A Kereszt felől nincs egy árva "Ejnye!", -
miféle Rend e Borlovagok rendje?
Ha nagyhangú fej képernyőre eljő, -
mint isteníti szemforgató Erdő!
Tűnődő parti szobor? Dunát nézhet, -
ha élne, Ő mondaná az Egészet,
hogy mindenütt szenny (nemcsak a Dunában!):
ez ilyen táj lett, itt ilyen világ van!
Lopott pénzzel teltek tolvajtarisznyák
(meg tarsolyok), - de mind játsszák a tisztát.
Hová sietett sok tarsoly, s tarisznya?
Mi bennük volt: nem kerül soha vissza!
Elképzeltél, Költő, műveltebb népet, -
de ma csak sírnak, akik rája néznek,
ha tényleg látnak, s szívükben maradt még
hely annak, mit versekbe tett át Eszméd.
Hazád? Ma nincs. Persze, megint lesz egyszer,
ha Tavasz (vagy más Évszak) szerelemmel
madárhang hintán égig lendít csendet, -
akkor visszatért Haza ünnepelhet,
és megláthatja: mint lesz Nép a népből..
Undorodom a szolgák köntösétől,
koncleső tetteiktől, - mind-mind sáros..
Honnan jött ennyi fejbólintó János?
Ezt kérdezem. Szívszorító, hogy egyre
kevesebb már, aki választ keresne.
A Becsület fogy. E nép miért hagyja:
gőgös senkik pártja ismét becsapja,
mint annyiszor a múltban? Közben rája
lapozódik egy szebb hit Bibliája.
Isten hiszi, messze, eltévedt hitben:
Isten maradt? Itt trónfosztott az Isten!

Az Ördög nevet. Tetszik neki versem:
- Az Igazságtól engem Isten mentsen!
A pénzt osztom, minden templom enyém lett.
Balgák nem hallják: enyém minden ének!
A Nagy Költő? Átírogatom versét,
eszméjét, - győzz, glóriás Becstelenség!
Ha háború lett, azt mindig ki nyerte, -
végül? Csak a Sötétség Fejedelme!
S te, kis poétám? Hiszel a mesékben?
Jót akaró, csillagszépségű égen
fénylő dalban? Ember? Maga a vakság!
Máig sem fogta fel: mi a szabadság,
s azt sem, hogy mikor, s mit kell tenni érte..
Hol van még attól, hogy önmagát értse!

Búsít az Ördög, - no de mit tehetnék?
Én Szabadságot, becsületes Eszmét
nem árulhatok el, mert újra, s újra
Hazám, múltból, tiltó parancsát súgja.
Az egy másik táj. Kérdés: földi? Égi?
Ám nekem parancs, ha szavaim kéri..

Költő, ki egykor tanítottál - látni,
jelenre, sírodból, ne légy kíváncsi!
Kábult külváros, gyár bezárt világa,
föld-rabszolgák görnyedt nyomorúsága,
szövőnők foszló álma, ha már szőni
nincs mit, hát minek reménnyel időzni,
kisember-szívek, kínzottak betegre,
s már nem telik mentő pacemakerekre..
Magyarország, rozzant kórházi ágyon,
magadnak mennyi rosszat tettél, látom!
S mi rosszat tett a nagyvilág, a kedved
mint vette el.. - Ördög ezen nevethet..

..de Te, kinek múltjában volt már nagyság,
ily ostobán miért bámulsz, magyarság?
Nem jut eszedbe La Fontaine meséje?
Túl bonyolult, hogy az a holló értse?
Hangosak érdek-nacionalisták?
Ilyenkor nem csak sajtnak nem lesz viszlát!

(2015)