Már minden nyár sötét, minden évszak, minden év. Egykori, régi nyarak, évszakok, évek, évtizedek emlékeiből, fényeiből élek, - ameddig élek.

Egyik íróbarátom hívott fel telefonon. Becsületes ember (talán túlzottan is az). Ha nem volna becsületes, nem is lehetne a barátom. Író, persze, attól még igen, ha az író definíciójába valaki nem iktat be jelentősebb erkölcsi követelményeket. Petőfi a költő meghatározásába beiktatott (A XIX. század költői, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/xix.htm). Én Petőfivel értek egyet, akivel egyébként - eszméit tekintve - halála után már egykettőre kevesen, és ez így volt, akár a XIX. századi Nagy-Magyarországon, akár a Trianon utániban. Ma ugyanez a helyzet.

No de térjünk vissza a telefonálóra. Művelt ember, nagyon is, de időnként (talán nem is veszi észre) kicsit rá is hat az a métely, amire erősebb szó illene, mert a tömegek nem értik, hogy mi az valójában: a nacionalizmus. Felháborodottan közölte velem, hogy a Magyarországra érkező menekültek táboroztatása, ellátása sokba kerül, - mindenkinek. Neki is, nyugdíjasként.

Nem kedvelem, ha bárki, de különösen ha író (vagy más értelmiségi) egy tényt túlságosan kiragad összefüggéseiből, ez gyakran a hamisítás módszere is. Az tény, hogy (ha az Európai Unió valóban nem fizet a menekültek ellátásáért, ahogy ő a telefonban mondta) pénzbe kerül - mindenkinek (sőt, ha az Európai Unió fizet is, akkor is minden európainak). Ám íróbarátomnak illene tudnia, hogy nem mindenkinek kerül sokba. A mai Magyarországon a hatalomra került jobboldal oly mértékben kedvez a gazdag rétegnek (kb. a lakosság egyötödének), hogy e rétegnek nem kerül sokba (még akkor sem, ha a sok fogalma nem határozható meg pontosan). No és mi minden az, ami e hatalom intézkedései (és nem intézkedései) miatt a lakosság négyötöd részének sokba került az elmúlt években? Ezen érdemes volna elgondolkoznia a magyarok négyötöd részének (a fentebb említett egyötödtől ilyen elgondolkodást nem várok ugyan, de azért - a közmondást felhasználva - megemlítem, hogy a korsók háborús kutakra való járogatása e réteg számára is ad intő figyelmeztetést a történelemből, nem is egyet).

Hát igen, igen, szomorúak, egyre szomorúbbak a nyarak, évek azoknak, akiket hazafiaknak lehet nevezni. No, nem a hazafiasság oly magas követelményére gondolok, mint amiről Petőfi írt Nemzeti dalában (interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/nemdal.htm), annak lényegét a magyar tömegek, ha egyszer megértették is, már régen elfelejtették. Nem, oly magas szintű erkölcsi bátorságra nem gondolok!

Ám arra igen, hogy a becsületes hazafi (a becstelenség eleve kizárja a hazafiasságot, miközben éppen a legnagyobb tolvajok szoktak a hazafiasságról leghangosabban szónokolni, - nézzenek csak utána, olvasóim, a történelemben, ezért teszem a szóhoz hozzá a becsületes jelzőt!), saját érdekei mellett, a haza (a lakosság többségének) érdekeivel is törődik és - ha nem áll rendkívüli kényszerítő körülmények hatása alatt - még bólogatással sem szolgálja ki a hatalom erkölcstelen magatartását. A nagy magyar írók, költők talán mindig úgy dicsérgették hazájukat, mint cigány a lovát? (Csak szemléletessége miatt használom ezt a régi szólást, ne lásson benne senki a romákkal szembeni előítéletet!) Nem lehet, hogy, mint akár Kölcsey Ferenc is a Himnuszban (interneten: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/kolcsey/anthem/html/), erős kritikát is megfogalmaztak az ország kárát okozó magyar emberekre, eseményekre vonatkozóan? Utóbbi kérdést sok mindenre fel kellene tenni. Többek között arra is, hogy a vallásos hívő valóban Isten dicsőségére, a Biblia szellemében cselekszik, amikor nem ítéli meg egyházának hazájában (és a világban) betöltött szerepét tárgyilagosan, a becsület erkölcsi követelményeinek megfelelően? Kicsit el kellene ezen gondolkodni, de ritkán látok becsületesen gondolkodó magyarokat. Azt a gyávaságot, amit Petőfi ostorozott, viszont szinte naponta, és egyre visszataszítóbb formában.

A magyar szellemi sötétség (mint a világban levő is) jelentős mértékben a történelmi múlttal függ össze. Azzal a múlttal, amelyben nem csak helyes felismerések és előrelátások vannak, hanem - sokkal inkább! - tele van hazugságokkal, ferdítésekkel, részigazságok hamis felnagyításával.

Nehéz volna a tömegeknek, a mindennapok "kisembereinek" felismerniük ezeket a hazugságokat?

Becsületes gondolkodás mellett nem volna nehéz. A hazugságok mögött érdekek vannak, a kapitalista társadalomban ("piacgazdaságban") egy társadalmi réteg (kisebbség) valós érdekeit tükrözik, amelyek a többség érdekeivel, a haza érdekeivel - általában - ellentétesek. Utóbbi megállapításához tulajdonképpen nem kell valamiféle "politika", hanem csak becsületes hazafiság.

A Horthy-korszakban igenis elnyomták a társadalom szegényebb rétegeit, hogy egy szűk társadalmi réteg fényűző életet élhessen. Ez sok ezer dokumentumból, visszaemlékezésből, klasszikussá lett szépirodalmi műből teljesen világos, vitathatatlan. Olyan sok ész kellene talán ennek megértéséhez, beismeréséhez? Nem kellene, de becsületes magatartás, tárgyilagosság igen.

A Horthy-korszakban igenis az akkori vezetés, és kiszolgálóik felelősek mindazért, ami a zsidókkal történt, a történelmi egyházak hatalmon levő képviselőit is beleértve. Olyan sok ész kellene talán ennek megértéséhez, beismeréséhez? Nem kellene, de becsületes magatartás, tárgyilagosság igen.

Ez a becsületes erkölcsi magatartás nem csak azoknál hiányzik, akiknek érdeke a hazugság, a hatalmon levő jobboldal támogatása, hanem legtöbbször azoknál is, akiknek érdeke éppen e hazugságokkal szembeni fellépés volna.

Akiknek érdeke a hazugság, azokat - kivételektől eltekintve - hiába figyelmezteti egy-egy becsületes író, költő a múltból (olykor a jelenből) az igazságra. Ám a magyarok többségével (ez, persze, nem csak magyar sajátság, általában így van a világban is) szintén bajok vannak, nem csak a szellemi színvonalat (tudást) illetően, hanem - részben előbbivel összefüggésben - erkölcsileg is. Ami a magyar értelmiséget illeti: elszomorító állapotban van, talán még elszomorítóbban, mint a Horthy-korszakban.

Az 1989-es rendszerváltás után oly nagy méreteket öltött hazudozás a huszadik század második felére, a Kádár-korszak eseményeire is vonatkozik. A becsület (éppúgy, mint a Horthy-korszaknál) természetesen nem e korszak megszépítését kívánja, hanem a tárgyilagosságot, az akkori események hátterének megértetését, - a korszak primitív átkozása helyett. Például annak folytatását, amit Kopátsy Sándor tárgyilagosságra törekvő művében elkezdett (Kádár és kora, interneten: http://mek.oszk.hu/03300/03345/).

A jobboldali hatalomnak - így volt ez az előző századokban is - a nacionalizmus a fő fegyvere, amelyikkel szembe tudja állítani, hatalma megtartása érdekében, a magyart a magyarral, és a magyart más nemzetiségekkel. Egyik nemzetet a másikkal. Régi méregrecept ez, - és számomra olykor meglepő, hogy a jelenben még mindig mennyire hatásos.

Ilyen keveset tanultak a népek a történelemből?

Úgy látszik: igen.

Minden eddigi társadalmi rend - szükségszerűen, elkerülhetetlenül - diktatúra. A "rossz" diktatúra a lakosság kisebb részének érdekeit érvényesíti a többséggel szemben, a "jó" diktatúra fordítva: a többség érdekeit a kisebbség érdekeivel szemben. A "rossz" és "jó" diktatúrákon belül is vannak fokozatok.

No és a két alapvető eszmei irányzaton belül is vannak lényeges különbségek, "színárnyalatok". Nem csak a "jobboldalon" belül, hanem - természetesen - a "baloldalra" is érvényes ez.

A magyar "baloldali" (liberális) ellenzék hatalomra jutása a lakosság nagy része számára kedvezőbb volna a mostani jobboldali uralomnál, mert képes volna közelebb hozni egy társadalmi egyensúlyt (nem megvalósítani, csak közelebb hozni!), gazdasági szakemberei hozzáértőbbek, a mostani, totálishoz közelítő diktatúra enyhítését hozhatná, valamint a hatalmon levő jobboldalnál kulturáltabban viselkedik, és inkább hajlik a társadalmi párbeszéd felé.

Mindezzel együtt a "kevésbé rossz" választási lehetőségét kívánja (és a világhelyzet ennél előnyösebbet most nem is tolerálna). Ám a tárgyilagosság miatt meg kell jegyezni: az utóbbi "alig baloldalnak" azonban 1989 után jelentős vétkei is vannak a kapitalizmus, mint társadalmi rend, túlzott kiszolgálásában (különösen a szakszervezetek meggyengítésében, valamint a Kádár-korszakra szórt hazugságok szó nélkül hagyásában) és - véleményem szerint - mostani ellenzéki politikája olyan, mintha nem is akarna majd választást nyerni, a tömegtájékoztatásnál ebbe-abba belekap, majd elhagyja a dolgot, az ilyen össze-vissza propaganda nem alkalmas a "tanácstalan rétegek" megnyerésére.

Mindezek után térjünk vissza a menekültáradatra, amelyről író barátom oly riadtan nyilatkozott telefonon.

Európának a menekültek kérdése bármilyen fontos problémája is, nem az egyetlen, hanem része egy, régóta tartó, súlyos helyzetnek, amelyik sokirányú intézkedést kíván, és ezen intézkedések tengelyében, ha, átmeneti áldozatok árán, végül sikeres lehet, akkor ezt csak egy sokkal erősebb, egységesebb, számon kérőbb Európai Unió hozhatja el.

Európa elöregedése önmagában is van akkora probléma, mint a menekültek befogadása. Vonatkozik ez Európán belül Magyarországra is. Európa (az Európai Unió) érdeke az, hogy miután átgondolta tényleges lehetőségeit, egy értelmes befogadási politikával - amennyire lehet, előre számolva az átmeneti nehézségekkel is - segítse saját "fiatalítását".

Fiatalítás nélkül Európa régi népessége meghal, és akkor már fiatalítani sem kell, elvégzi ezt a világban bekövetkezett "demográfiai robbanás".

No és a menekültek tömegeit mi űzte el a hazájukból? Nem lehet, hogy e nyomorúságos helyzetük felé a világ, ezen belül, ha nem is nyúlunk vissza évszázadokra, Európa is taszította őket, még az utóbbi évtizedekben is? Más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem?

Abba kellene hagyni azokat az önző érdekeket szolgáló "cirkuszjátékokat", amelyek a világban is, Magyarországon is mindennaposak (a Panem et circeses! - Kenyeret és cirkuszjátékot! római mondásból a tömegeknek Magyarországon lassan már inkább csak cirkuszjáték jut a hatalomtól, kenyér nélkül). Abba kellene hagyni a "plakátháborúkat", és Európa tömegeit bevonni a közös gondolkodásba. Miként lehetne az egyre feldúltabb világban erősíteni a biztonságot (amiért a lakosság is sokat tehetne)? Miként lehetne jobban, felkészültebben fogadni a menekülteket, ellenőrzésüket, elhelyezésüket, összeegyeztetve az emberiességet és Európa érdekeit? Nem volna itt az ideje, visszaszorítani azt a mérhetetlen korrupciót, amelyik - a kitört, valamint csak a mélyben sejthető, eltussolt botrányok szerint - lassan olyanná teszik erkölcsileg is az Európai Uniót (és benne Magyarországot), mint amilyen hanyatlása idején a római birodalom lehetett? Nem kellene jobban körmére nézni a tagállamoknak, hogy mire költik, milyen feltételekkel, módon az Európai Uniótól kapott pénzt?

Tudom, hogy egy új Felvilágosodás korszaka még nincs itt, - de azért jó volna több fény ennek a vénülő Európának, mert, úgy érzem, az utóbbi időben látása is nagyon meggyengült.

(2015)

A szerző néhány kapcsolódó írása az interneten:

1.) Európa elrablása (Kidnapping of Europe)

2.) Struccfej, homokban (Ostrich head, in sand)

3.) Megoldás lehetne egy Kínai Nagy Fal? (About the refugee problem in Europe)

4.) Gondolatok a "NEMZETI KONZULTÁCIÓ a bevándorlásról és a terrorizmusról" c. magyar kormányküldeményről

5.) Hazafiság, költészet, Európai Unió (Patriotism, poetry, European Union)