészségügy jelenlegi színvonala is ilyen restelkedni való volna, de mindenekelőtt meg kellene nézni: mi a valóságos helyzet, kik felelősek érte elsősorban, és milyen feladatok adódnak, ha nem is csodateremtéshez, de a helyzet javításához. Nem ez az egyetlen nagy problémája Magyarországnak, többek között a cigány (roma) etnikum állapota is ide tartozik, utóbbiról írtam már, és – ha élek még – fogok is írni. Most maradjunk az egészségügynél, és annak egyik fontos alapintézményénél: a kórházaknál. Akkor is, ha ilyesmit hiába írok, különböző okok miatt.
A magyar kórházak helyzete sok évtizedes probléma. Mögötte az a növekvő baj van, ami az európai kontinensre is jellemző: a fogyó népesség. Ez sok minden további bajt fog még okozni, mert egy elöregedő társadalom kiadásai, anyagi terhei, különösen a gazdaságilag nem elég erős országokban, tovább fognak növekedni, és ezek a terhek, - könnyű volna belátni! – az élet minden területén növekvő nehézségeket okoznak már most is, és fognak a továbbiakban. Utóbbit olyan józan gondolkodók, mint Ferenc pápa, belátták, de a nacionalizmustól megfertőzöttek nem látják, a kicsinyes saját érdekek fontosabbak a hatalmon levő társadalmi rétegek körében.
A növekvő kórházi kiadások már 1989 előtt nagy terhet jelentettek Magyarországon, de az 1989-es rendszerváltás után ez a folyamat felgyorsult. Érdemes volna a helyzet változását (illetve igazából változatlanságát) végigtekinteni az egykori Kórházszövetség irataiban.
Már akkoriban többször megírtam: konkréten kellene vizsgálni, hogy mennyiben felelős a kórházak esetleg nem megfelelő gazdálkodása a növekvő kiadásokért, és mennyiben az: a kórházak nem kapják meg működésükhöz azt az összeget, ami értelmesen jogosnak tekinthető?
Mindkettőt tisztán kellene látni, és a két dolgot nem volna szabad összekeverni, mert akkor a szakkérdés olyan egészségpolitikához vezet, amelyik rossz (miközben az egészségpolitika lehet jó is, vagy legalábbis az adott társadalmi rendben, helyzetben elfogadható). Lehetetlent ugyanis nem helyes követelni, de a lehetőségeken belüli legjobb a magyar lakosság érdeke. Egyáltalán nem baloldali személytől (megnevezni nem kívánom őt) hangzott el, kisebb nyilvánosság előtt, tisztességes beismerésként, hogy a privatizáció során sok mindent „kiloptak” a kórházakból, rendelőintézetekből. Utóbbiakat talán majd egyszer egy tisztességes egészségügyi történetírás feltárja. Ezekért a cselekményekért természetesen nemcsak az akkori jobboldali politikusok, közszereplők felelősek, hanem a magukat baloldalinak hirdető polgári demokratikus politikusok, közszereplők is.
Véleményem szerint az ország legfontosabb kérdéseivel (ilyen többek között az egészségügy helyzete vagy a roma etnikumé) olyan szakembereknek kellene behatóan foglalkozni, széles körű felhatalmazással, akik alkalmasak az igazság, a valódi helyzet feltárásához, bemutatásához, a tömegekkel való megértetéséhez. Ez hosszabb távon valamennyire a jelenlegi jobboldali vezetésnek is érdeke volna. Őszintén írom: nem hiszek ennek létrejöttében. Miért nem hiszek? Erről többször írtam nyilvánosan, részletesebben, megítélésem szerint Magyarország rossz úton halad, mert a megtévesztett tömegek a két rossz közül a nagyobbikat választották, mint erre a Melyik ördögöt válasszuk? c. írásomban már 2014-ben rámutattam (interneten többek között: http://polusonline.blogspot.com/2014/04/lelkes-miklos-melyik-ordogot-valasszuk.html). Ám az írástudó felelőssége is fennáll, az enyém is, - hozzá tartozik a becsülethez!
Meg kell azonban említenem azt a régóta tartó helyzetet (nem én hívtam fel rá először a figyelmet, azt, aki felhívta rá, nem kívánom megnevezni, de végül is mindegy ki volt, ha az, amit mondott, igaz): a magán egészségügyi ellátást jogosan igénybe vevőnek (az állami egészségügyi ellátás helyett), miután az illető sok évtizeden keresztül fizette a magyar államnak az egészségügyi járulékot, a magán egészségügyi ellátás igénybevétele esetén csak egy méltányos különbözetet kellene fizetnie, az alapösszeget pedig kapja meg a magán egészségügyi ellátás intézménye. Így volna becsületesebb, és egyes nyugati országokban így is van. Ez azt jelenti más szóval, hogy az állami egészségügyi ellátást és a magán egészségügyi ellátást össze kellene hangolni, áttekinteni a jogi szabályozást, több okból is.
A magyar egészségügyi ellátás színvonalát és hozzáférhetőségét a „nagyobbik ördög” esetleg (ezzel nem vádolom, csak elképzelhetőnek tartom) a gazdagabb rétegek érdekében és a szegényebb társadalmi rétegek kárára gondolja rendezni, de ez hosszabb távon a „nagyobbik ördögnek” sem lehet igazán érdeke. Parlamenti választásoknál jól bevált trükkök és erkölcsileg nyilvánvaló csalások révén a – valljuk be! – tudatlan, felszínesen gondolkodó, rossz történelmi hagyományok hatása alatt álló magyar tömegek (mint a világ sok-sok más földrajzi helyén a tömegek) egyelőre könnyen megtéveszthetőek, - de változhat ez a helyzet.
Mindezeken a nagy ördög is gondolkozzon el, a kisebb ördög is, - meg azok is, akiknek nem erőssége az értelmes gondolkodás!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/hospice-r%C3%A1ncos-k%C3%A9z-id%C5%91sek-r%C3%A9gi-1794351/
Az idős ember halála, persze, bizonyos értelemben haszon az államnak, mert nem kell fizetnie tovább a nyugdíját, - de ezt sem nevezném igazából haszonnak, mert - milyen állam, milyen ország, milyen nép az, amelyiknek az idős ember halála, ha titkoltan is, de öröm?
Magyarország olyan ország, ahol az embereknek általában fontos saját kedvenc állatuk, kutyájuk, macskájuk, vagy más házi élőlényük. Ebben valószínűleg nincsenek egyedül a világban, és ez az állatszeretet nagyon fontos és szép, amennyiben hidat képez egy értelmes emberszeretethez. Jó, a kutyus, ha beteg is, kedvesebben tud nézni, szívet jobban megindítóan, mikor beteg, mint sok ember, a cicák szintén, és magam is nagyon szeretem az állatokat. Assisi Szent Ferencről is elhiszem, hogy inkább szent volt, mint az egyházak sok szentnek nyilvánítottja, és - talán Állatok lelke c. versem (interneten többek között: http://mek.niif.hu/03200/03222/html/138.htm) is érzékelteti, - nem vagyok az állatszeretet ellensége.
Csupán arról van szó, hogy fel szeretném hívni a figyelmet arra a közismert, de eléggé mindmáig meg nem értett tényre: az ember is az állatvilághoz tartozik.
Sem a beteg, sem az egészséges ember nem kap azonban Magyarországon (és a világ sok más földrajzi helyen) annyi értelmes figyelmet, mint a beteg háziállat. Érdemes ebből a szempontból megnézni a magyar médiát, a közösségi oldalakat (a facebook sem kivétel!). Nagyon sok minden van, ami miatt magába kellene néznie és restelkednie sok-sok embernek, és többet tenni a restelkedésnél, mert az csak akkor hasznos, ha véget vet a restségnek!
A magyar egészségügy jelenlegi színvonala is ilyen restelkedni való volna, de mindenekelőtt meg kellene nézni: mi a valóságos helyzet, kik felelősek érte elsősorban, és milyen feladatok adódnak, ha nem is csodateremtéshez, de a helyzet javításához. Nem ez az egyetlen nagy problémája Magyarországnak, többek között a cigány (roma) etnikum állapota is ide tartozik, utóbbiról írtam már, és – ha élek még – fogok is írni. Most maradjunk az egészségügynél, és annak egyik fontos alapintézményénél: a kórházaknál. Akkor is, ha ilyesmit hiába írok, különböző okok miatt.
A magyar kórházak helyzete sok évtizedes probléma. Mögötte az a növekvő baj van, ami az európai kontinensre is jellemző: a fogyó népesség. Ez sok minden további bajt fog még okozni, mert egy elöregedő társadalom kiadásai, anyagi terhei, különösen a gazdaságilag nem elég erős országokban, tovább fognak növekedni, és ezek a terhek, - könnyű volna belátni! – az élet minden területén növekvő nehézségeket okoznak már most is, és fognak a továbbiakban. Utóbbit olyan józan gondolkodók, mint Ferenc pápa, belátták, de a nacionalizmustól megfertőzöttek nem látják, a kicsinyes saját érdekek fontosabbak a hatalmon levő társadalmi rétegek körében.
A növekvő kórházi kiadások már 1989 előtt nagy terhet jelentettek Magyarországon, de az 1989-es rendszerváltás után ez a folyamat felgyorsult. Érdemes volna a helyzet változását (illetve igazából változatlanságát) végigtekinteni az egykori Kórházszövetség irataiban.
Már akkoriban többször megírtam: konkréten kellene vizsgálni, hogy mennyiben felelős a kórházak esetleg nem megfelelő gazdálkodása a növekvő kiadásokért, és mennyiben az: a kórházak nem kapják meg működésükhöz azt az összeget, ami értelmesen jogosnak tekinthető?
Mindkettőt tisztán kellene látni, és a két dolgot nem volna szabad összekeverni, mert akkor a szakkérdés olyan egészségpolitikához vezet, amelyik rossz (miközben az egészségpolitika lehet jó is, vagy legalábbis az adott társadalmi rendben, helyzetben elfogadható). Lehetetlent ugyanis nem helyes követelni, de a lehetőségeken belüli legjobb a magyar lakosság érdeke. Egyáltalán nem baloldali személytől (megnevezni nem kívánom őt) hangzott el, kisebb nyilvánosság előtt, tisztességes beismerésként, hogy a privatizáció során sok mindent „kiloptak” a kórházakból, rendelőintézetekből. Utóbbiakat talán majd egyszer egy tisztességes egészségügyi történetírás feltárja. Ezekért a cselekményekért természetesen nemcsak az akkori jobboldali politikusok, közszereplők felelősek, hanem a magukat baloldalinak hirdető polgári demokratikus politikusok, közszereplők is.
Véleményem szerint az ország legfontosabb kérdéseivel (ilyen többek között az egészségügy helyzete vagy a roma etnikumé) olyan szakembereknek kellene behatóan foglalkozni, széles körű felhatalmazással, akik alkalmasak az igazság, a valódi helyzet feltárásához, bemutatásához, a tömegekkel való megértetéséhez. Ez hosszabb távon valamennyire a jelenlegi jobboldali vezetésnek is érdeke volna. Őszintén írom: nem hiszek ennek létrejöttében. Miért nem hiszek? Erről többször írtam nyilvánosan, részletesebben, megítélésem szerint Magyarország rossz úton halad, mert a megtévesztett tömegek a két rossz közül a nagyobbikat választották, mint erre a Melyik ördögöt válasszuk? c. írásomban már 2014-ben rámutattam (interneten többek között: http://polusonline.blogspot.com/2014/04/lelkes-miklos-melyik-ordogot-valasszuk.html). Ám az írástudó felelőssége is fennáll, az enyém is, - hozzá tartozik a becsülethez!
Meg kell azonban említenem azt a régóta tartó helyzetet (nem én hívtam fel rá először a figyelmet, azt, aki felhívta rá, nem kívánom megnevezni, de végül is mindegy ki volt, ha az, amit mondott, igaz): a magán egészségügyi ellátást jogosan igénybe vevőnek (az állami egészségügyi ellátás helyett), miután az illető sok évtizeden keresztül fizette a magyar államnak az egészségügyi járulékot, a magán egészségügyi ellátás igénybevétele esetén csak egy méltányos különbözetet kellene fizetnie, az alapösszeget pedig kapja meg a magán egészségügyi ellátás intézménye. Így volna becsületesebb, és egyes nyugati országokban így is van. Ez azt jelenti más szóval, hogy az állami egészségügyi ellátást és a magán egészségügyi ellátást össze kellene hangolni, áttekinteni a jogi szabályozást, több okból is.
A magyar egészségügyi ellátás színvonalát és hozzáférhetőségét a „nagyobbik ördög” esetleg (ezzel nem vádolom, csak elképzelhetőnek tartom) a gazdagabb rétegek érdekében és a szegényebb társadalmi rétegek kárára gondolja rendezni, de ez hosszabb távon a „nagyobbik ördögnek” sem lehet igazán érdeke. Parlamenti választásoknál jól bevált trükkök és erkölcsileg nyilvánvaló csalások révén a – valljuk be! – tudatlan, felszínesen gondolkodó, rossz történelmi hagyományok hatása alatt álló magyar tömegek (mint a világ sok-sok más földrajzi helyén a tömegek) egyelőre könnyen megtéveszthetőek, - de változhat ez a helyzet.
Mindezeken a nagy ördög is gondolkozzon el, a kisebb ördög is, - meg azok is, akiknek nem erőssége az értelmes gondolkodás!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/hospice-r%C3%A1ncos-k%C3%A9z-id%C5%91sek-r%C3%A9gi-1794351/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!