Nem volt ismerős, s nem volt ismeretlen.
Szívemben is volt, - s nem volt a szívemben.
Utat keresett, s vélte – megtalálta,
de változó utak, hitek iránya:
a tömeg a rossz úton is egyre megy,
ha azon hajtják az ösztönérdekek.

Ezt tudta Ő, - avagy nem tudta mégsem?

Tán jót akart, de megcsalta hitében
múlt és jelen. Sorsából messze látszik:
ne várj, - teremts magadnak Ég királyfit,
tömeg, ki népnek magad úgy elhiszed!
Látszat az Éden, s Kígyó is mást sziszeg
hátad mögött, s azt az értékes Almát,
helyetted inkább önmaguknak adják
a lángpallosos, fegyveres angyalok.
Nem is sejtetted, Te, ártatlan halott?

Miért fáj nekem, hogy meghaltál csendben,
egyszerre ismerős és ismeretlen,
utat kereső és mégsem kereső,
s a Te kapud most bezárta az Idő?!

Az én kapum is bezárhatja holnap
oly idő: árulója Holnapoknak,
ám nem kívánom, hogy bárkinek fájjon, -
a Nincs és Van egyszerre a világom,
s Rólad is emlék, gyöngy-csendben, hallgatag,
ha egy-egy versben felfénylik a szavad.

Sok ez? Vagy kevés? Tűnődhet éneken
a Véges, - nélküle még sincs Végtelen!

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/fa-sziluett-titokzatos-halloween-407256/