Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2018-08-03 14:25:51
Megtekintve: 6096
Jó szellem, rossz szellem
Kucorgó János nagytermetű, erős legény volt. Ha fel kellett dobni egy teli zsákot a szekérre, akkor hopp!, - az már fent is volt. Nem állítható, hogy a tudás is ilyen könnyen beugrott János fejébe, de nem minden parasztlegény alkalmas hosszú szakállú, öreg bölcs helyettesítésére is.

Özvegy édesanyjával éldegélt ez a János, Csinoscsiga faluban, amelyik arról volt híres: nagy csigaház alakú hegy emelkedett mellette, arra kanyargós ösvény futott fel, de az ösvény a szakadéknál észbe kapott, és visszafordult, lekanyargott a hegyről.

Azt mondta Jánosnak, vagyis a fiának, Bözsi Néni, az édesanyja:
- Igaz, fiam, hogy szegények vagyunk, de azért nem annyira, mint a templom egere. Van egy kis kétszobás házunk, kertünk, tehenünk, disznónk, tyúkocskáink, meg két hold kukoricásunk. Utóbbit jól őrzi Lajcsi a csősz, ha megzörren a kukoricás, máris odakiált: - Látlak, gazember! Erre minden tolvaj úgy megijed, hogy félig-meddig még a lopástól is elmegy a kedve. No de nem is erről akarok szólni, fiam, hanem arról: öreg vagyok én már, jó volna, ha asszonyt hoznál a házhoz. Nézz körül a Csinoscsiga melletti falvakban! Kiveszem a ládafiából szegény apád hímzett tarisznyáját, adok neked a hímzett tarisznyába szalonnát, főtt tojást, vereshagymát, kenyeret az útra, de még három ezüstpénzecskét is, többet is adnék, de nincsen több. Csak arra vigyázz: el ne költsd ezt a pénzt, mert akkor nem lesz!

A hímzett tarisznya igen szép volt, mert rajta fent hét kékszínű virág ékeskedett, lejjebb meg hét piros tulipán. A csipecsupai vásáron vette ezt Bözsi Néni elhunyt férje, egész életében csak egyszer használta, amikor hazavitte, így még szinte új volt ez a tarisznya, mert a ládafiában való heverészés nem ártott neki.

Az anyja jó tanácsokkal is ellátta a fiát:
- Csak arra vigyázz, hogy jó szellemekkel találkozz, ne rosszakkal! Jegyezd meg: a jó szellem ad, mert jó, a rossz szellem elvesz, mert rossz. Emberben jó és rossz szellem egyaránt lehet, ki is ugorhat belőle, és akkor kint van. Jó és rossz szellem bent is lehet, kint is. Így mondta a Plébános Úr a prédikálásnál.

Bár a plébános nem egészen így mondta, de ezzel most ne foglalkozzunk. Bözsi Néni egyszerű, fejkendős falusi parasztasszony volt, és hitt a szellemekben, de én találkoztam már cifra ruhájú, bonyolult lelkű városi hölgyekkel is, akik szintén hittek ilyesmiben.

Jánost igen érdekelte: tényleg olyan szegény a templom egere? Megkérdezte erről a plébánost, amikor találkozott vele.

A derék pap elmosolyodott:
- Isten még a templom egérkéjéről is gondoskodik, fiam, meg az ég madarairól! Minden teremtményéről!

Nyáron, ha nem esik az eső, még leánykereső körúton is megteszi a szabad ég alatti szállás. A másik szénaboglya mellett is egy tarisznyás vándor feküdt, aludt, vagy alvást színlelt, és reggelre eltűnt, mint a kámfor.

János odahúzta magához a tarisznyát, és kinyitotta. Eleségféle, legalábbis szájnak, gyomornak már nem volt benne semmi, ezzel szemben a szemeknek micsoda gyönyörűségek! Arany karkötők, nyakláncok, gyűrűk, órák…

János örömében négy égtáj felé kiáltotta el:
- Köszönöm, te Jó Szellem! Köszönöm!

Lám csak, gondolta János, milyen igazat mondott az ő édesanyja! A jó szellem azért jó szellem, mert – AD!

Most már nagy kedvvel kezdett el visszafelé sietni, Csinoscsigára. Miként fog örülni az ő Édesanyja!

Édesanyja azonban nem tudott meg semmit a kincsekről, mert jött egy szekér, azon két egyenruhás rendőr volt, a szekeret hajtón kívül. A rendőrök leugrottak, Jánost közrefogták, tarisznyáját kinyittatták, őt magát tolvajnak nevezték, megkötözték. Az egyik rendőr a kincsekkel teli tarisznyát maga mellé tette.

János, tiltakozott. Ő nem tolvaj, egy jó szellemtől kapta kincseket, - vagy az a szellem rossz szellem volt?

Ezen a rendőrök hangosan nevettek, olyannyira hangosan, hogy egyesek röhögésnek nevezték volna.

Kínjában János elkezdett erősen gondolkozni, és rájött valamire, felkiáltott:
- Ez nem is az én tarisznyám! Azon hét kék virág volt, és hét piros! Ezen meg mindegyikből csak hat van! Az én tarisznyámban szalonna is volt, ennél pedig még a szagát sem érzem!

A rendőrök most még hangosabban mulattak rajta:
- Persze, te jómadár! Ha kiderül a lopás, akkor apád, anyád, tarisznyád egyaránt kész vagy megtagadni!

Megérkeztek a rendőrőrsre. Kupirinczky Károly őrmester gyorsan kihallgatta Jánost, és rákiáltott a két rendőrre:
- Itt a fogoly, de hol van a kincsekkel teli tarisznya?

Kifutottak a szekérhez, ott volt a tarisznya, de üresen, és – nem is az a tarisznya volt, hanem János saját tarisznyája, a ráhímzett hét kék és hét piros virággal! No és a tarisznyának szalonna szaga volt!

Kupirinczky Károly őrmester gyorsan intézkedett. Előkerített tizenkét lovas embert, és kiadta a parancsot: tíz kilométeres körben minden tarisznyás, vagy akár tarisznya nélküli gyanús embert meg kell állítani, és alaposan átkutatni!

A gyors intézkedésnek eredménye lett. Egy Kerékkergető Károly nevű vándornál megtalálták a hat-hat virággal díszített tarisznyát is, meg a kincseket is. El akart bújni egy bokorban, de a bokor nem volt eléggé sűrű levelű.

Kupirinczky Károly őrmester azt mondta Jánosnak:
- Látod, fiam, nálunk egykettőre kiderül az igazság, jól tetted, hogy nem hazudtál! Mindig maradj meg az igaz úton!

Vállon veregette Jánost, ami ennél a Károlynál nagy dicséret volt, és szabadon engedte. Igaz, üres tarisznyával, de ez a Károly is csak később kapott a gyors intézkedéséért kitüntetést, és pénzjutalmat.

A legény ment tovább, remélte, hogy a jó szellemnek hitt rossz után, most már tényleg jó szellemmel találkozik.

Mindenesfalva tényleg nagyon szép hely volt: kicsike lankás dombok, bárányszelídségű folyócska, tündérvirágos kertek, a főutcán pedig bájos vegyesbolt, ahol sok minden kapható, kapától, kaszától kezdve a pirospozsgás cipóig.

Azt mondta János a boltosnak:
- Ha az úrban jó szellem lakik, ad nekem egy ilyen szép kis kerek kenyeret.

A boltos, akinek fehér szakálla volt, és jóindulatúan mosolygó szemei, így válaszolt:
- Az úr pedig, akit vándorlegénynek gondolok, ha szintén jó szellemet rejt terjedelmes testében, ad nekem a cipóért egy kis kerek pénzecskét.

Itt jött be valaki és valami, akire, és amire sem János, sem a boltos nem számított.

A boltos leánya jött be, Gyöngyöske Katalin, és a bolthoz tartozó fülkébe hívta be az apját.

Így szólt hozzá:
- Édesapám! Megtetszett nekem ez a legény, add oda neki a cipót ingyen, de vallasd ki: valóban legény-e, és ki fia-borja? Ha rendes embernek látszik, és legény még, akkor ajánld fel neki: ha segít a boltban, kap ellátást nálunk, szállást és egy kis pénzt.

A boltos özvegyember volt, és majdnem mindenben a leányára hallgatott. Odaadta a legénynek a cipót, aki cserébe elmesélte: ő legény, özvegy édesanyjával együtt éldegél Csinoscsiga faluban, majdnem olyan szegények, mint a templom egere, de annyira azért mégsem, mert van egy kétszobás házuk, kertjük, tehenük, a borjú még a tehénben van, meg disznójuk, nyolc tyúkjuk, valamint két hold kukoricásuk, amit a többi kukorica-, meg egyéb földekkel együtt a Lajcsi csősz őriz, és ha az zörgést hall a kukoricásban, akkor felkiált:
- Látlak, gazember!

János olyan élethűen, mennydörgésszerűen utánozta a csőszt, hogy két ember ijedtében nem csak, hogy a bolt küszöbéről futott el, hanem még a faluból is ki. Csak utána kezdtek el gondolkodni: az idén még nem is loptak semmit, csak tavaly, és hol van már a tavalyi hó! Miért futottak ilyen veszettül?

Megörült János nem csak az ingyen cipónak, hanem a szállásnak, ellátásnak, megígért pénzecskének még jobban. Hát még, amikor megtudta, hogy főnöke, a boltos esetleges távollétében, annak leánya, az a csinos Katalin, az a szép nevű Gyöngyöske lesz!

Azt mondta a leánynak, de már csak másnap:
- Kisasszony, ilyen szép főnököm, mint a kisasszony, még egy sem volt, igaz eddig nem is volt főnököm, se fiú, se lány! Amit a Kisasszony parancsol, azt máris megcsinálom! Szombaton, ha megengedik, hazamegyek Csinoscsigára, és elmondom Édesanyámnak, hogy az Önök jó szellemei milyen jót tettek velem!

A dolog János édesanyjának is nagyon tetszett. Azt mondta a fiának:
- Kösd fel a gatyád, fiam, lehet, hogy megtetszettél annak a leánynak! Ha úgy látod, hogy igen, akkor hívd meg egyszer ebédre, kirántok két tyúkot, csinálok lekváros buktát. Erről jut eszembe: nem költötted el a három ezüstpénzecskét? Ha nem, akkor add ide nekem, neked most már nincs szükséged rá, én meg veszek lisztet, és ha eljöttök hozzám, még palacsintát is sütök!

János egy darabig nem merte meghívni hozzájuk Katalint, nem is merte nagyon kimutatni, hogy mennyire tetszik neki a leány. Ám a leánynak is volt szeme, látta, amit látott, és így szólt egyszer csak Jánoshoz:
- Jancsi! Nem lehet, hogy Édesanyád mondott neked valamit rólam? Nem mered megmondani, - vagy nem akarod?

- Akarni nagyon is akarom, azaz megmondani szeretném, de félek, hogy a kisasszony majd elbúsítja a szívem, és nem fog eljönni hozzánk, Csinoscsigára, vendégségbe, pedig azt az érdekes hegyet érdemes volna megnéznie a kisasszonynak! – felelte János.

Katalin nevetett:
- Szóval, Jancsi, Édesanyád vendégségbe hívott minket. Este látogasd meg, és súgd meg neki: vasárnap elmegyünk, beszélgetünk!

A látogatás jól sikerült. János édesanyjának tetszett Katalin, Katalinnak is János édesanyja. János is kitett magáért, mert a kert rózsáiból hatalmas csokrot kötött, és átnyújtotta a leánynak. Még egy maga költötte versikét is mellékelt hozzája, ami ugyan elég csacska volt, de sem a szomszédban levő csacsi nem iázott ellene, se a macska nem nyávogta ki nemtetszését:

Mindenesfalvának sok mindene van ám,
de minden leánynál szebb ott egy szép leány!
Annyit elárulok: Katalin a neve,
s kérdje e rózsáktól azt, hogy szeretem-e!

- No, én inkább tőlem kérdezem majd meg, Jancsi! – válaszolta a leány. János édesanyja, Bözsi Néni, helyeslően bólogatott.

Nem volt már messze az idő, amikor Katalin így szólt Jánoshoz:
- Édesanyád azt mondta: a jó szellem ad. Benned jó szellem van, és ha adsz nekem egy csókot, a bennem levő jó szellem is ad neked egyet.

János erre úgy átölelte Katalint, mintha sohasem akarná elengedni, és végül már nem is számolták a csókokat, még a boltról is elfeledkeztek. Szerencsére vevő abban az órában nem jött egy sem, különben igen meglepődött volna.

Azt mondta Katalin:
- Tettünk, amit tettünk, adtál, amit adtál, adtam, amit adtam. Most add ide a kezed, én is odaadom az enyémet, megyünk édesapámhoz, bevallunk mindent.

Megörült ennek János, mert Katalin apja jószívű ember volt. Így szólt:
- Nem vagyok én emberevő, még ha te Katalin evő is vagy! Én már, Jancsi, megbeszéltem Édesanyáddal a dolgot. Ideköltözik hozzánk, kap egy szobát. Az állatokat áthozzuk ide, de a házat Csinoscsigán, meg a kukoricaföldet nem adjuk el. A lakodalomra már régen félretettem a pénzt. Ti foglalkoztok majd itt, Mindenesfalván, a bolttal, meg az állatokkal, én meg kiszekerezek a környékre árulni kapát, kaszát, kézifűrészt, tarisznyát, szövetet, ruhákat…

Lakodalom után János és Katalin vidáman árult a boltban, és Katalin örült, hogy férje édesanyja is náluk lakik. Egyrészt nagyon megszerette Bözsi Nénit, másrészt súgott is valamit neki, igaz, később Jánosnak is megemlítette:
- Bennem már mindkettőnk jó szelleméből van egy közös kis valaki!

Ezt János először nem értette meg, de azután nagyot ugrott örömében.

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/piros-r%C3%B3zsa-r%C3%B3zsa-h%C3%A1tt%C3%A9rvil%C3%A1g%C3%ADt%C3%A1s-4232/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!