Szász Béla Minden kényszer nélkül c. könyve azok közé a visszaemlékezések közé sorolható, amelyeket érdemes elolvasni. Először 1963-ban, szerzőjének emigrációjában jelent meg, Londonban, majd - érhetően - Magyarországon csak a magyarországi rendszerváltás idején, 1989-ben.

A Szerző életéről röviden: Szász Béla (1910-1999) író, újságíró, egyetemistaként a kommunista mozgalomhoz csatlakozott, 1932-ben politikai tevékenységéért három hónapi börtönbüntetésre ítélték, pár évre rá Franciaországba emigrált, az 1930-as évek végén Argentínába került, itt élt 1946-ig, többek között a Délamerikai Magyarság c. lap munkatársa volt, 1941-től pedig a Szabad Magyar Mozgalom dél-amerikai főtitkára. 1946-ban visszatért Magyarországra, 1948-ban a Külügyminisztérium munkatársa lett, majd 1949-ben a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztályának vezetője /életéről bővebben az interneten, így többek között: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1sz_B%C3%A9la_(%C3%ADr%C3%B3)/.

1949-ben, a Rákosi-korszakban, hamis vádakkal megpróbálták belekeverni a Rajk-ügybe. Az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) letartóztatta, és megkezdődött kihallgatás sorozata, az ÁVH változatos testi és lelki módszereivel, trükkjeivel, hol primitív, hol furfangos magatartásával. Kalandos előéletével alkalmasnak gondolták arra, hogy a Rajk-perben felhasználják, hiszen Rajk Lászlóval is volt egykor kapcsolata, - de csalódtak. A kínzások ellenére sem vállalta a koholt vádak aláírását, így nem a Rajk-perben, hanem utóbbi mellékperében ítélték el, a hamis vádak igazolása és elismerő vallomásának hiánya ellenére, tíz évre. Még 1954-ben, a Rákosi-korszakban, kiengedték a börtönből és rehabilitálták. A felajánlott vezető állást nem fogadta ugyan el, de a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora lett (utóbbi is fontos poszt volt, de a politikai élettől távolabb).
1956. október 6-án, Rajk László újratemetésén, mivel a hatalom akaratával szembeszegülő özvegy Rajk Lászlóné ragaszkodott hozzá - a Rajk-család és Rajk vádlott társai nevében - ő mondta (a hivatalos megemlékezők mellett) a búcsúbeszédet. Utóbbival, visszafogott tartalma ellenére, közvetve hozzájárult az 1956-os események bekövetkezéséhez (bár ennek mértéke, jelentősége természetesen nehezen állapítható meg).

A Szerző könyvének címe szatirikus: nagyon is kényszerítették arra, hogy a Rajk-perben szerepeljen, de végül - mivel ez a kényszerítés nem sikerült - "csak" a mellékperben kapott a koholt vádak alapján tíz évet.

"A fizikai gyötrelmeket és hiányérzeteket fenyegetések és hitegetések egészítették ki." - írja a Szerző. Nem részletezem a könyvből Szász Béla szenvedéseinek sorozatát, de - sok más, Szász könyvénél terjedelmesebb dokumentum is megerősíti - a valót írta meg.

A valót írta, - de egyúttal az igazit is?

József Attila tudta, hogy a kettő nem azonos,viszont azok, akiknek érdekük fűződik az igazinak a valóval történő leplezéséhez, a valót is nem helyeselhető célokra használják. Persze, nem minden esetben van szó tudatos hamisításról, sokan teszik ezt tudatlanságból, gyakran egyszerűen csak papagájozzák azt, amit a hatalom a szájukba adott.

Nagyon is javasolom, hogy akit érdekel a múlt (amelyben rejtetten sok minden ott van a jelenből és valamelyest a jövőből is!) olvassa el (ha eddig nem tette) Szász Béla könyvét. Olvassa el, - de kicsit gondolkozzon is az olvasottakon.

A könyv tartalma igazodik a címéhez, - de túlságosan is. Hátterében sem jelenik meg, még körvonalaiban sem, a Rákosi-korszak hazai világa. Az a világ, amely nem csak az ÁVH-t, kegyetlen elnyomást, embertelenségeket hozott magával, hanem sok minden olyan is történt, ami a társadalom többségének érdekeit szolgálta. Sok minden épült, még ha az életszínvonal jelentős csökkenése árán is. A Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságaiból is sok mindent megszüntettek, a "koalíciós évek" polgári demokráciája által hozott egyes helyes intézkedéseken túl is. Ez az időszak nagyon sokat tett a tömegek oktatásáért, felvilágosításáért, még ha ezt csak - természetesen - az adott társadalmi rend keretei, lehetőségei mellett tehette. Azon nincs semmi csodálni való, hogy a mostani társadalmi rend (a kapitalizmus) - érdekeinek megfelelően - a történelem olyan felszínes bemutatására törekszik, amelyik felszínes. Ez is a népbutítás fontos része.

Minden elnyomás (hiszen minden eddigi társadalmi rend szükségszerűen diktatúra) esetén azt kell nézni: kiknek az elnyomása, kiknek az érdekében, és miért? Egy "diktatúra" hazafias erkölcsi, történelmi megítéléséhez ez nélkülözhetetlen!

Utóbbihoz tartozik, hogy a Rákosi-korszakban, miközben az akkor elkövetett hibákat és bűnöket nem kell (nem szabad!) letagadni, a "vasfüggöny" túloldalán is csak akkor és annyiban használtak "szebb" módszereket, amikor és amennyiben az uralkodó (kapitalista) társadalmi rend helyzete ezt megengedte. Szász Béla könyvéből ez a szemlélet is teljesen hiányzik, szerintem nem véletlenül (mint ahogy általában más Nyugatra távozottak, így Aczél Tamás vagy Márai Sándor írásaiból, tevékenységéből is).

Aki Szász Béla könyvét, amelyben saját szenvedéseit, joggal és pompás elbeszélő készséggel, érdekesen, valósághoz hűen bemutatja, elolvassa, könnyen arra a következtetéshez juthat: az ÁVH csak a rendes (tisztességes) emberek ellen küzdött, akár kommunisták voltak, akár nem, és csak hamis vádakat koholt.

Szomorú, persze, hogy - a nemzetközi helyzet, a sztálini önkény parancsaival összefüggésben, és ilyen mértékben - azok ellen is.

Az olvasónak azonban, ha gondolkodik, tárgyilagosságra törekszik, fel kell tennie a kérdést: Magyarországon nem voltak az akkori társadalmi rendnek igazi ellenségei? A huszadik század addigi előzményeiből nagyon is voltak ilyenek, a magyar társadalom (mint a világban más is) mindig is megosztott volt, szükségszerűen, - és ennek tagadása nagyfokú tudatlanságra vall (vagy a megtévesztés szándékára).

Minden rendszernek voltak és vannak elnyomói és elnyomottai. A mostani magyarországinak is. A módszerek mások, ha a hatalomnak lehetőségei vannak rá, akkor finomabbak, némileg humánusabbak. Ám a magyar társadalom többsége ma is megfélemlített, fekete autó nélkül is, még akkor is, ha sokan nem látják világosan saját helyzetüket, és "áldozatai" a hatalom szédítéseinek.

Utóbbiak miatt Szász Béla könyvét nem nevezném remekműnek, de a benne leírtak mégis az akkori valóság egy részét tartalmazzák, ezért értékes.

Sokszor eltűnődök egy különös, számomra megválaszolhatatlan kérdésen is: HA (!) Magyarország déli határainál egy más típusú "szocialista" állam volt (a Tito elnök által vezetett Jugoszlávia), akkor valóban nem akadt egyetlen olyan akkori magyar politikus sem, aki erre az államra kacsingatott volna, és kísérletet tett volna arra, hogy kapcsolatba lépjen "az imperializmus láncos kutyájának" (Titonak) köreivel?

Egyszer valaki azt mondta (nevére már nem emlékszem, csak arra, mikor mondta és hol, de ez most lényegtelen), hogy volt ilyen próbálkozás. Ha mégsem, hát az - számomra - különösnek tűnik.

Egy könyv jut eszembe a Rákosi-korszakból: Szögesdrót a Dráva mentén. Az akkori Jugoszláviáról szólt, igen elítélően, szerzője már nem jut az eszembe, az interneten nem találtam meg, a könyv pedig évtizedekkel ezelőtt elveszett. Igazából nem hiányzik, mert szépirodalmi érték nélküli propaganda kiadvány volt. Kicsit azonban fájó szívvel gondolok arra: az egész lakás tele van nálunk könyvekkel, de nincs hely, hogy ezeket úgy helyezzem el: bármikor megtaláljam, kézbe vehessem.

Igaz, enyhíti a dolgot: mára a kultúra, a könyv, mára a műveltség iszonyúan leértékelődött, szinte semmivé lett. Sok mindennel együtt a műveltség értéke is. Ennek a mostani társadalmi rendnek nem kellenek gondolkodó, becsületes emberek. Ez, persze, nagyon is érthető. Tudom, hogy egyszer majd változik a helyzet, valamikor a távolabbi jövőben, de ezt már nem fogom megérni. Világosan látom most, a 2016. év januárjának első napján. Hideg van, fagyos idő van.

A világban is, Magyarországon is.

(2016)