Az ősz házában voltam, kék falak közt.
Avarpárnán mosolygott barna makk.
Mezőre láttam, önmagamba láttam,
s itt-ott láttam elbújt virágokat.

Az ősz tornácán kis szél körbetáncolt,
s nyílt az ajtó, térség elém szaladt.
Közel megértett, s vigasztalt a távol:
nem érti még e nép a szót: "szabad"!

Távolba néztem, a távolt szerettem,
s a népet? Szántam: együgyű, nagyon!
Szép tavaszait gonosz isteneknek
feláldozta e földi csillagon.

Bólogattak rá, buzgón, fű kalászok.
Magokban Időt várt az értelem.
Csillagot dajkált, fénylett piros termés
csipkebokron, s csókot dobott nekem.

Jövőt kerestem, az Istent kerestem
(képzelt Jövőt, s elképzelt Istenem).
Kirajzolódott másik világ, ország,
s térképe terült szét a szívemen.

Madár szállt. Elszállt. Kék falak közt ősz volt.
Az ősz házában a csend őrködött,
s szívemben vers, világot értő Isten,
el-eltűnődött két könnycsepp között.

(2015)