Meglepődött télapók

Mesejáték egy felvonásban

Írta: Lelkes Miklós

A mesejáték óvodások és kisiskolások részére készült.
A szereplők lehetnek gyermekek, felnőttek, illetve különböző életkorú gyermekek és felnőttek együtt is.

ELŐADÁS CSAK A SZERZŐ ENGEDÉLYÉVEL ÉS TANÁCSAINAK KIKÉRÉSÉVEL!(lelkes.miklos@chello.hu)

ELSŐ FELVONÁS

Szín: háttérben házak, havas utca, néhány ablakban fény, három télapó, mindegyik az előtte heverő nagy zsákkal, különböző alakú szakállal és télapó-öltözetben, már a függöny felgördülésekor ott van

ELSŐ TÉLAPÓ (a közönségnek magyarázza):

Hárman vagyunk, jó barátok.
Együtt járjuk a világot.
Igen sok csörgő mogyoró,
ami a zsákomban lakó.
Vagyok: HÓSZAKÁLLAS DÉNES,
öröm-hozó, nem kétséges.

MÁSODIK TÉLAPÓ:

Nevem FENYVESZÚGTA FERENC.
Zsákocskám! Majd diót teremts!
Zörgő diót kap sok gyerek,
s örömében tapsol, nevet!

HARMADIK TÉLAPÓ:

Zsákomban most minden alma
találgatja: majd ki kapja?
Peti? Panni? Kelemen?, - de
az, aki megérdemelte!
Nem titkolom, kicsik, nagyok:
CSÖRGŐPATAK JÁNOS vagyok!

HÓSZAKÁLLAS DÉNES:

Kibontom az első zsákot:
a mogyorót mind várjátok!

(kinyitja a hatalmas zsákot, de abból egy mókus ugrik ki)

Általános meglepetés a télapók között, kiáltoznak: Hű! Jaj! Mi ez?! Mint kerül ez ide?! Hol a mogyoró?! Rosszat sejtek!

MÓKUS (magabiztosan):

Ne legyen most senki sem bús!

(magára mutat)

Mindent elmond ez a mókus!
A mogyorók zsákba csaltak,
csörögtek: mókust akarnak!
Fogam alá jöttek sorban,
bármiképpen tiltakoztam!
Arról én mit sem tehetek,
ha enni kényszerítenek..
Kárpótlásul, meglátjátok,
nektek mily szépen ugrálok!
Így ugrál nektek egy evet,
aki sok mogyorót evett!

(ugrálgat)

A télapók mind sopánkodnak: Kárpótlásul? Szép kis kárpótlás! No, még ilyet!

FENYVESZÚGTA FERENC:

Nincs mogyoró?! Ribillió!
No de jöjjön hát a dió!

(kinyitja a nagy-nagy zsákot, de abból egy egérke ugrik elő)

EGÉRKE:

Nem kell mindjárt ijedezni..
Nincs dió?! Hát nem kell enni!
Nem kérek én, szerény egér,
semmit sem a hőstettemért!
Minden dió nagyon zörgött:
mindbe belebújt egy ördög!
Minden diót megharaptam:
pusztulj el, te ördög, abban!
Rágcsáltam a dió belét,
de ördögöt meg nem lelék...
Lehet: első harapásra
elmenekült mind, a fránya!
Hőstettemért, ha akartok,
adhattok egy éremsajtot,
arra kész vagyok itt várni,
főleg, hogyha ementáli!

A télapók mind bosszankodnak, hangosan méltatlankodnak: Még hogy sajtot, amikor megette a diót! Még ilyet! Hősnek gondolja magát?! Innye-hinnye!

CSÖRGŐPATAK JÁNOS:

Most én bontom ki a zsákom!
A sok almát máris látom!

(kinyitja az óriási zsákot, de abból piros arcú, zöldruhás manó ugrik ki, öltözete kissé szöcskéhez hasonlít)

Ki ette meg a sok almát?

(magára mutat)

Az, aki helyettük dalt ád!
Nagyon is helyesen tettem,
hogy az almát mind megettem!
Veszekedős almák voltak,
s egymásra úgy megorroltak!
Egyik a másikra gurult, -
s egy manó méregbe gurult!
Én! Én IGAZSÁGOT tettem:
almákat bekebeleztem.
Most nincs alma! Van: NYUGALOM, -
büszkén, bátran kimondhatom!
Alma helyett, meglátjátok,
küldök rátok egy szép álmot!
Dallal küldöm: - Lalla-lalla!
Álmodj velünk, Fényangyalka!
Földi alma helyett dalt ád
felragyogó aranyalmád..

A télapók mind tiltakoznak, helytelenítik a manó viselkedését: Hű! Álomdal a finom almák helyett! No, még ilyet! Egy almát sem hagyott! Nem szép ez!

HÓSZAKÁLLAS DÉNES, FENYVESZÚGTA FERENC és CSÖRGŐPATAK JÁNOS (összedugják a fejüket, kicsit suttognak, azután Hószakállas Dénes kihirdeti a közösen hozott ítéletet)

HÓSZAKÁLLAS DÉNES:

Együtt ítéletet hoztunk,
így van mihez ragaszkodnunk:
MÓKUS, EGÉR verset mondjon,
torkosságért így lakoljon.
MANÓ mondjon hosszabb verset,
ő volt a főkópé-herceg!
MINDENKI fület hegyezzen!
Ugye, megegyezünk ebben?!

MÓKUS (bűnbánóan):

Hát mit tehetnénk? Beleegyezem!

EGÉR (kissé hetykén):

No, majd kapjak ementálit!
A versem is ilyet áhít!

MANÓ:

Hát az én szemem sem síró,
pedig én, mint ALMABÍRÓ,
annyit mondhatok, sértetten:
ÉN CSAK IGAZSÁGOT TETTEM!

TÉLAPÓK (együtt):

Halljunk három verses mesét!
Puszta szóból untig elég!

MÓKUS:

Öreg tölgyfán ifjú hölgyek
ültek, néztek hegyet, völgyet.
Felfutottam a tölgyfára..
Ennyi versnek elég mára?!

HÓSZAKÁLLAS DÉNES:

Rövid lehet a nyúl farka,
de mókus ügyeljen arra:
az ő farka legyen hosszabb,
s verse cifrább, bozontosabb!

MÓKUS (beleegyezően):

No jó.. no jó.. fusson a ló!
Futkározzon a halihó!
E verset hallá valaki?
Nekem mondta el a Dani!

KIVÁNCSISÁG

Benyúltam egy dobozba.
Miért? Mivel mozgott, na!
Kit rejtett e doboz-ház?
Benne volt a Karmolász!

Dugtam kezem odúba.
Ez is sodort, ó, búba!
Ma sem tudom ki csípett,
csak azt, hogy nem kicsiket!

- E lyukban meg törpe van?
- így töprengtem egymagam.
Nos, talán nem törpe volt,
de a kedve görbe volt.
Bárki is volt e lakos,
annyit tudok - harapós!

FENYVESZÚGTA FERENC (tapsol, a másik két télapó is ezt teszi):

- Ez érdekes történet volt, Mókus, remélhetőleg az a Dani megtanulta a saját kárán: mielőtt belenyúl vagy belemegy valamibe, előbb gondolkodnia kell! Hozzáteszem a közmondást: "Más kárán tanul az okos."

EGÉRKE:

- Én még furább történetet hallottam a padláson, ahol két kislány, Szilvike és Fannika, mamájuk egykori, régi babáit vette elő egy igen nagy ládából. A szellemekről is beszélgettek, ekkor mondta el Szilvike a DUGÓ című verset, háromszor is, hogy Fannika megtanulhassa.

Az erdőben sétált egy dugó
s egy baglyot látott. - Ön huhogó?
- kérdezte dugónk. Baglyunk huhogta:
- Ön orrát mindenbe beledugja?!

- Nincs or-rom.. - dadogta a dugónk,
de a mi fáról lehuhogónk
ekképpen szólt: - Ön, Dugó Hugó,
ne várja meg míg lehull a hó!
Ne higgye: a palack lakatlan,
avagy benne csak egy malac van,
a palack, amit kidugaszolt,
abba szellemet dugtak, - kiszólt!
Üljön vagy ne üljön malacra,
de siessen már a palackba!

Így tett, vagy mégsem, Dugó Hugó,
az ma már aligha tudható,
és száz tudós sem biztos abban,
hogy volt-e szellem a palackban..

CSÖRGŐPATAK JÁNOS (tapsol, a másik két Télapó is ezt teszi):

- Ez még furább vers volt, mint az előző! Ám ez is tanulságos, mert rámutatott: vannak olyan kérdések, amelyekre igencsak keresni kell a választ, ha valaki nem állja meg kíváncsiskodás nélkül.. Most te jössz, Manó!

MANÓ:

Én jövök és verset oly csendbántót hozok,
hogy néki előre, máris kolompolok!

(előhúz a zsebéből egy kolompot, háromszor megrázza)

Restellem, - vagy mégsem? Én már ott is jártam:
Bilend-bolondföldön, furcsa királyságban!
Szemem bimberézett, fülem bambarázott,
földre rázott körte vígan zongorázott,
fehér tejszínhabot csókolt piros eper,
görgő görögdinnyét csöppnyi törpe terelt..
Még mi minden történt?! Elmondja e vers, de
nehogy a rossz példát vésd be az eszedbe!

BIMBERE – BAMBARA – BOLONDSÁG

Bimbere-bambara-bolondság!
Macskák a kávét kóstolták.
Bimbere-bambara! Nyávogtak:
hiányzik róla a tejszínhab!

Bimbere-bambara-bolondság!
Kutyák a kolbászt kóstolták.
Bimbere-bambara! Ugattak:
jó volt, de kevés volt ugyancsak..

Bimbere-bambara-csibészség!
Tyúkok a tortát csipkedték.
A gazdasszony irtó mérges lett.
A tyúkok szerteszét repdestek.

Bimbere-bambara-csibészség!
Megették a sajtot az egérkék.
Bimbere-bembere! Cincogták:
hozz még nekünk, pajtás, sajtocskát!

Firfere-furfere-furaság!
Nyávogott macska uraság.
Kutyák kolbászért ugattak.
Tyúk kárált: tortát nem kaphat?!
Sajtért cincogtak egérkék:
nekünk sajtból nem elég még!

Egy ördög tőlem kérdezte:
nem térsz a jobbik eszedre?!
Bimbere-bambara-bolondság!
Itt kávézhatnak a macskák?
Kutyák meg kolbászt kóstolnak?
Az egér sajtért cincoghat?
Tortába csípnek tyúkocskák?
Hagyod, hogy nőjön e bolondság?!

Bimbere! Nem szóltam egyet sem:
a dolgot rettentőn restelltem.
Közben az eső is megeredt.
Libanyáj gigázott, berekedt.

Bambara! Vétkem beláttam:
áztam, libáztam, hibáztam!

CSÖRGŐPATAK JÁNOS (tapsol, mint a másik két Télapó is):

- E vers tanulságát nem tartom kevésnek. Én sem szeretem ám a rendetlenséget!
Igaz, ami igaz, bárki mondja. Ördög volt, ki jó szándékkal ekképp reád dörgött?!

MANÓ:

- Így volt! Bár, hogy mondod, kételkedni kezdek! Ördög volt? Ördögbőrt használt csak, - jelmeznek? Hiszen farsang táján volt, hogy mindezt láttam,
abban a túl furcsa, bolondos országban...

PIMPEREPAMPARA PÁL (három zsákkal berohan):

Pimperepampara vagyok, az a Pali.
akitől egy jó hírt lehet most hallani:
e zsákban mogyoró,

(felmutatja a zsákot)

ebben pedig dió...

(rámutat a zsákra)

harmadikban alma, piros, édes, de jó!

TÉLAPÓK (mind, örömmel):

- Hát ez pompás! Ki küldte?!

PIMPEREPAMPARA PÁL (komolykodó arccal, hivatalos hangon):

- Ó, Télapó Urak! Elárulnom tilos
küldőjét, mert nagyon tiltja tíz papiros,
mivel ez itt, kérem, nem a reklám helye,
s nem kérdés a kérdés: mondanom lehet-e?!
Így el nem árulom senkinek, hogy nem más
e zsákok küldője, mint...

(itt kikottyantja, hogy ki küldte a zsákokat,
majd bosszúsan a saját szájára üt)

A télapók összedugják a fejüket, suttognak.

FENYVESZÚGTA FERENC:

- Megbeszéltük a dolgot! Először azokat kérjük, hogy jöjjenek, sorakozzanak a színpadon, akik MAJDNEM EGÉSZ ÉVBEN JÓK voltak! Mindegyikük kap egy szem mogyorót, egy szem diót, és egy almát!

UTÁNUK azok jöjjenek és sorakozzanak a színpadom, akik NEM voltak majdnem egész évben jók, DE MEGÍGÉRIK, hogy a következő évben MAJDNEM MINDIG JÓK lesznek.

CSÖRGŐPATAK JÁNOS:

- Akik nem voltak majdnem egész évben jók, és ezt meg sem ígérik a következő évre, azok is kapnak valamit: EGY TANÁCSOT, hogy GONDOLKOZZANAK EL az ősrégi, közismert kérdésen "KINEK ROSSZ A ROSSZALKODÁS?"

HÓSZAKÁLLAS DÉNES:

Mindannyian búcsút intünk!

(minden szereplő a színpadon van, buzgón integetnek a nézőközönségnek)

Annyit kérünk, ha lehet,
vidám szívvel, tiszta kézzel,
ti is integessetek!

(valamennyi szereplő együtt meghajol, a függöny lassan legördül)

VÉGE