Viharos vad napokon
ordítva kiszakadt szavakon
Nem maradt támaszom
már csak a benned való hit
- remélem nem tévútra vitt -
tart mozdulatlan, még itt vagyok
még őrzöm, ami szép,
de alattam reped a jég
minden ingatag, bizonytalan
eltévedtem, hova menjek?
Régen fölöttünk két angyal szállt
Mára senki semmit nem kaszált
Gondoltuk el nem múlik
az ami
most éppen a porban hullik
Az álmok sora
E két ostoba
Élete ostora
lett.
Amit képzeltünk
talán nem volt soha
Bízok ahogy nem szabad
Néha halk szavad simogat
Lelekemben őrzőm az álmokat
Abból építhetünk várakat