Feltöltve: 2018-08-08 19:51:47
Megtekintve: 6257
Jó vers, rossz vers, tömegízlés
A napokban történt, hogy egy csinos fiatalember (bár ennek megítélésére a hölgyek illetékesek, nem én) fényképet rakott fel önmagáról egy népszerű közösségi oldalon, a Facebookon, ezzel akarta talán emelni igen rossz verse értékét. Esetleg más hátsó gondolatai is voltak, de ezek gyanújával nem foglalkozom, természetesen sem használt nevét, sem „versének” címét nem írom ide.
Nem valószínű, hogy sokan megírták volna neki: verse miért rossz, és mit kellene tennie egy jobb költemény érdekében. Én megírtam. Segítő szándékkal, mert az, aki ma rossz verset ír, egy idő múlva írhat jót. Ez a verse azonban minden tiport: nyelvtant, helyesírást, formát, tartalmilag pedig zagyva kis közhelyes butaság volt, már az első két versszak tartalma is ellentmondott egymásnak. Meglepően kulturáltan válaszolt, elismerte azt, amit írtam, csak hozzátette: szarvas hiba nincs benne. Ebből azután igyekeztem kiábrándítani, bár kérdés, hogy egy vers hibája mikor „nyúl hiba”, „őzike hiba” vagy szarvashiba… Megítélés kérdése is.
Meglepő volt annak mértéke, hogy a vers megtekintői (nem írom azt, hogy olvasói, mert legtöbbjük ezt a megtisztelő kifejezést, ahogy hozzászólásaikból láttam, nem érdemelte meg) mennyire elárasztották dicséretekkel, bűn rossz versét pedig annyian megosztották, hogy ilyet a valóban jó verseknél szinte sohasem lehet tapasztalni e közösségi oldalakon. Ez a – eléggé el nem is ítélhető! – tömegízlés az érdekes elsősorban, mert egy társadalmat, annak társadalmi rendjét, és a társadalmi renden belüli további hanyatlást tükrözi vissza. Sok minden kezdődik az ízlés hanyatlásával és folytatódik ennél mérhetetlenül súlyosabb dolgokkal, egy ország, országok, kontinensek tragédiájával, amit, persze, megérez valamennyire az egész világ.
Az ízléstelenség nagy tömegekre érvényes, sajnos, és e hatalmas „táborban”rengetegen vannak, igen vegyes népesség: szórakozásra vágyó kisemberek, felszínes dolgokat felkapó alacsony szellemi szinten állók a lakosság úgyszólván majdnem minden rétegéből, a testük és nem szép magatartásuk mutogató celebek és hasonló szellemi szinten álló rajongóik, ebbe a „celeb nyájba” egyébként olyanok is beletartoznak, mint a brit királyi család (erről írt egyik versem a Királyi cirkusz, interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=42168).
A jó vershez, bár önmagában nem elég, de jó ízlés is kell, és bár, ahogy mondani szokták, „az ízlések különböznek”, azért nem mindegy, hogy milyen irányban különböznek. Nagyon nem mindegy!
Az ízléstelen elterjedése, persze, csak tünete egy társadalom betegségének, ilyen - többek között - a testre való tetoválások elterjedése, valamint olyan súlyosabb (több okra visszavezethető) erkölcsi betegségtünetek, mint a házasságkötések jelentőségének leértékelése, a korrupció mérhetetlen elterjedése, amelynek során pillanatok alatt lesz egy „gyülekezetből” „gyülevész népség”, szégyen nélkül, - és sorolhatnánk a még súlyosabbakat, világháborúk előtt és során az ízléstelenség fokozódásával, az embertelenség, emberi élet értékének szinte semmivé válásával.
Évekkel ezelőtt írtam egy kis írást, A vers, mint élőlény címmel (interneten: https://www.harmonet.hu/psziche/9403-lelkes-miklos-a-vers-mint-eloleny.html). Többek között rámutattam: a jó versnek lelke van, ezért versben nehéz hazudni.
Ez így van, még olyan tehetséges költőknek sem sikerült ez, mint – két ellentétes eszmei póluson – József Attila (Nem, nem, soha!, interneten: https://konyves.blog.hu/2010/06/04/jozsef_attila_nem_nem_soha_trianon_emleknap), és Márai Sándor (Mennyből az angyal, interneten: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor-1900/Mennyb%C5%91l_az_angyal/en/23833-Angel_from_the_heaven?interfaceLang) c. költeménye. Megjegyzendő azonban, hogy József Attila kamaszkorban írta ezt a verset, amelynek formai értéke is csekély, és a még éretlen gyereket könnyen elsodorhatta az akkori közhangulat, míg Márai Sándor verse formailag kitűnő, csak tartalmilag hazug, (azért nem a „téves” szót használom, mert Márai, az írófejedelem, nyilván tudatában volt verse igazságtól igen eltérő mondanivalójának).
Gondoljunk arra: bár az 1989 utáni hatalomváltás 2014-benTisza István szobrát végül ugyan visszaszállíttatta a budapesti Kossuth térre, de nem valószínű, hogy akadna költő, aki olyan dicsőítő (vagy akár az egykori miniszterelnök bűneit mentegető) verset tudna írni Tisza Istvánról, amelyiken ne érződne: hazugság! Ady Endre szólt igazat Tisza Istvánról Rohanunk a forradalomba c. versében (interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/rohforr.htm). Ehhez az igazmondáshoz kellene visszatérnie a magyar költészetnek a jelenben, hogy méltó legyen a magyarsághoz, - és az emberiséghez!
Igen, a jó versnek lelke van, hazafias lelke, de a hazafiság helyes erkölcsi értelmében. A jó vers, ha a magyarsággal, Magyarországgal foglalkozik tartalmában, - mint Ady Endre sok verse is – egy országgal, nemzettel is szembe mer nézni, és kiált, még akkor is, ha hiába: - EZT NE TEGYÉTEK! EZ BECSTELENSÉG!
A jó vers mögött legtöbbször hatalmas világ van, részben láthatóan, de esetleg első pillanatra részben láthatatlanul is. Valakik egyszer 1989 után elkezdték papagájozni, hogy „ők mindig utálták a verselemzéseket”. Más azonban a szerző versébe olyan mondanivalót erőszakolni, amelyik nincsen benne, és megint más azt láttatni, ami benne van, vagy hozzá asszociálható. Emlékezetes számomra, hogy nem is olyan régen egy szerző egyébként nagyon jó költeményéről írtam hozzászólásomban, megmutattam: bennem milyen gondolatokat váltott ki a vers. A szerző rémülten szabadkozott, cáfolni ugyan nem cáfolta azt, amit írtam. de ő nem is gondolt ilyesmire!. Ám az a jó, a szerzőnek is, ha megismeri: mit is gondol más ember költeményéről, őszintén? Ilyen őszinte szó ritka, persze, ha valaki egy szerző versének olvasásakor „elájul a gyönyörűségtől”, az is lehet: ezt őszintén írja, de azért mégsem jó dolog, ha a legtöbb jó versnél mindenki csak rajongása felől biztosítja a szerzőt.
Ma kevés a társadalommal foglalkozó vers. A polgári (kapitalista) baloldalon is, amelynek gyengeségét, többszöri választási vereségét, bár egy mérsékelten jobb országot szeretne, sok minden adta, többek között saját beképzeltsége, erkölcsi hibái is, - a jobboldal embertelen „öröksége”, múltja pedig érthetővé teszi, hogy a nacionalizmus, a keresztény kurzus eszmevilágát használja fel. Szégyenkezés nélkül! A magyar nacionalizmus a 19. század második feléből, valamint a 20. századból viszont már egyértelműen olyan eszme, amelyre jó vers (amelyik tartalmilag is jó) nem építhető fel, még a legtehetségesebb költő által sem.
Nos, utóbbin el kellene gondolkoznia, minden magyarnak. Azoknak pedig, akik az elmúlt évtizedekben nem éltek és nem élnek becsületes magyarokként, akár az országhatárokon belül, akár azokon kívül, de magyarnak vallják magukat, nem csak gondolkozniuk kellene, hanem egy kissé (vagy nagyon) szégyenkezniük is, de, ami a legfontosabb: magatartásukon változtatni!
Nem véletlenül írtam Ha meggondolom… c. versemben (interneten: https://www.poet.hu/vers/239342:
„Csak az ember, akiben ott a lélek,
s szépség-vágya múltat, jelent megérthet,
s a lélek-vers nem lehet jelen foglya:
Szépség-hittel néz tájra, csillagosra.
Versekben élsz, ha ember vagy. Nem érted?
Vágy, álom, emlék, vers - együtt a Lélek,
Pokolból menekülő szépség, amelyben
együtt érthető, s még megérthetetlen.”
(2018)
A képen:
Tonale: I. világháborús emlékmű, Kiss Tamás (kit36a) felvétele, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Olasz_front_(els%C5%91_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA)#/media/File:TON0549_KT080416.JPG
Nem valószínű, hogy sokan megírták volna neki: verse miért rossz, és mit kellene tennie egy jobb költemény érdekében. Én megírtam. Segítő szándékkal, mert az, aki ma rossz verset ír, egy idő múlva írhat jót. Ez a verse azonban minden tiport: nyelvtant, helyesírást, formát, tartalmilag pedig zagyva kis közhelyes butaság volt, már az első két versszak tartalma is ellentmondott egymásnak. Meglepően kulturáltan válaszolt, elismerte azt, amit írtam, csak hozzátette: szarvas hiba nincs benne. Ebből azután igyekeztem kiábrándítani, bár kérdés, hogy egy vers hibája mikor „nyúl hiba”, „őzike hiba” vagy szarvashiba… Megítélés kérdése is.
Meglepő volt annak mértéke, hogy a vers megtekintői (nem írom azt, hogy olvasói, mert legtöbbjük ezt a megtisztelő kifejezést, ahogy hozzászólásaikból láttam, nem érdemelte meg) mennyire elárasztották dicséretekkel, bűn rossz versét pedig annyian megosztották, hogy ilyet a valóban jó verseknél szinte sohasem lehet tapasztalni e közösségi oldalakon. Ez a – eléggé el nem is ítélhető! – tömegízlés az érdekes elsősorban, mert egy társadalmat, annak társadalmi rendjét, és a társadalmi renden belüli további hanyatlást tükrözi vissza. Sok minden kezdődik az ízlés hanyatlásával és folytatódik ennél mérhetetlenül súlyosabb dolgokkal, egy ország, országok, kontinensek tragédiájával, amit, persze, megérez valamennyire az egész világ.
Az ízléstelenség nagy tömegekre érvényes, sajnos, és e hatalmas „táborban”rengetegen vannak, igen vegyes népesség: szórakozásra vágyó kisemberek, felszínes dolgokat felkapó alacsony szellemi szinten állók a lakosság úgyszólván majdnem minden rétegéből, a testük és nem szép magatartásuk mutogató celebek és hasonló szellemi szinten álló rajongóik, ebbe a „celeb nyájba” egyébként olyanok is beletartoznak, mint a brit királyi család (erről írt egyik versem a Királyi cirkusz, interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=42168).
A jó vershez, bár önmagában nem elég, de jó ízlés is kell, és bár, ahogy mondani szokták, „az ízlések különböznek”, azért nem mindegy, hogy milyen irányban különböznek. Nagyon nem mindegy!
Az ízléstelen elterjedése, persze, csak tünete egy társadalom betegségének, ilyen - többek között - a testre való tetoválások elterjedése, valamint olyan súlyosabb (több okra visszavezethető) erkölcsi betegségtünetek, mint a házasságkötések jelentőségének leértékelése, a korrupció mérhetetlen elterjedése, amelynek során pillanatok alatt lesz egy „gyülekezetből” „gyülevész népség”, szégyen nélkül, - és sorolhatnánk a még súlyosabbakat, világháborúk előtt és során az ízléstelenség fokozódásával, az embertelenség, emberi élet értékének szinte semmivé válásával.
Évekkel ezelőtt írtam egy kis írást, A vers, mint élőlény címmel (interneten: https://www.harmonet.hu/psziche/9403-lelkes-miklos-a-vers-mint-eloleny.html). Többek között rámutattam: a jó versnek lelke van, ezért versben nehéz hazudni.
Ez így van, még olyan tehetséges költőknek sem sikerült ez, mint – két ellentétes eszmei póluson – József Attila (Nem, nem, soha!, interneten: https://konyves.blog.hu/2010/06/04/jozsef_attila_nem_nem_soha_trianon_emleknap), és Márai Sándor (Mennyből az angyal, interneten: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor-1900/Mennyb%C5%91l_az_angyal/en/23833-Angel_from_the_heaven?interfaceLang) c. költeménye. Megjegyzendő azonban, hogy József Attila kamaszkorban írta ezt a verset, amelynek formai értéke is csekély, és a még éretlen gyereket könnyen elsodorhatta az akkori közhangulat, míg Márai Sándor verse formailag kitűnő, csak tartalmilag hazug, (azért nem a „téves” szót használom, mert Márai, az írófejedelem, nyilván tudatában volt verse igazságtól igen eltérő mondanivalójának).
Gondoljunk arra: bár az 1989 utáni hatalomváltás 2014-benTisza István szobrát végül ugyan visszaszállíttatta a budapesti Kossuth térre, de nem valószínű, hogy akadna költő, aki olyan dicsőítő (vagy akár az egykori miniszterelnök bűneit mentegető) verset tudna írni Tisza Istvánról, amelyiken ne érződne: hazugság! Ady Endre szólt igazat Tisza Istvánról Rohanunk a forradalomba c. versében (interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/rohforr.htm). Ehhez az igazmondáshoz kellene visszatérnie a magyar költészetnek a jelenben, hogy méltó legyen a magyarsághoz, - és az emberiséghez!
Igen, a jó versnek lelke van, hazafias lelke, de a hazafiság helyes erkölcsi értelmében. A jó vers, ha a magyarsággal, Magyarországgal foglalkozik tartalmában, - mint Ady Endre sok verse is – egy országgal, nemzettel is szembe mer nézni, és kiált, még akkor is, ha hiába: - EZT NE TEGYÉTEK! EZ BECSTELENSÉG!
A jó vers mögött legtöbbször hatalmas világ van, részben láthatóan, de esetleg első pillanatra részben láthatatlanul is. Valakik egyszer 1989 után elkezdték papagájozni, hogy „ők mindig utálták a verselemzéseket”. Más azonban a szerző versébe olyan mondanivalót erőszakolni, amelyik nincsen benne, és megint más azt láttatni, ami benne van, vagy hozzá asszociálható. Emlékezetes számomra, hogy nem is olyan régen egy szerző egyébként nagyon jó költeményéről írtam hozzászólásomban, megmutattam: bennem milyen gondolatokat váltott ki a vers. A szerző rémülten szabadkozott, cáfolni ugyan nem cáfolta azt, amit írtam. de ő nem is gondolt ilyesmire!. Ám az a jó, a szerzőnek is, ha megismeri: mit is gondol más ember költeményéről, őszintén? Ilyen őszinte szó ritka, persze, ha valaki egy szerző versének olvasásakor „elájul a gyönyörűségtől”, az is lehet: ezt őszintén írja, de azért mégsem jó dolog, ha a legtöbb jó versnél mindenki csak rajongása felől biztosítja a szerzőt.
Ma kevés a társadalommal foglalkozó vers. A polgári (kapitalista) baloldalon is, amelynek gyengeségét, többszöri választási vereségét, bár egy mérsékelten jobb országot szeretne, sok minden adta, többek között saját beképzeltsége, erkölcsi hibái is, - a jobboldal embertelen „öröksége”, múltja pedig érthetővé teszi, hogy a nacionalizmus, a keresztény kurzus eszmevilágát használja fel. Szégyenkezés nélkül! A magyar nacionalizmus a 19. század második feléből, valamint a 20. századból viszont már egyértelműen olyan eszme, amelyre jó vers (amelyik tartalmilag is jó) nem építhető fel, még a legtehetségesebb költő által sem.
Nos, utóbbin el kellene gondolkoznia, minden magyarnak. Azoknak pedig, akik az elmúlt évtizedekben nem éltek és nem élnek becsületes magyarokként, akár az országhatárokon belül, akár azokon kívül, de magyarnak vallják magukat, nem csak gondolkozniuk kellene, hanem egy kissé (vagy nagyon) szégyenkezniük is, de, ami a legfontosabb: magatartásukon változtatni!
Nem véletlenül írtam Ha meggondolom… c. versemben (interneten: https://www.poet.hu/vers/239342:
„Csak az ember, akiben ott a lélek,
s szépség-vágya múltat, jelent megérthet,
s a lélek-vers nem lehet jelen foglya:
Szépség-hittel néz tájra, csillagosra.
Versekben élsz, ha ember vagy. Nem érted?
Vágy, álom, emlék, vers - együtt a Lélek,
Pokolból menekülő szépség, amelyben
együtt érthető, s még megérthetetlen.”
(2018)
A képen:
Tonale: I. világháborús emlékmű, Kiss Tamás (kit36a) felvétele, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Olasz_front_(els%C5%91_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA)#/media/File:TON0549_KT080416.JPG
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!