Zilahy Lajos (1891 - 1974) magyar író, újságíró, polgári családban született, és a polgárság ünnepelt írója lett. Katonaként harcolt az első világháborúban, Lembergnél megsebesült, utóbbi miatt leszerelték. Első nagy sikerét a Halálos tavasz című romantikus, érzelmes regényével aratta (1922), amit további művek sora követett (köztük regények, színdarabok, több művét meg is filmesítették).
Két fogoly c. regénye 1926-ban jelent meg, és ezzel véglegesen elnyerte a magyar úri középosztály szívét, rokonszenvét.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után Bécsbe menekült, és ott ellenforradalmi lapot szeretett volna alapítani. Hazatérése után íróként a Horthy-rendszer politikáját támogatta, de a második világháború kitörése után ettől eltávolodott, és - többet között Fatornyok c. színdarabjában - náciellenes hangot ütött meg (az ország német megszállása után ezt a darabot be is tiltották).

A második világháború után a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság első elnöke lett, de amerikai útjáról 1948-ban nem tért vissza, az Egyesült Államokba emigrált. Egy darabig tiszteletdíjaiból Amerikában élt, majd Jugoszláviában tartózkodott, és a haza szeretett volna térni Magyarországra. Utóbbitól a halál választotta el.

1967-ben a visszaemlékezők szerint azt mondta magáról az őt meglátogatóknak: "Amerikában engem kommunistának mondanak, ti itthon reakciósnak neveztek, hát nem tudom, hogy melyik a nagyobb marhaság."

Ha kicsit eltűnődünk a Szerző Két fogoly című regényén, nekünk talán nem esik nehezünkre, hogy hová tegyük az írót, - de még a marhaságról is lehet egy-két tárgyilagos gondolatunk.

A Két fogoly abban az értelemben írói mestermunka, hogy rendkívül ügyesen elégíti ki a magyar úri középosztály hagyományosan érzelmes, színes, fordulatos, a szokásos giccsnél kissé magasabb színvonalon álló szépirodalmi művek utáni vágyát. A regény tengelyében két gondtalan, jómódban élő fiatal kibontakozó szerelme, rövid ideig tartó boldogsága, házasságkötése, majd az első világháborúval szétszakított, megpróbáltatásokat hozó sorsa áll.

Zilahy nagy írói tehetsége mutatkozik meg a tájak, lakások, bútorok, a szereplők környezetében levő tárgyak, és a sokszor ezekhez kötődő érzelmek, hangulatok, tűnődések részletekbe menő, aprólékos leírásában, olykor igen szép, költői megjelenítésében, lélektani rejtélyek fejtegetésében. A két főhős gondolat- és képzeletvilága ugyan pompás színekkel ábrázolt, de - szerintem - mégsem viseli magán a jólétben élő társadalmi réteghez tartozók jellegzetességeit. Különcök ők, szemérmességükkel és időnkénti, bűntudattal tarkított álszemérmességükkel, semmiképpen sem jellemző típusai annak a polgári rétegnek, amelyben élnek. E tekintetben realizmus, a valóság íróhoz méltóbb ábrázolása helyett, inkább egyes felszínes részletekben van, - de ez még, önmagában, a főszereplőket illetően, csak nem helyeselhető elfordulás a valóságtól, mert ilyen különleges alakok, ha ritkán is, léteznek, minden társadalmi rétegen belül.

A mű erényei közé tartozik, hogy bár Zilahynak csak a könyv töredékéhez volt saját élményanyaga, például a Lembergben történt harci eseményekhez igen, de a szibériai hadifogoly életet illetően már nem, ám könyvekből, dokumentumokból sok mindent szorgalmasan elolvashatott, áttanulmányozhatott. Ez a részleteket illetően a hitelesség érzetét kelti, - de alapvetően nem segít a mű társadalmi panorámájának hamis voltán.

Igen, a főszereplők (Péter és Miett) mögött mozgó, változó háttér, vagyis maga a való élet, egyértelműen hamis, gyáva megfutamodást mutat a tárgyilagosságtól, felszínesen ábrázolt. A szolgák, alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó személyek általában valamilyen feudális hűséggel ragaszkodnak középosztálybeli uraikhoz, a mű azt sugallja, hogy a korszak világa különösebb konfliktusok nélküli, emberileg elfogadható világ. A tárgyilagosságra való törekvés, igazságszeretet hiánya bármilyen írónak felróható, ezzel finoman előre jelezni szeretném, hogy, amit Zilahy fentebb magáról mondott, csacskaság: a tárgyilagosságra való törekvés nem csak a kommunista, és nem csak a reakciós író kötelessége, hanem minden becsületes íróé. Az olyan írás, amelyik ettől lényegesen eltér, mondanivalójával hamissá válik, és - ha kegyetlen is a szó rá - valamilyen mértékben marhasággá, giccses áruvá, még ha egyébként nagyon olvasmányos is.

Ahogy a cselekmény megy előre, egyre inkább látszik, hogy az írót magával ragadja a polgári rétegeknek, olvasóinak való kritikátlan tetszeni akarás, egy talán részben tudatos, részben pedig tudat alatti írói karrierizmus. Megszokott dolog ez az irodalomban (nyilván nem csak a magyar irodalomban), de senki sem érdemel ilyesmiért elismerést. Zilahy a regény megírásakor valószínűleg kevesebbet látott az Oroszországban történő eseményekből, mint sok műveletlen, de mégis józan gondolkodásra hajló orosz muzsik. Vagy látott ezt-azt, de a közízlésnek udvarolt, a sikert hajhászta, és nem írta meg?

Zilahy - regénye szerint - csak egy trágyadombot lát az oroszországi forradalomban, a cár szerinte egyértelműen csak mártír volt. Leninről a legócskább propaganda szintjén nyilatkozik. A társadalom valósága előtti szem behunyása az ostobaságig fokozódik, amikor a regény 394. oldalán kommentár nélkül jegyzi meg: "A szibériaiak közmondása szerint a szovjet népbiztosai a magyar szuronyoknak, a zsidók szájának és az oroszok butaságának köszönhették hatalmukat." Lehet, persze, hogy ez Zilahynál megjátszott ostobaság.

Az viszont már írói mesterségének egyik erénye, hogy a két főhős életét a regény végén az elképzelhető realitások szerint rendezi el. A háború által elválasztott két fogoly (Péter és Miett) élete, a sok szenvedés után, egymástól elkülönülten oldódik meg.

A Két fogoly c. regényt olyan bonbonos dobozhoz hasonlíthatnám, amelyik külsőleg csodálatos, gyönyörű díszszalaggal átkötött, ami viszont benne van, annak minősége - hozzáértők számára - erősen kifogásolható.

Miért javasolom azoknak, akik még nem vették a kezükbe Zilahy Lajos Két fogoly című könyvét, a mű elolvasását?

Nos, azért, mert az, aki figyelmesen olvassa a művet, sok mindent megérthet belőle. Abból, amit a Szerző nem ír meg, megértheti, hogy milyen is volt a szemét a valóság előtt behunyó, nacionalista jelszavakon felnőtt úri középosztály, további milyen az a polgári író, aki nem a valóságot írja, hanem ennek a polgári középosztálynak az igényeihez igazodik.

Jobban megérthet egy korszakot. Sőt, hozzátehetem: jobban megértheti a mát, a jelent, mert megértheti, hogy mennyire összefügg a huszadik századi múlt napjainkkal. Valami lényegest megérteni a társadalomról ugyanis nem csak az igazságot kimondó író szavaiból lehet, hanem gyakran a valóságot elfedni akaró szerző hallgatásából is.

(2015)