Feltöltve: 2005-11-30 22:33:50
Megtekintve: 5934
Az éneklő nő
Nagy csend volt,
Se hold, se árnyék,
Mindenhol félelem honolt,
Csendes volt a tájék.
Halk hangon szólt a messziből az ének,
Vékony női hang, mely dallamai az égig érnek.
Lángba nézek, a szíve lángjába,
Eléget mindent, mi szíve, álma.
Csak nézem, ahogy a távolba réved,
Szomorú szemét elfordítja, érzed,
Érzed a félelem illatát,
Valamitől fél, várja a halált.
Majd beteljesül a vágya,
De addig is az eget csodálja.
A szél lengeti barna tincseit,
Szomorú hangjával talán rajtam is segít.
Várom a tavaszom, talán eljön,
Addig is rettegem a holnapom, mikor értem jön..
2005. november 27.
Se hold, se árnyék,
Mindenhol félelem honolt,
Csendes volt a tájék.
Halk hangon szólt a messziből az ének,
Vékony női hang, mely dallamai az égig érnek.
Lángba nézek, a szíve lángjába,
Eléget mindent, mi szíve, álma.
Csak nézem, ahogy a távolba réved,
Szomorú szemét elfordítja, érzed,
Érzed a félelem illatát,
Valamitől fél, várja a halált.
Majd beteljesül a vágya,
De addig is az eget csodálja.
A szél lengeti barna tincseit,
Szomorú hangjával talán rajtam is segít.
Várom a tavaszom, talán eljön,
Addig is rettegem a holnapom, mikor értem jön..
2005. november 27.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!