Köszönet jár vitéz Horkolóhubay Ádámnak, hogy megírta Az Ellenség Keresés Nagy Kézikönyvét, amelyet a Szentédenföldi Glóriás Könyvkiadó adott ki, és jutányos ára, a felvontak levonása után, kedvezményezetten, 49 990 Ft.

Csak annyit írhatunk, tömören:
- Ez kell a magyarnak!

Siessenek a boltba, amíg el nem fogy, hogy ott legyen mindenki asztalán. Nem csak kenyérrel él az ember, ha magyar, hanem ellenséggel is, mint János Vitéz, aki a mesebeli sárkánytól sem félt, és Tündérország kapuinál azt sem kérdezte medvéktől, oroszlánoktól, majd a félelmetes sárkánytól: Ti Tündérország rendszerét véditek, vagy mégsem?

Igen, János Vitéz nem kérdezte ezt, semmit sem kérdezett, csak kardot ki, - és fejeket le, majd beleugrott, kardostól, a sárkány torkába, és ezzel vége! Mármint a sárkánynak. A kérdés később is jöhet, majd a történészek válaszolnak rá, utólag! Ilyen okos volt ez a János Vitéz, - mert magyar!

Igaza van Horkolóhubay Ádámnak: az ellenséget meg kell keresni, ha önként nem hajlandó jelentkezni, akkor akárhol!

A magyar nem élhet meg ellenség nélkül, ami teljesen érthető, mert akkor nincs, hogy ki ellen vitézkedjen. Az meg nagyon szomorú dolog, mert a magyar harcra termett.

Persze, nem minden ellenség egyforma. Van, amelyik önként, becsületesen jelentkezik ellenségnek, de nincs elég türelme, kitartása. Ilyenek voltak azok a kutyafejű tatárok. Jöttek, győztek, dúltak, raboltak, gyújtogattak, - de azután meggondolták magukat, és el! Hát rendes ellenség az ilyen? Győz, - és utána máris siet a kánválasztásra! Otthagy csapot, papot. Nem szép dolog ez, nem fair play! Barbárság! Kötelező a visszavágót megadni annak, akit, mint a győztes, egyszer már levágott!

Jól látja ezt a Szerző, Horkolóhubay Ádám!

A török? Hát, igen, százötven évig maradt itt, - de az meg a másik szélsőség. Még annyit sem tanult meg magyarul ez a bugyogós népség, hogy megértse a kissé módosított közmondást: "Akármilyen kedves ellenség, három napig untig elég." Százötven év alatt a törököket is meg lehet unni, mint ellenséget, hiába olyan vitéz csudapofák. Nem csoda, hogy végül már a tévesen németeknek titulált osztrákok is megunták őket, mint Bécs alá készülődő ólálkodókat, és végül udvariasan kitessékelték őket Magyarországról.

A törökök később mégis hiányozni kezdtek a magyaroknak, mert azok a szépen virtuskodó végvári párbajok.. Az összecsókolódzó kardok csengése...

A magyarok azonban, mint a könyv Szerzője írja, találékonyak. Segített megint egy módosított közmondás: "Ha nincs török, német is jó." Mármint a németül beszélő osztrák, az is ellenség lehet, ha már a török elhagyta ezt a földet. Eddig sem volt a magyarok barátja, csak fele-barátja, - legyen hát az ellensége!

Lett is, de 1848 áprilisában már ott volt a veszély: ellenség nélkül marad a magyar, elhagyja őt az a kutya németül beszélő osztrák, mint Szent Pál az oláhokat. Jaj, ha beüt az a nagy békesség!

Isten azonban, a Szerző szerint, annyira szereti a magyarokat, hogy, ha megszorulnak, segít nekik ellenséget találni. Ha mást nem is, de ellenséget, - azt igen!

Kell is az a magyarnak, mint a betevő falat kenyér! Kapott is ellenséget a németül beszélő osztrákban, de vitéz nép ez a magyar, a német nem bírt vele, és félő volt, hogy megint beüt a béke. Szerencsére nem ütött be, mert a magyar kapott egy másik ellenséget is hozzá, az orosz cárt, aki hatalmas seregével még a Kárpátoknál sem állt meg.

Így is béke lett hamarosan, mert a magyarok a Kiegyezés nevű csatában győztek, elfoglalták a Monarchia felét, és így lett az Osztrák-Magyar Monarchia. Na, kérem, ugye ismerik a mondást, hogy "közös lónak túros a háta"?

A magyarnak azonban van ám esze, ha éppen nincs ellensége, akkor csinál magának. Ilyen találékony! Persze, nem olyan ördöngös dolog az, egy kis nemzeti elnyomás kell a vele együtt élő szlovákok, románok, szerbek felé.. Egy kis nyelvtörő nyelvtörvénnyel.. Ezek az alacsonyabb kulturális nívón tengődő makacs népek azonban nem akartak egyből magyarrá lenni. Aszalt szilvát enni igen, de gyorsan asszimilálódni, hát, azt nem. Kérem, vannak ilyen csökönyös népek, de - gondolta a magyar - mire való a díszkard, meg a bikacsök?

Meg azután fineszes magyar körülnéz saját geopolitikai háza táján, környékén is, és mindig akad egy Tisza a Duna mentén, aki arról álmodozik, hogy egyszer majd szobrot kap.. Persze, végül golyót is kaphat, de hát azt sokan kapnak, amikor lövöldöznek, szobrot viszont.. Ezúttal sokan segítették a magyarokat az ellenség-szerzésben, ilyen szerepet kaptak a franciák, akik jobban szeretik a nyaktilózást a tilinkózásnál, meg a gyarmataikat művelő angolok, akik az ágyútűzben is nyugodtan pipáznak és teáznak, akár Indiában is...

Eljött végül az Első Világháború népességcsökkentő ideje. Minden ment, mint a karikacsapás. A papok mindkét oldalon megáldották a fegyvereket, Isten nevében, Isten megkérdezése nélkül, de hát így szokás azt, - azután kard ki kard, ágyúcsőbe a golyóbist, csőbehúzottak! "Üsd, vágd, nem apád!". Persze, azért az apákat sem kímélték a másik oldalról, meg innenről sem..

Hát, igen, igen, - de, mint vitéz Horkolóhubay Ádám helyesen írja kézikönyvében, - néha ellenségből is megárt a sok. Meg azután Oroszországban, ahol a cár most már a másik oldalra került, mint ahol az 1849-es csetepatéban állt, ez a koronás fő, áruló módon, agyonlövette magát a bolsevikokkal...

Végül Magyarországból kilátás nyílt Trianonra. Még jött ugyan egy becsületes polgár, Károlyi gróf Úr, aki addig is sokszor figyelmezette a magyarokat, hogy "Nem oda, Buda!", baj lesz abból a nagy felhergelésből! Meg még utána Kun Béla is megpróbált segíteni, vörösen.

Utóbbiak a nagy ellenséges antant túlerővel nem tudtak kellően szembeszállni, de hamarosan igen hasznosak lettek, mert kik a legjobb bűnbakok bizonyos dolgokra? Azok, akik ártatlanok, tiszták, mert őket sokkal jobban be lehet feketíteni.. Bár a fehér lovon tengerészkedő Horthy Úr ugyan megjelenésekor messze volt már a szép fehérségtől, és hamarosan terroregységeitől, majd külön eljárásos különítményeseitől igen csak egyre még feketébb lett, befeketítés nélkül is.. (Persze, hogy mi a terrorizmus, azt a jó magyarok Horthy Úr embereinek tetteiből is tudhatnák, de az ügyes magyar úgy felejt, hogy az a világ legszelektívebb felejtése! Az felejthetetlen Felejtés!)

Az első világháborút, ha nem is jó lakattal, Trianon bezárta. Magyar ellenség-nyerés: franciák, angolok, csehek, szlovákok, románok, szerbek.. Nem semmi! No, szóval, most már ellenség újra volt elég, - jegyzi meg a Szerző - csak a Második Világháború kellett hozzá, de már az is készült, mert nincs nagyobb baj a világban, mint a Béke. Azt előbb-utóbb mindenki meggyűlöli!

A Második Világháború is eljött, és a magyarok nem nélkülözték benne az ellenséget. Egy kis fortélyos huszárcsíny a kassai repülőtérrel, és az országot megtámadni nem szándékozó Vörös Oroszországot a magyarok máris megszerezték ellenségnek. Bárdossy Úr fogta a diplomáciai bárdot, és két kártyacsatája között egyszerre csapott le.. No, kikre is?

E bárdolatlanul bárdos csínyről Horthy Úr nem tudott semmi igazat, mint utóbb emigrációs emlékiratában meg is írta, - de miért is tudott volna, hiszen a miniszterelnök az igazságról nem világosította fel erről, egy tengerésztiszt, még ha Kormányzó is, meg Legfőbb Hadúr, tengerészkedjen, tenger nélkül is, ne foglalkozzon mással, mint palotájában nosztalgia-hajócskáival!

Hát, a többit nem is részletezem, az eddigiekből is látszik, hogy milyen kiváló a magyar - az ellenségkeresésben.

Ó, kérem, most is, méghozzá milyen fineszesen!

Az Európai Unió (EU), a csatlakozás után, nagyon hasznos ellenséggé lett. Az EU fizeti azt a fő magyart és politikai focicsapatát, amelyik ellene beszél, tesz, és egyúttal az EU csatlakozási szerződésre is köpöget, ráadásul ez az EU, kikiáltott ellenségként is védi fegyveresen felbecsülhetetlenül értékes magyar ellenségét, annak érdekébe, hogy az ellensége maradhasson. Ilyen ez az EU, a kutya se ugathat rá e téren semmit, de, persze, mint Horkolóhubay Úr, a könyv Szerzője megjegyzi, ugatni kell a magyarnak, vadul, hogy ne macskásodjon el mindkét lába, meg a torka is le tudjon torkolni bárkit!

Amikor pedig a markokba kerülnek bizonyos EU pénzecskék, és a hazafias hangoskodások közepette történő szétosztás következik, felhangzik a kérdés, de egészen más értelemben, mint azokon a nagy falragaszokon: "KI A SOROS?".

Hát igen, ilyen fizetett ellenség nem terem minden bokorban,,

Az EU-n belül BRÜSSZEL külön ellenség lett, amiről a jó magyarok nem is sejtik, hogy az egy belga város, - de hát mire is jó az a sok tudás, hiszen a rendszerváltás óta az egyetemi diplomák is erősen leértékelődtek? Horkolóhubay Úr, a fentebb említett könyv Szerzője, meg is jegyzi, hogy milyen balgák azok a belgák Brüsszelben, a város lakói, nem is rettegnek attól, hogy odamennek az újra kalandozó magyarok, tüzes nyílvesszőket röpítenek, - és akkor a város kétszeresen fizetheti a magyaroknak a váltságdíjat, egyszer, mint EU-tagállamának, másodszor, mint becses EU-ellenségének!

Honfitársak!

Talpra magyar! Ne csüggedj!

Elárulok valamit, és ez nem lesz árulás, hanem, éppen ellenkezőleg, Hűség a Hazához: a magyarnak mindig lesz legalább egy ellensége, amíg a legnagyobb ellensége ő maga, vagyis - a magyar!

Persze, azért ellenségnek e mellett Soros György is megteszi, aki - a fineszes magyarok szerint - rosszabb tatárnál, töröknél.. Kiáltanak is rá kígyót, békát.. No, ha még csak ezt a kettőt kiáltanák..

Mit csinálnak maguk a kiáltók, kikiáltók?

Tömik a majmot. Meg nem csak azt tömik.. Mit is még?

Ha magyar vagy, gondolkozz, nem lehetetlen, hogy rájössz! Talán még a Bibliából is megértesz egyet és mást..

Én is igyekeztem Nektek segíteni, Honfitársaim, nem csak Horkolóhubay Úr, a Szerző!

Elmeséltem Istennek, hogy, milyen derék, hívő ellenségkeresők vagytok, és mi minden történik ebben a kis országban...

Mit válaszolt erre az a Mindent Megbocsájtó Isten?

Elkomorult, a homlokát ráncolta, és azt mondta: "Sok, ami sok!"

Később döbbenten hozzátette: "Nem jutok szóhoz.."

Megjegyeztem neki: én sem. Ez egy ilyen ország!

No és egyre ilyenebb... Az utóbbit miként csinálja, amikor máris,..

(2017)