Az utóbbi két hétben az előzőleg kellemesen meleg kora tavaszi napok visszaugrottak a hideg levegőbe. Nem ritka dolog ilyesmi a történelemben sem, átvitt értelemben, ha egy nép tavaszáról van szó, - de most a nép (népek) tavaszáról, sajnos, eleve nem beszélhetünk.

Sokan papolnak a demokráciáról, de - mint, minden eddigi társadalmi rend, többször leírtam már, - a kapitalista (polgári) társadalmi rend is diktatúra. A feudalizmusnál, persze, demokratikusabb, de attól még a polgári rendet, mint csodálatra méltó demokráciát emlegetni, vaskos hazugság. A kapitalista (polgári) társadalmi rend olyan diktatúra, amelyik, erkölcsi szempontból elítélhetően, de e társadalmi rend lényegéből következően, elsősorban egy szűk rétegnek kedvez, a tömegek kárára. Fenntartja, sőt, időnként növeli a társadalmi igazságtalanságokat. Nagyon tág értelemben megfogalmazottan: a gazdagabb társadalmi réteg érdekeit érvényesíti a szegényebbek, a lakosság többsége kárára.

Van jó diktatúra is?

Igen, volt már, a történelemben, többször is, persze, a "jó" megjelölés csak az adott körülmények között érvényes, hiszen a lakosság egy részének valamilyen mértékű "elnyomása" lehet szükségszerű, elkerülhetetlen, de sohasem jó dolog. A "jó" diktatúra az, amelyik a lakosság többségének érdekét szolgálja (még akkor is, ha a "többséghez" tartozók egy része képtelen felismerni saját érdekét). Petőfi Sándor és Madách Imre például a Nagy Francia Forradalomban is felismerte, a véres események ellenére is, ezt a "jót".

A "rossz" diktatúrák között is volt és van olyan, amelyik "jobb" (nem jó, hanem jobb!). Voltak és vannak olyan országok a kapitalista társadalmi rendben is, amelyeknél a hatalom intézkedései valamelyest a lakosság egészének érdekeit is jobban méltányolják (jobban, igazságosabban, mint más országokban). Magyarországon azonban a kapitalista társadalmi rend sem a huszadik század első felében (nagyjából a Horthy-korszakra eső időszak), sem az 1989-es rendszerváltozás után nem tartozott, tartozik az utóbbi, némileg tisztességesebb kapitalizmust megvalósító országok közé. A közbeeső "szocializmust építő" társadalmi rend időszaka (nagyjából a Kádár-korszak) is szükségszerűen diktatúra volt, azonban - a kényszerítő körülmények ellenére, amelyekről ma a közéletben majdnem mindig hallgatnak - a kapitalista diktatúránál (a Horthy korszaknál) sokkal jobban érvényesítette (számos hibája ellenére is), a lehetőségek keretei között, a lakosság nagy többségének érdekeit. Az, hogy erkölcsileg is sokkal magasabban állt a magyarországi kapitalizmus jelenlegi állapotánál, kicsit is becsületesen, tárgyilagosan gondolkodni képes ember számára nem lehet kétséges.

A jelenlegi kapitalista diktatúra Magyarországon e diktatúrák legrosszabbjai közé tartozik. Erkölcsileg is, jogérvényesítés szempontjából is, gazdaságilag is. Nem írom azt, hogy a legrosszabb, mert utóbbi címért nagy a versengés a világban.

Azon, valószínűleg kevés, ember közé tartozom, akit nem az 1989-es rendszerváltás főbb eseményei leptek meg (utóbbi akkoriban megjelent írásaimmal igazolható), hanem az erkölcsi rosszabbodás mértéke (ez erősebb kifejezést kívánna). No és meglepett, szintén mértékével, a tömegek részben megjátszott, részben tényleges ismerethiánya, tudatlansága. A kettő, persze, összefügg. Az utóbbi évtizedben a hatalomra került jobboldal gyakorlatilag minden szempontból sokat tett azért, hogy Magyarország erkölcsileg ennyire tönkremenjen: a jogállamot majdnem teljesen felszámolta, a korrupció szinte általánossá vált, és bár az ország gazdasági helyzetének kedvezőtlen alakulása nagyobbrészt a gazdasági válság rovására írható, a jobboldali kormányzás az utóbbi években, elsősorban a szakszerűség háttérbe szorításával, valamint a társadalmi párbeszéd felszámolásával, jelentős mértékben felelős azért, hogy az ország gazdasági teljesítménye a környező országokénál rosszabb lett.

A kapitalista társadalmi rend lényegéből következik ugyan a hazudozás, a tömegeket megtévesztő hatalmas propagandagépezet működtetése, mégis megdöbbentő (méretei miatt), hogy a magyar lakosság (beleértve a környező országok magyar lakosságát is) tömegméretekben milyen tudatlan, erkölcsi érzéke, igazságszeretete milyen minimális, és gyakran még saját jelentős kárából sem tanul. Így a "más kárán tanul az okos" nem csak, hogy nem alkalmazható rá dicsérően, hanem a közmondást is újra kellene szabni rá.

Akik a hatalom birtokában vagy árnyékában lopni akarnak, azokat értem (természetesen nem dicséretként írom ezt), ha gátlástalanul hazudoznak a múltról és jelenről, saját javukra alkotnak, vagy hozatnak törvényeket, és legocsmányabbul viselkedő cinkosaikat is megvédik.

Utóbbi érthető, de a magyar tömegek magatartása az erkölcstelenségek napvilágra kerülésénél, mármint ilyen mértékben, mégis megdöbbentő.

Miként hiheti egy vallásos ember, hogy Istennek szolgál, amikor sorozatosan olyanokra szavaz, akik tetteikkel köpnek a Biblia tanításaira?

Miért kell valakinek, akár vallásos, akár nem, olyan ostobának lennie, hogy semmit se tudjon arról az "úri világról", ami Mikszáth Kálmán, vagy Móricz Zsigmond műveiben oly kézzel foghatóan megjelenik?

Ám nagy baj van még annak a népirtásnak, a "magyar holocaustnak" az emlékével is, amelyért az akkori társadalom (a Horthy korszak) vezetői is nagyban felelősek, köztük a "Szeretetet" hirdető főpapok is? Miért kell valakinek olyan ismerethiányban szenvednie, hogy semmit se tudjon a "keresztény kurzus" tetteiről?

Egy erkölcsileg jobb magyarságot szeretnék, amelyik múltjából arra büszke, amire bátran az lehet, és azokra, akik felelős poszton (vagy bárhol) nem csak a saját javukat nézték, amikor cselekedtek, hanem hazájuk, népük érdekeit is.
Igaz, más népeknél is hasonló problémák adódnak, - de ez nem lehet mentség a magyarságnak.

Nem gondolom, hogy a politikai pártok vezetőinek aszkéta életet kellene élniük, de azért a harácsolásnak (és a hatalommal való visszaélésnek) van egy olyan foka, amelyik a jó érzésű, igazságszerető emberekben undort kelt.

A "szélsőséges jobboldal" jelenleg ellenzékben van, és nem nehéz meglátni az utóbbi években bekövetkezett választási sikereinek okait. Eszmei alapja lényegében azonos a kormányon levő "nem szélsőséges jobboldaléval", ugyanaz a hamisan beállított "történelmi múlt", olcsó nacionalizmus, keresztény kurzus, - és ha több, a múltat világosabban látó ember volna a magyarok között, akkor népszerűségük nem növekedne, hiszen a "szélsőséges jobboldal" ugyanazokat a Magyarországnak sok kárt okozó múltbeli személyeket, szervezeteket, intézményeket dicsőíti, mint amelyeket a "nem szélsőséges" jobboldal. A "szélsőséges jobboldal" az 1989-es rendszerváltás után még nem volt kormányon, de értelmesen gondolkodó és becsületes embernek nem volna nehéz átlátnia: Horthy (és a Horthy korszak más hasonló alakjai) előtt hódolók eleve nem lehetnek jobbak, mint a jelenlegi "nem szélsőségesek". Radikális jelszavaik mögött, persze, amelyekkel a jelenlegi jobboldali kormányzást bírálják, sokszor van igazság tartalom (mint ahogy Szálasi Ferenc nyilaskeresztesei is - szavakban - gyakran fogalmaztak meg igaz kritikát a Horthy-rendszer vezetésével szemben, de többet kellene tudni a mai magyaroknak arról: mihez vezetett ez valójában?)

Mi okozta (okozza) Magyarország jelenlegi súlyos gazdasági-társadalmi válságát?

E válság okai négy alapvető csoportba sorolhatóak:

1.) A kapitalizmus nagy nemzetközi sikere 1989 táján, amelyik a társadalmi rendszerváltáshoz vezetett, és a tömegek kezdeti, túlzott reményei után,
a vártnál sokkal nagyobb visszásságokkal és botrányokkal (gondoljunk a privatizáció időszakára!) előbb nagy erkölcsi visszaesést hozott, amihez később a nemzetközi gazdasági válság okozta tömeges elszegényedés és egy szűkebb társadalmi réteg nagymértékű gazdagodása társult.

2.) A megváltozott társadalmi rend eleve jobboldali volt (mert a polgári - kapitalista - társadalmi rend mindenképpen az, még ha a "baloldal" vezeti is az országot), és a jobboldali eszmeáramlat gyorsan előtört. Kiderült, hogy a magyar tömegek mennyire hajlamosak hinni a nacionalista jelszavakban, amelyekkel a huszadik századi kapitalizmus már kétszer is tragédiát hozott Magyarországnak.
A "Horthy korszak" továbbélő hagyományainak (utóbbiban jelentős része van azoknak az egyházaknak is, amelyek valójában a múltban is kiszolgálták a jobboldali kormányokat, nagy szerepük volt és van a népbutításban) köszönhető végül a magyar jobboldali pártok "kétharmadosnak" nevezett győzelme (egyéb erkölcsileg elítélendő vagy vitatható trükkök mellett), ami, persze, nem jelenti a lakosság kétharmadát, hiszen a lakosság jelentős része az 1989-es rendszerváltozáskor "csodálatosnak" kikiáltott kapitalista demokráciában nem is megy el szavazni.

3.) A "kapitalista baloldal" a jelenlegi magyarországi jobboldali diktatúra megvalósulásáért szintén jelentős mértékben felelős (természetesen ezen belül a magát megtévesztő névvel Magyar Szocialista Pártnak elkeresztelt mellett a polgári liberális pártok is). Azt ugyan nem lehet felróni neki, hogy a kapitalizmus nagy nemzetközi győzelme idején nem kezdett el egy kapitalizmus-ellenes propagandát, az nem lett volna reálpolitika. Ám összeszedhette volna erőit, ha egy tisztességesebb polgári demokrácia (kapitalizmus) lett volna a célja, amelyik egy emberségesebb, a társadalom szegényebb rétegeinek érdekeit jobban érvényesítő, szociálisabb ország megvalósítását akarja. Bár kétségtelen, hogy a "kapitalista baloldal", amikor kormányra került, hozott ebbe az irányba mutató intézkedéseket is, ám alapvetően nem teljesített jól e téren. Sok olyan visszataszító megnyilvánulása volt, amelyik a kapitalista viszonyok közepette is némileg érvényesíthető demokratikus értékeket rombolta, vagy rombolásukhoz hozzájárult, sokszor a jobboldallal cinikus egyetértésben. Visszataszító jelenségek rá is jellemzőek voltak a privatizációban, tétlenül nézte a szakszervezetek szétverését (miközben a nyugati polgári demokráciák régóta vannak erős szakszervezetek!),
no és sok tekintetben nélkülözte a tárgyilagosságot a Kádár-korszakhoz való olyan "szocialista" viszonyulás is, amely a hibákat túlhangsúlyozta, viszont szinte teljesen elhallgatta e korszak érdemeit, és nem tett kísérletet az akkori diktatúra körülményeinek megmagyarázására, oly mértékben sem, mint amit egy "tisztességesebb kapitalizmus" megenged.

4.) Az igazság kedvéért meg kell említeni azt is, hogy a magyarság nem rosszabb ugyan, erkölcseit és értelmét tekintve, mint a világ legtöbb nemzete (van, amelyeknél valamelyest jobb, és van, amelyeknél némileg rosszabb, de nem hiszem, hogy könnyű volna hitelt érdemlően, akár csak a tárgyilagosságot megközelítően is, rangsort felállítani). Azt világosan látni lehet: a magyarság erkölcsi és szellemi szintje alacsony, ha abból indulunk ki, hogy mennyi mindent nem ért az "átlag magyar" saját történelméből, és mennyi minden olyasmit elvisel, megtűr, aminél az asztalra kellene csapnia, sőt, esetleg sokkal többet tennie annál. Petőfi Sándor szelleméből ma is kevés érződik a Költő szeretett népe gondolatvilágában és tetteinél! Félelmetesen kevés. Amíg a jobboldal látja ezt, és propagandájában maximálisan fel is használja a nép éretlenségét, intézkedésével igyekszik konzerválni a tömegek tudatlanságát, addig a "kapitalista baloldal" túlzottan épít szűk értelmiségi csoport magas szintű észjátékára, amely, bármennyire érdekes is, kevéssé hat a tömegekre. Itt jegyzem meg, hogy a "kapitalista baloldal", amikor kormányon volt, hozott ugyan a közoktatás és felsőfokú oktatás fejlesztését elősegítő intézkedéseket, de - véleményem szerint - a figyelmeztetések ellenére elhanyagolta a lakosság megnyerését, közöttük például a fiatalokét. Ez is hozzájárult, más tényezők mellett, hogy például az egyetemi ifjúság napjainkban, a hírek szerint, egyre inkább a szélsőjobboldal befolyása alá kerül.

A kapitalista baloldalnak, háta mögött a Magyarországnál sokkal demokratikusabb Amerikával, nem volna szabad elbíznia magát, de ezt teszi, legalábbis így látom kívülről, a szaporodó jelekből, még mindig. A baloldali erőknek össze kellene fogniuk, hiszen eszmei alapjuk közös, együtt kellene programot kidolgozniuk az ország helyzetének javítására, maholnap már Magyarország megmentésére. Ugyanakkor folyamatosan számon kellene tartaniuk, érthetően közölniük, a tömegbe sulykolniuk azokat a megdöbbentő visszásságokat, erkölcsileg elítélendő - és egy tisztességes kapitalista jogállamban nemegyszer bűnügyként is megvizsgálandó - tetteket, amelyeket a média mögött álló "baloldali" politikai erők fel-feldobnak, azután, sokszor már napok alatt, hagyják feledésbe merülni.

A kapitalizmus keretei között a tömegek érdeke, Magyarország érdeke, hogy a kapitalista baloldalra szavazzanak. Nem azért, mert ez a kapitalista baloldal annyira jó, hanem azért, mert a jobboldalnál jobb. Gazdasági szakemberei jobban képzettek, a "baloldal" kormányzása idején inkább figyelembe vette a szakemberek véleményét, jobban hajlott a lakossággal való párbeszédre, még ha szociális érzékenysége nem is volt kielégítő, és nem preferálta annyira arcátlanul a gazdag társadalmi réteg érdekeit a szegények kárára, mint a jobboldal (amelyik egyébként a történelmi múltban is ezt tette). A kapitalista baloldalnak nem volt szándéka kormányzásának idején olyan, szinte totális diktatúra megteremtése, amit ezekben az években Magyarországon a kormányzó jobboldal megvalósított. Korrupció ugyan mindig volt, van, és belátható ideig lesz is, de az a hihetetlen mértéke, amelyik ma megvalósul, és az egész ország légkörét mérgezi, döntően a jobboldali kormányzáshoz kötődik.

Itt teszem hozzá fentiekhez, bár külön tárgyalást igényelne: a becsületes gondolkodás, hazafiság megkövetelné, hogy az ország, a társadalom próbálja meg őszintén helyére tenni a magyar holocaustot, és levonni az emlékéből adódó becsületes következtetéseket. Ez valójában mindmáig nem történt meg, világosan látszik az antiszemitizmusra (és annak különböző árnyalataira) vonatkozó felmérésekről szóló hírekből is.

A holocaustért a mai magyarok közül senki sem felelős, de azért, erkölcsileg, mindenki, aki nem igyekszik véleményének kialakítása előtt tájékozódni a történtekről. A magyar holocaust szavakban való elítélése, és ugyanakkor a Horthy-szobor felállítása (vagy más zsidók ellen uszító jobboldali személy dicsőítése) ugyanazon jobboldali kormányzás részéről arcátlanság (persze, nem volna az, ha a szoborra az igazságnak megfelelő szöveg kerülne). A holocaust tagadása bűnként való üldözésének azonban nem vagyok híve, azok, akik annak idején megszavazták, lehet, hogy jót akartak, de nem cselekedtek okosan, az azóta eltelt idő is megmutatta. A zsidó egy nép (a magyar zsidó a magyarokhoz is tartozik), és ép ésszel senki sem gondolhatja, hogy egy nép csupa földre szállt angyalból áll. Ez minden népre vonatkozik, Zsidók c. versemben írtam erről (az interneten többek között: http://www.poet.hu/vers/90538).

A zsidózás mellett a cigányozás is gyakori. Itt is szükséges volna a jóindulatú, őszinte párbeszéd, ami, ahogy a jelekből látom, valójában igazából el sem kezdődött. A roma népesség alapvető problémáinak megoldása ugyan messze meghaladja az ország jelenlegi gazdasági és egyéb lehetőségeit, de többet kellene foglalkozni a reális apró lépésekkel, ahelyett, hogy a médiában egyre inkább egyes roma politikusok nem szép tetteit taglalnák, vagy leplezgetnék, a roma politikus pártállása szerint.

(2015)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)

Néhány a szerző e tárgykörű írásaiból, az interneten megtalálhatóak:
1.) A Holocaust Nagy Tagadója (szatíra)
2.) Zsidók (vers)
3.) Magyar nacionalizmus, szlovák nacionalizmus (2010)
4.) Magyarországot megérteni.. (To Understand Hungary) (2014)
5.) Márai Angyalához (vers) (2014)
6.) A Nagy Vezér (szatíra) (2014)
7.) Melyik ördögöt válasszuk? (2014)
8.) A Nagy Vezér (szatíra) (2015)
9.) A Szigorú Szeretet és a vallásgyalázás (2015)
10.) Tapolca polcán (2015)