Rousseau nem értelmezte eléggé jól saját híres mondását (Vissza a Természethez!), - de jól is értelmezhető. Legalábbis elvileg.

Már Petőfi is rámutatott, hogy a Természet, amikor hallgat, gyönyörűen beszél. Versének címe: A Tisza, de megjegyzem, hogy a versnek semmi köze sincsen Tisza Istvánhoz (1861 - 1918), akinek vezérkedése sokkal később folyt, szabályozatlanul, és mai híveinek épp úgy nincs semmi közük a szép (és értelmes) beszédhez, mint magának Tisza nevű úriembernek, akiről Ady Endre - jogosan - azt írta, hogy "gyújtogató, csóvás " és "úrnak, magyarnak egyként rongy" (Rohanunk a forradalomba). Hát ezek a mai hívei (mármint a kétlábú Tiszának), akik kisházat csináltak a Házból, jobb volna, ha legalább hallgatnának, az, ha szép beszéd nem is volna, mint a Természeté, legalább - relatíve - szebb, mint amikor kinyitják a szájukat.

Én is szeretem a Természetet, mint Petőfi, legfeljebb kissé tárgyilagosabban. Tény azonban: a Természet vadrózsájának virága ízlésesen szerény marad, nem tetováltat fehér vagy halvány rózsaszín szirmaira giccses képeket, amelyekben a középkori kalóz bunkósága ölelkezik a huszonegyedik század divatmajomkodó idiótaságával. Az is tény: a Természet kék égboltja (még akkor is, amikor nem kék) szállni engedi a madarakat, gondolataikkal együtt, szabadon, nem zárja őket a profitéhes irodaházak ketreceibe. No és az erdő fái is tudják, hogy őket valójában milyen történelmi gyökerek táplálják, és ezek a gyökerek arra kötelezik: leveleikben gyűjtsék a fényenergiát és takarékosan használják fel.

Igaz, az erdőben is van bolondgomba, nem kell letagadni, de korántsem olyan sok és annyira veszélyes, mint a megbolondított ember. A gyilkos galóca ugyan időnként valóban gyilkol, ha a tudatlan ember elfogyasztja, de áldozatainak száma erősen elmarad még egy átlagos terrorakciótól is, nem említve a világháborúk embervágóhídjainak nagyüzemi működését.

A Természet sem teljesen veszélytelen ugyan, a vaddisznók gödröket túrnak ki táplálék keresésük melléktermékeiként, ha pedig ezekbe valaki beleesik, esetleg kificamíthatja a lábát. A ficamot azonban helyre lehet tenni. (A gödröket viszont nem lehet megszüntetni, mert a vaddisznók gyorsabban túrnak, mint ahogy a gödörbetemetők dolgoznak, így a megoldás: 1.) nem kell beleesni a vaddisznók által kitúrt gödrökbe, ki kell kerülni ezeket, még ha olykor kikerülhetetlenek is, mint például Budán a Hűvösvölgyben, vagy 2.) ha már beleesik valaki, igyekezzen fenékre esni, mert a fenék többet elvisel a lábnál, nem egyszer még a vele érintkező lábat is.)

Némi baj van időnként a Természet természetének egyik megnyilvánulásával, az esővel is. Előfordul, hogy fent nem esik le a tantusz: esni kellene, mert, ha kiszárad a tó, akkor miben ússzon a béka? Erre a száraz tónak még nótabeli nedves partja sem alkalmas.

Máskor viszont, fenti túlbuzgóságból, a Természetért rajongó jámbor kiránduló nyakába nem kívánatos zuhany ömlik. Az ilyen, - Önök is megfigyelték, Olvasóim? - úgynevezett szürke vagy pláne fekete felhőkből esik ki, és meg kell jegyeznem: az ájtatoskodó-szenteskedő fényes fehér bibliai bárányfelhők könnyen átalakulnak esőfelhővé, különösen gyülekezetben. Persze, ha az erkölcsös, bátor, tiszteletre méltó őskeresztényekből ezek a mai keresztények lehettek, akkor nincs mit csodálkozni rajta.

Eső minden évszakban előfordulhat, ilyen a Természet, ám - tegyük a kezünket a szívünkre! - mi ez az égből eső víz, ahhoz képest, ami szintén esik, de még, lent, robban is? Gondoljunk arra: az ember nincs cukorból, és jobb, ha az eső esik, mintha bombákkal szíriáznak, szirénáznak, és akkor a vörös szín is megmutatja, hogy az ember nincs cukorból!

No, szóval, a Természet természete sem felel meg teljesen annak, amire a Jóisten büszke lehet, de azért az emberi teremtménynél a Természet sokkal jobban sikerült. Hát, lehet, ha tényleg a Jóisten teremtett mindent, és legvégül az embert, akkor a végére már nagyon megunhatta a Teremtést. Még a legszebb verset is meg lehet unni, Alkotójának is, csak ne vallja be: megunta, mert, ha bevallja, akkor nem költő. Igaz, az isten sem volna Isten, amennyiben hasonlóképpen elmondaná: a Teremtést a vége felé megunta, ezért a "happy end" ugyan endnek end lett, de sokkal kevésbé "happy".

Nekem tetszik a Természet (előbbiek ellenére, mert valami bocsánatos kis hibája mindenkinek van), Rousseau mondása is (Vissza természethez!), csak utóbbit helyesen kellene értelmezni, úgy, hogy a káposztából is maradjon az utókorra, ne falja fel az egészet a mai kecske, mert akkor a jövő másról fog mekegni.

Miként juthatna az emberi természet közelebb a Természet természetéhez?

Kétféle módon!

1.) A szokásos lassú evolúcióval, sok nem akarással, nyögéssel, érdemek nélküli melldöngetésekkel, mindazonáltal folyamattal, amelynek során végül győz a felismerés, hogy a Természet természete sokkal jobb, - csak az a kérdés: amikorra ez bekövetkezik, akkor lesz-e még Természet?

2.) Gyorsított módon (a szokásosan kissé módosított közmondással: "Amit ma tönkretehetsz, ne halaszd holnapra!"), ez kivitelezhető, mert van hozzá elég kapzsiság, becstelenség, kegyetlenség, de még ráadásul elég atombomba is (utóbbi nélkül nem megy, de egyedül, csak atombombával, sem megy, kellenek hozzá az előbbiek is). Az emberiség így népességrobbanásából egyből áldott visszaredukálódási állapotba jut, a Föld emberlény létszáma néhány fára visszamászott emberfélére csökken (utóbbin már sokan munkálkodnak, lehet, az észak amerikai Harsona Úr, ez a derék cowboy is hathatósan hozzájárulhat majd ennek eléréséhez, aki tudja az angol Vili Bácsi mondását, hogy a tett halála az okoskodás, de még az okosságot is elüldözi, mert biztos, ami biztos).

Egyesek szerint van egy harmadik mód is az emberi természetnek a Természet természetéhez való közelítésére, de valójában ez csak néhány naiv béke idealista képzeletében álmodozik, - így ennek megvalósulásától nem kell félniük azoknak, akik az első két mód valamelyikének szenvedélyes hívei, mert ehhez a megoldáshoz sok minden kellene, ami a világban nincs meg: igazi értelem, igazi jóakarat, igazi békevágy, igazi emberség. Utóbbiak közül egyik sincsen meg, pláne igaziból!

Attól félek, hogy Picasso békegalambjával a továbbiakban valami nagyon rossz dolog fog történni (nem mintha most jó történne!). Nem csoda, hogy ettől félek, mert messze látok a Keresztfámról ebben a kis országban, ahol egyeseknek a szájukba röppen az általuk csalafintán beröptetett sült galamb, - de mi minden röppen ki a szájukból utána, amikor számot kellene adniuk a röptetésről!

Édes Istenem, Neked nem okoz keserűséget, amikor hallod, hogy mi is röppen ki ilyenkor?! Nem volna jobb, ha ilyenkor ezek a látszat-emberek inkább befognák a po...?

Ha a nép valóban Nép volna, igazi, Petőfi Népe, - hát az befogatná velük!

(2017)