Hatalom gombot megnyom.
Gőgös parancssor rád szól.
Diktátorról kiáltoz,
ki maga is diktátor.

Bunkó szól becsületről:
a milliárdos tolvaj.
S már nem sunyít: dicsekszik
a lopott közvagyonnal.

Telefonból okos lett, -
de, akik látnak, tudják
mi van a kobakokban:
iszonyú tudatlanság!

Emléket, igazságot
újragyúlt század éget,
s szégyen emeltet szobrot
a lovastengerésznek.

S hány hazugsággal telt meg
díszes, turulos tarsoly,
s mily önző érdek szájal
mocskot volt Csillagokról!

Automaták szavaznak.
Gondok bajokká lesznek.
Automatanyáj térdel,
hódol, - istentelennek.

Színt vált, fecseg bel-, s külföld.
Automatanyáj béget.
Robot Rabszolgaország!
Miért is szeretnélek?

Robotnyáj szemet forgat.
Felnéz ígéret-égre,
s vezeti a Pokolba
az Imák Hadvezére..

Mondd, Kölcsey szeretne
ily automata népet?
Betáplált Himnuszt átad
rút lélektelenségnek..

Vagy tán Petőfi Népe,
mely a láncát imádja,
s nagyot köp Becsületre,
Szépségre, Szabadságra?

Csak az a Nép, mely tudni
akar, figyel és kérdez,
hogy Közelt is megértsen,
s készülő Messzeséget,

s nem szavaz, gombnyomásra,
ostobán, tolvajokra, -
szívén valahol ott van,
mindig, a Haza gondja!

Most nem látni, sehol sem,
ilyet: igazi Népet.
Robot rabszolgaálom
réméből majd felébred?

Felébreszti majd másik
Álom, ha Idő csenget,
s felmentő sereget küld
egy új történelemnek?

(2016)