Gyermekkorunkban találtunk a pincében egy nagy vastalicskát. Bár a legtöbb talicskát fából készítették, ez vasból volt.

A talicskáról tudtuk, hogy hasznos eszköz, mert egy keréken gurul, és könnyen lehet szállítani vele ezt-azt, ha belefér.

A macska belefért a mély öblű talicskába, csak nem fért a bőrébe. Kiugrott belőle, mármint nem a bőréből, hanem a talicskából. A liba nem ugrott ki, mert nem tudott akkorát ugrani, mint a macska, de igen gágogott. A gágogásra kijöttek a szülők, és nem nekünk, hanem a libának adtak igazat. Nekünk csak kilátásba helyezték: majd adnak nekünk, ha a libát utaztatjuk! A liba nem arra való, sőt, a talicska sem!

Bánatunkban egy rozsdás főzőkanállal ütögettük a talicskát, de ez a zene sem tetszett a szomszéd bácsinak, aki felébredt, és máris utálta a talicskát.

Így hát gyermekkoromból nem tudok olyan emléket hozni, amelyik a talicska hasznát, a mi nézőpontunkból, megvilágítaná. Legjobb, ha rákanyarodok arra a történetre, amiben egy talicska főszerepet kapott az Élet Színpadán.

Hegyenvölgyön János erdésznek tanult a főiskolán, és ez okos dolog volt, mert, ahol egyébként lakott, Sastollas faluban, tényleg volt egy irtó nagy erdő. Az erdő nem irtott ki senkit, és amikor az erdőt irtották, azt is szakszerűen tették, mert János apja volt ott a főerdész.

Ez a János éppen a talicskát tolta, Édesmálnás felé, mert megígérte nagynénjének, hogy rendbe teszi a kertjét. Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, - tartja a közmondás. János, amit nagynénjének ígért, mindig megtartotta, igaz, nagynénje is megtartotta azt, amit ígérni szokott: jó ebédet, jó vacsorát, de még útravaló elemózsiát is a visszaútra. Ez azonban még csak az odafelé út kezdete volt.

Erős legény volt János, gyorsan gurult az üres talicska, és egyszer csak kit lát meg ez a János?

Csengettyűs Piroskát, a gyönyörű szép leányt, aki visszatért Sastollasra, de már, mint tanítónő. Ezt tudta ez a János.

Azt viszont János nem tudta, hogy Ő mindig is tetszett Piroskának, már az iskoláskorban is, ezért is ment el egyszer-kétszer a fiúval ürgét önteni akkor, hogy felhívja magára a figyelmet. Ám akkortájt Jánost jobban érdekelték az ürgék, mint a lányok.

Emlékezett is János az ürgeöntésekre, de már az ürgéknél jobban érdekelték az ilyen szép leányok, mint Piroska. Most, mint kiderült, Piroska is Édesmálnásra igyekezett, hátán egy csinos hátizsákkal.

Azt mondta János Piroskának:
- Ülj bele a talicskámba, eltollak a hátizsákkal együtt, Édesmálnásig. Ne félj, nem fog rajtad nevetni senki, nézz szét a láthatáron, egy árva lélek sincs sehol! Nem kérek a szállításért tőled mást, csak egy csókot. A te csókod ugyan nagyon értékes számomra, de Édesmálnásig az út három és fél kilométer, így nem kérek sokat. János vagyok, szinte Olcsójános!

János szentül hitte, hogy Piroska visszautasítja ajánlatát. A lány azonban, aki a főiskolán sem felejtette el Jánost, sőt, többször arról álmodozott, hogy milyen jó volna Jánossal csókolódznia, nem sietett a visszautasítással.

Azt mondta:
- Ha becsületesen bevallod, hogy eddigi legényéletedben hány leánnyal csókolództál már, és mi történt a leányokkal, akkor sem ígérek semmit, de esetleg elfogadom az ajánlatod!

János megörült ennek az ötletes válasznak, és úgy érezte: bevallhatja az igazat.

Azt mondta:
- Összesen három leánnyal csókolództam eddig, az egyik férjhez ment, de nem hozzám, a másik kettő pedig nálamnál módosabb gavallért talált magának, bár a mi családunk sem olyan szegény, mint a templom egere.

Igaza volt, mert János szüleinek szép kis gazdasága volt, apja emellett főerdész, kis erdőbirtokkal, ötszobás házuk szinte a faluban volt, még ha az erdőszélen is, volt egy terepjáró autójuk, - mindezekkel a templom egere, vélhetően, nem rendelkezett.

Piroska azonban igen megrovóan nézett Jánosra:
- Ha te már három leánnyal csókolództál, akkor, bár három a magyar igazság, én csak a negyedik lennék, a ráadás. Így csókfizetségről szó sem lehet, negyedik lennék, és az sértené az önérzetem!

János azonban nem fogadta el ezt az érvelést, mert a jog is tantárgy volt a főiskolán, ahol már csak egy éve volt hátra a diplomáig. Így szólt:
- Mindhárom leány a kollégiumban lakott, és mit tehettem volna? Rohanjak haza, hogy Veled csókolódzhassak, Sastollason, miközben Te nem is voltál akkor a faluban, hanem más városban tanultál? Vedd figyelembe az enyhítő körülményeket!

Piroska ezen eltöprengett. Tényleg!

Azt mondta:
- Azokkal a lányokkal való csókolódzás vétség ugyan, mert nem vártál meg engem az első csókkal, de nem főbenjáró bűn, bár a fejet is érinti. Ám a vétséget is büntetni kell. Egyezzünk meg: a három lányért kapsz tőlem három pofont, és utána, a talicskáztatásért, megadom a csókot. Az én leányéletemben ez lesz az első igazi csók, mert a rokoni csókok nem számítanak.

János arra gondolt: Piroska nem néz ki gyenge leánynak, de a tenyere nem akkora, mint Suba Lajosé, a kocsmárosé, meg azután úgysem szívből adja majd a pofonokat. Nagy örömmel beleegyezett.

Piroska helyet foglalt a talicskában. Bár egy talicska kényelme messze van a hintótól, de a legény ügyesen tolta a talicskát, zökkenők nélkül, de még, utaztatás közben, tréfásan rímes versikéket is faragott a leány szórakoztatására. Ezeken a leány nagyokat nevetett. Nem látta ezt, nem halotta ezt senki.

Igen, de hirtelen egy dombocska mögül két kisfiú, meg három kislány szaladt ki. Elámultak azon, amit láttak. Tanító nénijük talicskában!

Azt kérdezte az egyik kislány, Virágszirmos Évike:
- Hová viszi, János Bácsi, a Tanító Néninket talicskán?

János nem késett a válaszra:
- Eljegyzésre viszem. Egy ördög megkérte a kezét: legyen a felesége! Hamarosan más tanító néni lesz ebből az okos néniből, mert ördög férjétől sok mindenféle rosszat megtanul, és az iskolában a „Rosszaságtan” lesz a fő tantárgy!

A gyerekek, persze, ezt nem hitték el, mert bár alsóosztályosok voltak, már sok mindent megtudtak a felső osztályosoktól. Elkezdték kérlelni Jánost: őket is talicskáztassa meg!

János teljesítette kérésüket, így Piroska és az ő Édesmálnásra érkezése késedelmet szenvedett, de ettől valójában senki sem szenvedett. Végül az öt gyerek eliramodott Sastollas felé, mert sok minden várhat, de az ebéd nem!

Édesmálnás közelében kis tavacska volt, partján nagy fűzfákkal. A legöregebb fűzfa alatt megkapta János a fizetséget Piroskától. Ám először három akkora pofont kapott, hogy nem csak az arcbőre lett vörös, mint a főtt rák, hanem még a legény kobakja is megérezte. Hű, ezt nem gondolta volna!

Hát, sok mindent nem gondol némely legény, meg sok mindent gondol, de nem mindent jól… A három nagy pofon után János olyan csókot kapott Piroskától, hogy annak alig akart vége szakadni!

Azt mondta neki Piroska:
- Ha ezután más leánnyal csókolódzni mersz, nem csak ilyen nagy pofonokat kapsz búcsúzóul, mint most, hanem még sokkal nagyobb baj is egyből utolér!

János szívét a három pofon és a gyönyörű csók úgy elvarázsolta, hogy lehajolt, kezébe vette Piroska kezét és megcsókolta:
- Ha viszont a feleségem lesz az a leány, akinek a kezét a kezemben tartom, akkor vele, mint asszonnyal, csókolódzhatok?

Piroska mindkét szeme felragyogott az örömtől:
- Azzal az asszonnyal bármikor, de más asszonnyal nem!

Ezt követően, később, már Sastollason, a talicskát a Marci nevű ló helyettesítette, amelyik két első lábával letérdelt Piroska előtt, hogy a leány könnyebben a nyeregbe tudjon ülni. A kirándulás végén meg is kérdezte a leány Jánostól:
- Most kinek jár a csók? Ennek a lovacskának, - vagy a gazdájának?

- A gazdájának! – vágta rá János. Nem szeretnék vetélytársat Marciból, mert neki négy lába van, és mindegyik patás!

A falu, persze, mindent megtudott, mert igaz a mondás: „A mezőnek szeme van, az erdőnek füle van.” Meg az is igaz: a világ tele van hírszerzőkkel, akiket a másik oldalon kémeknek neveznek. A kettő ugyan egykutya, de annak két oldalán más-más szót használnak rá.

A lakodalom igen zenés volt, igen terüljasztalkámos, a vendégsereg meg
igen számos. Furaföldi Pista, az ünnepségek tréfamestere, még nótát is szerzett az ifjú párnak. Csak a szövegét tudom, sőt, abból is csak e néhány sor jut eszembe:

E szép lány már asszony ám!
Utaztatták talicskán!
Nyomta annak fenekét.
Minek itt a sok beszéd?
Ha kéményre gólya száll,
nem lesz az nagy csoda már!

János odament Pistához, és tréfás-komolyan a fülébe súgta:
- Amiről itt tévesen talicskázol, az nem úgy volt, mert engem akkor csak felpofoztak. Ha a lakodalom után is ilyen rigmusokat mersz költeni rólunk, akkor majd én pofozlak fel téged! Most itt vigyorognom kell, mert így parancsolja az illem, de ha én írok majd a ti lakodalmatokra, akkor Katival együtt megnézheted magad!

Megijedt Pista, kétszeresen is. Nem csak János pofonjaitól, hanem attól is, ha Jánost ez a jámbornak látszó Piroska felpofozta valami legényéletbeli nőügy miatt, akkor az ő jövendőbelije, Virágszirmos Kati, mit fog csinálni vele? Legjobb, ha mindent bevall a leánynak, neveket, persze nem mond, de egy évvel ezelőtt csókolódzott a folyóparton, előbb Mancival, azután, mivel Manci kiadta az útját, Évával, de Éva is kiadta az útját. Két kiadott útért nem járhat sok pofon, de legjobb a büntetést már a házasság előtt letudni.

El is mondott mindent Katinak, csak a két leány nevét nem említette.

Kati azonban csókot adott neki, és utána nagyot nevetett:
- Pista! Kicsit butuska vagy, de én éppen ilyennek szeretlek. Már az iskolapadban kinéztelek magamnak, leendő férjemként. Az a két leány. akit nem említesz néven, Manci és Éva, mindkettő megkapta tőlem pofonokat, miután kénytelenek voltak bevallani: ők csábítottak a csókolódzásra. Utána már szóba sem mertek állni veled. Nálam mindenki megkapja azt, ami neki jár. Két hét múlva lesz a lakodalmunk, gyere, mivel ilyen becsületes voltál, kapsz tőlem egy kis előleget!

Megörült Pista, arra gondolt: ha a helyes cselekedetért mindenki megkapná a jutalmát, a helytelen cselekedetért pedig szintén azt, ami ilyesmiért jár neki, - de más lenne a világ!

Bár csak ez egy kis falusi filozofálás, azért én is pontosan így gondolom!

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/talicska-berendez%C3%A9sek-kert-156599/