Kerékkutassy Károly egyszerre volt szegény és gazdag. Íróként szegény, viszont, mint földbirtokos, gazdag, mivel birtokán patak is volt, rajta vízimalom is, a patak pedig nem hajlott a kiszáradásra. Károly bérbe adta a malmot, és így az jól jövedelmezett neki, - de a molnárnak is.

Törte a fejét ez a Károly: miért nem veszik az ő könyveit, amikor azok tele vannak fennkölt, nemes gondolatokkal, jóra buzdító erkölcsi tanmesékkel? Miért van az, hogy a paraszti népek kapát, kaszát vesznek, de az ő gyönyörű szavú könyveit nem? Érthetetlen!

Bántotta ez a dolog Károlyt, de azért nem annyira, mintha rászorult volna a vásárlók pénzére. Ám kereste a feltett kérdésekre a választ, elutazott ide-oda, közben ezzel is beszélgetett, azzal is, de csak egy parasztbácsika árult el neki annyit: a kapával kapálni lehet, a kaszával kaszálni, de Károly könyveivel egyiket sem. Hát ebben volt valami, de azért nem annyi, ami Károlyt, mint írót, kielégítette volna.

Egyszer bement egy erdőbe, hogy ott, pár óráig tartó remeteségben, gondolkozzon a dolgon. Bemenni könnyű volt, de az erdő nagyobb volt a kelleténél, és Károly kicsit eltévedt. Előbb kicsit, később nagyon. Ahová jutott, ott a madár járt ugyan, de egyébként egy teremtett lélek sem. Gondolta Károly, mivel unatkozni kezdett: majd ő teremt egyet!

Teremtett is, mert élénk képzelettel volt megáldott (ha ugyan ez áldás). Milyen lelket teremtett? Leánylelket, elől-hátul kellő kerekségekkel, csábító eperajkakkal, kék kökényszemekkel, jószívűt, kedveset, olyat, aki csak az írókért rajong, azok közül is csak egyért, a Kerékkutassy Károly nevűért. Hát ez teremtett leány olyan gyönyörű volt, hogy bármelyik népdalba elmehetett volna énekelni, de nem ment, hanem azt csinálta, amit Károly kért tőle.

Írót is érhet meglepetés. (Engem is ért, nem is egyszer, pedig nem is mindig vagyok író, mert szépséges feleségem néha a házimunkák igájába is befog, ha nem tudok kirúgni a hámból, és akkor az írásnak lőttek, jobban, mint a vadász lőtt Vadászatok vagy a Különös vadászatok c. írásaimban.)

Károly nagyon meglepődött, amikor a saját maga teremtette leányszemélyt valóságosan is megpillantotta a fák között, igaz, azon piros szoknya volt, nem kék. Hű, micsoda gyönyörű leányszemély, érdemes volt eltévedni! - gondolta. A leány szamócát szedett, ami a kövér földieper kispolgári rokona, időnként sokkal kisebb, mint azt megtalálója szeretné. Kosárba szedte a leány, kecses kacsókkal.

Károly, okosan, arra gondolt: nem vallja be, hogy eltévedt, mert a leányok valószínűleg nem mindig kedvelik az eltévedős legényeket. Minek vallaná be, hiszen most már úgyis kijut az erdőből, mert a leánynak is ki kell jutnia, és utóbbi nem látszott eltévedtnek.

Károly odakiáltott neki:
- Hová valósi csókolni való kacsójú, gyönyörű kisasszony? Én Kerék Károly vagyok (nevét lerövidítette, hogy népiesebb legyen), szegény parasztlegény, szegény, mint a templom egere, és munkát keresek! Elkísérhetném a falujába?

Károly csak mérsékelten módosította az igazságot, mert 1. nevéből csak a "kutassyt" hagyta el, 2. a szegénység eléggé viszonylagos fogalom, 3. munkát keresett, igaz, csak az irodalmi témák keretein belül, viszont a leányt tényleg haza akarta kísérni.

A leány ránézett Károlyra, megtetszett neki, arra is gondolt: ő már huszonkét éves, ami a falujukban félig vénleány kor, és már tizenkét leánykérő legényt utasított vissza, mint a pinty, - nem túlzás-e az ő kitartó rátartisága, büszkesége? Ez a legény nem lehet akárki, de akárki is, ő majd kiismeri! Jókedvűen kiáltotta vissza:
- Én nem ismerkedem sem az utcán, sem az erdőben, és nem kötöm az Ön orrára, hogy Sokgerendás Piroskának hívnak, de még azt sem: Kismálnáson lakom. No és nem kísérhet el sehová sem, mert Ön Füllentősfalváról jöhetett, és már akkor sem lehetett szegény parasztlegény, amikor megszületett! Nem érdeklődöm Ön után, oda megy, ahová akar, de nélkülem!

Károly olyan bánatos képet vágott, mint a kutya, aki majdnem elérte a macska farkát, de utolsó pillanatban mégsem:
- Hát akkor nem leszek a terhére, kegyetlen szívű kisasszony! Nem követen Önt sehová, csak azt a piros szoknyát, amit magára öltött. A szoknyának fogok érdekes történeteket mesélni!

Piroska még egyszer kinyilvánította: nem érdekli Károly, és a történetei sem!

Valószínűleg a piros szoknya nevetett nagyokat Károly történetein, és nem a leány, - bár ki tudja? Károly végül így összegezte kudarcát:
- Belátom, hogy Önt én nem érdeklem, Kisasszony! Ön viszont engem, mi tagadás, nagyon is, mert nem csak szépséges kezeit figyeltem meg, hanem szamócás kosarát is, amit, a szamócákkal együtt, ott felejtett az ösvény szélén!

Hű! Felugrott Piroska, szaladt visszafelé! Károly meg utána. A leány meglelte a szamócás kosarat, lihegett egy sort, azután kibökte, kicsit piros arccal, egy tölgyfa felé:
- Ha közeledünk Kismálnáshoz, csak később jöjjön utánam, ha már erről nem tudom lebeszélni! Még csak az kellene, hogy a falu úgy gondolja: felcsíptem egy legényt az erdőben! Balról a harmadik ház a miénk. Az apám nagyon szigorú ember, de talán ad magának szállást és munkát, csak legyen olyan szerény, mint az ibolya: ne kérjen sokat, mert akkor apám vasvillát ránt!

Károly így is tett, mert olykor jobb a leányra hallgatni, mint a legényészre, már a házasság előtt is, amikor még ez nem kötelező, vagy csak félig-meddig.

Piroska apja kezében tényleg félelmetes vasvilla volt, mert éppen szénát hányt fel a padlásra, de egyébként nem nézett ki emberevőnek. Úgy látszott, mintha a leánya, aki előbb ért haza, már mondott volna neki valamit.

Károly elmagyarázta, hogy ő szegény parasztlegény, szállást és munkát keres, mert már egy betevő falat kenyere sincsen. Utóbbi igaz is volt, a tarisznyájában levő sonkáról, kolbászról, sajtról pedig hallgatott. Kérése után megeresztett néhány népies közmondást is, amiről úgy gondolta: gyakran használják a tősgyökeres parasztok.

A lány apja egészen barátságosan kérdezte tőle:
- No és mennyi időre szegődne el hozzánk a paraszt uraság, de még inkább azt szeretném megtudakolni: mit kér fizetségül?

Itt Károly kicsit zavarba jött. Tényleg! Mi az a kért fizetség, amiért még nem ránt vasvillát a leány apja? Hát nem is kért sokat ahhoz képest, hogy ő mennyiért adta bérbe a vízimalmát..

A leány apja nagyot nevetett:
- Sokat akar a szarka, de bírja-e a farka? Szólíts Feri bácsinak, Sokgerendás Ferenc a becsületes nevem. A szénapadláson elalhatsz, a bérről pedig megalkuszunk, nem hajt bennünket a tatár! Mindjárt vacsorázunk, addig ülj le arra a székre a tyúkólnál! Feleségem, Mari néni, már készíti a vacsorát.

Mit beszélt Feri bácsi a konyhában feleségével és leányával, nem lehetett tudni, de egykettőre ott ültek az asztalnál, mind a négyen. A vacsora igen jó volt, mert tejföllel ízesített kolbászos bableves, ezt Mari néni főzte, meg lángos, utóbbit Piroska sütötte. Károly, jó érzékkel, mindkét ételt nagyon dicsérte, ami a nőknek szemlátomást jól esett.

Vacsora után Feri bácsi rákacsintott a feleségére, meg a leányára, és megkérdezte Károlytól: dolgozott-e már valahol?

Károly megörült: végre egy írónak való feladat! Pillanatok alatt lefestett Betűvető néven egy akáclombos falucskát, ahol szinte magától jár az eke a földben, de ő azért mindig kiküldi a vaskoma után a két lovat, mert biztos, ami biztos! A vízimalomhoz pedig ő biztosította a patakvizet. (Itt a szerződésre gondolt, amit a bérleti papírokon, mint tulajdonos, aláírt.)

Károly elnyerte a család rokonszenvét. Feri bácsi szög és kalapács nélkül is leszögezte:
- No, nekünk házi mindenes kell! A feleségem lesz a fő főnököd, a lányom pedig a főnök helyettes, egyébként nekem is ők parancsolnak, csak idegenek előtt meg kell őriznünk a látszatot, hogy én. Kitartóan rátarti nők, igen fennhordják az orrukat, ezért lehet, hogy nem sokáig maradsz nálunk béreslegény. Nehéz munkád lesz itt, fiam! Lehet, hogy idő előtt felkötöd a nyúlcipőt..

Mari néni is, Piroska is nagyot nevetett. Nem néztek ki olyanoknak, akik Károlyt, mint szegény béreslegényt, halálra akarnák dolgoztatni.

Ám, ha halálra nem is, azért dolgoztatták. Piroska megtanította tehenet fejni, ami a tehénnek eleinte nem tetszett, fel is rúgta a sajtárt, de később a négylábú állat belenyugodott, hogy néha Piroska és Károly keze találkozik az ő tőgyén, és ilyenkor csak mérsékelten lett ideges. Igaz, a tanítás kezdetén Piroska Károly kezére ütött, mert az megsimogatta a lány kezét, ám ütés és ütés között nagy különbség lehet. Van olyan tessék-lássék ütés, ami közelebb áll a simogatáshoz!

Persze, más feladatokat is kapott Károly. Vizet kellett hordania a kútról a konyhába, de azért abba sem szakadt bele, mert neki a kisebbik vödröt adták. Időnként a tyúkokat is megetette, azok úgy hozzászoktak, hogy a konyhába is utána jöttek volna, de Mari néni ezt megakadályozta.

Teltek a hetek, Károlynak nagyon tetszett Piroska, de a leány is mindent megtett, hogy a legény tetszése ne csökkenjen, hanem fokozódjon.

Károly elárulta Piroskának, hogy ő naplót vezet kismálnási paraszti életéről, de ezt senkinek sem mutatja meg, még Piroskának sem, - ezért ne haragudjon rá a leány!

Piroska megvonta a vállát:
- Ha nem, hát nem, Karcsi! Én kedvelem a titkokat, ha azok nem mondanak ellent a becsületnek!

Később azonban alkudozni kezdett: mit kérne Károly azért, hogy ő mégis belepillanthasson abba a naplóba?

Károly kijelentette: laponként egy csókot!

Piroska vörös lett, mint a főtt rák, pedig olyat még nem is látott, és mérges méltósággal nézett rá:
- Az lehetetlen!

Később azonban (néhány óra múlva) a lány megenyhült, és azt mondta: három laponként egy csókot ad, de többet nem! Ő büszke lány: büszke arra, hogy tanítónő az iskolában. Büszke arra: az ő tanítványai már háromszor is díjat nyertek a városban. Büszke arra, hogy ő csak olyannak adja oda a kezét, ha megkéri, akibe beleszeretett. Neki nem kell olyan legény, aki naponta kocsmázik, az utcán köpdös, - de még ráadásul az ő férje legyen hűséges hozzá, igaz, ő is az lesz a férjéhez!

A naplóban sok lap volt, amit Károly már jó előre teleírt udvarló szavakkal Piroskáról, de a lány mamájáról és papájáról is kedvezően nyilatkozott benne. Így a végén, fent a szénapadláson, nem látszott úgy, mintha Piroska szűkmarkúan akarna fizetni a csókokkal, de még a kezét is, kedves célzással, háromszor is Károly kezébe tette.

Károly rádöbbent: ő nem szokott naponta kocsmázni, az utcán is ritkán köp egyet-egyet, és csak akkor, amikor senki sem látja, tehát teljesíteni tudja Piroska leánykérési feltételeit. A lány igent mondott, és biztosította Károlyt: ezt az igent szülei sem fogják nemre változtatni. Utána Károly ölébe ült, és újra csókolództak, sokáig.

Végül a szénapadlás ajtajában, a létra utolsó fokán, megjelent Piroska apjának feje, és barátságosan így szólt:
- Mielőtt felfaljátok egymást, egyétek meg a vacsorát! Elfeledkeztetek róla?

Piroska később, mint feleség, méltónak bizonyult férjéhez, az íróhoz is, a földbirtokoshoz is, a malomtulajdonoshoz is. Igaz, olykor a saját malmára kicsit több vizet öntetett, - de mit számít az egy családi malomnál? Az is igaz, hogy Károly a továbbiakban csak az általa teremtett szépirodalmi hölgyalakokkal találkozhatott, Piroska viszont ennek fejében nem sajnálta tőle a bőséges kárpótlást.

Négy gyermekük született: két fiú és két kislány. Mind a négy gyerek jó magaviseletű volt. Amikor a fiúk kicsit megnőttek, kétszer ugyan elterelték a patakot, amit a vízimalom bérlője cifra káromkodással vett tudomásul, és visszatereltette velük.

A lányok inkább csak babáztak, de egyszer a szomszéd nemrégen született kisbabájával is, és a kisbaba édesanyja, bármennyire kedvelte őket, azt azért kifogásolta, hogy a kisbaba mellé be akarták telepíteni a kismacskát, azon a címen: mindkettő kicsi. Két dudás nem fér meg egy kocsmában, és egy kisbaba sem tűri meg maga mellett, ugyanabban a pólyában, a cicuskát. Ha már kinőtte a pólyát, akkor, persze, elcicababáztathatja benne a nyávogót, csak a pólyát kicsit meg kell erősíteni, nehogy a cica kiugorhasson, de még akkor is kiderülhet: a kényes cica nekiáll panaszkodni.

Utóbbit tanúsíthatom, én is voltam gyerek, így hát tudom! Meg azt is: ilyenkor a pólyából kilóg a macska farka, és az a farok ingerülten ide-oda ingázik, mint az ingaóra ingája.

Aki nem hiszi: járjon utána! Igaz, pólyát ma már nem könnyű szerezni, mert kiment a divatból..

Ha kiment, hát kiment. Ezzel nincs baj, csak azzal a sok minden mással, ami bejött utána!

(2016)