Feltöltve: 2018-07-04 11:32:30
Megtekintve: 7184
A Különös Emberek Földje
Barátságosan Bekukkantó Kakukkos Bendegúzról nem állítom, hogy, nevéhez illően, mindig barátságosan viselkedett ott, ahová bekukkantott, de még azt sem: kakukkolni tudott.
Ám egy biztos: kíváncsi volt, a nagy átlagnál sokkal jobban, akár az a Kíváncsi Fáncsi, aki addig kóstolgatta az általa sütött palacsintát, hogy valóban kitűnő-e, amíg egy sem maradt belőle a vendégeinek. Nem lett belőle baj, mert a vendégek megehették azt, amit saját tarisznyájukban hoztak, de még abból Fáncsi is részesedett.
Barátságosan Bekukkantó Kakukkos Bendegúz urat a továbbiakban nevezzük egyszerűen Bendegúznak.
Ez a Bendegúz nem volt szegény, hanem irtó gazdag. Utóbbi jól jött a kíváncsiskodás szempontjából, mert így utazgathatott, és a nagyvilágban több kíváncsiskodni való akad, mint egy Isten háta mögötti faluban, ahol a madár se jár, vagy, ha igen, nem szívesen.
Utazásai során elérkezett a Különös Emberek Földjére. Ott talált egy ménkű nagy hegyet, azon pedig egy barlang száját, amelyik nem szájaskodott, viszont időnként füst jött ki belőle.
Megszólított egy odavalósi, kopott kalapú bácsikát, aki igen közömbösen nézett hegyre, barlangra, füstölő barlangszájra:
- Miért jön ki füst a barlang száján?
A bácsika kitartotta a markát:
- Előbb ebbe bele, válasz meg jön vele!
Nagyon értelmes volt ez a Bendegúz, nem csupán kíváncsi. Ismerte a nagyvilágot. Belepottyantott a bácsika markába egy kis kerek ezüstpénzt.
A bácsika a markába köpött, eltette a pénzt, és a szokásos bíztatást mormolta, hogy a kis kerek ezüstpénz rokonsága is oda guruljon később:
- Apád, anyád ide jöjjön!
Ezt követően a bácsika Bendegúz felé fordult, és megadta a választ:
- Nem tudom!
Bendegúz csodálkozott:
- Senkit sem érdekel errefelé, hogy miért füstöl ez a barlang? Akár egy ördög is lehet benne, aki ott tanyázik!
A bácsi kitartotta a markát, ezüstpénz bele, köpés, pénz apjának, anyjának hívogatása, majd jött a válasz:
- Senkit!
Bendegúz megsokallotta a bácsika élelmességét, otthagyta. Felugrott a lovára, lovagolt, egészen a hegy túloldaláig. Ott a hegy oldalában házikó állt, félig a saját, félig a hegy lábán. A „Van itt valaki?” kérdésre először senki sem jelentkezett, de, további ismétlésekre, valaki kijött, vállalta, hogy ő Valaki.
Azt mondta neki Bendegúz:
- Szép az Ön házikója, csőszkunyhónak is elmehetne egy szőlőhegyre vagy dinnyeföldre, de miért olyan fura a kéménye, amelyik egyrészt görbe, másrészt belebújik végével a hegy lyukába?
Az ember, aki középkorú volt, de az öltözködést fiatalosan egy szál gatyára egyszerűsítette, kitartotta markát:
- Kettőt bele!
Bendegúz ismerte a nagyvilágot, belepottyantott az ember markába két kis ezüstpénzt. Az ember a markába köpött, és azt mondta az érméknek, vékony cérnahangon:
- Apátok, anyátok ide jöjjön!
Ezt követően elmagyarázta a dolgot Bendegúznak, röviden, tömören:
- Kéményből füst hegybe megy. Barlangnak ez egyre megy. Túloldalt a füst kijön. Azt a kis pénzt köszönöm!
Bendegúz csodálkozott:
- No és volt már valaki a barlangban? Ördög is lehet benne, vagy kincsesláda. Esetleg mindkettő!
Az ember újra kitartotta a markát, pénzecske bele, köpködés, mondóka, majd jött a válasz:
- Senki!
Otthagyta Bendegúz az embert az egy szál gatyájában, és felugrott a lovára. Szokásos átlagon felüli kíváncsisága rohamosan tovább növekedett. El is nevezte a tájat a Különös Emberek Földjének.
Mindenki emberére akad valahol, akár keresi, akár nem. A falubeli kocsmáros, Kövérenkerekkerék Károly, nem volt szűkszavú, inkább megfontoltan bőbeszédű. Átlátta, hogy Bendegúz, ha kifizette lova ellátásáért és igen szerény szállásáért azt a kerek összeget, amit még egy nagyvárosi luxusszálló igazgatója is csak pironkodás közepette közölt volna vendégével, nem lehet akárki.
Azt mondta Bendegúznak:
- Olajozni kell a kerekeket, Kegyelmes Uram, hogy jól forogjanak, és a kívánatos irányban! Itt, Seholsincsilyenisztánban, az emberek jobban tudják, mint másutt, hogy az idő pénz. Befogják a szájukat, csak pénzért nyitják ki, de nem akármennyiért. No, gondolja csak el, Kegyelmes Uram! Ha itt kinyílnának a szájak, csak úgy maguktól, ingyen, akkor mi is lenne! Csak az, amiről én tudom, hogy szőrén-szálán eltűnt, hát az is.. Persze, én elővigyázatos vagyok, ha eltűnik nálunk egy tányér, kés, kanál, vagy villa, akkor már mutogatom nekik a bunkót, ezt a nagyot, nézze meg, Kegyelmes Uram!
Bendegúz megnézte. Tényleg nagy bunkó volt, az ősemberek használhattak ilyet, azok az erősek, akik a koponyákra..
A kocsmáros folytatta:
- Azt mondja, Kegyelmes Uram, hogy a barlangból azért jön füst, mert valaki a hegy túloldaláról, a kéményével belepiszkít? Ki hitte volna, hogy létezik olyan kémény, és a túloldalon lyukas az a barlang! Igen, igaza van, Kegyelmes Uram, itt látszólag senki sem kíváncsi arra, hogy a barlangban van-e ördög, vagy kincsesláda. Látszólag!
Ne tévessze meg Kegyelmes Uramat a Látszat. Mind kíváncsi, de mindegyik azt szeretné, ha az ördög, már ha a barlangban tartózkodik, a másikat falja fel, vagy vigye a pokolba. Ha meg az ördög lesz a vesztes, vagy mindkettő, utána is benézhet ő a barlangba a kincses ládáért, amikor az ördög lelke már a mennyország kapuján kopogtat.. Ám mondok én valamit a Kegyelmes Úrnak! Ne kockáztassa a saját bőrét ördög és kincs ügyben, én sem kockáztatom. Elintézek én mindent, olyan becsületesen, ahogy itt szokás, Seholsincsilyenisztánban! Jóságos nép az itteni, itt még a baltás gyilkostól is szertetettel veszik el a feladatát már elvégzett baltát, mert a Szeretet mindent legyőz, és még a zsebek is megvigasztalódnak utána..
A kocsmáros, Kövérenkerekkerék Károly, kitartotta a markát. Bendegúz csodálkozott, hogy miként lehet valakinek ekkora nagy marka, de hát az ökör is nagyobbat bődül, mint a ma született fehér bárányka, akinek két fekete kéz szorongatja a nyakát.
Bendegúz belerázott az erszényéből egy kalapnyi pénzt a kocsmáros markába. A kocsmáros finomabb ember volt, mint a táj többi szülöttje, nem köpött a saját markába, csak a fekete macskát köpte le, amiből látszott: ellene van a babonáknak, még ha csak egy köpésig terjedő tettel is.
A kocsmába betérő népség arra a hírre, hogy had szerveződik a barlangbeli ördög elpusztítására, vagy fogságba ejtésére, és a hegy gyomrában elrejtett kincsesláda közcélú felhasználására, két táborra szakadt. Nem rögtön, csak miután áldomást ittak harcra, ördögre, kincses ládára, győzelemre, majd ki tudja mire.
Utána az egyik párt azt akarta, hogy az ördög bőre az övé legyen (erős bőr az ördögbőr!), a másiknak viszont nem volt bőr a képén, mert az is azt akarta: az övé! A kincses ládát nem emlegették, mert kell egy kis népháborús ürügy az ördög veszte után is.
A kocsmáros bizalmasan közölte Bendegúzzal:
- Kegyelmes Uram, kellene még egy kis pénzecske, mert hamarosan a két tábor, ha nem kapnak pénzt, összeakaszkodik, agyonveri egymást, ami még nem volna ok az aggodalomra, de közben a kocsma berendezése is kárt szenvedhet. Én ugyan, Kegyelmes Uram, a termek berendezésénél igyekeztem tekintetbe venni e szeretetre méltó népség igen mérsékelt lelki szükségleteit, de a testi szükségleteknél ezt nem tudtam teljesen betartani. Erős a bükkfa, kemény, de azért az sem bír ki mindent..
A kocsmáros kitartotta hatalmas markát, Bendegúz pedig belerázott egy kalapnyi pénzecskét. A fekete macska már régen eliszkolt, ezért Károly, mint tulajdonos, egy lógó bajuszú koma fejére köpött, aki nagyobb bunkónak tűnt a többieknél, és a mondóka is kissé változott, mert a bajszos emberkéhez intézte: „Apád, anyád ide ne jöjjön, de te sem, pénz nélkül!”
Károly ismerte az embereket, tudta, hogy melyikkel mit kell csinálni. Volt olyan, akinek balról adott egy nagy pofont, volt, akinek jobbról, volt, aki csak a fejére kapott egyet, hogy könnyebben megtalálja az arany középutat, megint másoknak a markába nyomott egy ezüstpénzt, mire azok jobban kinyitották a szájukat, vagy hirtelen becsukták.
Ezt követően a kocsmáros így szólt Bendegúzhoz:
- Kegyelmes Uram, most elmegyünk a barlanghoz, mert az, igaz, nem ingyen, füstszünetet tart. Tizenkét fiammal a barlang szája előtt leszünk. Kegyelmes Uram bemegy, ha ördöggel találkozik, segítségért kiált. Ne féljen, velem lesz a feleségem is, született nemes Kacsalinda Kecselinde, annak a szájától még az ördög is megijed, ha a barlangban van. A kocsmában csak a hatéves Pistikét hagyom itt, az mindig feltalálja magát, szükség esetén rágyújtja a bent idétlenül danolászó népségre a kocsmát, ebből semmi kár nem lehet, mert a kocsma biztosítva van, egy hatéves kisgyerek gyufával való játszadozása pedig még csak gondatlanságnak sem minősíthető bíróilag, hiszen tizenkét tanút is bármikor tudok hozni arra: én minden tűzgyújtásra alkalmas dolgot mindig gondosan elzárok. Pistike elől is, persze, e népség elől is..
Hát, nem szeretném olvasóim érdeklődését nagyon felcsigázni e csigalassúságú történettel, ezért közlöm: Bendegúz bement a barlangba. Ördögöt nem talált, azt, úgy látszik, a barlangon kívül kellett volna keresnie. Kincses ládát talált ugyan, de sokkal kisebbet, mint remélte. Ráadásul abban kevés kincs volt, csak kéttucatnyi drágaköves ékszer, az alján. Sok ládának sok az alja, bár ezt inkább a sok beszédre szokták mondani. A többi, ami benne volt, megsárgult papirosféle volt, latin szavakkal teleírtan, de az sem igazi papír, hanem állati bőrből készült pergamen.
Bendegúz az ékszereket mindjárt eltette, a zsebeibe, de magát a ládát, a pergamenlapokkal, becsületesen odaadta a barlang előtt várakozó kocsmárosnak, annak feleségének, és tizenkét gyermekének. Közölte: ördögöt nem látott a barlangban, de az ő pislákoló mécsesének az a szokása, hogy időnként lesüti fényszemét. Így lehet, hogy volt a barlangban ördög, de vagy aludt, vagy szövetségese, a sötét, elrejtette.
Rosszul végződött Bendegúz számára ez a barlangos, ördög- és kincskereső kaland?
Hát nem túl jól, mert az, akinek a bőre alatt is pénz van, nem vágyik annyira két tucatnyi arany ékszerre, mint az, aki az árokparton üldögél.
Némileg jobban járt Károly, a kocsmáros, igaz, a kocsmában keletkezett tűz, sajnos, csak kevés kárt okozott, mert néhány oktalan eloltotta, de azért a biztosító, ahol Károly keresztapja bennfentes volt, fizetett, mint a köles.
A pergamenekre írt szöveget, persze, még a kocsmáros felesége sem tudta elolvasni, de ezt nem vallotta be, és olyan történeteket kerekített, gurultatott le róluk, hogy a legnagyobb tudósok is elámultak volna. Talán még azon is, hogy a Seholsincsilyenisztánban élők ősei, hősei milyen választékosan beszéltek, írtak, és milyen választékos szavakat használtak a meztelen igazság kifejezésére, meg felöltöztetésére, már, persze, mikor hogy.
A kocsmáros búcsúzóul mélyen meghajolt Bendegúz előtt:
- Bármikor szívesen látom, Kegyelmes Uram, mert Ön olyan férfiú, aki tudja, hogy mitől döglik a légy! Öröm volt Önt kiszolgálni, vendégül látni!
Egyúttal, merő megszokásból, kitartotta hatalmas markát, pedig Bendegúz nem kérdezett tőle semmit, és a számlát már rendezte.
Bendegúz szórakozottan a zsebébe nyúlt, és kivett belőle, szándékán kívül, az erszénye helyett, egy nagy gyémántköves gyűrűt. Egy pillanatra meghökkent, de feltalálta magát:
- Ezt a családi ékszer a kedves feleségének küldöm, emlékül!
Ezzel felugrott a lóra és elnyargalt.
Kövérenkerekkároly Károlyban egy fél percig küzdött egymással a Becsület kétféle értelmezése, de azután, becsületesen, nem adta át az ékszert a feleségének.
Nem adta át, de a felesége még aznap megtalálta nála.
No, hogy mit kapott ez a Károly! Nem csak az ékszer átadásának késlekedése miatt, hanem azért is, mert felesége kicsit még nála is élesebb eszű volt, és rájött valamire.
Mire is?
Nem, nem, Olvasóim, meggondoltam magam, Önöket féltem, inkább ne is gondolkodjanak, mert azok a mai bunkók..!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/t%C3%A1j-hegyek-abendstimmung-alpesi-640617/
Ám egy biztos: kíváncsi volt, a nagy átlagnál sokkal jobban, akár az a Kíváncsi Fáncsi, aki addig kóstolgatta az általa sütött palacsintát, hogy valóban kitűnő-e, amíg egy sem maradt belőle a vendégeinek. Nem lett belőle baj, mert a vendégek megehették azt, amit saját tarisznyájukban hoztak, de még abból Fáncsi is részesedett.
Barátságosan Bekukkantó Kakukkos Bendegúz urat a továbbiakban nevezzük egyszerűen Bendegúznak.
Ez a Bendegúz nem volt szegény, hanem irtó gazdag. Utóbbi jól jött a kíváncsiskodás szempontjából, mert így utazgathatott, és a nagyvilágban több kíváncsiskodni való akad, mint egy Isten háta mögötti faluban, ahol a madár se jár, vagy, ha igen, nem szívesen.
Utazásai során elérkezett a Különös Emberek Földjére. Ott talált egy ménkű nagy hegyet, azon pedig egy barlang száját, amelyik nem szájaskodott, viszont időnként füst jött ki belőle.
Megszólított egy odavalósi, kopott kalapú bácsikát, aki igen közömbösen nézett hegyre, barlangra, füstölő barlangszájra:
- Miért jön ki füst a barlang száján?
A bácsika kitartotta a markát:
- Előbb ebbe bele, válasz meg jön vele!
Nagyon értelmes volt ez a Bendegúz, nem csupán kíváncsi. Ismerte a nagyvilágot. Belepottyantott a bácsika markába egy kis kerek ezüstpénzt.
A bácsika a markába köpött, eltette a pénzt, és a szokásos bíztatást mormolta, hogy a kis kerek ezüstpénz rokonsága is oda guruljon később:
- Apád, anyád ide jöjjön!
Ezt követően a bácsika Bendegúz felé fordult, és megadta a választ:
- Nem tudom!
Bendegúz csodálkozott:
- Senkit sem érdekel errefelé, hogy miért füstöl ez a barlang? Akár egy ördög is lehet benne, aki ott tanyázik!
A bácsi kitartotta a markát, ezüstpénz bele, köpés, pénz apjának, anyjának hívogatása, majd jött a válasz:
- Senkit!
Bendegúz megsokallotta a bácsika élelmességét, otthagyta. Felugrott a lovára, lovagolt, egészen a hegy túloldaláig. Ott a hegy oldalában házikó állt, félig a saját, félig a hegy lábán. A „Van itt valaki?” kérdésre először senki sem jelentkezett, de, további ismétlésekre, valaki kijött, vállalta, hogy ő Valaki.
Azt mondta neki Bendegúz:
- Szép az Ön házikója, csőszkunyhónak is elmehetne egy szőlőhegyre vagy dinnyeföldre, de miért olyan fura a kéménye, amelyik egyrészt görbe, másrészt belebújik végével a hegy lyukába?
Az ember, aki középkorú volt, de az öltözködést fiatalosan egy szál gatyára egyszerűsítette, kitartotta markát:
- Kettőt bele!
Bendegúz ismerte a nagyvilágot, belepottyantott az ember markába két kis ezüstpénzt. Az ember a markába köpött, és azt mondta az érméknek, vékony cérnahangon:
- Apátok, anyátok ide jöjjön!
Ezt követően elmagyarázta a dolgot Bendegúznak, röviden, tömören:
- Kéményből füst hegybe megy. Barlangnak ez egyre megy. Túloldalt a füst kijön. Azt a kis pénzt köszönöm!
Bendegúz csodálkozott:
- No és volt már valaki a barlangban? Ördög is lehet benne, vagy kincsesláda. Esetleg mindkettő!
Az ember újra kitartotta a markát, pénzecske bele, köpködés, mondóka, majd jött a válasz:
- Senki!
Otthagyta Bendegúz az embert az egy szál gatyájában, és felugrott a lovára. Szokásos átlagon felüli kíváncsisága rohamosan tovább növekedett. El is nevezte a tájat a Különös Emberek Földjének.
Mindenki emberére akad valahol, akár keresi, akár nem. A falubeli kocsmáros, Kövérenkerekkerék Károly, nem volt szűkszavú, inkább megfontoltan bőbeszédű. Átlátta, hogy Bendegúz, ha kifizette lova ellátásáért és igen szerény szállásáért azt a kerek összeget, amit még egy nagyvárosi luxusszálló igazgatója is csak pironkodás közepette közölt volna vendégével, nem lehet akárki.
Azt mondta Bendegúznak:
- Olajozni kell a kerekeket, Kegyelmes Uram, hogy jól forogjanak, és a kívánatos irányban! Itt, Seholsincsilyenisztánban, az emberek jobban tudják, mint másutt, hogy az idő pénz. Befogják a szájukat, csak pénzért nyitják ki, de nem akármennyiért. No, gondolja csak el, Kegyelmes Uram! Ha itt kinyílnának a szájak, csak úgy maguktól, ingyen, akkor mi is lenne! Csak az, amiről én tudom, hogy szőrén-szálán eltűnt, hát az is.. Persze, én elővigyázatos vagyok, ha eltűnik nálunk egy tányér, kés, kanál, vagy villa, akkor már mutogatom nekik a bunkót, ezt a nagyot, nézze meg, Kegyelmes Uram!
Bendegúz megnézte. Tényleg nagy bunkó volt, az ősemberek használhattak ilyet, azok az erősek, akik a koponyákra..
A kocsmáros folytatta:
- Azt mondja, Kegyelmes Uram, hogy a barlangból azért jön füst, mert valaki a hegy túloldaláról, a kéményével belepiszkít? Ki hitte volna, hogy létezik olyan kémény, és a túloldalon lyukas az a barlang! Igen, igaza van, Kegyelmes Uram, itt látszólag senki sem kíváncsi arra, hogy a barlangban van-e ördög, vagy kincsesláda. Látszólag!
Ne tévessze meg Kegyelmes Uramat a Látszat. Mind kíváncsi, de mindegyik azt szeretné, ha az ördög, már ha a barlangban tartózkodik, a másikat falja fel, vagy vigye a pokolba. Ha meg az ördög lesz a vesztes, vagy mindkettő, utána is benézhet ő a barlangba a kincses ládáért, amikor az ördög lelke már a mennyország kapuján kopogtat.. Ám mondok én valamit a Kegyelmes Úrnak! Ne kockáztassa a saját bőrét ördög és kincs ügyben, én sem kockáztatom. Elintézek én mindent, olyan becsületesen, ahogy itt szokás, Seholsincsilyenisztánban! Jóságos nép az itteni, itt még a baltás gyilkostól is szertetettel veszik el a feladatát már elvégzett baltát, mert a Szeretet mindent legyőz, és még a zsebek is megvigasztalódnak utána..
A kocsmáros, Kövérenkerekkerék Károly, kitartotta a markát. Bendegúz csodálkozott, hogy miként lehet valakinek ekkora nagy marka, de hát az ökör is nagyobbat bődül, mint a ma született fehér bárányka, akinek két fekete kéz szorongatja a nyakát.
Bendegúz belerázott az erszényéből egy kalapnyi pénzt a kocsmáros markába. A kocsmáros finomabb ember volt, mint a táj többi szülöttje, nem köpött a saját markába, csak a fekete macskát köpte le, amiből látszott: ellene van a babonáknak, még ha csak egy köpésig terjedő tettel is.
A kocsmába betérő népség arra a hírre, hogy had szerveződik a barlangbeli ördög elpusztítására, vagy fogságba ejtésére, és a hegy gyomrában elrejtett kincsesláda közcélú felhasználására, két táborra szakadt. Nem rögtön, csak miután áldomást ittak harcra, ördögre, kincses ládára, győzelemre, majd ki tudja mire.
Utána az egyik párt azt akarta, hogy az ördög bőre az övé legyen (erős bőr az ördögbőr!), a másiknak viszont nem volt bőr a képén, mert az is azt akarta: az övé! A kincses ládát nem emlegették, mert kell egy kis népháborús ürügy az ördög veszte után is.
A kocsmáros bizalmasan közölte Bendegúzzal:
- Kegyelmes Uram, kellene még egy kis pénzecske, mert hamarosan a két tábor, ha nem kapnak pénzt, összeakaszkodik, agyonveri egymást, ami még nem volna ok az aggodalomra, de közben a kocsma berendezése is kárt szenvedhet. Én ugyan, Kegyelmes Uram, a termek berendezésénél igyekeztem tekintetbe venni e szeretetre méltó népség igen mérsékelt lelki szükségleteit, de a testi szükségleteknél ezt nem tudtam teljesen betartani. Erős a bükkfa, kemény, de azért az sem bír ki mindent..
A kocsmáros kitartotta hatalmas markát, Bendegúz pedig belerázott egy kalapnyi pénzecskét. A fekete macska már régen eliszkolt, ezért Károly, mint tulajdonos, egy lógó bajuszú koma fejére köpött, aki nagyobb bunkónak tűnt a többieknél, és a mondóka is kissé változott, mert a bajszos emberkéhez intézte: „Apád, anyád ide ne jöjjön, de te sem, pénz nélkül!”
Károly ismerte az embereket, tudta, hogy melyikkel mit kell csinálni. Volt olyan, akinek balról adott egy nagy pofont, volt, akinek jobbról, volt, aki csak a fejére kapott egyet, hogy könnyebben megtalálja az arany középutat, megint másoknak a markába nyomott egy ezüstpénzt, mire azok jobban kinyitották a szájukat, vagy hirtelen becsukták.
Ezt követően a kocsmáros így szólt Bendegúzhoz:
- Kegyelmes Uram, most elmegyünk a barlanghoz, mert az, igaz, nem ingyen, füstszünetet tart. Tizenkét fiammal a barlang szája előtt leszünk. Kegyelmes Uram bemegy, ha ördöggel találkozik, segítségért kiált. Ne féljen, velem lesz a feleségem is, született nemes Kacsalinda Kecselinde, annak a szájától még az ördög is megijed, ha a barlangban van. A kocsmában csak a hatéves Pistikét hagyom itt, az mindig feltalálja magát, szükség esetén rágyújtja a bent idétlenül danolászó népségre a kocsmát, ebből semmi kár nem lehet, mert a kocsma biztosítva van, egy hatéves kisgyerek gyufával való játszadozása pedig még csak gondatlanságnak sem minősíthető bíróilag, hiszen tizenkét tanút is bármikor tudok hozni arra: én minden tűzgyújtásra alkalmas dolgot mindig gondosan elzárok. Pistike elől is, persze, e népség elől is..
Hát, nem szeretném olvasóim érdeklődését nagyon felcsigázni e csigalassúságú történettel, ezért közlöm: Bendegúz bement a barlangba. Ördögöt nem talált, azt, úgy látszik, a barlangon kívül kellett volna keresnie. Kincses ládát talált ugyan, de sokkal kisebbet, mint remélte. Ráadásul abban kevés kincs volt, csak kéttucatnyi drágaköves ékszer, az alján. Sok ládának sok az alja, bár ezt inkább a sok beszédre szokták mondani. A többi, ami benne volt, megsárgult papirosféle volt, latin szavakkal teleírtan, de az sem igazi papír, hanem állati bőrből készült pergamen.
Bendegúz az ékszereket mindjárt eltette, a zsebeibe, de magát a ládát, a pergamenlapokkal, becsületesen odaadta a barlang előtt várakozó kocsmárosnak, annak feleségének, és tizenkét gyermekének. Közölte: ördögöt nem látott a barlangban, de az ő pislákoló mécsesének az a szokása, hogy időnként lesüti fényszemét. Így lehet, hogy volt a barlangban ördög, de vagy aludt, vagy szövetségese, a sötét, elrejtette.
Rosszul végződött Bendegúz számára ez a barlangos, ördög- és kincskereső kaland?
Hát nem túl jól, mert az, akinek a bőre alatt is pénz van, nem vágyik annyira két tucatnyi arany ékszerre, mint az, aki az árokparton üldögél.
Némileg jobban járt Károly, a kocsmáros, igaz, a kocsmában keletkezett tűz, sajnos, csak kevés kárt okozott, mert néhány oktalan eloltotta, de azért a biztosító, ahol Károly keresztapja bennfentes volt, fizetett, mint a köles.
A pergamenekre írt szöveget, persze, még a kocsmáros felesége sem tudta elolvasni, de ezt nem vallotta be, és olyan történeteket kerekített, gurultatott le róluk, hogy a legnagyobb tudósok is elámultak volna. Talán még azon is, hogy a Seholsincsilyenisztánban élők ősei, hősei milyen választékosan beszéltek, írtak, és milyen választékos szavakat használtak a meztelen igazság kifejezésére, meg felöltöztetésére, már, persze, mikor hogy.
A kocsmáros búcsúzóul mélyen meghajolt Bendegúz előtt:
- Bármikor szívesen látom, Kegyelmes Uram, mert Ön olyan férfiú, aki tudja, hogy mitől döglik a légy! Öröm volt Önt kiszolgálni, vendégül látni!
Egyúttal, merő megszokásból, kitartotta hatalmas markát, pedig Bendegúz nem kérdezett tőle semmit, és a számlát már rendezte.
Bendegúz szórakozottan a zsebébe nyúlt, és kivett belőle, szándékán kívül, az erszénye helyett, egy nagy gyémántköves gyűrűt. Egy pillanatra meghökkent, de feltalálta magát:
- Ezt a családi ékszer a kedves feleségének küldöm, emlékül!
Ezzel felugrott a lóra és elnyargalt.
Kövérenkerekkároly Károlyban egy fél percig küzdött egymással a Becsület kétféle értelmezése, de azután, becsületesen, nem adta át az ékszert a feleségének.
Nem adta át, de a felesége még aznap megtalálta nála.
No, hogy mit kapott ez a Károly! Nem csak az ékszer átadásának késlekedése miatt, hanem azért is, mert felesége kicsit még nála is élesebb eszű volt, és rájött valamire.
Mire is?
Nem, nem, Olvasóim, meggondoltam magam, Önöket féltem, inkább ne is gondolkodjanak, mert azok a mai bunkók..!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/t%C3%A1j-hegyek-abendstimmung-alpesi-640617/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!