Mi most közelebb abban elvész a távol.
Napkelet naiv gyermeke e nép,
és mindent úgy hisz fény, s árny forgatagban,
hogy csodálkoznak rajta a mesék.

Másik tájhoz szeretnék visszatérni, -
de nem lehet. Húsvéti földeken
hová lettél mosolygó óriásom:
képzelt Való, bátor Hitetlenem?

Bátorság nincs már, sehol, körülöttünk.
Eltékozoltak mindent, és az Ég
jelenre úgy néz, mint szomorú isten,
ki visszavágyja sziklabörtönét.

Húsvéti föld, elmúlt Időnek éke,
végtelen kékben meleg barna szín!
Csillagsorok szívtől szívig futottak,
s mint szikráztak volt Idő álmain!

Más idő ez: tavaszt Legenda megcsal,
mint annyiszor, és senki sem szabad.
A nép nem ért meg fényt, árnyat, világot,
láthatárt, légbe lendült szárnyakat..

Semmit sem ért. Sajnos. Húsvéti Földek!
Mily szívszorító: ember és az Ég
úgy lett eggyé, hogy meghalt a Legenda,
s Isten siratja sziklabörtönét!

Sereg nélkül minden Legenda vesztes.
Feltámadás? Mindenütt csak halott.
Hol van a Szépség? Dal? Csillagok álma?
Halott élőkkel együtt hallgatok.

Húsvéti Föld, a hallgatásunk értsd meg!
Barna határod zöld varázst terem,
de sereg nélkül halott a Legenda, -

ezt tükrözi életünk, életem.

(2015)