A kóborló olyan szó, amelyik hol dicséret jelent, hol annak ellentétét, máskor pedig vegyesen mindkettőt.

Sasokkalszembenéző Dániel királyfit először csak apja birodalmán belül csalta ide-oda, kóboroltatta az a kíváncsiság, ami legtöbbször jó tulajdonság ugyan, de nem mindig vezet jóra. Végül azonban fejébe vette: elvándorol a nagyvilágba is, hosszú útra, megnézi, hogy kiket rövidít meg a szerencse, és kiket jutalmaz. Az ilyen utazás – még ha tiszteletre méltó kíváncsiság sarkall és sarkantyúztat valakit – nem veszélytelen. Utóbbira Mütyürkebütyürke, a királyfi félméternyire sem nőtt verselő törpéje, figyelmeztette is Dánielt:

Ki orrát mindenbe beledugja, -
orrára koppinthat az útja!
Megmondta már sok néni, bácsi:
nem csak kincset lelhet kíváncsi.
Persze, ezt-azt megtapasztalhat,
de bús vég jöhet, - s vége a dalnak!
Bár igaz, mit kezem lekörmöl:
fél lábon ugrálhat örömtől,
egyszer, de máskor búba eshet,
s egy szerencsétlen szerecsennek
sorsára juthat a világban, -
ily sorsokból ki tudja hány van!
Jól figyelj hát, kedves királyfi,
fára mássz, onnan messze látni,
s készíts tervet álmatlan éjjel,
terv nélkül bölcs sohasem mégy el:
átgondolja, hogy mit is látna,
ha elvágtat a vakvilágba!

Okos volt ez a törpe, csak hát a legmagasabb fa végéből sem lehet mindig mindent meglátni, még ha az a fa mesebeli hegy csúcsán van is.

Dánielt nem csak törpéje oktatta, féltette, hanem édesanyja, a királynő, meg apja, a király. Legszívesebben ott marasztalták volna a királyi udvarban, mindenesetre azt tanácsolták neki, hogy maradjon a fenekén, - de makacs volt a királyfi.

Két bátyja, Boldizsár és Barnabás, szintén rámutatott: a világ veszélyeket és szeszélyeket rejt, de még az sem feltétlenül jó dolog, ha ezeket nem rejti, hanem nyíltan odaküldi a világjáró világlovas elé. Ám ők is bátran nekivágnának a vakvilágnak, hogy felnyissák a szemét, őket viszont a feleségük nem engedi el oda. Feleséggel való feleselés pedig a vakvilág minden veszélyénél nagyobb! A felségsértés még csak hagyján, de a feleségsértés, hát az a legenyhébb formájában is..

Dani kapva kapott bátyjai szaván. Ő, bizony megy, ha a hét hegy még egyet sem mozdul, akkor is!

A mentéjére mutatott:

Az nem megy, hogy el ne menjek!
Vakvilágban szerecsennek
már látom is kérdőjelét:
- Feketék tényleg feketék?
Vagy akad közöttük barna,
kire másképp bőg a barma?
S mit csinálhat alkonyokon
szemforgató kaméleon?
Ha nincs válasz, rajtam mente
joggal kérdi: - Dani ment-e?
Ha nincs válasz, hát valaki
az gondolja: ez a Dani
szájat járat, nem is bátor, -
megijedt a vakvilágtól!

Végül édesanyja keserűen nyújtott át neki egy listát. A lista nem volt hosszú, mert csak száztizenkét félét írt rá mindkét szülője, bátyjai, és a bátyusok feleségei, közösen: ezeket hozza majd haza a vakvilágból, amikor visszatér! Ilyesféle ajándék minden szívnek öröm, szép!

Királyapja tréfásan megjegyezte: ha egy-két csellengő országra talál, azokat is hozza haza, jól jöhet néhány pótkirályság a birodalomnak. Szerepelt a listán többek között olyan varázstükör, amelyik a belenézőt nem csak dicséri, hanem kenceficézéssel kívánatosabbá is teszi az illető fizimiskáját, továbbá tizenkét eredeti kínai palotapincsi, ugyanannyi afgán agár, sziámi macskák, meg másutt fel nem lelhető különösen kanyargós ábrázatú arany csecsebecsék a királynénak, meg Dani bátyjai feleségeinek, utóbbiak által lerajzoltan.. Olyanok legyenek, ne másmilyenek! Jól jönne még többek között tíz kígyóbőr táska, táncolni tudó majom, néhány tucat üvegpalacknyi az örök életet adó forrás vizéből, pár aranytojást tojó tyúk, amelyeknek tojásából aranycsibe kell ki, de, ha csak ezüstcsibe, az sem baj..

Sasokkalszembenéző Dániel királyfit az egész udvar búcsúztatta, szívdobogtatóan fellobogózott ünnepségen, ökörsütéssel egybekötötten. Szeretett törpéje, Mütyürkebütyürke, még búcsúverset is költött. Ez neki nem volt nehéz, fél kézzel elintézte, annál is inkább, mert az aprócska törpécskének a másik kezére másban volt szüksége: az udvari hatalmasságok melléről emelte el itt-ott, igen ügyesen, azokat a kitüntetéseket, amelyek aranyból készültek, főleg, ha ezeken gyémántok is voltak. Mütyürkebütyürke verse így hangzott:

Dániel, hősünk, hazavárunk!
Mi is várunk, s mindegyik várunk!
Mit hozol majd? Arra is várunk!
Él kincsváró kíváncsiságunk!
Mi maradunk, könnyes szemekkel..
Ezt a szép búcsút ne felejtsd el, -
és ne felejtsd el azt a listát,
amit kaptál! No, akkor, visszlát!

Lóra ugrott Dániel, a legjobb versenylóra, amelyik még így is neki tudott vágni a vakvilágnak, sátorlappal, két puskával, két karddal, pokrócokkal, három elemózsiás zsákkal, zabostarisznyával felszerelten, mint a túlterhelt málhásló.

Már az első világúti nap hozott Dánielnek egy nagy pusztaságot, amelyiken csak fű volt, meg egy kutat. A kútból valaki kiáltozott: - Segítség! Segítség!

A kútban víz nem volt, de egy igen szép leány igen. Hát, ugye, ilyen kút kell annak, aki leányra vágyik, de annak, aki nagyon szomjas, hát annak másmilyen, olyan, amelyikben iható víz van.

A királyfi nem volt szomjas, sem vízre, sem leányra, de azért megkérdezte a leányt:
- A kisasszony miként került a kútba? Szerintem belemászott, mivel a ruhája patyolat tiszta. Ha nem tud kimászni, szívesen segítek, dobja fel a cipellői alá rejtett kötéllétrát!

A csodaszép leány picit mérges lett:
- Te okos szamár! Megláttalak, megtetszettél, lemásztam a kútba, hogy onnan kimenthess! Utóbbi miatt kiabáltam. Te meg mit csináltál? Leleplezted ártatlanul leányos ravaszkodásom. Szégyelld magad!

A leány kiugrott a kútból, felugrott egy bakkecskére, és elnyargalt.

Dániel csak nézett: fura egy leány, kútba lemászik, kiugrik, bakkecskén elnyargal. Kinek kell ilyen? Persze, nagyszarvú bakkecskén lovagolni nem könnyű..

Kis idő múlva a pusztaság még mindig pusztaság volt, de jött egy másik kút, abból meg nyávogó hangon: - Segítség! Segítség!

Odanyargalt a királyfi, lenézett a kútba. Leány volt benne, nem olyan csúnya, mint az ördög, de azért boszorkány kinézetű, az nyávogott segítségért. A ruhája csupa piszok volt.

Azt mondta Dániel az igen csúnyának tűnő leánynak:
- Mit ravaszkodsz, te kis Ugyanaz? A ruhád piszkos, mert szándékosan bepiszkoltad, de én tudom: lemásztál a kútba. Honnan tudom? Elfelejtetted kicserélni különös formájú, kunkori orrú cipellőidet! Ettől függetlenül szívesen segítek neked kijutni a kútból..

Az igen csúnyává lett leány picikét még mérgesebb lett, mint előzőleg:
- Te agyafúrt furkósbot! Megláttalak, megtetszettél, lemásztam ebbe a kútba is, hogy onnan kimenthess! Utóbbi miatt kiabáltam. Te meg mit csináltál? Leleplezted leányos, szende ravaszkodásom. Szégyelld magad!

A leány kiugrott a kútból, felugrott a bakkecskéjére, és elnyargalt.

Dániel csak nézett: csalafinta egy leány, kútba lemászik, kiugrik, bakkecskén elnyargal, újra kútba megy, kunkori orrú cipellőjét le sem veti, pedig ügyelni kell cipőre, cipóra. Kinek kell ilyen? Habár az igaz: mulatságos, és jól tud bakkecskén lovagolni.. Hüm-hüm..

Utóbbi hümmögést azért tette, mert az orrára szállt egy ormányos Ühümbühöm bogár? Lehet, hogy azért, vagy azért is..

Hát minden véget ér egyszer, véget ért a pusztaság is, amelyik annyira puszta volt, hogy csak fű nőtt rajta. Másnap már erdő következett, annak szélén pedig egy nagy tölgyfa állt. A tölgyfa valamelyest hölgyfa is volt, mert volt benne egy odú, abban meg, nem láthatóan egy fél leány. Nem láthatóan ez a fél leány, de sejthetően, mert a hölgy másik fele, a fejjel és két kézzel, kiállt az odúból. A két kéz integetett, a leányfejen levő száj pedig kiáltozott:
- Segítség! Segítség! Beszorultam a fába!

A leányfej nagyon szép volt, a két leánykéz is, így Dániel arra gondolt: a leány fában levő alsó testrésze, fele, sem lehet csúnya.

Elmosolyodott:
- Ha tényleg beszorultál volna a tölgyfába, akkor most sokkal ijedtebben kiáltoznál! Nem szorultál bele, hanem belemásztál az odúba. Én szívesen kihúzlak, ha akarod, - de mondd meg az igazat!

Az ismét gyönyörűvé lett leány most már olyan mérgesen horkantott, mint a vaddisznó, aki egy szem makkot sem talált kedvenc tölgyfája alatt:
- Te nagyeszű eszetlen! Megláttalak, megtetszettél, lemásztam kétszer a kútba is, hogy kimenthess, most meg bemásztam ebbe a tölgyodúba! Utóbbi miatt kiabáltam. Te meg mit csináltál? Leleplezted leányosan jóságos, szeretetre méltó ravaszkodásom. Szégyelld magad!

Kiugrott a leányszépség a kútból, felugrott a bakkecskéjére, és elnyargalt.

Dániel csak nézett: szeszélyes egy leány, kútba lemászik, kiugrik, bakkecskén elnyargal, újra kútba megy, kunkori orrú cipellőjét le sem veti, pedig ügyelni kell cipőre, cipóra. Később meg odúba bújik. Kinek kell ilyen?

Habár az igaz: nevetni lehet rajta, és jól tud bakkecskén lovagolni.. No, meg mindezeket azért tette, mert ő, Dániel, megtetszett neki. „Egy kis leányravaszság, olykor télnek tavaszt ád..” Ki is írta ezt? Eszébe jutott: az ő versíró törpéje, Mütyürkebütyürke. Van abban valami, hogy nem kell mindig az a tudós komolyság, férfiúban sem, hát még egy ennyire szép leányban, mint ez a Nevétsemtudomka..

Ezzel a dolog nem lett elintézett ügy, mert Dániel királyfi tovább gondolkodott: ha nem volna a világban semmi nevetni való csacskaság, mit érne akkor a szép bundás macskaság? Jó, jó, ő okos, komoly, bátor, délceg, sőt, tudós versíró törpéje is van, de talán illene hozzá egy ilyen leány, aki gyönyörű, tréfás, bakkecskén is tud lovagolni baklövés nélkül, és szereti őt.. Igaz, minden leány veszélyes, de asszonyként van, amelyik elviselhető, mint az a százéves udvari bölcs, Kikutatomórusz Teodórusz mondta egyszer, márpedig az tudja, mert sok könyvet olvas, és amikor nem olvas, akkor is nagy, vastag könyveken szokott elaludni, de úgy, hogy a horkolása még a konyhába is lehallatszik…

- Hol lehet most e bakkecskés leány? - tűnődött tovább Dani.

Nem kellett sokáig tűnődnie, mert a mellette levő óriási lapulevél alól kimászott négykézláb egy csinos törpelány, aki olyan csecse volt, hogy bármelyik üvegszekrény porcelánfigurái között szépségversenyt nyerhetett volna. Ez a törpelány, Hatbögrés Katalin, jó tanácsot adott Dánielnek:
- Kövesd lovaddal a bakkecske nyomát! Ha a bakkecskén lovagolt a leány, akkor könnyebben rálelsz a nyomon, mint ha ellenkező irányban nyargalászol!

Így tett Dániel. Zsebre tette a törpelányt, az ilyen jó tanácsokat adó pinduri még jó lehet valamire. A pici lány nem tiltakozott a zsebre tevés ellen, de az már nem tetszett neki, hogy Dániel zsebében nincs sem csokoládé, sem más harapnivaló.

El is érkeztek a kecskenyomok követésével egy tóhoz. A törpelány kiugrott a királyfi zsebéből, és a tóra mutatott:
- Ha kút nincsen, jó a tó! Szamár is jó, ha nincs ló! Ha a szamár iázik, abból az ész kilátszik.

Vágott a királyfi esze, mint a borotva, máris levetkőzött, ruháját, csizmáját elrejtette a bokorban, felvette a fürdőnadrágját, és beúszott a tó közepére. Ott elkezdte kiáltozni, dörgő ördöghangon: - Segítség! Segítség!

Megjelent az ismerősen ismeretlen leány, és nevetve mondta:
- Az úr nem tud belefulladni a tóba, mert a víz a tó közepén is csak a mellkasáig ér? Sajnálom, ebben nem segíthetek! Ám, ha elárulja, hogy miért kiabált segítségért, akkor talán kigondolhatok valamit.. Ha nem árulja el, akkor itt hagyom Önt, csak a ruháját viszem magammal..

Dániel bűnbánón mondta:
- Azért úsztam be a tó közepére, hogy a Kisasszony kimenthessen, a szívemmel együtt, mert, bevallom, a szívem is megkedvelte Önt. Sőt, úgy érzem, meg is szerette.. Sasokkalszembenéző Dániel a nevem, nézze el nekem az eddigieket. Nos, kiment a vízből?

- Nem én! – mondta nevető arccal a leány. Az én nevem Tavakatfényesítő Klára, és nem mentem ki Önt a vízből, hanem odaúszom egy kis vízi csatára!

A leány is fürdőruhára váltotta öltözetét. A vízi csatában Dániel győzött ugyan, de a békekötés könnyebben ment, mint némely szárazföldi háborús viaskodás után, mert Klára nem sajnálta a győztes Dánieltől a hadisarcot, amit csókokban fizetett. Sőt, még az a különös dolog is előfordult, hogy kért hadisarcra ráadást adott, önkéntesen.

Ezt követően azt mondta a leány:
- Van errefelé valahol egy kis erdei kunyhóm, ott sütök neked, Dániel, palacsintát, és, ha ízlik a palacsintám, akkor bemutatlak a szüleimnek. Ha nem ízlik a palacsintám, akkor fel is út, le is út!

Hát, Tavakatfényesítő Klára kissé szerény volt, mert az erdei kunyhó nem is volt annyira kunyhó, mint inkább egy nagy hegyen hetvenhét szobás, hét tornyú várkastély, a palacsinta készítésében pedig a leánynak egy mesterszakács, három kukta, valamint tizenkét konyhalány is segített. Hát az, ami e csekély segítséggel elkészült, magáért beszélő ízű és szemet vidámító színű volt, továbbá, - ha csak egyikük is, a Mesélő Palacsinta - még mesélt is, elmondott egy tanulságos erdei történetet. Érdekes, hogy a történetben háromszor is megkérték leányok kezét, és azok egyike sem utasította vissza a kérőt.

Daninak ízlett a palacsinta, így Klára bemutatta őt szüleinek, akik meghívták a családi vacsorára. Kiderült: Klárika apja, anyja egyszerű emberek, akik csak varázslással foglalkoznak, de azzal nagyon szorgalmasan.

Azt mondta Dani a vacsoránál, amikor a pompás ételeket megpillantotta a gyönyörű hímzésekkel díszített terítőn megterített asztalon:
- Szépen néz ki ez a megterített asztal, én is kiterítem a szívem. Megkérem Klárika kezét, mert mindig arra vágytam, hogy kútba nem esett, csak lemászott, és időnként odúba félig bebújt, utána pedig bakkecskén lovagló leány legyen a feleségem!

Ha megkapom e leánykezet, hűséges férj leszek, - itt a kezem rá, nem disznóláb!

Hát.. – mondta a leány apja, miután a feleségére nézett. Ha Klárika beleegyezik..

A leány szemérmesen sóhajtott:
- Ha már legyőztek a vízi csatában, be kell adnom a derekam!

A szülők Klárit is, Danit is megcsókolták, beleegyezésük jeléül. Dani megjegyezte: boldog vagyok, indulhatnánk az én szüleimhez, hogy közöljük a jó hírt, de még be kell szereznem egy pár dolgot..

Klárika apja nevetett:
- Arra a rövidke listára gondolsz, ami vacsora előtt, csókolódzás közben, kiesett a zsebedből? Utólagos engedelmeddel, fiam, abban az ügyben már intézkedtem. Öreg varázslófejedelem se legyen koravén, nézz ki az udvarra, már összeállt a karaván! Ott van minden, varázstükör. kínai palotapincsik, afgán agarak, sziámi macskák, táncoló majom, aranytojást tojó tyúk a peckes kakassal, meg a többi.. Az örök élet vízét majd bevezettetjük nálatok, a hozományként adott, kacsalábon forgó palota díszkertjében.. Ugye, drága Feleségem? Ennyit igazán megtehetünk a ti boldogságotokért..

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/ny%C3%BAl-mezei-ny%C3%BAl-%C3%A1llati-vadvil%C3%A1g-1882699/