Kakukkfű illat emléke a tájon..
Hol vagy, Tavasz, álmot ébresztő Álom?

Hol vagy, fényvizek tükréből kinéző,
kéklő égbolt arc, csodát hívő, kétlő?

Hol vagy, Idő, Te, égő szemű Ének,
zöld zengése szél hozta Messzeségnek?

Hol vagy piros Szépség, vágyaddal? Hajnal
felnő majd benned, virágdiadallal?

Hol vagy, Te, Táj, mely olyan régen várod:
hegyeidre üljenek óriások, -

Gondolatok? S hogy jöjjenek a Tettek, -
gyermekei másik történelemnek?

Hol vagy, Csillag, szép jelképek Királya?
Ki jót akar, nélküled olyan árva!

Jöjj, Istene elárult vörös vérnek,
hozz ítéletet, pusztulást, mely éltet,

hozz építést, melyben Lélek a lélek,
csak értelmes munkát ad szívnek, észnek,

s becsületet munkálkodó kezeknek,
s öklök csapását álnok érdekeknek!

Most, nézd, e Jelen középkori hitben,
s trónusán szennyes, bűn-fekélyes isten,

ki szolgává tett tudóst és tudatlant!
Pokol károgás telít minden katlant,

völgyet, hegyet.. E középkor világa:
Isten nevében Isten káromlása.

Jöjj el, Tavasz! E hitvánnyá lett népnek
mondd a szemébe a sok bűnt és vétket!

Mondd a szemekbe, bátran: - Gyáva szolgák!
Itt meggyalázott szó lett a Szabadság,

gúnnyá az erkölcs, - nincs érték, mi drága!

Mivé lett a múlt: Petőfi Hazája?!

(2016)