NADRÁG

Eredetileg a nadrág csak a férfiak ruhadarabja volt, de akkor is előfordult, hogy otthon egy kardos menyecske hordta a nadrágot. Ez még mindig a jobbik eset volt, mert, mint ahogy a közmondásos két dudás nem fér meg egy csárdában, úgy a kétszemélyesen kétnadrágos család is veszélyes a nadrághordás átvitt értelménél.

A Biblia szerint Isten először Ádámot teremtette meg, és annak, akkor még, nem kellett nadrág, mert az Édenkertben elég volt öltözéknek az a szemérmes fügefalevél. A kicsit később, Ádám felesleges oldalbordájából teremtett, Éva is megelégedett három tucat különböző nagyságú, formájú és színű fügefalevéllel. Ilyen szerény volt az akkori Éva, és a ruhatára is!

Az Édenkert kényszerű elhagyása után a nadrágviselet a férfiak kiváltsága volt, sokáig, de végül a nők emancipáltak, ők is szavazati jogot kaptak (addig a férjükkel szavaztatták meg azt, akit akartak), és megjelentek a bátor, szoknya helyett divatos női nadrágot viselő nők. Az Ádámok ezeket a divathölgyeket is elviselték, legfeljebb pénztárcájuk nyögdécselt.

A nadrág elgondolkodtató ruhadarab volna, ha az Ádámok és Évák gondolkodnának, de ezt nem teszik, mert az fárasztó, sokkal könnyebb dolog az Édenkert elvesztésén siránkozni, és a férjet magánédenkert beszerzésére buzdítani, valamint a Kígyónak hízelegni, hogy suba alatt most ne almát hozzon, - a Tudás a fenének sem kell! - hanem más, hasznosabb dolgokat. Utóbbi okból a nadrág filozófusként, bölcselőként való szerepe nem érvényesülhet.

Fentiek ellenére Olvasóimnak elárulom: a nadrágnak két szára van, pontosabban két alagútja, a jobb és a bal. A jobb és a bal alagút végén nem várat magára a Fény, csalókán, mint a Felvilágosodásnak hitt korszakban hitték, hanem annak, aki belenéz valamelyik alagútba (akár a jobb az, akár a bal) egyből megvilágosodik a világ. Továbbá: a jobb és a bal a nadrágban együttműködik, hasonlóképpen a két láb is, a jobb és a bal. Katonai téren még a bal elsőbbségét is elismeri a vezényszó: - Bal! Jobb! Bal! Jobb! Miként fogod az géppisztolyt, te, a Szeretet nyámnyila majomkatonája, hogy a..!

Naiv idealisták a két oldalt (jobb és bal) nadrágon kívül is szeretnék együttműködésre bírni, nem csak lábként, valamint nadrágszárként. Utóbbi csacskák közé én nemcsak hogy nem tartozom, de őket még alulnézetből is lenézem, mert a béka köldökénél is alacsonyabban levő szellemi színvonaluk miatt nem értik meg: ha békesség volna bal és jobb között, akkor vagy a bal nem lenne bal, vagy a jobb nem lenne jobb, mármint oldalként, és igaziból, mert a jobb szokásosan a Kígyónál sem jobb, hanem sokkal rosszabb, a bal pedig olykor csak balnak hirdeti magát, de nem bal, és most nem akarom ide kiírni, hogy az ilyen bal valójában micsoda, azonkívül, hogy gyakran balfácán is.

A nadrágban levő két láb, ha a felette levő nagymellényű rész nem lusta, akkor eleget mozog, de lógós a nadrágrendszerben is van, mint minden rendszerben, - és az lóg. Hol lóg? A két nadrágszárban mozgó láb között lóg, a számára kijelölt területen. Vannak azonban kivételek, amikor a lógós nem lóg, hanem igencsak munkálkodik gazdája, Ádám karrierjén, az Évák világában, olykor hihetetlen sikerrel. Néha, persze, ez a munkálkodása bonyodalmakat is hozhat. Erre utal finoman a "Keresd a nőt!" felkiáltás.

A nadrág beosztottja az alsónadrág, amelyet régen gatyának is mondtak, legalábbis egyik, népi változatát. A gatyába gatyamadzag kellett, mert különben ki sem kellett valakit rázni a gatyájából, a gatya önszántából elhagyta. A gatyával a gatyamadzag is kiment a divatból, mint gatyakellék, ebben erősen különbözik sorsa a mézesmadzagtól, amelyet minden parlamenti választás előtt elhúz a választók előtt a polgárság szépen lebarnult házi istene (az, hogy mit húz le, erősen sejthető, de azt viszont, hogy mikor húz el a lehúzottal, nem tudom, csak azt: mivel kellene nagyokat ráhúzni, és minél előbb!).

A népek gatyába rázása tulajdonképpen a Történelem feladata volna, de a Történelem majdnem úgy viselkedik, mint a Pató Pál nevű magyar nemes viselkedett egy nagy magyar költő (Petőfi Sándor) versében, és - némi cselekvés után - csak legyint: „Ej, ráérünk arra még!”.

A némi cselekvés ugyan oly csekélységekhez képest, mint Ádám és Éva kiűzetése az Édenkertből, valamivel több, hiszen akkor a lángpallossal rendelkező angyalok csak kilakoltatták az első emberpárt a vadonba, és hagyták őket saját lábukon elmenni, marhavagonba kényszerítés nélkül. A Történelem ennél sokkal többet tett az Ádámok és Évák gatyába rázásáért: a világháborúk már nem voltak teljesen kisded játékok bombáikkal, ágyúikkal, gépfegyvereikkel, rakétáikkal. Ám ahhoz nem voltak elegendőek, hogy Ádám és Éva gondolkodása az ilyen balhék után megjavuljon, és ez tetteikből is visszatükröződjön.

Persze, a közönséges bombák nem tudtak akkora cirkuszt csinálni, mint ami az előbbihez kellett volna. Gondoljunk arra: közönséges bombák napjainkban is csak annyit tudnak, hogy áradatot csinálnak. Áradatot a nagyobb folyók is tudnak csinálni időnként, igaz, azok vízből, a bombák pedig menekültekből.

A közönséges bombákat ma már lenézik a Tőke Tábornokai és Dicsőséges Hadvezérei. Nagyon helyesen, mert az atombombáé a jövő! Az szép gombafelhőt készíthet, ami a szemeknek öröm, ameddig még szemek, és a lármás Földből is olyan csendes Édent teremthet, amelynek édes édensége gyönyörű emléke lehet az emlékezésnek.

Ha még lesz, aki emlékezzen..

Ha meg nem lesz, aki emlékezzen, akkor a Történelem teljesítette feladatát: a tartós béke megteremtését. Ehhez a lenézendő közönséges bombák nem elegendőek, mert azok nem tudják megteremteni a tartós békét. Mit csinálnak azok ma is? Csak annyit, hogy gyártják az ázsiai menekülteket: legyen min nacionalistán veszekedni Európának, és a keresztényeknek pedig ismét megmutatniuk, hogy mennyire nem keresztények. Persze, ez is valami, - de azért az igazi semminél sokkal, de sokkal kevesebb..

Nocsak! Ádámmal és Évával kezdtük, a nadrággal folytattuk, és milyen messzire jutottunk el! Talán holnap már a harmadik világháborút is megpillanthatjuk..

(2017)