Hol volt, hol nem, volt egyszer egy irdatlan nagy, hegyekkel körülvett erdőség. Hát az olyan nagy volt, hogy, aki nem ismerte a járást benne, és betévedt, az hetekig is bolyonghatott, és még mindig nem volt kint az erdőből.

A hatalmas erdő közepén egy öreg anyóka éldegélt a kastélykunyhójában.

Miért nevezem erdei lakát kastélykunyhónak?

Hát azért, mert fából épült, négy szobája volt csak, de mindegyik szobája kicsike, meg volt egy konyhája, ami kicsit nagyobb volt, de abban sem fért volna el hét törpe, legfeljebb három. A tetején három torony volt, egyikben denevérek laktak, a másikban kuvik, esténként kuvikolt, a harmadikban pedig nem volt más, mint egy kincses ládikó, de arról az anyóka nem tudott semmit.

Kik laktak a szobákban? Az elsőben az anyóka, a másodikban tojást tojó tyúkocskája, a harmadikban az a bárányka, akit az anyóka egy pásztortól kapott cserébe a szárított erdei gombákért és gyümölcsökért, igaz, még ráadásnak gyufát és sót is kapott tőle az anyóka, viszont a pásztor csak évente egyszer jött hozzá, akkor, amikor a legelőről behajtotta már a nyájat téli szállásra.

A negyedik szobában az a csíkos vadmalacka lakott, aki árván maradt, és az anyóka befogadta. Azt mondta neki:
- Nálam ellehetsz, nincs kutyám, kutya helyett röföghetsz, mivel ugatni nem tudsz. Ha valaki jön, ugatás helyett röfögj!

A vadmalacka erre ráröfögött. Nem volt nehéz dolga, mert az iszonyúan nagy erdőben, legalábbis a közepében, ahol az anyóka éldegélt, nem járt senki, csak az említett pásztor, az is évente egyszer.

Az erdőben volt azonban egy ravasz róka. Ám ravasz róka is lehet naiv, túl hiszékeny, ha azt hiszi: minden öreganyótól könnyű ellopni a tyúkocskáját.

Az öreganyó ugyanis csapdákat tett ki a ház körül, és az egyik csapda hurkot vetett a róka lábára.

Könyörgött a róka: ne legyen belőle rókabunda, inkább örökre lemond a tyúkszerzésről!

Az anyóka megsajnálta, de meg arra is gondolt: nem is kell neki rókabunda, mert egy róka bundájából nem is telne ki, legfeljebb a téli nagykabátjára tehetne rókaprémet. Azt mondta a rókának:
- Elengedlek, ha megesküszöl, hogy békén hagyod a tyúkocskámat!

A róka erre megesküdött, mert az, aki nagy bajban van, többnyire kész megesküdni sok mindenre.

Egy idő után azonban mást gondolt: egy tyúk többet ér egy esküszegésnél. Megint az anyóka házához lopakodott, azt hitte: az anyóka alszik.

Jól hitte, mert az anyóka aludt is, de félig éber álomban. A vadmalac meg röfögött. Nem a róka miatt röfögött, hanem a vacsorája miatt, de az anyóka felébredt, kitekintett. A róka ijedtében belebújt egy hordóba. Azt hitte: aki a hordóban van, azt nem látják.

Jól hitte ezt a róka?

Jól hitte, de nem egészen jól, mert az anyóka ugyan nem látta a rókát a hordó falán keresztül, de azt előzőleg észrevette: valamilyen állat beugrott az üres hordóba. Gyorsan kiment, rátette a hordóra a fedelet. Mindjárt zörögni kezdett a hordó.

Megint könyörgött a róka, hogy így, meg úgy, engedje el őt az anyóka, megesküszik rókacsaládja, négy kis rókája, meg rókafelesége életére, hogy soha többé még az anyóka kastélykunyhójának közelébe sem jön.

Az öreganyó most már erőteljesebb szavakkal oktatta ki a rókát az esküszegés helytelenségéről, de a végén megsajnálta. Hát nem veheti a lelkére, hogy a kis rókák meghaljanak bánatukban rókaapjuk után.. Újabb eskü után elengedte a rókát.

A róka tényleg sokáig nem jött az anyóka laka közelébe, de a végén elkezdett gondolkozni: érvényes-e az ő esküje? Nem érvényes, mert nem volt rókacsaládja, és így négy kis rókacsemetéje, csak annyi volt igaz, hogy tetszett neki egy rókalány.. Hű, azt a hamis libamáját, libazúzáját, - az anyóka rávette őt, hogy hamisan esküdjön!

Igen, de közben történt valami, ami ebben az erdőben talán még sohasem. Az anyóka talált egy tölgyfa alatt egy puskát, meg egy bádoghordót, utóbbin ez a felirat volt: „ERŐS RAGASZTÓ”. Valami szekérről eshettek le. A puska igen régimódi volt, múzeumba való, olyas fajta, amibe külön kell beletenni a golyót, meg a lőport. Egyébként sem golyó nem volt hozzá, sem lőpor, de meg ilyen puskaféle nem is anyóka kezébe való, mint ahogy a kés, villa, olló sem való kisgyerek kezébe, legalábbis a közmondás szerint, de mivel magam is voltam kisgyerek egykor, és mindhárom eszközzel támadt némi nézeteltérésem, e mondással egyetértek.

A puskát azonban az anyóka a hozzávaló golyó és lőpor nélkül is fel tudta használni, mert amikor a róka megint az ő kastélykunyhóját kerülgette, megmutatta neki a puskát, és rádörgött:
- Eljátszottad a becsületed, most utolér a vég, golyót kapsz a fenekedbe!

A róka nem volt elég tudós a fegyvereket illetően, de egyszer, egy másik erdőben, már látott puskát, igaz, az kissé másként nézett ki, de az emberek is különböznek néha, érthető, hogy a puskák is. Igaz, a sörétfelhő majdnem elkerülte akkor, de az egyik sörétszem belement a lábába, és éles fogaival ki kellett operálnia önmagából.

Elfutott, most már végleg úgy döntött: többet nem megy közel az anyóka házához. Hát, ha annak puskája is van..

No, de, gondolkozott tovább: neki nem lehetne valami haszna az anyóka puskájából? Itt van a farkas, aki mindig ott akar vadászni, ahol ő, pedig nagy ez az erdő.. Ha a tónál a vadkacsák szépségét nézegeti, máris megjelenik a farkas, és ő is vadkacsával szeretne barátkozni.. Ha fácánok tanyájánál nézegeti a tájat, a farkas is mindjárt ott van, ugrásra készen.. Viszont ha az anyóka a puskával..

A róka a tettek állata volt. Amikor találkozott a farkassal, annak semmit sem szólt a puskáról, viszont sajnálkozóan beszélt arról: milyen gyenge már az anyóka, alig áll a lábán, remeg a hangja, és milyen jóízű lehet a malackája, báránykája, tyúkocskája..

Mindenkinek van valami gyengéje. A farkas gyengéje a zsenge, puha malachús volt.. Odament az anyóka kastélykunyhójához, és farkas ordítással követelte:
- Add oda nekem a malackádat! Éhes vagyok, mint a farkas!

Az anyóka megijedt egy kicsit, de korántsem annyira, mint a farkas hitte. Azt mondta:
- Egyezzünk meg! Kisütöm neked a malackát, te viszont nem bántod a báránykát és a tyúkocskát! Tényleg annyira éhes vagy?

- A farkas megígérte, hogy nem bántja a bárányt és a tyúkot, amit, persze, esze ágában sem volt megtartani, de úgy vélte: mára egy malac húsa is valami. Pláne, ha ki is sütik neki, jó ropogósra. Bizonygatta: nagyon éhes.

- Jó! – mondta az anyóka. Ha nagyon éhes vagy, akkor adok egy kis előételt, úgy hívják: erős ragasztó. Tátsd nagyra a szád!

A farkas nem tudta, hogy mi a ragasztó, de ezt nem vethetjük a szemére, hiszen nem járt iskolába, és az erdőben sem találkozott ragasztóval. Kitátotta a száját.

Az anyó egy szempillantás alatt megtöltötte a farkas száját ragasztóval. Ennek hatására a farkas úgy elfutott, mintha üldözték volna, pedig nem üldözte senki, csak nem tudta eldönteni: miért fulladozik, és miért nem tudja kinyitni a száját?

Ezt egyébként a róka is megkérdezte tőle, de a farkas csak nyöszörgő hangot hallatott. Erről a róka úgy gondolta: a farkas megkapta a malachúst, és még mindig az élvezettől nyög. Mérgesen gondolt az öreganyóra, aki, ahelyett, hogy lelőtte volna a farkast, még a malacot is odaadta neki.

Egy idő után a farkas valamennyire rendbejött, csak a hangja nem volt már a régi, de azért rekedten is ijesztő volt. Ment, hogy szemrehányást tegyen az anyónak, és megkapja a malacot, sülten.

Nagy meglepetésére az anyó dühösen fogadta:
- Te ördögadta farkas! Adok neked az erős ragasztóból, amit én minden nap használok, te meg, hálátlan kutya, elrohansz! Még szerencséd, hogy láttam: eltűntél, és így mégsem sütöttem ki a malachúst. No, most nem kapsz abból az erősen ragaszkodó finomságból, tátsd ki a szád, de nagyra, beledobom a malacot!

A farkas kitátotta a száját, de az anyó nem a malackát dobta bele, hanem a nagy fakanállal megint az erős ragasztóból hatalmas adagot, még a farkas két szemébe is jutott belőle.

A farkas se köpni, se nyelni nem tudott, vakon nekiment a hordónak, és az is jól fejbe kólintotta. Ráadásul az anyó felkapott egy nagy, erős bükkfabotot, és csépelte a farkast, ahol érte:
- Neked nem jó az, amit én sütök?! Nem kell a gyenge malachús?! Sőt, még ez az erős ragasztó sem, amit én mindennap.. Hálátlan!

A farkas kiköltözött az erdőből, átköltözött egy másikba, de bátorsága már nem volt a régi, ott sem. Meg kellett elégednie erdei egerekkel és bogarakkal. Arra gondolt: még ez is jobb, mint az olyan erdő, ahol ilyen anyóka él, mint ez a bükkfabotos, erős ragasztóval táplálkozó..

A puska és az erős ragasztó így némi hasznot hozott az öreganyónak, már csak azért is, mert utóbbival sok mindent meg tudott ragasztani, még törött korsót, tálat is.

A rókának is haszna lett az eseményekből, mert a farkas elköltözött abból az erdőből.

Már ilyen a sors néha! Van, akinek szerencsét, hasznot hoz, van, akinek csak kárt.

Ezúttal azonban sok más állat is örömmel gondolt a sorsra, mert a farkast a nyulak, őzek sem szerették, és még hosszan sorolhatnám azokat, akik szintén nem..

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/farkas-vadon-%C3%A9l%C5%91-%C3%A1llat-sz%C3%A9p-3151876/