Pityi Pista és Ketye Karcsi iskolába is szorgalmasan járt, meg az erdőbe is. A szorgalmas iskolába járás azonban még nem feltétlenül jelent iskolai szorgosságot, mert más a láb, és más a fej, a benne való töltelékkel.

Iskolába jártak, de sokszor nem voltak ott. Mármint lélekben, mert az iskolapadban ültükben is az erdőről ábrándoztak. Nem csoda, mert az erdőben nem csak érdekes szarvasbogarat lehetett találni, hanem a környék ebben-abban tudósai is ott nevelték a serdülő és már felserdült ifjúságot olyan hasznos dolgokra, hogy azokhoz képest Pereces Kálmán, a tanító úr, is kismiska volt, minden tudományával együtt.

Pista és Karcsi az erdőben, Zsegezsuga Feri bácsitól tanultak meg kártyázni, aki úgy kivágta az adut, hogy jobban sem kellett, és segéd paklijában mindig ott lapult néhány ász, ha szüksége volt rá a szökőben levő szerencse visszafordításához. Szénaboglyás Vendeltől, e gazdasági lángésztől, a takarékosságot tanulták meg felsőfokon, például elmagyarázta nekik, és gyakorlatban is bemutatta: ha valaki a szomszéd tyúkját süti meg, akkor az övé kevésbé fogy, kivéve, ha a szomszéd is ismeri ezt a fajta tyúkgazdálkodási módot. Vendel barátja, Pocsolyás Márton pedig hozzátette: ez a tyúktakarékosság malactakarékosságra is érvényes, csak nem szabad elfelejteni: be kell kötni a malac száját, mert visítása nem tesz jót a szomszéddal való viszonynak.

Pereces Kálmán nem csak aranyszívű tanító volt, de - bár nem volt hozzá illő szakálla - bölcs próféta is. Ráadásul nyugodt próféta, nem izgatta fel magát semmin. Amikor Ketye Karcsi még az egyszeregyből is csak a kétszer kettőt tudta, valamint azt, miként lehet a magáét sokszorozni a jóból, meg osztásnál is csak annyit, hogy bármennyiből övé legyen a nagyobbik fele, vagy, ha lehet, az egész, ha kívánatos dologról van szó, akkor szelíden megjegyezte:
- Jól van, te jól szorzó, osztó, Nem Oszt, Nem Szoroz Úr! Van magadhoz való eszed, - mi kell ennél több abban a csibész nagyvilágban?

Karcsi viszont irodalomból remekelt, és ráadásul milyen okosan, kritikusan szemlélte az írókat, költőket! Már szeptember elején, amikor megkezdődött az iskola, így szólt Pistához:
- Én nem értem, hogy minek nyavalygott az a Petőfi Szeptember végén című versében, hiszen már nem kellett iskolába járnia, ráadásul szépséges feleségét is az ölébe ültethette. Mit érdekelte, hogy felesége mit csinál majd az özvegyi fátyollal, ha ő már a sírban van? Akkor már én inkább írhatnék panaszkodó verset, mert amikor Julcsát kicsit megtapogattam, akkor pofont kaptam, hogy csak na!

Pista azonban, baráthoz méltatlanul, nem értett egyet vele:
- Igen, de Julcsi, tudtommal, nem a feleséged. Egyrészt. Másrészt, amikor kicsit megtapogattad, tényleg pofont kaptál tőle, de azután nagyon megtapogattad, és az öledbe ültethetted. Akkor már az én esetem inkább érdemes panaszkodó versre, mert Panni a múltkor egy tányér szilvás gombócnál nem adott többet!

Most Karcsin volt az egyet nem értés sora:
- Igen, de előzőleg már három tányér gombócra valót befaltál a nagy fazékból, úgy, hogy csak egy tányérra való maradt, azt is odaadta neked Panni! Én meg kénytelen voltam sonkával kárpótolni magam a kamrájukból, és ha azt az a túlzottan takarékos anyja meglátta volna..!

No, még kicsit elkocódtak Petőfin, de azért az Anyám tyúkját nem emlegették, talán azért sem, mert ők is felszálltak bizonyos célból egy bizonyos ládára, ahonnan valaki leszállította őket, és ez nem volt számukra olyan kedves emlék, mint Petőfinek Édesanyja otthonosan viselkedő háziszárnyasa..

Hamarosan kinőttek az iskolapadból. Pista ebben a kinövésben túltett Karcsin, mert öt centiméterrel magasabbra nőtt, ami az iskolapadban nem sokat számított, de gondoljunk csak arra: ha az almafa ágán csüngő egyetlen almát éppen emiatt nem lehet a földről elérni, hanem fel kell mászni érte a fára..

Mindkettőből szép szál legény lett. Mindegyikük örökölt egy kis házat, három hold földet, meg egy lovat. Szép élet a legényélet, de nem annyira gyöngyélet, mint a nótabeli huszároké.

Azt mondta Pista kebelbarátjának, Karcsinak, éppen jókor:
- Most már közeledik a tavasz. Akkor szántani kell. Utána beérik a búza. Akkor meg aratni kell. Utána jön a cséplés, és szállíthatjuk a teli búzás zsákokat a malomba. Még utána szállíthatjuk haza a lisztet. Munka, munka, munka! Jó, a szüreten ehetünk-ihatunk, ihajcsuhajozhatunk, de utána jön a tél. Fát kell vágni, fűteni, havat lapátolni, a kutyám, Burkus, meg be akar jönni a házba, lábmelegítőnek, de ezt nem kedvelem, részben mert bolhás, részben pedig azért, mert hálából a csiklandós talpam nyalogatja. Egyet mondok, kettő lesz belőle, de talán több is. Adjuk ki a földünket felesbe Julcsi és Panni édesapjának, mindkettő becsületes ember, csak a körmére kell nézni mindegyiknek, amire ráérünk világlátás után is. Tarisznyáljunk fel, üljünk lóra, és menjünk el a nagyvilágba! Megtalálhatjuk a szerencsét: elibénk hozhatja mesteri kártyamesterség, vagy, ha az nem, akkor örökbe fogadhat minket egy lüke milliomos, vagy rábukkanunk elhagyott aranybányára, amelyik tele van a bányász által örökre ottfelejtett arannyal.. Minden megeshet, a mesés gazdaság is az ölünkbe eshet!

A világlátáshoz a legfontosabb kellékek együtt voltak, mert mi kell az ilyen vándorúthoz, hogy kellemes legyen? Röviden: ló, tarisznya, tarisznyába való, pénz, elegáns ruha, talpraesettség. E kellékekből az elegáns ruha hiányzott, de finom posztóból készített nekik Ollóska Mátyás, a szabómester, igaz, kicsit a pénztárcájukat is leapasztotta ügyes ollójával. Pistánál a talpraesettséggel sem volt baj, mert tényleg talpra esett a hetedik szomszéd átmenetileg nem eléggé őrzött almafájáról, igaz, ez a talpra esés bokaficammal járt, de azt Sunyó Néni, a vajákos, fél liter borért visszaficamította. Karcsi azonban ugyanerről az almafáról a fejére esett, de legalább nem sántult le.

Pista vigasztalta:
- Ez nem oszt, nem szoroz! A te fejedre nincs nagy szükség, ha itt van az enyém! Ez talán a sors figyelmeztetése volt, hogy rám hallgass, - de főleg hallgass, csak bólints arra, amit mondok!

Karcsi erre mérges lett, de nem törte be Pista kobakját, csak tréfásan megkocogtatta. Igaz, bottal kocogtatta meg, és a kocogtatás helyén púpocska nőtt, de egy kis kerekecske-gombocska domb még messze van a hósapkás hegyektől!

No, mentek, lovon, a nagyvilágba. Elértek egy úri kocsmához. Az úri kocsma külsejében igen elegáns, de belsejében veszélyesebb lehet a pórinál, mert ott másképpen megy a verekedés, nem olyan ökörjámborságúan ököllel, vagy esetleg bugylibicskával, - hanem kés helyett kard ugorhat ki a hüvelyéből!

Károly nem is akart bemenni, arra hivatkozott: ő nem kapitány, mint Petőfi volt, de még a költőt is kopjavégre vették, igaz, nem volt rajta mundér, és a hely kukoricaföld, nem úri kocsma, de utóbbiban még inkább kikukoricázhatnak velük!

Pista azonban másképpen vélekedett:
- Ahol úr van, ott cigány is van, ahol cigány is van, ott muzsika is van, ahol muzsika is van, ott kártyázás is van, ahol kártyázás is van, ott katonatiszt is van, aki, ha veszt a kártyán, fizet, mint a katonatiszt! Márpedig tőlünk miért nyerne?!

Az úri kocsmában éppen a hétpróbásan címeres gróf Kutyalándy Elemér üldögélt, egy magányos asztalnál. No, ez nem volt olyan különc gróf, mint az a bizonyos könyvbeli, aki ártatlan fehér bárányként nem csak földjét osztotta fel a szegény nép között, hogy azoknak is legyen egy kis megélhetésük, hanem sok egyebet is jótékonykodott, meg is utálta őt nem csak a többi gróf, de még azok utódai is, akik földet kaptak tőle, sőt, még bűnbakká is kinevezték.. Nem! Gróf Kutyalándy Elemér főúrhoz méltóan volt becsületes különc, és egyúttal igen ügyes hamiskártyás. Utóbbi mesterségtudományával már három kastélyt is szerzett, de csak az egyik vesztes vágta az arcába a kesztyűjét, és nevezte csalónak. Ezt a partnerét azután el is intézte az isteni igazságszolgáltatás, mert a hétpróbás gróf, aki jobban tudott célba lőni nála, párbajban kigolyózta, de azt véletlen balesetnek tüntették fel, mert az szebben hangzik. Ám, azóta, gróf Kutyalándyval nem szerettek kártyázni az urak, ezért ült külön asztalnál.

Nem tudni, hogy Pityi Pista miért mutatkozott be a hozzá lépő grófnak báró Picsipacsi István földbirtokosként. A báróság és a Picsipacsi nem volt igaz, de a földbirtok igen, viszont nem valószínű, hogy a gróf csak három holdra gondolt, és ennek megszerzésére javasolt kártyacsatát. Pista erősen kérette magát, hogy neki nincs már sok földje, amire Karcsi is bólogatott, de a gróf eldöntötte: a keveset is elnyeri tőlük (mivel nem sejtette, hogy milyen kevésről van szó!).

Leültek kártyázni. Pista jókedvűen anekdotákat mesélt arról, hogy ő olyan, de olyan mesteri céllövő! Aki vele kikezdett, hát az mind meghalt már.. Utóbbi igaz volt, csak az nem, hogy párbajban haltak meg, hanem egyéb bajban, kórságban. (Hát utóbbi mellékes is, mert a halál, - az halál.)

A gróf keze Pista anekdotáitól remegni kezdett. Hát kártyázás közben a kézremegés nem jó, mert ilyenkor a lapok ki-kikukkantanak a kézből. kíváncsiskodnak. Persze, a gróf csalni csalt, de ebben nem vehette fel a versenyt Zsegezsuga Bácsi erdőbéli tanítványaival. Végül megjött az esze, és idejében abbahagyta a játékot. Pista biztatta revansra, erősen, de gróf Kutyalándy Elemérnek ezúttal nem volt hozzá kedve.

A két legény három-három hold addigi kis földecskéjéhez ötven holdat nyert, ami a grófot nem vágta a földhöz, de őket, miután megfelezték a nyereséget, egyből tekintélyes középbirtokosokká tette. Karcsi nem győzte dicsérni Pista nagy eszét a visszafelé úton, de, mire hazaértek, már kissé átalakult a történet, és inkább saját talpraesettségét domborította ki. Hazamentek, szép házat építettek a falujuk közepén.

Persze, előfordul, hogy a kártyán nyert nagy pénz sem hoz mindig boldogságot. Pistának és Karcsinak egy időre hozott, de azután más idő jött, és az másként osztott, meg mást szorzott fel. Az idő ilyetén változása kitűnhet abból is, amit később Karcsi Pistának mondott:
- Te ostoba! Minek kellett rábeszélned, hogy beüljünk abba a nagyúri kocsmába?! No és ha már beültünk, miért nógattál, hogy kártyázzunk azzal az akasztófavirág gróffal, mindenki szeme láttára?! Ráadásul kellett nekünk ennyit nyernünk, ilyen sokat? Ha csak egy-két holdat nyertünk volna, most a fejünk se fájna, vagy legfeljebb csak az!

Mit válaszolt neki Pista, és hol?

Hát ez már egy másik történet, és én osztom azt a nézetet, hogy egy történetbe ne jöjjön be egyszerre kettő. Egyébként a világot járt legényekébe se egyszerre jött be, hanem, egymás után, amikor eljött az ideje.

Gróf Kutyalándy Elemérre, igaz, szintén erősen rájárt a rúd, pedig a rúdnak nem is volt lába. Ilyen kis köznapi csodák azonban előfordulnak..

(2016)