Az idő most úgy hoz közelebb távolt:
a rosszhoz még rosszabbat közelebb,
s szívben, testben fájdalmakat siettet,
s nyájat láttat: birka embereket.

Önérdek, persze, embernél is fontos,
de undorít, ha ösztönbirka csak,
s szemét álszentként forgatja az égre, -
lényeg: neki lent mennyi fű marad.

Az érthető, persze, - kell az önérdek,
a csábító zöld, a dús nedvű fű,
de mily rossz érzés felismerni, tényként:
mennyi ember csak birka ösztönű!

Pásztor nem vagyok. A pásztoruk ember?
Bégető hangja légbe felemel
nevetségest, majd tágas legelőket
a nyáj elől sietve ellegel.

Kedvelni ezt a nyájat nem tudom már,
de időnként, olykor, sajnálni még
igen. E táj is az ordas világban
tragédiáknak udvarló vidék.

Bégető birka elhiheti: ember.
Én mindhiába tudom, hogy nem az.
Ám látom, hallom, amit elfelejtett:
volt vért, s felsíró vágóhíd-panaszt.

(2018)

A képen:
Bárdossy László Sztójay Döme berlini követtel és a Gestapo főnökével, Heinrich Himmlerrel 1941 novemberében, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1rdossy_L%C3%A1szl%C3%B3#/media/File:B%C3%A1rdossySzt%C3%B3jayHimmler_1941.png