A könyv antológia, hét romániai magyar költő verseiből válogatott a szerkesztője. Apró bosszúság, hogy - a könyvkiadás egyes rossz példáit követve - a kiadó neve után nincs feltüntetve a kiadás évszáma. Csak a Bevezető részt író Nikolits Árpád barátom személyes közléséből tudom, hogy a könyv 1989-ben jelent meg Magyarországon, "egy nappal a romániai forradalom előtt" (én inkább lázadásnak nevezném, de hát egyes történelmi eseményekre nehéz egyértelmű címkét ragasztani). Megjelenésének éve sok körülményt sejtet, de ezekkel most nem kívánok foglalkozni.

A hét romániai magyar költő (zárójelben születési évüket is közlöm) a kötetben szereplő sorrendben: Gittai István (1945), Pataki István (1953), Fábián Sándor (1937), Máté Imre (1936), Sall László (1961), Szücs László (1965) és Zudor János (1956). Az antológia alcíme érezhetően az egykori, a magyar irodalomban oly híressé vált Holnap című, 1908-ban Nagyváradon megjelent antológiára utal. Ezt - legalábbis formálisan - az is alátámasztja, hogy a hét költő, - mint Nikolits Árpád írja a Bevezetőben, - "a nagyváradi Ady Endre irodalmi kör műhelyében nőtt fel". (Egyébként ismereteim szerint Nikolits Árpádnak a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör létrehozásában is nagy érdemei vannak, alapításában és működésében, valamint a kötetben szereplő költők közül többeknek, még Nagyváradon, Nikolits saját könyvkiadója, a Kecsmetion, verseskötetét is kiadta (Fábián Sándorét, Gittai Istvánét, Sall Lászlóét és Szűcs Lászlóét). Érdekesség az is, hogy - a megtorlástól való félelem miatt - a kötetben szereplő három másik költő (Pataki István, Máté Imre, Zudor János) verseit "fejben hozták át" a határon, Magyarországra. Bár ezt a kötetet nem Nikolits Árpád adta ki, mint a Bevezetőből is érezhető, kiadása az ő kezdeményezésének is köszönhető.

A kötet - Nikolits Árpád személyes közlése szerint - olyan verseket tartalmaz, amelyeket akkor, a Ceaușescu rendszer idején, Romániában nem lehetett megjelentetni. Így tehát "íróasztal fióknak írt" verseknek tekintendőek. Olyan verseknek, amelyeknél a szerzők - mivel e művek akkori megjelentetéséről kényszerűségben lemondtak - elvileg szabadon kifejezhették érzéseiket, véleményüket. (Persze, az "íróasztal-fiók" alatt kissé romantikusabb, ötletesebb rejtekhelyet kellett találniuk, mivel egy íróasztal házkutatásoknál szinte felkínálja magát, - de hát egy költő legyen ötletes, a vers olyan műfaj, amelyik az ötletességet ugyancsak igényli!

Az antológia költőinek versei - ez a véleményem szerint gyakorlatilag valamennyi benne szereplő költőre vonatkozik - jók, színvonalasak. Lehet, hogy ebben a szerkesztőnek, Pálinkás Györgynek (a versek kiválasztásával) jelentős érdeme van, - utóbbit nem tudom megítélni. Szinte mindegyik vers ad valami értéket az olvasónak, ha mással nem, akkor azzal, hogy egy ilyen értéket megerősít benne.

Mégis, mi az, ami bennem - erősen - hiányérzetet keltett?

Nos, egyrészt ilyen "fióknak szánt" verseknél különösen jó volna tudni: mikor írta a szerző? Ezt az antológiában szereplő költeményeknél - egy-egy kivételtől eltekintve - nem lehet megállapítani. (Sajnos, én is elkövettem azt a nagy hibát, ráadásul évtizedekig, hogy verseim születésének évszámát, ami természetesen még a megjelent verseknél sem esik feltétlenül egybe a megjelenés évével, nem jegyeztem fel, már pedig ez, ha egy vers mondanivalója meghatározott időszakhoz kötött, utólag gyakran ki sem küszöbölhető hiba.)

Ám nem csupán a versek keletkezési évszámának hiányáról van szó. E versek tükrözik ugyan, hogy szerzőik a szélsőséges diktatúrából (Ceaușescu rendszer) egy humánusabb, ésszerűbb, több szabadság- és emberi jogot adó társadalomba vágyódnak, bár ezt is különböző hőfokon teszik, a "rossz érzésektől", a "helytelenítéstől" a szélsőséges diktatúra tagadásáig, de, szerintem itt azután meg is állnak ezek az "íróasztal fióknak szánt" versek. Megállnak egy számukra kényelmes határvonalnál.

A szélsőséges diktatúra helytelenítésére utaló példák legerősebben és legszínvonalasabban Gittai Istvánnál jelentkeznek, akinél kissé a jövő kezdőpontja is felmerül ("..elejtett rettegő / helyébe nem lép / újabb fenevad?" - Panthera pardus, "Tengelynek kenőcsöt / lónak abrakot, / tátongó kátyúba / sürgősen kavicsot és újraindulni azután." - Szekeresdi, "..bekoppan csontunk minduntalan. / Ez szándékos kiúttalan!" - Eldugulásban). Pataki Istvánnál ilyen célzás az "éhségre kényszerült / mélységmadár" - mélységmadár, Fábián Sándornál: "Koponyaboltod belseje végvárad: / védj benne minden apró tudat láncot. / De ne törjenek az érdes mikróbák / s éles vírusok - építs kettős sáncot." - Betegbíztatás), Máté Imrénél: "..börtönömnek boros-ára / befizetve a halálra." - Befizetve, Sall Lászlónál: "látszat vagy / térkép táj csupán / mégis / sírunk / érted" - Elméleti gyakorlótér, Szücs Lászlónál: "..éket ver közénk a sötét / a lét s a lég még nem tisztul / komisz átok rajtunk a Nagyúr " - - Vert hadak völgye),
Zudor Jánosnál: "..gondolkozz el mégis a létén / legalább mintha te is vétlen / áldozata volnál a szónak / sok-sok szólamnak elnagyoltnak / hogy már semmit sem hoz a holnap." - Szonett).

A Gyakorlótér antológiából, alcíme ellenére, nem bontakozik ki semmilyen jövő, semmilyen "Holnap", se Romániára, se Magyarországra, se Európára, vagy a világra nézve (az 1908-as nagyváradi Holnap antológia - elsősorban Ady Endre versei és a mű irodalmi fogadtatása miatt ugyan nagy visszhangú volt, de - számos jel utal rá - társadalmi hatását később valószínűleg annak is eltúlozták).

Nekem úgy tűnik: a Gyakorlótér szerzőit még az "asztalfiók számára való írásnál" is megbénította egy és más. Részben az akkori szélsőséges diktatúrától való félelem, részben hozzájárulhatott az írók, költők "mindenáron felszínen maradni" akarása, de többek között az is: a történelmi folyamatok megértése mindmáig hiányzik, - és 1989-ben is hiányzott az irodalom legtöbb képviselőjéből. A versekből ugyan humanizmus árad, de szinte nem található benne olyan, amelyik szembeszállna a nacionalizmussal, a magyar és román nép együttműködésének szükségességét hangsúlyozná. Nincs benne egyetlen olyan nagy, széles látókörű vers sem, mint József Attila A Dunánál c. költeménye, sőt, ilyennek kísérlete sem. A tömegek felelősségének felvetése is hiányzik, pedig szolgahad (vagy támogatók) nélkül nincs diktátor, diktatúra. Annak megértésétől és megértetésétől, hogy minden eddigi társadalmi rend szükségszerűen diktatúra, valamint a diktatúrák társadalmi szerkezetét gondosan elemezni, látni kell, a kötet költői nagyon távol lehettek (és nem kétlem: az egész romániai magyar és magyarországi magyar irodalom nagyon távol volt az antológia megjelenésekor, - és távol van most is).

Ugyanakkor a Gyakorlótér megjelenése - korlátai ellenére - mégis fontos esemény volt, még ezekkel a viszonylag szelíd, szépirodalmi köntösbe bújtatott, az igazság meredekebb kimondásától visszariadó költeményekkel is. Sőt! Ma is időszerűek ezek a versek, mert a diktatúrák tovább élnek, a gondolatoknak az adott társadalmi berendezkedés lehetőségei között megvalósuló elnyomásával és túlzásaival.

"Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!" - írta József Attila 1937-ben (Hazám).

Akkor írta, de most is érvényes. Nagyon is!

A "kitépést" nem féltétlenül szó szerint kell érteni, - még ha olykor egyúttal úgy is. Sokféleképpen meg lehet valósítani, és erre, sajnos, a becsületesen gondolkodó embereknek tengernyi példát ad a jelen is. Szomorú példákat!

(2016)