Ha valóban annyian kedvelnék a szép, nemes, erkölcsös dolgokat, tetteket, mint ahányan örvendezést mutatnak a "szeretet" szót magába foglaló mondások olvasásakor vagy hallatán, akkor már újra itt lenne a földi Éden, és a lángpallossal felfegyverzett angyaloknak csak a Pokol lágereit kellene őrizniük.

A "Ne szól szám, nem fáj fejem!" mondást ma is istenítik, pedig de sokszor vezetett már a fejek fizikai hiányához a történelemben!

Az égvilágon semmit sem mondó mondások rendszerint az elfogadhatóbbak közé tartoznak. Ezek legalább nem igyekeznek rosszabbá tenni a jónépet.

A lényeg gyakran ott van a "Kinek (kinek) az érdeke?" kérdésre adott válaszban.

Ha valakinek nagy a feje, nem biztos, hogy abban a közjó számára is van ész. (Nagyfejűeket itt konkréten nem említek, nem gyávaságból, hanem azért, mert szeretném, ha az emberek szétnéznének a jelenben, és gondolkoznának.)

Azt, hogy a Föld is otthonunk, nem csak az a táj, ahol élünk, előttem többször megfogalmazták már, számomra mégis úgy tűnik: a legtöbb embernek ez csak akkor jut az eszébe, amikor a saját és mások szemete az ő fejére hull vissza (nem csak a materiális szemetet értem alatta, hanem a szellemieket is!).

Sok emberből, ha megszólal, máris kirikácsol a papagáj.

Keresztutaknál gondolj a keresztekre is!

Bölcsnek hirdetett mondásoknál is tűnődj el egy pillanatra: mit is állít valójában?

Sok beszédnek sok az alja, - tartja a közmondás. Hozzáteszem: ugyanakkor manapság sok beszéd marad a felszínen úgy, hogy az sem jobb a köz számára.

Ha a nép gép marad, az veszélyessé teszi a technikai haladást, és előbb-utóbb világtragédiához vezet.

Sok mindent belepett az Idő pora, de a szemekbe való porhintés divatban maradt.

(2017)