Egykedvűen bámulok a porosodó tájra.
Előttem szürkületbe nyílik már a virág.
Már majdnem megszámoltam a hópelyheket, mikor
Egy hógolyó röpül házunk falára,
S ablakom alatt egy félhold-arcú gyermek fut el.

Az utca végén toporogva várják játszótársai,
S meglátván úgy pattan fel, és suhan el aranyszánon
Mint a legszebb mesék aranypáncélos lovagjai.
Elmosolyodok, s újra vér korcsolyázik a számon.

A szomszéd párkány mögött izgatott kis ujjak
Matatnak a fény után, s a kedves kis árnyak között
Hirtelen felgyullad a Nap.
Köréje gyűlve, a sok kis kanócos nyakú csillag
Fátyollal borítja be kovászos arcomat.

Szemem a szemközti fényt millió apró
Gyémántra bontja, s szőnyegemen szétgurulva
Ezerszer fényesebben
Ragyogja teli fekete szobámat.
Valahonnan halk csengőszó hallatszik.
Izzadt és fájó kis dallam, mire erőtlen testem
Rárakom, s egyre erősebben körbefog.
Egy apró angyalnak képzelem magam ilyenkor,
Aki a felhők felett, ragyogó csillagok közt magasan száll.

Habos, haragos nyál fröccsen az arcomba,
S fájdalmában meghasad a nadrágom.

Széttett lábaimba belemarkolva
Lassan, gyertyafényben, elmúlik a karácsony.