Feltöltve: 2016-08-11 07:13:30
Megtekintve: 6325
Érdemes-e az emberfiának a nyakába venni a világot?
A címben levő kérdésre nem adható egyértelmű válasz. Van, aki világgá megy, és sikerül megfognia az Isten lábát. A másik meg elmegy, ugyanolyan reményekkel, és a Balszerencse lába érinti meg lendületesen az alsó felét. Az is előfordul, hogy valaki világgá megy, visszajön, de utána is csak ott van, ahol a part szakad.
Susmuska Néni már özvegy volt, mert férje nem világgá ment, hanem a másvilágra. Három legényfia azonban ottmaradt édesanyjával a faluban. Mindhárom délceg, erős, szorgalmas legény volt, Miska volt a legidősebb, Pista a középső, de már Jancsinak, a legkisebbnek is szaporán nőtt az orra alatt az a bizonyos legénytoll.
Egyszer, váratlanul, azt mondta Miska az édesanyjának:
- Édes szülém, elmegyek egy kicsit a nagyvilágba, mert igen kíváncsi vagyok: mi van ott olyan, ami a mi falunkban nincsen?
Megijedt az édesanyja, nem akarta elengedni, no, nem azért, mert nem volt kedve hamuban sült mesebeli pogácsát sütni neki az útra, hanem félt: rossz dolgok is várhatnak Miskára. Azt mondta neki:
- Nem érdemes ilyet tenned, mert a nagyvilágban is csak fák, bokrok, állatok, házak, meg emberek vannak, mint a mi falunkban. Inkább menj át a szomszédba, Mancihoz, kérd meg a kezét, házasodj meg, maradj itthon. Járt utat a járatlanért el ne hagyj!
Miska megörült, de el is csodálkozott:
- A Manci szerelmes belém? Miből gondolja, Édesanyám?
- Hát csak abból, fiam, hogy van szemem! - mondta neki az anyja.
Már ugrott is Marci, elhitte, amit édesanyja mondott. Igaznak bizonyult, mert elpirult Manci, de mindjárt ki is mondta az igent. Nagy lakodalom volt, még a kutyák is belaktak, igaz, nem csak a maradékot pusztították el, hanem loptak is hozzá. Ahol nagy a nyüzsgés, ott könnyebb a csenés.
Elmúlt egy év, vagyis pontosan tizenkét hónap. Most a középső fiú, Pista, szólt így az anyjához:
- Édesanyám, körülnéznék a nagyvilágban. Kíváncsi vagyok: mi van ott, ami a mi falunkban nincsen, de jó volna, ha lenne?
Megijedt az édesanyja, őt sem akarta elengedni, no, nem azért, mert nem volt kedve hamuban sült mesebeli pogácsát sütni neki az útra, hanem félt: rossz dolgok is várhatnak Pistára. Azt mondta neki:
- Nem érdemes elmenned, mert a nagyvilágban is csak fák, bokrok, állatok, házak, meg emberek vannak, mint a mi falunkban. Inkább menj át a harmadik szomszédba, Klárikához, kérd meg a kezét, házasodj meg, maradj itthon. Mindenütt jó, de legjobb otthon!
Megörült Pista, mert Klárika gyönyörű leány volt, ráadásul házias. Kicsit nyelves is, de jobb a kicsit nyelves feleség, mint az olyan, aki nagyon az. Ám megkérdezte az anyját:
- Miből gondolja, Édesanyám, hogy nem fog visszautasítani Klári?
- Hát csak abból, fiam, hogy van szemem, de meg a szemérmesen kimondott szavakból is értek! - válaszolta az anyja.
Igaznak bizonyult, mert Klári elpirult, de utána már röpült is a legényhez a beleegyező csók. Nagy lakodalom volt, még a macskák is belaktak, igaz, nem csak a maradékot pusztították el, hanem loptak is hozzá. A bíró dülledt szemű macskája még a sült halból is csent magának. Szemesnek áll a világ, vaknak alamizsna, - vagy még az sem.
Eltelt egy újabb év, most meg a legkisebb fiú, Jancsi kívánta meg a nagyvilágot. Ő is legénykorban volt már. Hát őt édesanyja még kevésbé akarta elengedni a nagyvilágba, mert Jancsi volt a szíve közepe. Ez a helyre legény tele volt ötletekkel, humorral, de ráadásul okos is volt, nagyon, sokat köszönhettek neki.
Azt mondta az anyja Jancsinak, miközben tréfásan összeborzolta a fiú haját:
- A nagyvilágnak a fele se tréfa! Minek mennél oda? Nem érdemes, mert a nagyvilágban is csak fák, bokrok, állatok, házak, meg emberek vannak, mint a mi falunkban. Inkább menj át a hatodik szomszédba, Évikéhez, kérd meg a kezét, házasodj meg, maradj itthon. Az a lány veled talán nem csak táncolni szeret annyira. Igaz, gyakran nevetgél, kicsit vihogós, de szépséges, házias, jólelkű, a vihogásról majd leszokik a házasságban, ha pedig nem, annyi baj legyen! Menj, egy próba megér egy feleséget!
Évike nem volt közömbös Jancsi szívének, ami abból is látszott: máris ment leánykérőbe, csak felvette az ünnepi ruháját, mert mindennek meg kell adni a módját. Vitt magával egy kedvesen nyávogó hangú, veres kiscicát ajándékba, annak piros masnit kötött a nyakába, pedig szép volt a cica szalag nélkül is. Leánykérésnél jó a cica, ha veres, mert abból is kilátszik, hogy a kérő érzelme heves.
Évike nagyon megörült a cicának, de abban, hogy a legénynek egyből odaadja-e a kezét, vagy csak kettőből, bizonytalan volt. Azt felelte Jancsinak:
- Kedvellek, Jancsi, de mielőtt kimondom az igent, nem kaphatnék egy kis gondolkodási időt? Fiatalok vagyunk, várhatnánk még egy évet. Néhány csókot, előlegként, kaphatsz..
Elszomorodott Jancsi, de meg is sértődött. A szomorúság és a sértődés gyakran jár kéz a kézben.
- Ha Neked egy évig kell gondolkodnod azon, hogy szeretsz-e vagy nem, akkor megyek a nagyvilágba! - mondta. Ott is vannak lányok, talán nem olyan szépek, mint Te, talán nem főznek-sütnek olyan jól, mint Te, - de talán nem is gondolkoznak annyit egy leánykérésen, mint Te, ha megszeretnek! A cicát itt hagyom, mert nem szokásom ajándékot visszavenni.
Most már hiába marasztalta Jancsit az édesanyja. Hamuban sült pogácsa helyett megtömte a legény hátizsákját sonkával, kolbásszal, hagymával, friss kenyérrel, meg más falatoznivalóval. Pénzt is adott neki, amennyit tudott, nem sokat, de nem is keveset.
Sokáig ment Jancsi, de sokáig csak édesanyja igazságával találkozott. Új igazság csak annyi jött hozzá: a sonka, kolbász nem tart örökké. Nagy bölcsesség ez, kár, hogy olyan kevesen látják be!
Végül Jancsi utolért egy lovas kocsit, amin ládák voltak, meg öt lábát lógató ember, a hatodik pedig a bakon ült, a lovakat hajtotta. A kocsi oldalán pedig ráakasztott tábla hirdette, nagy betűkkel:
KELJFELJANCSI KÁROLY SZÍNTÁRSULATA.
Az öt, lábát lógató emberről kiderült: színészek. A bakon pedig, - ki hitte volna? - maga az igazgató ült, aki odakiáltott Jancsinak:
- Nem akarsz sárkányon belüli lenni, te legény? Kapsz érte kolbászos vacsorát!
Jancsi arra gondolt: jobb a sárkányon kívüliség, mint a tűzokádón belüliség, de kíváncsi lett a sárkányra. Kiderült: csak egy sárkánybőrt imitáló, nevetségesre kifestett posztóról van szó, abba kell belebújnia, és ijesztő hangokat kiadna, amikor rákerül a sor. No, az megér egy tányér kolbászos bablevest!
Az esti előadáson olyan nagy színészi tehetséggel adott ki rémisztő hangokat, hogy egyből szerződtették, mint sárkányon belüli segédszínészt. A sárkányt egyébként a vitéz királyfi leszúrta a darabban, de olyan ügyesen, hogy Jancsinak kutya baja sem esett. Szerződése szerint Jancsinak járt ebéd és vacsora, meg szabadon nézegethette a királykisasszonyt. Utóbbi csak a színlapon volt Aranyhajú Kamilla, mert egyébként Pusmogó Panni volt a becsületes neve. Igen, de a királykisasszonyról Jancsinak a falujabeli, nevetgélős Éva jutott az eszébe, és sajogni kezdett a szíve. Hét előadáson keresztül sajogott ez a legényszív, de a nyolcadikon váratlan dolog történt.
A falujából Éva utána jött, meggondolta magát, dehogy engedi át Jancsit a nagyvilág valamelyik leányzójának, amikor szereti! Előbb csak ott ült a nézőtéren, és nézett. Ám a sárkányból kitörő hangokból felismerte, hogy azt Jancsi mondja. Ezt az is elősegítette, hogy Jancsi, mint sárkány, nem csak morgott, és más fura hangokat adott, hanem szidalmazta is a kardjával vitézkedő királyfit. Utóbbi nem volt benne a darab szövegében, de Jancsi úgy gondolta: ha már lúd, legyen kövér!
Évike most nem nevetgélt, hanem berohant a színpadra. Követelte vissza a sárkány belsejét, vagyis Jancsit, mint a vőlegényét. Ebből kis kavarodás keletkezett, ami nagyon tetszett a nézőknek, sokan nevettek, mások meg egyenesen olyan hangokat adtak ki, ami messze túlment a nevetésen. Meg mondogattak is mindenfélét. No és bíztatták Évát! Végül a királykisasszonyról kiderült, hogy ő is tud visszafeleselni, és gyönyörű aranyhaja műhaj, vagyis paróka, de azért valódi haja is igen szép barna. A királyfi lovagiasan védelmébe vette a barnahajúvá lett aranyhajú királykisasszonyt, de a sárkánybőrből kibújt Jancsi elkobozta a királyfi kardját, amiért kapott Évától egy szenvedélyes csókot.
A megváltoztatott színdarab a közönségnek jobban tetszett, mint az eredeti, de a színigazgató is jobbnak, de főleg hasznot hajtóbbnak ítélte. Azt mondta Évának:
- A kisasszony nagy színészi tehetség, jól adta elő a féltékenységet. Maradjon egy hónapig velünk, játssza el a darabban a féltékeny hercegnőt! Nyimnyam Ádám, aki színészként Hősfalvy Ádám, kissé átírja magácskának a szerepet. Jancsi is kiváló sárkányként. Egy hónap múlva itt az ősz, akkor elválunk, de veszek maguknak egy szamarat, meg egy kordét. A kétkerekű kordé messze van ugyan a hintótól, de azért mégis elegánsabban utazhatnak rajta hazafelé, mintha gyalog mennének.
Így is lett. Odahaza, a faluban, Jancsi édesanyja és a fiú testvérei, meg azok feleségei mindkettőjüket megölelték. Megvolt a lakodalom, rá esztendőre gyönyörű kislányuk született. A szamár is kitett magáért, mert ő meg egy bájos kis csacsit szült. A kordé nem szült kis kordét, de azért ezt nem rótták fel neki, mert mindkét kereke kötelességtudóan gurult.
(2016)
Susmuska Néni már özvegy volt, mert férje nem világgá ment, hanem a másvilágra. Három legényfia azonban ottmaradt édesanyjával a faluban. Mindhárom délceg, erős, szorgalmas legény volt, Miska volt a legidősebb, Pista a középső, de már Jancsinak, a legkisebbnek is szaporán nőtt az orra alatt az a bizonyos legénytoll.
Egyszer, váratlanul, azt mondta Miska az édesanyjának:
- Édes szülém, elmegyek egy kicsit a nagyvilágba, mert igen kíváncsi vagyok: mi van ott olyan, ami a mi falunkban nincsen?
Megijedt az édesanyja, nem akarta elengedni, no, nem azért, mert nem volt kedve hamuban sült mesebeli pogácsát sütni neki az útra, hanem félt: rossz dolgok is várhatnak Miskára. Azt mondta neki:
- Nem érdemes ilyet tenned, mert a nagyvilágban is csak fák, bokrok, állatok, házak, meg emberek vannak, mint a mi falunkban. Inkább menj át a szomszédba, Mancihoz, kérd meg a kezét, házasodj meg, maradj itthon. Járt utat a járatlanért el ne hagyj!
Miska megörült, de el is csodálkozott:
- A Manci szerelmes belém? Miből gondolja, Édesanyám?
- Hát csak abból, fiam, hogy van szemem! - mondta neki az anyja.
Már ugrott is Marci, elhitte, amit édesanyja mondott. Igaznak bizonyult, mert elpirult Manci, de mindjárt ki is mondta az igent. Nagy lakodalom volt, még a kutyák is belaktak, igaz, nem csak a maradékot pusztították el, hanem loptak is hozzá. Ahol nagy a nyüzsgés, ott könnyebb a csenés.
Elmúlt egy év, vagyis pontosan tizenkét hónap. Most a középső fiú, Pista, szólt így az anyjához:
- Édesanyám, körülnéznék a nagyvilágban. Kíváncsi vagyok: mi van ott, ami a mi falunkban nincsen, de jó volna, ha lenne?
Megijedt az édesanyja, őt sem akarta elengedni, no, nem azért, mert nem volt kedve hamuban sült mesebeli pogácsát sütni neki az útra, hanem félt: rossz dolgok is várhatnak Pistára. Azt mondta neki:
- Nem érdemes elmenned, mert a nagyvilágban is csak fák, bokrok, állatok, házak, meg emberek vannak, mint a mi falunkban. Inkább menj át a harmadik szomszédba, Klárikához, kérd meg a kezét, házasodj meg, maradj itthon. Mindenütt jó, de legjobb otthon!
Megörült Pista, mert Klárika gyönyörű leány volt, ráadásul házias. Kicsit nyelves is, de jobb a kicsit nyelves feleség, mint az olyan, aki nagyon az. Ám megkérdezte az anyját:
- Miből gondolja, Édesanyám, hogy nem fog visszautasítani Klári?
- Hát csak abból, fiam, hogy van szemem, de meg a szemérmesen kimondott szavakból is értek! - válaszolta az anyja.
Igaznak bizonyult, mert Klári elpirult, de utána már röpült is a legényhez a beleegyező csók. Nagy lakodalom volt, még a macskák is belaktak, igaz, nem csak a maradékot pusztították el, hanem loptak is hozzá. A bíró dülledt szemű macskája még a sült halból is csent magának. Szemesnek áll a világ, vaknak alamizsna, - vagy még az sem.
Eltelt egy újabb év, most meg a legkisebb fiú, Jancsi kívánta meg a nagyvilágot. Ő is legénykorban volt már. Hát őt édesanyja még kevésbé akarta elengedni a nagyvilágba, mert Jancsi volt a szíve közepe. Ez a helyre legény tele volt ötletekkel, humorral, de ráadásul okos is volt, nagyon, sokat köszönhettek neki.
Azt mondta az anyja Jancsinak, miközben tréfásan összeborzolta a fiú haját:
- A nagyvilágnak a fele se tréfa! Minek mennél oda? Nem érdemes, mert a nagyvilágban is csak fák, bokrok, állatok, házak, meg emberek vannak, mint a mi falunkban. Inkább menj át a hatodik szomszédba, Évikéhez, kérd meg a kezét, házasodj meg, maradj itthon. Az a lány veled talán nem csak táncolni szeret annyira. Igaz, gyakran nevetgél, kicsit vihogós, de szépséges, házias, jólelkű, a vihogásról majd leszokik a házasságban, ha pedig nem, annyi baj legyen! Menj, egy próba megér egy feleséget!
Évike nem volt közömbös Jancsi szívének, ami abból is látszott: máris ment leánykérőbe, csak felvette az ünnepi ruháját, mert mindennek meg kell adni a módját. Vitt magával egy kedvesen nyávogó hangú, veres kiscicát ajándékba, annak piros masnit kötött a nyakába, pedig szép volt a cica szalag nélkül is. Leánykérésnél jó a cica, ha veres, mert abból is kilátszik, hogy a kérő érzelme heves.
Évike nagyon megörült a cicának, de abban, hogy a legénynek egyből odaadja-e a kezét, vagy csak kettőből, bizonytalan volt. Azt felelte Jancsinak:
- Kedvellek, Jancsi, de mielőtt kimondom az igent, nem kaphatnék egy kis gondolkodási időt? Fiatalok vagyunk, várhatnánk még egy évet. Néhány csókot, előlegként, kaphatsz..
Elszomorodott Jancsi, de meg is sértődött. A szomorúság és a sértődés gyakran jár kéz a kézben.
- Ha Neked egy évig kell gondolkodnod azon, hogy szeretsz-e vagy nem, akkor megyek a nagyvilágba! - mondta. Ott is vannak lányok, talán nem olyan szépek, mint Te, talán nem főznek-sütnek olyan jól, mint Te, - de talán nem is gondolkoznak annyit egy leánykérésen, mint Te, ha megszeretnek! A cicát itt hagyom, mert nem szokásom ajándékot visszavenni.
Most már hiába marasztalta Jancsit az édesanyja. Hamuban sült pogácsa helyett megtömte a legény hátizsákját sonkával, kolbásszal, hagymával, friss kenyérrel, meg más falatoznivalóval. Pénzt is adott neki, amennyit tudott, nem sokat, de nem is keveset.
Sokáig ment Jancsi, de sokáig csak édesanyja igazságával találkozott. Új igazság csak annyi jött hozzá: a sonka, kolbász nem tart örökké. Nagy bölcsesség ez, kár, hogy olyan kevesen látják be!
Végül Jancsi utolért egy lovas kocsit, amin ládák voltak, meg öt lábát lógató ember, a hatodik pedig a bakon ült, a lovakat hajtotta. A kocsi oldalán pedig ráakasztott tábla hirdette, nagy betűkkel:
KELJFELJANCSI KÁROLY SZÍNTÁRSULATA.
Az öt, lábát lógató emberről kiderült: színészek. A bakon pedig, - ki hitte volna? - maga az igazgató ült, aki odakiáltott Jancsinak:
- Nem akarsz sárkányon belüli lenni, te legény? Kapsz érte kolbászos vacsorát!
Jancsi arra gondolt: jobb a sárkányon kívüliség, mint a tűzokádón belüliség, de kíváncsi lett a sárkányra. Kiderült: csak egy sárkánybőrt imitáló, nevetségesre kifestett posztóról van szó, abba kell belebújnia, és ijesztő hangokat kiadna, amikor rákerül a sor. No, az megér egy tányér kolbászos bablevest!
Az esti előadáson olyan nagy színészi tehetséggel adott ki rémisztő hangokat, hogy egyből szerződtették, mint sárkányon belüli segédszínészt. A sárkányt egyébként a vitéz királyfi leszúrta a darabban, de olyan ügyesen, hogy Jancsinak kutya baja sem esett. Szerződése szerint Jancsinak járt ebéd és vacsora, meg szabadon nézegethette a királykisasszonyt. Utóbbi csak a színlapon volt Aranyhajú Kamilla, mert egyébként Pusmogó Panni volt a becsületes neve. Igen, de a királykisasszonyról Jancsinak a falujabeli, nevetgélős Éva jutott az eszébe, és sajogni kezdett a szíve. Hét előadáson keresztül sajogott ez a legényszív, de a nyolcadikon váratlan dolog történt.
A falujából Éva utána jött, meggondolta magát, dehogy engedi át Jancsit a nagyvilág valamelyik leányzójának, amikor szereti! Előbb csak ott ült a nézőtéren, és nézett. Ám a sárkányból kitörő hangokból felismerte, hogy azt Jancsi mondja. Ezt az is elősegítette, hogy Jancsi, mint sárkány, nem csak morgott, és más fura hangokat adott, hanem szidalmazta is a kardjával vitézkedő királyfit. Utóbbi nem volt benne a darab szövegében, de Jancsi úgy gondolta: ha már lúd, legyen kövér!
Évike most nem nevetgélt, hanem berohant a színpadra. Követelte vissza a sárkány belsejét, vagyis Jancsit, mint a vőlegényét. Ebből kis kavarodás keletkezett, ami nagyon tetszett a nézőknek, sokan nevettek, mások meg egyenesen olyan hangokat adtak ki, ami messze túlment a nevetésen. Meg mondogattak is mindenfélét. No és bíztatták Évát! Végül a királykisasszonyról kiderült, hogy ő is tud visszafeleselni, és gyönyörű aranyhaja műhaj, vagyis paróka, de azért valódi haja is igen szép barna. A királyfi lovagiasan védelmébe vette a barnahajúvá lett aranyhajú királykisasszonyt, de a sárkánybőrből kibújt Jancsi elkobozta a királyfi kardját, amiért kapott Évától egy szenvedélyes csókot.
A megváltoztatott színdarab a közönségnek jobban tetszett, mint az eredeti, de a színigazgató is jobbnak, de főleg hasznot hajtóbbnak ítélte. Azt mondta Évának:
- A kisasszony nagy színészi tehetség, jól adta elő a féltékenységet. Maradjon egy hónapig velünk, játssza el a darabban a féltékeny hercegnőt! Nyimnyam Ádám, aki színészként Hősfalvy Ádám, kissé átírja magácskának a szerepet. Jancsi is kiváló sárkányként. Egy hónap múlva itt az ősz, akkor elválunk, de veszek maguknak egy szamarat, meg egy kordét. A kétkerekű kordé messze van ugyan a hintótól, de azért mégis elegánsabban utazhatnak rajta hazafelé, mintha gyalog mennének.
Így is lett. Odahaza, a faluban, Jancsi édesanyja és a fiú testvérei, meg azok feleségei mindkettőjüket megölelték. Megvolt a lakodalom, rá esztendőre gyönyörű kislányuk született. A szamár is kitett magáért, mert ő meg egy bájos kis csacsit szült. A kordé nem szült kis kordét, de azért ezt nem rótták fel neki, mert mindkét kereke kötelességtudóan gurult.
(2016)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!