Gyermekkorom mély seb, mások szemében ítélet
Az, hogy talpra állok egy magamnak tett ígéret
Nem beszéltem emberekkel, tőlük messze éltem
Hiába, ha mások szemében bűn volt a létem
Ez nem önsajnálat, ezek maga a fájdalmas tények
Magány, keserűség, elesettség, ezek kínzó lények
Versem inkább egy dal, fájó szívem sebéből árad
Ha olvasod e sorokat remélem minden érzést átad

Gyerek voltam, életemen a hamis bugyuta bélyeg
Ez nem holmi ritka darab, maga az undor a kétely
Láttam embereket, nevettek egy közösséget alkotva
Neked nincs itt helyed! Mondták, lelkembe hatolva.
Arcomon düh, lelkembe bánat, szemembe könny
Eldobtak, mintha nem lennénk csak egy kopott könyv
Én egy kopott borítójú, ócska, sárga könyv vagyok
Nyissatok ki, olvassatok el, hisz e könyv belül ragyog

Talán ragyog. Vagy csak kedves szerető szívekre éhes
Olvassatok el! E könyv tartalma egyedi de nem rémes
S ha már nincs barát, nincs szeretet, de a család vigasz
Soha nem volt menedék, egy hely ami magátol riaszt
Apám! Hozzád szólok: Létezésem bűn a szemedben.
Oka van, a világ akart engem folyton ez jár az eszemben
Nem szeretsz, én már túl vagyok ezen s rég elfogadtam
Lesz majd ki kitölit a hiányt, a szerencsekereket elforgattam

Jött ő, bekopogott a viszonzott szerelem. Boldog voltam.
Vége lett ennek is, a fájdalom tőrét újra a szívembe toltam.
Mondta: Ő már nem szeret, a fájdalomtól ordítani tudtam
Egyedül újra, és újra, egy újabb harcot ismételtem buktam
Fáj a magány, hideg és kegyetlen, de talán van még kijárat
Talán egyszer meghallgatják, a süket fülek is, az imákat
Talán lesz nap, ami a fényt, és meleget hoz szívem üregében
Talán a fájdalmak is feldolgazára kerülnek az élet üzemében