ŐSZI FELHŐK

A nyári felhők gyakran olyanok voltak, mint a templomok falán frissen festett szentképek, felhőkkel, angyalokkal és a bibliai élet egyes jeleneteivel. Lángoltak, zengtek.

A mostani őszi felhők is néha visszafényesednek a nyáriakéhoz. Legtöbbnyire azonban már, még ha meg is világítja őket a nap, kétkedést fonnak a sugarakból. Sőt, legtöbbször csüggedés ül rajtuk, öreg hajléktalan, foszló szürke ruhában, könnyes szemekkel.

VETÉSI VARJAK

Gyermek- és ifjúkoromban másként viselkedtek a fekete varjak. Igaz, fiatal voltam, és néha légpuskával lőttem rájuk. Egy áldozatzsákmány kivételével mindig sikertelenül. A varjú tolla, csontja nagyon erős. A légpuskagolyó, legalábbis a négy és fél milliméteres, alig-alig tud kárt tenni benne. Inkább ijesztgetés a számukra a puska hangja.

Az akkori varjak azonban féltek tőlem, még ha nem is volt velem a puska. Legtöbbször nem volt, mert nem lehetett légpuskát vinni az iskolába. Azok a varjak is féltek tőlem, amelyek nem ismertek.

Most már nem félnek. A parkban pár lépésre bevárnak, sőt, utána is csak odébb sétálnak. Csőrükkel a levelek között kutatnak, szinte észre sem vesznek. Talán tudják: öreg vagyok már, nincs puskám, és ezért nem félnek tőlem? Régebben is csak a hatalmat tisztelték ijedt szárnycsapásokkal, továbbröppenéssel? Olyanok, mint az emberek?

Nem, mivel a parkban a többi emberrel sem viselkednek másképpen. A fiatalokkal szemben sem. Nevetséges magabiztossággal járnak a fák között, olyanok, mintha öntelt házityúkok lennének. Sőt! Szinte a tyúkok karikatúrájává lettek.

Miért változott meg a vetési varjak magatartása?

Nem tudom. Igaz, mintegy százötven év alatt a feketerigóké is megváltozott. Valamikor az erdők csendes, visszahúzódó madarai voltak, azután fokozatosan betelepültek a kertekbe. Most már legtöbbjük ügyet sem vet az emberre.

A vetési varjak szépek. Tömzsi testükkel kicsit a medvére emlékeztetnek, mint írtam is egyik versemben. A szemük csillog. Otthonosak a parkban, kicsit beképzeltek, de nekik ez jól áll. A politikusoknak nem.

Miért akartam egykor megölni őket? Több mindennel magyarázható, vadászdicsőség vágyával is, de valójában mégis talány. Kitömni nem tudtam volna őket, hogy az íróasztalomon álljanak díszőrséget, különben, a varjút, mint vadászzsákmányt, nem is nagyon méltányolták volna. Megenni sem ettük volna meg. Szüleim szerint a varjú húsa nagyon rágós, ehetetlen.

Néhány éve tudtam meg író barátomtól, aki egykor már evett varjút: olyan a húsa, mint a tyúké, ha kisütik. Ő már evett sült varjút. Először azt hitte: sült csirkét eszik, azután ő is lőtt varjakat, csúzlival. A katonaságnál.

Ránézek a varjakra. Egyszer már írtam róluk. Érdekes madárkomák. Az őszi levelek között hangulatos díszek. Egy temető felett, ha elszállnak, akkor, persze, mást érez az ember..

SZÜRKEVARJAK, SZARKÁK

Gyermek- és ifjú koromban, Budapest kertjeiben, erdőiben szinte olyan ritka volt a szürkevarjú, más néven dolmányos varjú, valamint a fekete-fehér szarka is, mint a mesebeli fehér holló. Most ők uralják a fővárost. Mióta is?

Nem túl régen szaporodtak el, talán az 1989-es rendszerváltozás után. A dolmányos varjakon szép szürke dolmány, délcegen járnak ide-oda. Néha összevesznek, néha kibékülnek, de általában inkább összetartanak. A szarkákkal volt egy csatájuk az egyik háztetőn, de nem tudtam megállapítani, hogy melyik csapat győzött.

Miért lett e két, régebben ritka madár, olyan gyakori?

Arra gondol az ember: több az eleségük. Ám mi az, amit esznek, és amiből sokkal több lett? Az általam kigondolt étlapjukon szereplők azelőtt is itt voltak..

BARNA KUTYA

A Vörös-kővár felé, a Hűvösvölgyben, jómódú utca, kevéssé barátságos emberekkel és dühös kutyákkal. Az egyik kertben két kutya van. Az idősebbik bölcsebb, nem koptatja ugató készülékét hiába, vagy csak mérsékelten, de a fiatalabbik az a fajta buzgómócsing, amelyik - talán mócsingos húsért? - mindenáron meg akarja mutatni gazdáinak az ő házőrzői szolgalelkűségét..

Am az utca elején, a sarkon, nagy épület őrzőjeként, közvetlenül az országútnál, a kerítés mögött barna kutya. Nem kicsi, nem nagy, barátságosan, közepesen kutya méretű. Nem ugat, hanem kíváncsian néz az arra járóra. Legalábbis rám és fiamra így. Látszik rajta: unatkozik.

Egyik nap megdicsértem:

Okos kutya, jó kutya.
Járna neki husika!

Egy hét múlva ismét arrafelé jártam. A barna kutya talán arra gondolt: megmutatja, hogy ő nem csak okos és jó kutya, hanem ügyes is.

Elszaladt és szájában egy nagy deszkaléccel (nem bottal vagy kis fadarabbal!) visszajött. Mutogatta a kerítés mögül: ügyes is!

Megható pillanat volt. Kis verssel jutalmaztam. Az embernek jó, ha van, legalább egy hallgatója.

Néhány napja megint elmentem a kerítése mellett. Így dicsértem:

Okos kutya, jó kutya.
Elmehet a lagziba!

Erre rávakkantott. Talán nem tetszett neki a versike? No de csak egyet vakkantott, nem többet..

Másról volt szó! A vakkantást figyelemfelhívásnak szánta. Odafutott a ház elé, amelyben embert egyébként nem szoktam látni. Fogta a lábtörlőt, szájába vette, hozta, majd letette, és a múltkori lécet vette ismét a szájába. Mutatta: még mindig ügyes!

Mit fog mutatni legközelebb?

ELVADULT KERTI ALMAFA

Vadalmafát többször találtam már, de termése nagyon rossz volt, gyakorlatilag ehetetlen. Persze, lehet, hogy többféle vadalmafa-fajta van, és ez, európai mértékkel mérten, vad bennszülött volt. Mindenesetre kiugrott a szájamból, igaz, a nyelvem is erősen tessékelte kifelé.

Ám a természetben elvadult kerti almafa is akad. Ez már olyan hölgyfa, amelyik édes gyümölcsöt szül, franciául is beszél, de gyümölcsén azért meglétszik a sok szenvedés. Pontszerű foltok, sebforradások.. Bennszülöttek között élő kint szülött! Ha nyár végén vagy ősszel rátaláltok, hátizsákos társaim, szerencsétek van!

VADRÓZSA BOKOR

Tavasszal halvány rózsaszín vagy fehér virágával szerénykedő leány. Ám hamar utoléri a női hiúság: bogyóit pirosra vagy vörösre rúzsozza.

VADDISZNÓK

Kedvelem a vaddisznókat. A vad disznókat nem, a szelíd disznókat sem, disznókként. A vaddisznók csíkos malackái különösen kedvesek, kis bolondozók, de még csak filmen vagy vadaskertben láttam őket.

Az is rendben van, hogy a vaddisznó túr. Nem a másik vaddisznót túrja ki, bár arra is lehetne enyhítő körülményt találni, ha ilyen ember módra cselekedne, hanem a földet túrja.

Ám azért, hozzáteszem: sok az, ami sok! A vaddisznók a hűvösvölgyi repülőtér környékét úgy összetúrták, mélygödrösítették, hogy az már olyan nagy állatszerető részéről sem helyeselhető, mint én vagyok.

Kevesebb vaddisznó kellene! Persze, emberből is kevesebb vad és disznó..

HARSONA ÚR

Trump, - az angol-magyar szótár szerint - annyit jelent, hogy 1. aduval üt, 2. ha az "up" társul hozzá, akkor annyit is: kohol (trump up sg), 3. harsona, egyúttal a "the lust trump" kifejezés = a végítélet harsonája.

Nem akar ez angol nyelvű amerikai lecke lenni, csak azért írtam ide, mert érdekes fickó nyerte az amerikai elnökválasztást: TRUMP. No, mellékesen megjegyzem, aduval ütött is, adut csinált is, és harsonázott, valamint harsonáztatott is. Azt, hogy valamit fel trumpolt, nem állítom, de, ha így lenne, akkor azon sem csodálkoznék, egy ilyen amerikai elnökválasztás után.

Különben az a véleménye, mármint Trumpnak, hogy a globális felmelegedés a tudósok kitalációja, igen érdekes. A világhangulat kétségtelenül továbbra is felfűthető, ennek-annak az országnak befűthető, nem kell félni a széndioxidtól a (szénmonoxidtól viszont annál inkább, mert az alattomosan kábít, de hát annyi minden más is kábít, alattomosan is!). A szénmonoxid további nagymértékű légbeküldésétől, amiben Amerika élen jár?

Nos, nem vagyok a globális felmelegedés szakértője, és százszázalékosan a tudósoknak sem hiszek, de ha nekik nem hiszek, Harsona Elnök Úrnak még kevésbé. Én annak a nagy magyar költőnek hiszek, aki most szoborként bámulja a Dunát, és egykor azt írta: "Ne tékozold bizalmadat!"

Sok mindent ígért Harsona Elnök Úr Amerikának. Lehet, hogy egy és más eredményesen bejön. Ám még ha ez-az bejönne is, nem kell rögtön féllábbal ugrálnia az örömtől senkinek. Még az amerikai népnek sem. Egy Adolf keresztnevű, bajszos német úriember is sikerekkel kezdte.. Nagyokkal! Szép eredményt mégis csak a végítélet harsonája hozott, Adolf után, és ráadásul csak ideiglenesen. Az, aki okosabb lett, a múló idővel többnyire visszabutult, tömegesen (persze, a visszabutítók is nagy szerepet kaptak ebben).

Mi a véleményem Harsona Úrról, meg Amerika ugráló kampánytömegeiről? Mondjuk el ezzel a kis anekdotával, amit nem én írtam, hanem csak valamikor olvastam, de nem találtam meg az interneten, így nem szó szerint közlöm.

Hol volt, hol nem, volt egy cseléd, akinek piszkos volt a szája, ezt még ki lehetett volna bírni, de egyéb tulajdonságaiban is túlzásba vitte a jellemszépítés hiányát. Végül a gazdája, a cilinderkalapos méltóságos úr, akkori munkaadója, elbocsátotta szolgálatából, de eltűnődött azon: mit írjon a cselédkönyvbe? (Akkor még cselédkönyv is volt, ma már csak cseléd.)

Jót nem akart írni, mert mást megtéveszteni nem keresztényi cselekedet. Rosszat sem, mert a megbocsátás hiánya, még elbocsátásnál is, szintén nem keresztényi cselekedet.

Töprengett. Végül eszébe jutott: a leghajlékonyabb út a diplomácia útja. Ezt írta bele:
"Aki pont ilyet keres, annak éppen megfelel."

Persze, mire felhangzik a Végítélet Harsonája, hol lesz már Trump!

Utóbbin nem is érdemes elgondolkodni. Azon talán érdemes volna, hogy hol van Amerika, hol van a világ, és milyen nagy balgaságot követett el az a dicsőségvágyó fickó, akit Kolumbusznak hívtak..

Ám rajtam kívül aligha fog utóbbiakon elgondolkozni. Én megtehetem, mert nekem már úgyis annyi!

(2016)