RÖF ÉS RŐF

Bement egy nagy disznó a boltba, ahol az asztalon, polcokon türelmesen vártak a szövetek. A kereskedő éppen bársonyszövetből mért le egy darabot, megrendelésre, rőffel.

A disznó éles eszű volt, rögtön rájött, hogy itt nem árulnak kukoricát, mérgesen bökte ki, miközben a pultnál munkálkodóra vetette ravasz szemgolyócskáit:
- RÖF!

A kereskedőnek nem tetszett a disznó, akire vevőként sem számíthatott, sem pedig az, ahogy az ő mérőeszközét, a rőföt kiejtette, ezért kis éllel, amelyik azonban még igen messze volt a nagykés élétől, helyesbítette:
RŐF!

A nagy disznó valószínűleg egyúttal nagykutya is volt, a kettő nem zárja ki egymást, sőt, bizonyos időkben szinte vonzza. Mérgesből dühös lett, odavágta, kioktatóan, fölényesen:
- RÖF! RÖF-RÖF-RÖF!

A boltos azonban úgy érezte, hogy, ha a nagy disznó nem vásárol semmit, és erre reménye sincs a jövőben, akkor legalább ne mondja a rőfre: röf! Ismét kijavította:
- RŐF!

A disznó felhorkant, vadul mozgatta tömpe orrát a benne levő vastag aranykarikával, és a tudatlanság szellemi fölényével leadott egy géppisztolysorozatnyi hangot:
- RÖF-RÖF-RÖF-RÖF-RÖF-RÖF!

A géppisztoly golyó gyorsaságával vetekedő hang azonban még nem géppisztolygolyó, belesiet a fülbe, de az agyban nem tesz annyi kárt, mint a lövedék. A nagy disznó ezt követően megfordult, de, mielőtt elhagyta volna az üzletet, végül felesleges végbéltartalmát az üzlet parkettájára ürítette, majd pedig sértett méltósággal kilépett az ajtón, az utcára.

A boltos viszont, bár átlátta, hogy az aranykarikás ormányos többre becsüli őt, mintha le se sz..ná, - ezt nem érezte megtiszteltetésnek. Vannak még ilyen különc emberek, bár egyre kevesebben!

Utóbbi okból a rőföt, talán a vita befejezésének szándékával, emlékeztetőül, az Igazság Jeleként, a nagy disznó után hajította.

Igen, de vannak hajítások, amelyek nem érnek egy hajítófát sem, ami még nem volna baj, de előfordul: még ennél is sokkal kevesebbet érnek. Ez történt most is, mert a rőf nem a nagy disznót találta el, hanem egy arrafelé guruló kerékpár egyik kerekét, de egyúttal a kerékpárt tekerő ember egyik lábát is. A kerékpárt tekerő ember a biciklit nem tekerte tovább, de egy tekergős történet már ment tovább, magától.

A kár az kár, no, persze, van, akinek ugyanaz a kár haszon. A boltos nem volt Bendegúz, a kerékpáros sem Detre szász, de végül mindkettő kezet kézben ropogva rázott, akár abban a szépirodalmi műben, amit Arany Lacika édesapja írt. Bendegúz, vagyis helyesebben a boltos, azonban igen savanyú ábrázattal tette ezt, mert sokba került neki a hajítás.

A boltos csinos felesége így szólt férjéhez:
- Az a tanulság, drágám, hogy az ember ne veszítse el a fejét, mert a zsebe bánja! Neked volt igazad, a röf nem rőf, - de sokba került nekünk ez az igazság!

A boltba betérő filozófus, aki szeretett bölcselkedni, joggal, ha egyszer filozófus volt, nem osztotta a boltos feleségének véleményét, és így vigasztalta a Sors által megkárosított üzletembert:
- Az Igazság gyakran sokba kerül annak, aki kimondja, - de mi lenne a világból, ha mindent ráhagynánk a nagy disznókra?!

Egy másik filozófus, aki magát nem tartotta annak, mivel hivatalosan takarítónő volt, és most e tevékenységi körben akadt feladata, hallotta a beszélgetést, és arra gondolt: a világ már az lett, ami, mert mindent ráhagytak a népek a nagy disznókra, és mi minden fog még történni ebben a Nagy Disznóólban!

Hát, tanulságok különböznek, - de mindenki kiválaszthatja magának ebből a kis történetből azt a tanulságot, amelyik jobban tetszik neki..

(2016)