Hosszú ezüstalagúton érkezik,
s hemoglobin-fénnyel fröccsenti szét agyam.
Alélva gurul be ágyam alá a félelem,
S ráhinti testem millió csillagútra.

Hasadó rügyek nőnek mellemen,
S duzzadó vulkán ölemben.
haragos indáim tüskevirágokkal
temetik be rémült arcomat.

megerőszakolom a zöldet, a kéket, a sárgát,
Körmöm alatt háncsokban lóg a vörös förtelem.
hullámokban kóvályog az elfeledett tér;
Ó, könnyes okádék, ez itt az életem!

Szólj nekik, az ejakulált emberkéknek,
mert hányás ízű mosolyom körberág!
emelj a hangra fel, apró ürülékek
királynője, acélos halálvirág.

Most már ki fogok szállni, ismét jönnek a fények.
Távoli közelségbe görbülnek a messzeségek.
Felébred a gyűlölet, és nyújtóznak a sikolyok,
az alvadt foltok is beszélnek már.
ablakom hajnali fényt köp szét szobám falain.
visszatértem,s hideg kezektől rettegve várom,
mikor ölel át ismét a heroin.