A messzeség
kék lángtükör.
Égő tűzkard
árnyékot öl.

Belenyugvó
a nyári táj,
bármi múlik,
akármi fáj.

Csend-híd alatt
vízcsík siet,
villant ezüst
pikkelyeket.

Mezőn virág,
s virágmező,
elszunnyadó,
felébredő,

s légben forog
álmos kerék:
bogár viszi
pici neszét,

s piros pipacs-
kendők felett
e pici nesz
el is veszett..

A táj szeret, -
más senki sem:
piros maradt
dalom, szívem..

Bámul a pór:
pórul maradt,
s középkor-ég
de megmaradt!

Kocsma, templom,
Kereszt, sötét..
Mily tudatlan
ma is e nép!

Ám szép a sás,
s a hetyke nád.
Csend-híd alatt
ezüst fut át,

s madárhangból
csillag terem
a kék és zöld
ujjhegyeken,

s ha alkony jön,
tőr, s bíbor ég
kéri cézár
rút életét..

Hazám nincs már, -
de még velem
nyári szépség,
e végtelen,

s ragyog, ragyog,
és átragyog
tájat, nyarat,
új évszakot,

s a végtelen
csillagvilág
Csend-híd alatt
visz, visz tovább

tájat, nyarat,
új évszakot, -
s Jövő elhoz
egy Csillagot,

mindegy: hiszed,
vagy nem hiszed,
forog a Föld,
e kis sziget,

s Csend-híd alatt,
Hang-híd alatt,
eljön piros
szívpillanat..

(2016)