Feltöltve: 2016-07-30 21:37:22
Megtekintve: 6070
KÖNYVEK ÉS TŰNŐDÉSEK (16). Kossa István: Dunától a Donig, Athenaeum (évszám nélkül)
Kossa István Dunától a Donig c. könyvén a kiadás évszáma nem található, de a kezemben tartott példány 1948-ban jelent meg. A Szerző a második világháború után fontos tisztségeket töltött be Magyarországon (rövid életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kossa_Istv%C3%A1n). Fentebb említett könyvében azokat az élményeit írta le, amelyek a második világháborúban Magyarországon munkaszolgálatra való behívásától (1942. április), majd Ukrajnában, a szovjet csapatokhoz való átmeneküléséig (1943. január), történt vele és társaival, a "401-es különleges munkásszázadban". A függelék tartalmazza e munkásszázad, valamit a századot őrző "keret" tagjainak névsorát.
Az említett munkásszázadban (tagjait röviden muszosoknak hívták) részben zsidók voltak, részben pedig olyan keresztények, akik a Horthy-rendszer számára megbízhatatlanoknak számítottak, szakszervezeti aktivisták, funkcionáriusok. A Horthy-rendszer hatalmi gépezete esetenként nemcsak a zsidóktól akart megszabadulni munkaszolgálatra való behívásukkal (igaz, a német nyomás ebben nagy szerepet játszott), hanem - amennyire lehetett - mindazon belső ellenzékétől is, akik a rendszerrel, vagy annak valamely lényeges intézkedésével, nem értettek egyet (utóbbihoz ellenzékhez korántsem csak az egyébként kisebb számban levő kommunisták tartoztak, hanem a Horthy-korszak polgári ellenzéke is, közöttük azok a szociáldemokraták is, akik a munkásérdekeket igyekeztek következetesen képviselni).
A Dunától a Donig ma már valószínűleg csak antikváriumokban található meg olykor, illetve a könyvtárakban. Az, amiért mégis - bár csupán a figyelemfelkeltés rövidségével - írok róla, főleg két okra vezethető vissza: 1. időszerűsége ma is nagy, hiszen az 1989-es magyarországi rendszerváltás után visszaállított polgári demokratikus (kapitalista) társadalmi rendben általánossá vált a hatalom részéről a múltról való hazudozás, valamint az igazság, lehetőség szerinti, elhallgatása ott, ahol ez a jobboldali eszmei irányzat számára nem kedvező, 2. továbbá az, hogy a kapitalista baloldal is elhanyagolja a történelmi múlt élővé tételét. A magyar közvélemény megnyilvánulásaiból gyakorta részben a tömegek elbutítottsága látszik, másrészt megfélemlítettségük is, sokszor pedig a közöny (utóbbiakat a jelenlegi rendszer finomabb, ravaszabb módszerekkel éri el, mint a fasizmushoz valamilyen mértékben közel álló Horthy-korszak, amelyik, még ha "fasiszta államnak" nem is nevezhető, sok polgári demokráciához viszonyítva nagyobb terrort gyakorolt a tömegekre, és e tekintetben saját törvényeit sem tartatta be.)
A 401-es "különleges munkásszázadban" az ott szolgáló zsidókkal embertelenebbül bántak, mint a keresztényekkel (utóbbiak közé tartozott Kossa István is), de azért sorsuk ebben a munkásszázadban nem sokban különbözött.
Meg kell említeni, hogy bár a keret (a munkaszolgálatosok őrzői, parancsolói,) tagjait a hatalom igyekezett a legkegyetlenebb, legsovinisztább, legantiszemitább szélsőjobboldali elemekből összeállítani, azért a keret tagjai között is (tisztek, altisztek, közlegények) akadtak emberségesebbek, sőt, olyanok is, akik titokban kifejezetten segítették a munkaszolgálatosok életben maradását. Ezt a Szerző példákkal, konkrét cselekményekkel is bemutatja, ilyen volt a szakács, Kalla István közlegény. A tisztek között is akadt olyanok, akik az embertelen parancsot esetenként nem hajtották végre (mint vitéz Dudás százados).
A munkásszázadot Ukrajnába vezényelték. Sorsát főleg az pecsételte meg, hogy Muray-Metzl Lipót alezredes, a felsőbb parancsnok, a század bevagonírozása előtt 20-22 személy nevét tartalmazó listát adott át vitéz Dudás századparancsnoknak (keresztnevét a Szerző könyvében nem közölte), azzal, hogy a listán szereplőket még útközben el kell tenni láb alól. Vitéz Dudás ezt az embertelen és törvénytelen parancsot nem teljesítette, sőt, ameddig ő volt a század parancsnoka, addig betartotta a törvényes rendet, de később, amikor az igen gyenge jellemű Tiszarovits József tartalékos hadnagy lett a századparancsnok, aki alatt ténylegesen helyettese, a vadállati kegyetlenségű Spóner Rudolf karpaszományos őrmester, valamint a hozzá hasonló Rotyis Péter főtörzsőrmester "uralkodott" a munkásszázad életében ott volt a pokol.
A továbbiakban, bár a Muray-Metzl Lipót alezredes által átadott cédula, amelyen a kivégzendők nevei voltak, elveszett, azt Spóner hadapród Rotyis Péterrel "emlékezetből" újra összeállította, átküldték Haynal ezredeshez, a felsőbb parancsnoknak, aki a listán szereplőket kivégeztette, majd "Spóner Rudolf és Rotyis Péter további kivégzendőket írtak listára".. - vallotta gyanúsítottként az egyik kerettag, Szivós Sándor szakaszvezető, aki beismerte, hogy öt munkaszolgálatos kivégzésében saját maga is részt vett (325. old.).
A könyv a törvénytelen kivégzések mellett, a munkaszolgálatosok megalázásának, bántalmazásának, botozásának, rugdosásának, sokszor értelmetlen parancsok által a halálba juttatásának oly hosszú sorát tárja fel, hogy ezekből a 328 oldalas könyv majdnem minden napjára jut egy vagy több.
A keretet felsőbb vezetése azzal is ösztökélte a kerettagokat a munkásszázad tagjaival való minél kegyetlenebb bánásmódra, hogy közölte vele: ha a munkásszázad valamennyi zsidó tagja "elfogy", akkor a keretet hazaszállítják Ukrajnából.
No és a keretlegények többsége ugyanakkor tolvaj is volt, meg rabló is. A keret egyes tagjai egymást is meglopták, de - a Szerző beszámol róla - többségük kirabolta, fosztogatta az ukrajnai lakosságot. Bár egyes ilyen esetek szinte minden háborúban elkerülhetetlenek, a Szerző rámutat: ezeket a rendszeres törvénytelen és aljas cselekedetek a keretlegények azért tehették, mert felülről elnézték nekik, sőt, biztatást is kaptak. Ha valaki elolvassa Muray-Metzl Lipót alezredes saját kezűleg írt, 28 oldalas vallomását (342. - 361. oldal), abból kibontakozik a Horthy-korszak valódi arculata, és benne az is, hogy mit ért a katonatiszti (katonai) becsület, és általában a becsület, a korszak hadseregében.
A könyv utolsó része a tanúvallomások jegyzőkönyveit tartalmazza, és a hozott ítéleteket, meg a perhez tartozó néhány egyéb iratot. Utóbbiak közül elgondolkoztató Kaiser József, az akkori "vizafogói róm. kat. Egyházközség lelkésze" által Spóner Rudolf hadapród őrmester védőügyvédjéhez a főtárgyalás előtt küldött levele, amelynek egyetlen mondanivalója: Spóner "buzgó vallásos ember, aki még a fronton is arról volt híres, hogy az imádság embere". Az "imádság embere", mint a könyv Szerzője is írta, tényleg feltűnően vallásos volt, - de kérdés: miként tudta Istent, a kereszténységet, a Bibliát saját vadállati embertelenségével összeegyeztetni? No és Kaiser Rudolf lelkész, a levél írója, tényleg ennyire tudatlan volt Spóner felől, meg a munkaszolgálatosok sorsát tekintve, - vagy pedig inkább ennyire képmutató?
Egyébként a fővárosi XIII. kerületi, Frangepán utca 4. szám alatti ház akkori lakói, Werlein Ferencné házbizalmi vezetésével, szintén menteni akarták Spóner Rudolfot, mert a bíróságnak levelükben "jólelkű, szerény és vallásos" férfiúként említik. A levelet, a házbizalmival együtt, húszan írták alá, nevük a könyvben olvasható.
Valószínűleg senki sem él már az aláírók közül, de utódaiknak is érdekes lehet ez a névsor. Meg azoknak is mond valami nagyon-nagyon fontosat, akik nem az aláírók utódai. Mindenkinek.
Mit is?
(2016)
Az említett munkásszázadban (tagjait röviden muszosoknak hívták) részben zsidók voltak, részben pedig olyan keresztények, akik a Horthy-rendszer számára megbízhatatlanoknak számítottak, szakszervezeti aktivisták, funkcionáriusok. A Horthy-rendszer hatalmi gépezete esetenként nemcsak a zsidóktól akart megszabadulni munkaszolgálatra való behívásukkal (igaz, a német nyomás ebben nagy szerepet játszott), hanem - amennyire lehetett - mindazon belső ellenzékétől is, akik a rendszerrel, vagy annak valamely lényeges intézkedésével, nem értettek egyet (utóbbihoz ellenzékhez korántsem csak az egyébként kisebb számban levő kommunisták tartoztak, hanem a Horthy-korszak polgári ellenzéke is, közöttük azok a szociáldemokraták is, akik a munkásérdekeket igyekeztek következetesen képviselni).
A Dunától a Donig ma már valószínűleg csak antikváriumokban található meg olykor, illetve a könyvtárakban. Az, amiért mégis - bár csupán a figyelemfelkeltés rövidségével - írok róla, főleg két okra vezethető vissza: 1. időszerűsége ma is nagy, hiszen az 1989-es magyarországi rendszerváltás után visszaállított polgári demokratikus (kapitalista) társadalmi rendben általánossá vált a hatalom részéről a múltról való hazudozás, valamint az igazság, lehetőség szerinti, elhallgatása ott, ahol ez a jobboldali eszmei irányzat számára nem kedvező, 2. továbbá az, hogy a kapitalista baloldal is elhanyagolja a történelmi múlt élővé tételét. A magyar közvélemény megnyilvánulásaiból gyakorta részben a tömegek elbutítottsága látszik, másrészt megfélemlítettségük is, sokszor pedig a közöny (utóbbiakat a jelenlegi rendszer finomabb, ravaszabb módszerekkel éri el, mint a fasizmushoz valamilyen mértékben közel álló Horthy-korszak, amelyik, még ha "fasiszta államnak" nem is nevezhető, sok polgári demokráciához viszonyítva nagyobb terrort gyakorolt a tömegekre, és e tekintetben saját törvényeit sem tartatta be.)
A 401-es "különleges munkásszázadban" az ott szolgáló zsidókkal embertelenebbül bántak, mint a keresztényekkel (utóbbiak közé tartozott Kossa István is), de azért sorsuk ebben a munkásszázadban nem sokban különbözött.
Meg kell említeni, hogy bár a keret (a munkaszolgálatosok őrzői, parancsolói,) tagjait a hatalom igyekezett a legkegyetlenebb, legsovinisztább, legantiszemitább szélsőjobboldali elemekből összeállítani, azért a keret tagjai között is (tisztek, altisztek, közlegények) akadtak emberségesebbek, sőt, olyanok is, akik titokban kifejezetten segítették a munkaszolgálatosok életben maradását. Ezt a Szerző példákkal, konkrét cselekményekkel is bemutatja, ilyen volt a szakács, Kalla István közlegény. A tisztek között is akadt olyanok, akik az embertelen parancsot esetenként nem hajtották végre (mint vitéz Dudás százados).
A munkásszázadot Ukrajnába vezényelték. Sorsát főleg az pecsételte meg, hogy Muray-Metzl Lipót alezredes, a felsőbb parancsnok, a század bevagonírozása előtt 20-22 személy nevét tartalmazó listát adott át vitéz Dudás századparancsnoknak (keresztnevét a Szerző könyvében nem közölte), azzal, hogy a listán szereplőket még útközben el kell tenni láb alól. Vitéz Dudás ezt az embertelen és törvénytelen parancsot nem teljesítette, sőt, ameddig ő volt a század parancsnoka, addig betartotta a törvényes rendet, de később, amikor az igen gyenge jellemű Tiszarovits József tartalékos hadnagy lett a századparancsnok, aki alatt ténylegesen helyettese, a vadállati kegyetlenségű Spóner Rudolf karpaszományos őrmester, valamint a hozzá hasonló Rotyis Péter főtörzsőrmester "uralkodott" a munkásszázad életében ott volt a pokol.
A továbbiakban, bár a Muray-Metzl Lipót alezredes által átadott cédula, amelyen a kivégzendők nevei voltak, elveszett, azt Spóner hadapród Rotyis Péterrel "emlékezetből" újra összeállította, átküldték Haynal ezredeshez, a felsőbb parancsnoknak, aki a listán szereplőket kivégeztette, majd "Spóner Rudolf és Rotyis Péter további kivégzendőket írtak listára".. - vallotta gyanúsítottként az egyik kerettag, Szivós Sándor szakaszvezető, aki beismerte, hogy öt munkaszolgálatos kivégzésében saját maga is részt vett (325. old.).
A könyv a törvénytelen kivégzések mellett, a munkaszolgálatosok megalázásának, bántalmazásának, botozásának, rugdosásának, sokszor értelmetlen parancsok által a halálba juttatásának oly hosszú sorát tárja fel, hogy ezekből a 328 oldalas könyv majdnem minden napjára jut egy vagy több.
A keretet felsőbb vezetése azzal is ösztökélte a kerettagokat a munkásszázad tagjaival való minél kegyetlenebb bánásmódra, hogy közölte vele: ha a munkásszázad valamennyi zsidó tagja "elfogy", akkor a keretet hazaszállítják Ukrajnából.
No és a keretlegények többsége ugyanakkor tolvaj is volt, meg rabló is. A keret egyes tagjai egymást is meglopták, de - a Szerző beszámol róla - többségük kirabolta, fosztogatta az ukrajnai lakosságot. Bár egyes ilyen esetek szinte minden háborúban elkerülhetetlenek, a Szerző rámutat: ezeket a rendszeres törvénytelen és aljas cselekedetek a keretlegények azért tehették, mert felülről elnézték nekik, sőt, biztatást is kaptak. Ha valaki elolvassa Muray-Metzl Lipót alezredes saját kezűleg írt, 28 oldalas vallomását (342. - 361. oldal), abból kibontakozik a Horthy-korszak valódi arculata, és benne az is, hogy mit ért a katonatiszti (katonai) becsület, és általában a becsület, a korszak hadseregében.
A könyv utolsó része a tanúvallomások jegyzőkönyveit tartalmazza, és a hozott ítéleteket, meg a perhez tartozó néhány egyéb iratot. Utóbbiak közül elgondolkoztató Kaiser József, az akkori "vizafogói róm. kat. Egyházközség lelkésze" által Spóner Rudolf hadapród őrmester védőügyvédjéhez a főtárgyalás előtt küldött levele, amelynek egyetlen mondanivalója: Spóner "buzgó vallásos ember, aki még a fronton is arról volt híres, hogy az imádság embere". Az "imádság embere", mint a könyv Szerzője is írta, tényleg feltűnően vallásos volt, - de kérdés: miként tudta Istent, a kereszténységet, a Bibliát saját vadállati embertelenségével összeegyeztetni? No és Kaiser Rudolf lelkész, a levél írója, tényleg ennyire tudatlan volt Spóner felől, meg a munkaszolgálatosok sorsát tekintve, - vagy pedig inkább ennyire képmutató?
Egyébként a fővárosi XIII. kerületi, Frangepán utca 4. szám alatti ház akkori lakói, Werlein Ferencné házbizalmi vezetésével, szintén menteni akarták Spóner Rudolfot, mert a bíróságnak levelükben "jólelkű, szerény és vallásos" férfiúként említik. A levelet, a házbizalmival együtt, húszan írták alá, nevük a könyvben olvasható.
Valószínűleg senki sem él már az aláírók közül, de utódaiknak is érdekes lehet ez a névsor. Meg azoknak is mond valami nagyon-nagyon fontosat, akik nem az aláírók utódai. Mindenkinek.
Mit is?
(2016)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!