Török Miklós (1946 - 2013) romániai magyar író életrajzi adatait többek között a Wikipédia is tartalmazza (interneten: http://hu.wikipedia.org/wiki/Török_Miklós/

Kutyadolgok című könyve háromnegyed részben egy Dáma nevű bulldogról szól, bámulatra méltó, csodálatos kutyáról, meg a könyv főhőséről (valójában a Szerzőről), mint kutyagazdáról. Utóbbinak a kutyára vonatkozó megfigyelései zseniálisak. A könyvnek ez a része: remekmű. Olyan kifejezések, hogy "olvasmányos", "érdekes", "izgalmas" nem is képesek érzékeltetni a könyv értékét.

Talán világirodalmi szinten is elismert lehetne ez a mű, ha a Szerző nem magyarul írta volna meg, vagy, ha világnyelven (angolul, németül, franciául, vagy oroszul) kiadnák. Előbb-utóbb, szerintem, nagy üzleti siker volna, hiszen a világon igen sok a kutyaimádó, és van közöttük egy olyan réteg is, amelyik ilyen témájú könyvet szívesen vásárolna.

Előrebocsátom: nem vagyok kutyarajongó, de szeretem az állatokat. A kutyákat is. Nem állítom, hogy rajongok e négylábúakért, de el kell ismernem: a legtöbb kutya, ha gazdája szeretettel foglalkozik vele, nagyon kedves állattá lesz. Minden bizonnyal eleve gonosz kutyák is vannak, bár utóbbiakból valószínűleg sokkal kevesebb, mint ilyen emberekből.

Szeretem a kutyákat, de nem tartanék ebet. A kutyát sétáltatni kell, hőségben, fagyban, esőben, hóban egyaránt és, ha naponta csak egyszer, nekem már az is sok volna. Nem mondom, egy akkora kutyával, amelyik belefér a zsebembe, lehet, hogy sétálnék, ha jól viselkedne e ruharészben. Lehet, de ez sem biztos.

A kutya megérzi, hogy ki szereti igazán. Író barátom két kopója rajong a fiamért, fiam is értük, meg ott van egy másik, Zora nevű különc kutya, aki, gazdáin kívül, csak néhány embert kedvel, de abba a nagyon szűk körbe fiam is beletartozik. Gyermek- és ifjúkoromban nekünk is volt kutyánk, hűséges, jóindulatú pulikutya. A puli azonban túl értelmesnek bizonyult ahhoz, hogy az eldobott fadarabot parancsszavamra visszahozza. Csak nézett rám, szemrehányóan: - Miért dobtad el? Már nincs rá szükséged? Át is pártoltam Don Quijote nevű cicámhoz. Akarva-akaratlanul sok mindent megtudtam viszont a kutyákról is, lényegében kívülállóként.

Annyit mindenképpen, hogy tudjam: a Kutyadolgok Szerzője nem lódított szeretett bulldogjáról, legfeljebb, talán, csak egy ponton: nem valószínű, hogy egy kutya, még ha bulldog is, a szobában hosszú ideig magára hagyottan, visszatartja vizeletét, nehogy bepiszkítsa szeretett gazdija lakását. Egyébként még ezt sem tartom lehetetlennek, de erről már kutyaszakértőkkel kellene beszélnem, nem érzem magam eléggé autentikusnak.

Nos, a Kutyadolgok című művel, ameddig a Dáma nevű bulldogról, és gazdijának hihetetlenül érdekes kutyaélet-megfigyeléséről van szó, igen elégedett vagyok, sőt, annál sokkal több.

A történet kerete, háttere azonban a romániai Ceaușescu-korszak, egy kemény diktatúra időszaka. Ez teszi ki eseményeivel a könyv mintegy egynegyedét. Utólag visszatekintően a Szerző, személyes sérelmei ellenére, inkább bájos, fölényes humorral ír erről a korszakról.

Nem állítható, hogy e korszak eseményeit a Szerző meghamisítja, de nekem, mint igazságszerető, töprengő különcnek, mégsem tetszik remek alkotásának ez a része.

Miért?

Valami nagyon-nagyon fontos dolog miatt, amivel ma, és a történelem legtöbb régebbi időszakában, oly kevesen törődtek, törődnek: a VALÓDI és az IGAZ nem feltétlenül azonos. Erre többek között József Attila is, akinek szobra ma Budapesten, a Duna parton szomorkodik (utóbbira minden oka megvan), felhívta a figyelmet egyik versében (Thomas Mann üdvözlése). Én most igyekszem világosabbá tenni a vers e kijelentését, mert azt tapasztaltam, hogy a kettő (valódi és igaz) közötti (esetleges) különbség említésénél majdnem mindenki úgy bámul, mint borjú az új kapura.

Igen, a valódi lehet egyúttal igaz is, de nem feltétlenül az. A könyvben a szekuritáté (a Ceaușescu-korszakban a román titkosszolgálat) tevékenységének, jellegzetes alakjainak, ravaszkodásainak bemutatása a könyvben kétségen kívül valódi (sok-sok dokumentummal, hiteles tanúvallomással alátámasztható), de nem igaz. Ahhoz, hogy igaz legyen, a könyv főhősének legalább olyan jól meg kellett volna figyelnie és leírnia e kor társadalmát, mint ahogy kutyája viselkedését megfigyelte és leírta.

Nem gondolom, hogy túl kellene értékelni egy irodalmi kör jelentőségét a Ceaușescu-korszakban, Nagyváradon, az akkori társadalmi rend elleni veszély szempontjából, de ugyanakkor azt sem: a kör tevékenysége annyira jámbor volt, mint ahogyan a Szerző érzékeltetni igyekszik. Ám, még ha az lett volna is, akkor sem volna egy ilyen érzékeltetés igaz. Az irodalmi viták, eszmecserék szükségszerűen felvetik, tartalmazzák nem csak egy társadalmi rend híveinek, hanem ellenségeinek nézeteit is. Tapasztalatból tudom, magam is vezettem irodalmi kört, igaz, Magyarországon, és nem is oly széles tevékenységűt, mint a könyvben szereplő, Ady Endre nevét viselő (véletlenül a miénk is e költő nevét hordozta). Ha a Szerző nem gondolkodott el az osztályharcról (ezt a szót ma már nem emlegetik, mert a mostani társadalmi rend úgy fél tőle, mint ördög a tömjénfüsttől), - akkor miről gondolkodott el (kutyája viselkedésének mozgató rugóin túlmenően) egyáltalán? Tudnia kellett volna azt is, hogy milyen veszélyes a nacionalizmus, irredentizmus. Miként lehetett volna ezektől mentes bármilyen irodalmi kör, abban a korszakban, Romániában, Nagyváradon, amikor a magyar, román és más nemzetiségű nacionalizmus (pontosabban: mindaz, ami mögötte, egyszerre valódiként és igazként, van) már addig is annyi kárt, tragédiát okozott a huszadik században?

Az sem hihető, hogy a nagyváradi irodalmi kör tagjai (úgy tűnik, elsősorban magyarok) mind oly gerincesen és összetartóan fogadták volna (egy kivétellel) a szekuritáté zaklatásait, mint ahogy a Szerző bemutatja. Nos, a főhősnek (vagyis a Szerzőnek) a szekuritáté képviselőivel szembeni hetyke magatartása sem látszik számomra igaznak, sőt, még valódinak sem (ha tényleg így történt, akkor nagyon jó kapcsolatainak kellett lennie, mert egy-két blöff célba találhat ugyan, de kétséges, hogy arra tartósan építhetett-e).

Vannak azonban e kutya-életrajz keretében olyan elemek is, amelyek egyszerre valódiak és igazak. Ilyenek a Szerző által bemutatott haszonleső, ferde jellemű emberek (például a könyvben szereplő minden hájjal megkent ügyvédek), a lakosságra rákényszerített ügyeskedés, még ha utóbbi felé sok ember eleve hajlik is. "Mert egy korrupt ország korrupt társadalmában nem is az a nagy baj, hogy korrupció nélkül nem lehet érvényesülni, hanem az, hogy élni sem..." - írja a Szerző (138. old.). Hirtelen felkapom a fejem, nem erről a mostani, dicsőített, rendszert váltott Magyarország "demokráciájáról" olvasok könyvet?

Utóbbin elgondolkodhatna a Kutyadolgok olvasója, de, ha nem hozzám hasonló különc, akkor biztos vagyok benne, hogy egyelőre nem fog. Kinek kell olyasmi, ami nem csak való, de igaz is, - a mai Magyarországon?

Hát, amíg nem kell, addig, a nagy többség számára, ez az élet nem is lesz élet itt, Magyarországon. Egy szűk réteg számára, persze...


(2015)