Fábián Judit Romániában élő magyar költő, 1978-ban született, Nagyváradon. Versei az utóbbi néhány évben a nagyváradi Reggeli Újságban jelentek meg, valamint a 2013-ban kiadott Rejtélyes lélekrezdülések című antológiában is szerepel alkotása.

Az Edzés kábelen nagyon ízléses, és a kötet tartalmához jól igazodó, borítóját is a Szerző készítette. A könyvet Beri Róbert szerkesztette, utóbbi azt sejteti, hogy valószínűleg a Szerző nagyszámú költeményéből történt válogatás.

Fábián Judit első verseskötetéből három önarckép néz vissza ránk: a gyermeké (aki sok költőnél, szerencsére, még idős korára is megmarad), a serdülő fiatalé, valamint a középkorú hölgyé, aki azonban még mindig a fiatalsághoz tartozik, mert az utóbbi évtizedekben az életkorok átrendeződtek.

Mi teszi jelentőssé a Szerző verseskötetét?

Valami nagyon-nagyon fontos dolog: annak a világnak az érzékeltetése, amelyik a huszonegyedik században kaput nyitott, és amelyik technikai csodáival elkápráztat, de ugyanakkor el is keseríti azokat, akik lelkileg jobbat, szebbet, emberségesebbet szeretnének. Utóbbiak tudják, hogy ez a helyzet nem tart örökké, megváltozik majd, kedvező irányban, de a sokszor távolinak tűnő jövő nem vigasztalja őket, vagy nem eléggé.

Fábián Judit érzékelteti ezt a világot, egyik versében még a címkét is megemlíti: a kapitalizmust.

Sok minden együtt van kötetében: játékosság, tárgyilagosság, vágy, lehangoltság, figyelem a jelentéktelennek látszó és jelentős dolgok iránt, bölcsesség, megfigyelések és érzések kavalkádja, sokszor együtt, igen jól szerkesztett versekben. A technikában észreveszi az angyalt is, az ördögöt is.
A társadalomban is érzékeli mindkettőt, és ez arra mutat: még világosabban fogja látni kora társadalmát.

A kötet gyönyörű verssel kezdődik (Gyermekkor bársonyon), amelynek végén ott a felismerés is:

"Nomen non est omen,
nép ajka is téved,
bársony volt kertünk is,
mély sárgába révedt."

A Szerzőnek a szabadvers iránt is jó érzéke van, erre példa az Ivánék háza, amelyből az érintetlen természet (az "érintetlenül vad oázis") csodálata árad.

Játékossággal enyhített keserűséget érzek Perec-szerelem című versében, amelyet így fejez be:

"Összesült együttlét,
idővel petyhüdt kép,
Csontszáraz unalom,
ki az úr? Uralom?"

Ez az érzés tér vissza a Kínom divatban is:
"...álpárkapcsolat, idillt megbontó,
divat lett újra,hát... lélek-szigony!"

Más verseiben is ott van a férfi-nő életfontosságú viszonyában való, széles körben, sőt, tömegméretekben jellemző csalódás, jobbat akarás (Szerelmesek köve).

A giccs, a kicicomázott értéktelen szeretete, sőt, gyakran imádata messzire nyúlik vissza a múltba, de a Szerző jól érzékelteti azt, hogy felerősödött:

"Bóvli-bájtól bárgyú vigyor,
a kapitalista vidor,
szíveket zöld koktél tipor.

Katzenjammer színek, szívek,
egyetlen-napos frigy-hírek,
ürügy-ünnep omló híd lett." (Valentájn, hi!)

Időnként láttatja magát egy-egy bájos, humoros fricska, mint például az Örök Bürokrácia istennőjének orrára tett is, Betegszabadság c. versében:

"Jól kéne lennem,
ám a láz még perzsel,
űrlap-borogatás:
elhoznom nekem kell.

Újra gyógyulok,
segít az Állam,
iratok utáni
séta lenne vágyam?"

A kötet versei közül nekem, a Gyermekkor bársonyon című mellett, különösen tetszett a Háziasszony magánya. Ebből idézem:

"Nem vagyok egymagam, ha levesem főzöm,
vérmes buborékban gyermek-énem táncol,
vágyaim törhetnek elő a gáztűzön.

Amíg fő az étel, a lé suhogása
élet-vitáimban nekem ad igazat,
nincs tehát szükségem talán senki másra."

Ilyen bájos humor kéri magát a felszínre A szotyolázó című költeményében is.

A robottá váló technikai tevékenység lelki és értelmi elutasítása az Elektronikus munka:

"Az emberi szó gyilkos torzó,
Rejtőzz!"

A versek nagy értéke, tartalmuk, valamint jól eltalált, mértéktartó szerkesztésük mellett az is, hogy gyakoriak az újszerű, bátor (olykor talán első pillantásra nagyon is bátor) költői képek, eredeti kifejezések. Ezekből hadd álljon itt néhány, ízelítőül:
"Nyúzott papírsárkány ül légörvény zsákban.." (Edzés kábelen), "Izmaim használod, / azokkal mosolyogsz, kuncogsz.. (A macsó arca), "..egyéni önzés sok vas-szigete / keréken gurulva bolygót borítana be.." (Hívom a Zöldeket), "Keserű íz forgat.." (Epés idők), "..szecesszió-zsinór agg stukkó fölött / Istenig ér, a Fentbe nyúl.. (Épület-agónia), "Vak ökörnyál-szál gátolta őszi közlekedés.." (Közakadály sínen), "..minden lupé alatt, csak énünk rejtve, / szivárványos kompaktlemezbe préselve" (Korongban), "Arczenénket felismerik, / hangjegy-bélyeg sötétedik.." (Kelet-európai kottaarcok).

Eltűnődöm. Mit üzenhetnék Fábián Juditnak, akit személyesen nem ismerek, és csak ez a kötete került a kezembe, amit költő-Édesapja egyik barátjától kaptam kölcsön?

A Szerző minden bizonnyal nem szorul verseivel az én tűnődéseimre, tanácsaimra, mégis a "Keep up the good work"-on túlmenően talán annyit: a Költészet mellett továbbra is figyeljen élete Egészére, mert azt, hogy verseivel hová jut el valaki, rendszerint nem csupán tehetsége, verseinek színvonala határozza meg.

Ennyi tűnődő tanácsot megengedhetek most magamban, tréfásan hozzáteszem: szotyola rágás nélkül is, amit egyébként már ifjú koromban sem kedveltem társaimnál, de, úgy látszik, a makacsul fennmaradó fiatalos szokások egyike.

(2015)